Pig Destroyer - Prowler in the Yard

Visszatekintésünk következő epizódjában gyorsítunk a tempón. Nem is kicsit. A richmondi Pig Destroyer második albuma - azt hiszem, ezt túlzás nélkül mondhatom - alapjaiban rengette meg a grindcore-t, szó szerint. A 90-es évek vége/2000-es évek eleje amúgy is a műfaj másodvirágzását hozta, ekkor jött ki a Human 2.0, a Murderworks, vagy a Discordance Axis The Inalienable Dreamless-sze, amelyek cikkünk tárgya mellett talán a legnagyobb lökést adták a stílusnak. Ráadásul utóbbi kettő egy teljesen más perspektívából közelített a műfajhoz: a DA egy technikásabb, minden ízében experimentális albumot tett le az asztalra, ami a Pig Destroyerről kevésbé mondható el, de ez semmit sem von le az érdemükből.

A ZENEKAR

A Pig Destroyer 1997-ben alakult, miután Scott Hull gitáros kiszállt az Anal Cuntból (azért a 40 More Reasons to Hate Us-on hallhatjuk keze munkáját), és az Agoraphobic Nosebleed mellett valami komolyabbat is akart csinálni. Ehhez egy másik cybergrind banda, az Enemy Soil énekesét, J. R. Hayes-t és John Evans dobost kereste meg. A banda neve állítólag egy hullámvasút előtti sorban született, mikor a tagok azon agyaltak, hogy mi lehetne a legáltalánosabb név egy grindcore együttesnek. Egy demo után kiadtak egy splitet az Orchiddal, majd kijött a debütalbum, az Explosions in Ward 6. Ez még viszonylag szerényebb sikert aratott, de a 2000-ben kiadott 7"-es EP felkeltette a Relapse érdeklődését, és a Pig Destroyer odaigazolt. Még ebben az évben kijött egy split az Isis-szal, amire három Carcass feldolgozást vettek fel a srácok (az Isis pedig egy Godflesh dalt). 2001-ben John Evans dobos kivált, helyére Brian Harvey érkezett, na de lássuk, miben utazott akkoriban a Relapse!

A KIADÓ

Ugyanabban, mint most. A Relapse kötelékében 2000-ben olyan brigádok sorakoztak, mint a goregrind istenek, a Regurgitate, a Neurosis, vagy épp a már említett Nasum. Elmondható tehát, hogy a kiadó már akkor is az underground lelkes támogatója volt, és már akkor is elég széles skálán mozgott az érdeklődési körük. Érdekesség, hogy a Relapsenek pont 2001 júniusában nyílt meg az első saját lemezboltja, ahol ugye már be lehetett szerezni egy hónappal később a Prowler in the Yardot. Térjünk is át az albumra:

A LEMEZ

Elsőnek talán a lemez témájával érdemes foglalkozni: a PITY egy konceptlemez, ami egy szakítás után lévő férfiről szól, aki leskelődik a volt barátnője után (ez a szövegekből nem derül ki, de a bookletben le van írva emberünk szempontjából az "eltervezés"). Az album egy elég furcsa/ijesztő introval indul, amiben egy géphang olvas be egy, a nyugalom megzavarására tökéletesen alkalmas történetet (az itt szereplő Jennifer amúgy - aki egyben az ex' is - egy Faust nevű német krautrock csapat hasonló című daláról lett mintázva), majd beindul a gépezet, és nincs megállás. Egy interjúban Scott Hull azt mondta, a Brutal Truth volt nagy hatással rájuk, mert ők írták le a munkamódszereiket, hogy hard rock témákat gyorsítanak fel 200 bpm fölé. Ez a felfogás érződik is a lemezen, a lassabb részek is eléggé hasonlítanak, de a helyenként fellelhető disszonancia és a teljesen spontán, grindcore sémákat nélkülöző (vagy azokat pazarul felhasználó, ld. Pracher Crawling) dalfelépítések miatt nem nevezhető számottevőnek. Az első 18 dalon körülbelül ugyanennyi perc alatt végig is repesztenek a fiúk, de a szigorú tempó és a kissé zajos hangzás ellenére is hatnak a dalok (Strangled with a Halo, Sheet Metal Girl, vagy a kedvencem, a mindössze 16 másodperces Evacuating Heaven).

Ezek után belassul az anyag. A Hyperviolet Bryan Harvey dobmunkájáról marad emlékezetes, na meg a végén az egyperces sípolásról. A Starbelly, ez a doomos tétel J. R. sikolyaival pedig talán az egész lemez csúcspontja, kegyetlenül el lett találva, mint ahogy a rövidebb Junkyard God után érkező záróakkord, a megklipesített Piss Angel is, bár a Jennifer történetét befejező monológ utáni 4 percnyi zaj már kicsit sok. Ha már az előbb megemlítettem J. R. Hayes-t, muszáj lesz kiemelnem, mert gyakorlatilag amit lehet, azt kihozza a hangjából (néhol azért rásegítettek egy-egy effekttel). A szövegei erre a teljesítményre még egy lapáttal rátesznek: a főszálon is remek szerzeményeket találunk (a Murder Blossom telitalálat), de a fősodorhoz nem feltétlenül kapcsolódó tételek (Strangled, Intimate Slavery) is megérnek egy misét. Mint ahogy az egész anyag is, mert bár közvetlen hatással nagyon kevés együttesre volt, de a színtérnek egy meghatározó pontjává vált vele a Pig Destroyer - és azok is maradtak.