Katatonia – Last Fair Deal Gone Down

A PROLÓGUS

Hiszen amíg a Discouraged Ones már elindította a zenekaron belüli változást, úgy ennek következetes lépcsőfokává vált az azt követő Tonight’s Decision, ami minden tekintetben mérföldkő volt a zenekar életében. Ez volt az első nagylemez, ahol a korábban a dobok mögül ordító-énekelő Jonas Renske már csak a hangjával – na meg a dalszövegeivel – jelent meg az immáron megerősödő felállású, így kiteljesedő bandában, egyben ez a dalcsokor volt az első, amely a Peaceville gondozásában jelenhetett meg a világ minden pontján, ám ami ennél is fontosabb, hogy a kiadvány egy minden korábbinál letisztultabb, célirányosabb (és nem tendenciakövető) zenekart tükrözött. Jonas Mikael unszolására csak a tiszta énekhangját hallatja a gótikus rockzene felségterületén íródott, középtempós-keserédes dalokban, ami egyfelől átértékeli, másfelől semmissé teszi a korábbi kiadványok dühből és szenvedésből kiinduló önsanyargatását, zord távolságtartását. A lemez egészét átfogó hangvétel jelen esetben már megszelídülni látszott, ami végül a Katatoniára jellemző kisugárzás alappillérévé vált, ám ha kiteljesedését tekintve nem is, gyökereire vonatkoztatva mindenképp ebben a lemezben találni mindazt, amit a Last Fair Deal Gone Down indított új útjára a zenekarban, és úgy általában a nemzetközi színtér bánat-toposzában.

A KIADÓ

A legnagyobb szerencse azonban mégis az, hogy a Peaceville már a Discouraged Ones mélysége hallatán is megérezte, hogy az akkor még kvázi-projektként működő zenekarban mekkora lehetőségek rejlenek, így a zenekar akkori fő hatásait (My Dying Bride, Anathema, Paradise Lost) gondozó kiadó  – szintén Mikael közbenjárásával – le is csapott a svéd tehetségre, kapcsolatuk pedig azóta is töretlen. Ez pedig nem véletlen, hiszen a Katatonia a kiadó egyik legnépszerűbb zenekarává nőtte ki magát az ezredfordulót követően, és az összes újrakiadás, limitált megjelenés, valamint rajongóbarát kiadvány – ami valóban a zenekar szándékában állt, szemben a Dance of December Souls újbóli kiadásával, melyet a banda érthető okokból a mai napig bojkottál – a Peaceville-en keresztül vált hozzáférhetővé, az Opeth-tel közös turnékról nem is beszélve, amiben szintén a brit kiadó járt közben.

A DALOK

A Last Fair Deal Gone Down már címében is árulkodó, hiszen a bluesban méltán meghatározó Robert Johnson azonos című dala kiváltképp ars poeticájává vált a Katatonia kiforrásának és hangulati egységesülésének. Ehhez persze arra is szükség volt, hogy nem csupán Jonas orgánuma merjen elrugaszkodni a Tonight’s Decision dalaiban már kitapasztalt vokálpanelektől, hanem az egyes gitártémák és dalszerkezetek is jóval szabadabb összefüggésben állhassanak egymással. Ha nagyon le szeretném egyszerűsíteni a bemutatást, a két sarokpontra hivatkoznék: a mellotron bevezetésére – ami az Opeth Damnation című klasszikusában is emiatt válhatott meghatározóvá, hiszen Mikael gyakorlatilag itt kísérletez(tet)te ki annak határait – és a new wave elemeinek bevonására. Ez a kettő kellett ahhoz, hogy a zenekar blues-fogalma és bánatképe ne legyen egy lapon emlegethető a mai napig kilóra érkező, fájdalmasan paneles és giccsesen (egyben tudatlanul) halálkergető gótikus rock/metal-zenével. A Katatonia ugyanis maga mögött hagyta mindezt, és önálló kategóriát hozott létre azzal, hogy újrastrukturálta arculatát, melynek alapja a bánat és a szomorúság újraértelmezése volt. A Last Fair Deal Gone Down ugyanis egy érzékeny, a beletörődés feszültségében – vagy a feszültség beletörődésében – íródott, megtisztító és egyben megrázó dalcsokor, amelynek egységét az elfogadás, a merengés élménye biztosítja. Ehhez a gazdag hangszerelésen túl (mely nem nélkülözi az elektronikus közjátékokat, dalszervezéseket sem) Jonas kifejező orgánumának beérésére volt szükség, hiszen ezúttal már nem egyetlen szűk skálán énekli végig a dalokat, hanem hangerejével és hangszínével irányítja is a hallgató figyelmét. Legyen szó a legdrámaibb pillanatokról, a leginkább felemelő énekdallamokról, netán beforduló hangvételű verzékről, mindben meghatározóvá növi ki magát. Ez azonban nem kicsinyli le a hangszeres játékot sem, hiszen itt érhető tetten a leginkább az az atmoszférateremtés, amit a két év múlva megjelenő Viva Emptiness majd a nagyvárosi elszigetelődésben teljesít ki azáltal, hogy az alábbi lemezen megtagadott agressziót értelmezi újra, ezzel is máig kihatva a zenekar arculatára. Mert be kell látnunk, hogy a Katatonia egyetlen kiadvány erejéig se nem rock, se nem metalbandaként nem volt értelmezhető: a Last Fair Deal Gone Down a tiszteletteljes belenyugvás albuma, amely felméri a körülötte levő viszonyokat, legyen szó érzelmi vagy értékítéletbeli, azaz egyéni vagy társadalmi problémákról, mindben úgy foglal állást, hogy az így kirajzolódó világ ködbe burkolózó képe egyszerre romantikusan magával ragadó és szívfacsaróan létidegen. Persze a két pólus kellőképp összehozható, és igazi szembenállás csak az ezt követő nagylemezeken lesz hallható, ám a Last Fair Deal Gone Down nemcsak beteljesítette a Tonight’s Decision elvárásait, hanem túl is nőtte azokat, hiszen a Katatonia amellett, hogy megtalálta a saját hangját a műfaji kilépések útvesztőjén keresztül, egyben új utat is nyitott a gótikus alapbeállítottságú rockzenekaroknak, amit többen próbálnak levenni kisebb-nagyobb sikerrel (a legjobb példa talán a Novembre, de a Madder Mortem sem tagadhat sokat a hatásból), a ‘Last Fair Dealhez fogható lemez akkor sem született az elmúlt tíz évben.

AZ EPILÓGUS

Ha mesterhármast kéne írnom a Katatoniáról, bizonyosan ezt a lemezt helyezném a hármas csúcsára, majd az azt követő két albumot az alá, mivel úgy gondolom, hogy a Last Fair Deal Gone Down bátor kísérletei biztosítottak alapot ahhoz, hogy a Katatonia napjaink meghatározó metalzenekarává válhasson, főképp ha a melankólia legbensőbb, legemberibb magváról van szó. Ugyanis az itt tapasztalt érzékenység mindmáig megmaradt az idő közben teljes hangszercserén – valamint pár tagcserén – átesett zenekarban, csak a közvetítő zenei közeg lett távolságtartóbb, robosztusabb, amelynek romantikája épp az együttérzésben mutatkozik meg, egyben irányítja máig a rajongók és a műfaj szerelmeseinek figyelmét. Szerencsére a zenekar sem felejtette el, honnan jött, hiszen megszilárdult tagságának első igazi nagy bizonyítéka, valamint nemzetközi áttörése volt az alábbi nagylemez, így az idei év gyakorlatilag a Last Fair Deal Gone Down dalcsokráról szólt. Az anyagot ismét kiadta duplalemezes változatban a Peaceville, valamint egy kisebb turné is szerveződött a kiadvány köré olyan módon, hogy az egyes koncertek első felében lejátszásra került a teljes lemez, majd azt követően a kötelező újabb és régebbi dalok kerültek előadásra. Hasonlóval zárja az évet hazai pályán öt nap múlva a banda, amikor az akkori felállással fogják előadni a dalcsokor egyes szerzeményeit, így a svédek duplán szerencsések, ám az élmény, amit a lemez a mai napig sugároz felénk annak minden felkavaró mivoltával és végső megnyugvásával, mégiscsak a miénk annyira, hogy ennyivel is megelégedhessünk bárhol, bármikor.