2016. július 11.
Tracklist:
Ez a pillanat is eljött. Szinte mintha csak tegnap lett volna, hogy beleborzongtunk a „This Calling” refrénjébe, de azóta eltelt tíz év, és napra pontosan ma jelent meg egy évtizede a 2000-es évek egyik legjobb metalcore lemeze, az All That Remains mindmáig legtöbbre tartott hanganyaga, a The Fall of Ideals. 2006 amúgy is rendkívüli év volt a metalcore-ban: többek között ebben az évben jelentkezett új lemezzel/vagy debütált a Converge, a SikTh, az Unearth, a Killswitch Engage, a The Human Abstract, a Misery Signals, a Zao, a Twelve Tribes, a Norma Jean, az I Killed the Prom Queen, a Bleeding Through, az It Dies Today, a Heaven Shall Burn, a Rosesdead, az Architects vagy a Cataract is, de még sorolhatnánk. Ezek közül is az élmezőnybe tartozik viszont a dallamos metalcore egyik legtöbbet emlegetett lemeze, a The Fall of Ideals, amelynek ma ünnepeljük a 10. születésnapját.
Philip Labonte-t ugye kidobták a Shadows Fallból, de ha figyelembe vesszük, hogy a massachussetsi énekes milyen tényezőt tudott teremteni az All That Remains-ből a 2000-as évek metalcore-palettáján, akkor azért elmondható, hogy nem igazán csüggedhetett különösebben a válás miatt. A kissé harmatos debüt, a Behind Silence and Solitude után a This Darkened Heart 2004-ben már egy nagyon pofás második lemez volt, zsigerből íródott metalcore slágerek gyűjteménye, a zenekar bátran nyúlt még a dallamos death metal csontdallamaihoz, a göteborgi hangzás pedig ugye alapvetően eredendő forrása volt a 2000-as évek dallamos metalcore vonulatának. De azért érezhető volt még az albumon, hogy több metal műfaj további behatásai is érték, a fiúk zenéje alakulóban volt, formálódott és elkezdett letisztulni. Az alapokat remekül lefektette a The Fall of Ideals-hoz, amely ma pontosan tíz éve, 2006. július 11-én jelent meg.
A lemez bitangul szólalt meg a 2006-os viszonyokat tekintve, amely nem is volt csoda: sikerült újra megnyerni a Killswitch Engage gitárosát, Adam Dutkiewicz-t producerkedni, valamint a Soilwork gitárosa, Peter Wichers is beugrott segíteni a hangmérnöki munkába, ilyen szakértelem mellett pedig nem igazán lehetett mellé lőni. Ez az egyetlen ATR-lemez, amelyen Shannon Lucas dobolt (de akkorát dobol rajta, hogy azt egyszerűen nehéz felfogni, technikás, változatos, és tökéletesen feldobja a dalokat), ezután ment el feldobolni három lemezt a The Black Dahlia Murdernek, valamint ez volt az első anyag, amelyen Jeanne Sagan töltötte a basszusgitárosi pozíciót. A zenekar pedig a fentebb említett dallamos death metalt egyre inkább kezdte kiszivattyúzni a hangzásából, de minden a lehető legjobban sült el, szinte megalkották a tökéletes dallamos metalcore lemeznek a vázát. Energikus és komplex dobtémák követik egymást blast beatekkel, a gitárszólókból ugyan visszavettek némileg, de cserébe szinte minden dalt mértékkel túldallamosított, ügyes, néhol már-már egészen pofásan technikás téma kíséri végig, kimért breakdownokkal. Az All That Remains az évtized közepén úgy tudott retrospektív maradni a melodeath viszonylagos hagyományőrzésével, hogy korszerű, a modern vonulatnak megfelelően dinamikus metalcore-t kezdett el játszani, amellyel a legjobbkor voltak a legjobb helyen, hihetetlen dallamívekkel operáltak. A dalszerkezetek változatosak voltak, a kohézió pedig az egyik legjobb volt, amelyet metalcore lemezen lehetett megfigyelni. Ezt pedig az egész műfaj történetének egyik legepikusabb tiszta éneke öleli át. Philip Labonte akkora énektémákat és dallamokat írt erre a lemezre, hogy a fantasztikus enyhe jelző. Epikus, gyönyörű, együtt üvöltős, és cserébe még az ordításai is remekül működtek, sőt, kifejezetten agresszívak, a hangját maximálisan kihasználta, a két vonal a lehető legtökéletesebb szimbiózisban működik mindkét dalban. Tanítani való, külön kiemelendő a „This Calling”, amely az egész dallamos metalcore történetének talán a legnagyobb slágere, de lényegében az album tele van óriási tételekkel, lásd még: „Six”, „The Air That I Breathe”. „Whispers (I Hear You)”, „Become the Catalyst”, de lényegében az egész albumot fel tudnánk sorolni, mert egy slágergyűjtemény, a dallamos metalcore krémjével. A hatása, utózöngéje pedig megkerülhetetlen, amellett, hogy magazinok tucatjai válogatták az év legjobb lemezei közé, a 2000-es évek egyik legnagyobb hatású dallamos metalcore-lemezének is tartják, amely sajnos utána minden All That Remains-lemezt az árnyékába száműzött. A The Fall of Ideals egy nagyon-nagyon jó album, amelyet bármikor elő lehet venni, és most talán nincsen is jobb alkalom, mint a megjelenésének a 10. évfordulóján. A remekmű örökké remekmű marad.
