Tool – Lateralus

Tracklist:

01. The Grudge
02. Eon Blue Apocalypse
03. The Patient
04. Mantra
05. Schizm
06. Parabol
07. Parabola
08. Ticks & Leeches
09. Lateralus
10. Disposition
11. Reflection
12. Triad
13. Faaip de Oiad

Hossz: 1:18:51

Megjelenés: 2001. május 15.

Kiadó: Volcano Entertainment

Webcím: Ugrás a weboldalra

Tíz évvel ezelőtti remekműveket bemutató sorozatunk (idei évre való) lezárásaként egy olyan albumot fogunk bemutatni, amit valószínűleg az oldalt olvasók közül mindenki hallott, vagy legalábbis hallania kellett volna. Hogy miért? Mert a Tool a progresszív metal színtér magasan kiemelkedő csillaga? Mert olyat tettek le ezzel az albummal az asztalra, amit előtte még senki (bár ez az Ænimára is igaz)? Szerintem ezek a jelzők bőven megállják a helyüket, és számomra a Tool zenéje jóval túlmutat magán a zenén, mert hihetetlen, hogy mennyi részletre figyelnek oda az anyagok készítésekor. És hogy mit jelent ez a gyakorlatban?

A prológus

2001-ben a Tool már bizonyított, hiszen mind az 1992-es Undertow, mind az 1996-os Ænima is platinastátuszban járt, és a kritikák is elismerően szóltak a zenekarról, akiket viszont ez cseppet sem érdekelt, az viszont már annál inkább, hogy amint a zenekar bejelentette, hogy a következő lemez címe Systema Encéphale lesz, a Napstert azonnal megtöltötték a hasonló című fájlok. Maynard többször kikelt a fájlmegosztó oldal ellen. Egy hónap múlva derült ki, hogy ez a hír elterelés volt, és az új lemez címe Lateralus lesz. A lemez megjelenését viszont hosszas, pandaszomorító pereskedés előzte meg, amiről az elkövetkezőkben fogok szót ejteni.

A kiadó

A banda kiadója, a Zoo Entertainment 1996-ban szűnt meg létezni, ám volt jogutódja, a Volcano Entertainment. Erről azonban a zenekar nem tudott, és mit sem sejtve elkezdett más kiadó után keresni, amit azonban a Volcano szerződésszegésnek minősített, és beperelte a bandát. Másfél évig tartott ez a huzavona, amit végül a Tool nyert meg, majd rákontrázott a dologra, mondva, hogy a Volcanonak meg kellett volna újítania a szerződésüket, amit nem tettek meg. A dolognak végül nem a tárgyalóteremben lett vége, peren kívül megegyeztek egy három albumról szóló szerződésben. Na de mi fán terem a Volcano? Főleg pop/rock előadókra specializálódtak, ismerősebb név lehet tőlük a 311, a Gov’t Mule, a Lynyrd Skynyrd, vagy “Weird” Al Jankovic. Mostanában főleg újrakiadásokban gondolkodnak, a Tool az egyike kevés jelenleg is aktív zenekarjaiknak.

A dalok

Nos, ez az a része a cikknek, amit holnap reggelig olvashatnátok, ha olyan kedvem lenne. Ennek az oka egyszerú: A Tool egy olyan sokrétű, színes, és gyakorlatilag elemezhetetlen anyagot (persze jó értelemben) tett le az asztalra, amit lehetetlen pár bekezdésben teljes mértékben kivesézni, főleg ha a szövegekbe is bele szeretnénk menni (utóbbiaknak is annyiféle értelmezését láttam már, amennyi karaktert leírtam ebbe a cikkbe). A The Grudge követhetetlen dobtémáival lopta be magát a szívembe, a The Patient visszafogottságával, de az igazán remek rész a klipes dalokkal indul. A rövid intróval (Mantra) bevezetett Schizm (ami az egyik legrövidebb dal a maga majdnem hét percével) agyoncsavart ütemeinek, és Maynard elképesztő beleéléssel előadott énektémáinak köszönhetően olyan, mint valami szertartás. Ott van a Parabol és a Parabola párosa, és utóbbi katartikus befejezése (A furcsán effektezett rész a kivezető előtt csúcspillanat). A feldúlt Ticks & Leeches után érdemes foglalkozni a címadó és a Fibonacci-sorozat dupla összefonódásával: Az első 3 percben Maynard énektémájának szótagszámai mind a Fibonacci-sorozat tagjai (1-1-2-3-5-8-5-3 stb.), Ráadásul a dal 9/8-adban 8/8-adban és 7/8-adban íródott – A 987 a sorozat 17. tagja. És akkor az aranymetszésről nem is beszéltem. A Disposition ismét egy nyugisabb darab, érdemes megfigyelni a szokatlan gitáreffekteket, a Tool imád ezzel kísérletezni, és nagyon jól áll nekik. Ezután jön a lemez csúcspontja (legalábbis számomra), a Reflection, ami a Dispositionből indul ki, koncerten együtt is játsszák őket, meg az utánuk következő Triadot. Amiért roppant erősnek tartom ezt a dalt, az az, hogy gyakorlatilag egy téma az egész, nincsenek bizarr tempóváltások és kísérletezőbb megoldások, de  annyira sikerül kiteljesíteni ezt az egyetlen témát, hogy az ember nem csodálja, ha néha belefut a Tool kapcsán a post-metal jelzőbe. Ezután még jön a törzsi dobokkal megtámogatott kakofón, instrumentális Triad, amiben hagytak pár perc csendet, hogy mindenki el tudjon merülni magában a zajos/spoken word outro, a Faaip de Oiad (Isten hangja) előtt. És ezek mind egy olyan torta szeletei, amit először az ember nagy falatnak gondolhat (majdnem 1 óra 20 perc az album, 79 perc fér rá egy albumra, Danny Carey dobos erre azt mondta, hogy akartak pár másodperc levegőt hagyni a gyártóknak), de ha egyszer elkap, akkor magába szippant, és nincs megállás, minden hallgatással újabb és újabb réteget lehet lehántani a Lateralusról. Külön ínyencség még a Parabol/Parabola klipje, amiben valamiképpen a borítón látható szem, és a booklet egyéb elemei is értelmet nyernek (a jelszó: csakra).

Az epilógus

A korong hatalmas siker lett, már a debütáló héten első volt a Billboard listáján (amit azért nem sok metal album mondhat el magáról), a Tool megkapta a második Grammy-díját (Legjobb Metal Előadás kategóriában), a Lateralus hónap alatt dupla platinalemez lett, és több metál-újságban is az év albuma lett. És ami még ütősebb: 2006-ban ezt a teljesítményt sikerült megismételni – talán még meg is fejelték – a 10,000 Daysszel, és ezzel a Tool bebizonyította, hogy az ő lufijuk nem fog egyhamar kipukkanni. Ennek fényében még nagyobb öröm, hogy jövőre valószínűleg már nem egy újabb Maynard-féle sideproject lemezét hallgathatjuk, hanem az anyabanda újabb – remélhetőleg hasonlóan tartalmas –  kiadványát böngészhetjük hetekig, hónapokig, évekig. Vagy húznak egy merészet, és háromakkordos pop-punk dalokat fognak kiadni (no offense). Kinézném belőlük. De ők azt is meg tudnák oldani zseniálisan.