Tizenöt éves lett a Jimmy Eat World kultikus lemeze, a Bleed American
Kétség sem férhet hozzá, hogy az 1993-ban alakult, Jim Adkins vezette Jimmy Eat World a második emo hullám egyik legfontosabb zenekara volt, ugyanakkor a kapcsot is jelentette a '90-es évek midwest emója és a 2000-es évek elején kialakult harmadik emo hullám között (valamint az underground, illetve a mainstream között), a csapat popos felhangot kapott és többször is "küzdött" rockzenei ambíciókkal. A JEW a tipikus esete volt annak, amikor egy később kultstátuszba érő emo zenekar a 90-es évekből szépen tud "megöregedni", és nagyon jól fel is ismerték a millennium utáni színtérállapotokat, illetve azt, hogy hogyan lehet kiváló, műfajcsúcs lemezek, de emellett sajnos kereskedelmi sikertelenség után egy olyan hangzásra váltani, amellyel megjön az utóbbi is úgy, hogy a minőségből csak nagyon keveset vesszenek. A banda 2000-re már túl volt két olyan lemezen is (Static Previals, Clarity) a debütön túl, amellyel hatással voltak az emo színtérre, annak ellenére, hogy a boltokban nem igazán fogytak túlságosan ugye az albumaik, a szakma mégis elismerte, amit csináltak, de ez ugye nem volt elég, ami lássuk be jogos, hiszen lehet minőséget úgy is játszani, hogy közben sikeres az ember. A progresszió mellett döntöttek, a Jimmy Eat World pedig 2001-re megtért rockbanda lenni, és ez is nagyon jól állt nekik.
A Clarity után otthagyták a Capitol Records kiadót, majd a Singles című gyűjtésük kiadása után stúdióba vonultak Mark Trombinóval Los Angeles-be (míg a mix a South Extasy Recording Studio-ban készült), akivel egy sokkal direktebb, rádióbarátabb, mégis dallamos, szenvedélyes, energikus és egyben meglepően melankolikus lemezt írtak a Bleed American képében, amellyel több kiadónál is házaltak. A versenyt pedig a DreamWorks nyerte meg, amely köszönte szépen és eladott 1 milliót az albumból, mert kimagasló sikert értek el a klipes dalok a rádiókban és a zenecsatornáknál is, lásd főként a rockzene történetének egyik legnagyobb slágere, a "The Middle" vagy a "Sweetness". A zenekar a Clarity után szakított a midwest emóval és a '90-es évek indie uralmával, és többek között úgy csatlakoztak be az emo harmadik hullámába (amelyet emo-popnak hív a szakma), hogy elkezdtek power popot, pop rockot és természetesen alternatív rockot játszani. A zenekar mélységeiben teljesen újraértelmezte önmagát, és egy teljesen új Jimmy Eat World képe alakult ki a hallgató számára, amely újszerű volt, slágeres és ki is lökte a csapatot a mainstream színpadára. A történetben tényleg az volt a legszebb, hogy a Clarity kereskedelmi zsákutcája után kiadó nélkül maradtak, majd saját költségen készítettek egy olyan lemezt, amellyel világhírűek lettek, és ehhez az is kellett, hogy Mark Trombino a világ egyik legjófejebb hangmérnökarcaként viselkedjen, és belemenjen abba, hogy elég legyen utólag kifizetniük a munkáját (amikor már lett rá pénzük).
