2010. július 25.
Ugyan olvasóink többsége Ausztrália nevét hallva az AC/DC helyett már így is inkább a Parkway Drive-ra, vagy épp a már feloszlott I Killed the Prom Queen-re asszociál, mégsem szabad elmennünk a tény mellett, miszerint a szigetországnak a metalcore-hullám mellett megvan a saját hardcore-kultúrája, színtere is. Persze ez sem volt mindig így, ám egy biztos: a jövő héten harmadik budapesti striguláját behúzó Miles Away nélkül nem igazán beszélhetnénk erről, hiszen a kilencvenes években felbukkant Toe to Toe létjogosultságát beteljesítve egy tényleges színtérszervező formációval van dolgunk, amely a '90-es években új életre hívott youth crew hagyományokat (természetesen az eredeti alapok beható és tiszteletteljes ismeretével) kortárs hangvételű melodikus hardcore köntösben közvetíti a hallgatóság felé.
(DEMO, SZERZŐI KIADÁS)
Az önkéntelen vátesz-szerepkör azonban nem adja könnyen magát, hiszen a még Burning Bridges néven megalakult zenekar első demója közel nyolc hónapnyi csúszással, egy tagcserével, valamint egy közbeiktatott kényszerszünettel jelenhetett csak meg. Mindazonáltal az Armed With Hope már magában hordozta egy későbbi kibontakozás lehetőségét, elvégre a tehetség, a pozitív dalszövegek minőségi és üzenetbeli egysége, továbbá a zenei arculat érezhető magva már kellő potenciált hordozott magában ahhoz, hogy a banda saját hazájában kisebb hírnévre tegyen szert, és gyakorta járjon koncertezni, turnézni. A hangzás persze kissé csiszolatlan, a dallamok néhol túl egyszerűek, a záró December vendégverzéi pedig maszterizálás híján inkább hatnak megmosolyogtatónak, mintsem élhetőnek – hát még a tételt záró büfisorozat tükrében –, ám nem szabad elfelejtenünk, hogy a Turn Your Back, vagy a This Heart már ekkor is kellőképp hatásos volt ahhoz, hogy számoljunk a Miles Away-jel, legalábbis lokális szinten biztosan. 10/5,5.
(COMMON BOND RECORDS)
A sikeres koncertek, valamint a kialakulóban levő közönség hátszele elegendő bizonyíték volt arra, hogy a hallgatóság igényli a Miles Away működését, amit a Common Bond Records (No Turning Back, Break Even, Internal Affairs) is komolyan vett, így biztosította az alábbi, hatszámos debütálást. És összhatásában a Make It Count be is váltotta a zenei fejlődés reményét, lévén a korábban megismert szerzemények épp úgy illeszkedtek be az új dalok közé, hogy a kisebb-nagyobb ráncfelvarrásoknak köszönhetően a színvonal is kiegyenlítődött. A lemez minden szempontból szükségszerű előrelépés volt, amely nagyban hozzájárult a Miles Away nemzetközi felfedezéséhez, elvégre a későbbiekben a felvételt nyitó Worlds Apart felkerült a Bridge Nine 2005-ös kiadói válogatására. 10/6,5.
(COMMON BOND RECORDS)
Azonban az előbbi, valós értékű bemutatkozás csak egy újabb szikra volt a színtérformálódás tényleges kiforrásához, melynek egy újabb állomását tisztelhetjük az alábbi splitben. Az itt hallható öt zenekar mind-mind másként definiálja a hardcore-t (bár ‘Amity-ék messze estek a fájuktól), és ennek köszönhetően a tizenöt tételes szelekció is kellő változatosságnak örvend. Nick Horsenell zenekara három dallal indítja a lemezt, amely már az első hallgatás során is kellőképp letaglózza hallgatóját: a Miles Away nem ismer sem szünetet, sem kompromisszumot, és meg merte lépni, hogy elkezdje kitaposni saját ösvényét. A vállalkozás pedig kellő visszhangra, valamint rajongói honorálásra talált: a kiadvány hírére – amit a kiadó egy North Coast Hardcore című válogatással kívánt felerősíteni ugyanebben az évben; igaz, a szándék nem teljesítette be önmagát – már a Bridge Nine is képben volt a zenekarral. 10/7.
(BRIDGE NINE)
Ám mielőtt a kiadó csak úgy, vaktában megjelentette volna ausztrál üdvöskéjének első, teljes hosszúságú albumát, inkább tálcán felkínálta múltjukat a leendő hallgatóság számára. Az alábbi lemez lényegében a Make It Count EP, valamint a State of Affairs dalait rendezi egyetlen dalcsokorba, megtoldva azt egy új szerzeménnyel, mintegy bizonyságtétel gyanánt, hogy a koncertjein Count Me Out-ot és Floorpunch-ot feldolgozó banda valós debütálása igenis megérdemli a fogékony és hiteles hallgatóság figyelmét. 10/7.
(BRIDGE NINE)
És ahogy azt korábban jeleztem, a Worlds Apart hetedik dalként fel is kerülhetett az alábbi válogatásra, ahol még olyan szerzemények kaptak helyet, mint az újra kiadott Project X Straight Edge Revenge-dzse, a Champion Different Directions-sze, a Blue Monday Let It Out-ja, a Betrayed Understand-je, vagy épp a Have Heart Something More Than Ink-je. Az alábbi szereplés pedig már végképp előkészítette a terepet a Consequences dalainak, egyben történelmi jelentőséggel is bírt, hiszen a Miles Away immáron megtalálta méltó helyét a hardcore világában. N. P.
(BRIDGE NINE)
A várva-várt nagylemez pedig épp annyiban váltotta be a zenekarhoz fűződő ígéreteket, amennyiben egy sajátos reliktum-hangzást hozott létre (annak összes előnyével és hátrányával egyetemben), amely minden szempontból egyéni élményt kölcsönöz a Consequences alig húszperces játékidejének. A dalok kellő lendülettel, energiával és tartalommal bírnak ahhoz, hogy a Mike Bukowski (Comeback Kid, Four Year Strong) által design-olt kiadvány bevésse magát a fogékony közönség emlékezetébe, és ezt az olyan szerzemények sem hátráltathatják, mint a Reconcile, a Now or Never, vagy épp a Steadfast. Az összhatás méltó alapismerettel szintetizálja a youth crew mondanivalóját és dinamizmusát az újsulis hardcore melódiáival és sodrásával, ezúttal kiegészítve azt némi kilencvenes évekből kölcsönvett, szigorú riffel, na meg a hiteles hardcore kiállással, amely végképp kánonba emelte a Miles Away nevét. Az album egyetlen hátulütője a rövid terjedelem mellett Nick kissé monoton hangszíne, ám a továbbiakban ez is kellőképp kiforrta magát ahhoz, hogy a Consequences dalaira egy olyan, újabb lépcsőfokként tekinthessünk vissza, amely a magasabb pontszámhoz ugyan kevés, a belső elismeréshez mégis elég. 10/7,5.
(RESIST RECORDS)
Egy év múlva azonban ismét Ausztráliában találjuk magunkat, ahol a színtér már jóformán teljesen kialakult: sötét aurájával kellő népszerűségnek örvend a Carpathian, a 50 Lions épp debütalbumát turnéztatja, a Resist Records (amelyet a Toe to Toe énekes Scott McFadyen alapított) pedig a szigetország hardcore központjaként vált a helyi színtér mozgatórugójává. A Brainwashed pedig egy szükséges előfutár, amely két, később közönségkedvenccé duzzadó dalával (Brainwashed és Sailor’s Grave) méltán érzékelteti, hogy a Miles Away nem kíván megrekedni már kiforrott hangzásával, hanem új lendületet, új dallamokat és új érzelmeket vonultatnak fel nemcsak a mondanivalóban, hanem a dalokban, és azok előadásában is. A némiképp erőtlenül megszólaló négyszámos kiadvány egy feldolgozást (Descendents) is tartalmaz, ám összhatásában a kislemez csupán előjel, mintsem beteljesítés: annak viszont kétségkívül helytálló. 10/7.
(6131 RECORDS)
És végül elérkeztünk a Miles Away eddigi fő művéhez, amely nem csupán beteljesít egy érát, hanem egyben kellő táptalajt is biztosít egy újbóli kivirágzáshoz, amit reményeim szerint a zenekar idén őszre szánt nagylemeze fog elhozni. A keretes szerkezetbe ágyazott, alig huszonöt perces felvétel kilépett korábbi korlátaiból, és immáron nem a hardcore eszközeit kívánja magáévá tenni, hanem tulajdon gondolatait, érzéseit és világképét kívánja elhelyezni egy bátran kihasznált hardcore-közegben. Ennek köszönhetően nemcsak az első ‘MA-féle szerelmes dalt (Safe As Houses) találjuk meg a kiadványon, hanem akusztikus becsengéseket, és minden korábbinál közvetlenebb kinyilatkoztatásokat, amelyek a dalok energikus mivoltának köszönhetően egy koherens, egységes, és szükségszerűen markáns egészt alkotnak. A Rewind, Repeat… nem csak a zenekar csúcsa, hanem talán az ausztrál hardcore-é is: végtelenül emberséges, reményteli, és szívbemarkolóan hatásos. 10/8.
Három év hallgatás után jelenlegi Európa-turnéjukon már új 7″-kiadvánnyal jelentkeznek a srácok, amely nemcsak beszerezhető lesz az egyes állomásokon, hanem mintegy fel is vezeti az ősszel érkező harmadik nagylemezt, amely Endless Roads címre hallgat, és kontinensünkön az Anchors Aweigh (More Than Life, Daggers, Dead Swans) gondozásában lát majd napvilágot. 
A Memory Embraced dalaiból egyet már meg is hallgathatsz a zenekar MySpace-oldalán, és a szerzemény hűen igazolja, hogy az ausztrál banda az évek során igenis definiálta önmagát, lévén kitapasztalta saját hangzásvilágát, és a hagyományok tiszteletéből, szeretetéből építette fel tulajdon zenei világát. Persze az is egy álláspont, hogy a Miles Away elcsépelt paneleket csomagol be újra, ám aki így vélné még a fenti áttekintés után is, gondolkodjon el azon, hogy mégis mekkora, őszinte és példaértékű tűz hajtja a zenekart annak tükrében, hogy zenei fejlődésül során mind a mai napig hitelesek tudtak maradni nemcsak önmagukhoz, hanem közönségükhöz is.
Cruel Hand @ MySpace | Rearranged @ MySpace | Shortcut @ MySpace | I Drink Milk Records @ MySpace | For The Kids Shows @ MySpace
