Elveszett Lemezek #23: Aftershock

Tracklist:

1. Prelude to Forever
2. Through the Looking Glass
3. Jabberwocky
4. Traversing the Gap
5. Living Backward
6. Impenetrability
7. My Own Intention
8. Infinite Conclusion
9. Awaking the Dream

Hossz: 41:41

Megjelenés: 1999. július 18.

Kiadó: Good Life Recordings

Az „aftershock” szó magyarul nagyjából azt jelenti, hogy utórengés, így aztán végképp egyértelművé válik, hogy az élet humora milyen fura is tud lenni. Az Aftershock ugyanis nemhogy nem volt semminek sem az utódbandája, de kifejezetten elfelejtették az emberek azután, hogy tagjaiból megalakult a 2000-es évek egyik legfontosabb metalcore zenekara, a Killswitch Engage. Azonban ahogy azt már a cikksorozat mottójává tettük eddig számos alkalommal, az ismertség semmilyen kapcsolatban nem áll a minőséggel, ráadásul ha meghallgatjuk a Killswitch Engage utolsó két lemezét, illetve az Aftershock 1999-es albumát, akkor az is magyarázatra szorul, hogy mégis mi köze van egymáshoz a két társaságnak.

Túlságosan egyszerű lenne az élet, ha ezt a történetet szépen lineárisan el lehetne mesélni, így aztán nem árt megnyitni egy jegyzettömböt a dolgok megértéséhez. A helyszín Massachusetts állama, az időpont pedig a ’90-es évek eleje. Nem kell ahhoz estébe nyúlóan a cikkjeinket olvasni, hogy már ebből a két adatból számos zenekarra asszociáljon az ember, de most nem lesz szó sem a Converge-ről, sem a Cave Inről, sokkal inkább egy tucat bostoni fiatalról. Az első csoportba a Dutkiewicz testvérek (Tobias, Adam), Jonathan Donais, Tom Gomes, Joel Stroetzel, Chris Fortin és Neil Gadbois tartoztak, míg a másik csapatot Brian Fair, Mike D’Antonio, Pete Cortese, Scott McCooe, és Jay Fitzgerald alkották. Bizony, az első volt az Aftershock, a második pedig az Overcast. A ’90-es évek elejétől ezek a fiúk békésen zenélgettek, szerveztek közös bulikat, ám az évtized végén mindkét bandának lejárt az életideje, és jöttek az utódprojektek, meg a kavarodás. Klasszikusan az Aftershockot szokták a Killswitch Engage, az Overcastot pedig a Shadows Fall elődbandájaként emlegetni, de a dolog közel sem ilyen egyszerű, hiszen a KsE rögtön azzal indított, hogy Adam D az Overcast basszusgitárosával, D’Antonióval jammelgetett, a Shadows Fall pedig úgy alakult még 1995-ben, hogy a korábbi Aftershock-gitáros, Jonathan Donais összeállt Matt Bachanddal, dobosnak pedig bevették Adam bátyánkat, aki később a KsE megalakulása miatt hagyta ott a formációt. Nem teszi egyszerűbbé a dolgokat az sem, hogy rövid ideig Tom Gomes (Aftershock) és Pete Cortese (Overcast) is megfordult a Killswitch’-ben, de ezzel véget is ért a szappanopera bonyolultabb része.

Szerencsére a két társaság saját útjai nem olyan komplikáltak, mint azok egymással való kereszteződései, ezért aztán ha csak szigorúan az Aftershockra koncentrálunk, akkor 1991-es alakulásuk után egészen 6 évet ugorhatunk előre a debütáló nagylemezig, a Letters-ig. Általában egy-egy zenekar első lemezéről szoktunk beszámolni a rovatban, de jelen esetben (csakúgy, mint a Killswitch Engage név alatt) a srácok csak másodjára éreztek rá a megfelelő dalszerkezetekre, váltásokra, témákra, és ugyan a Letters nem volt egy rossz bemutatkozás, de azért 1997-ben több kellett az üdvösséghez. Pont annyi, mint amennyit két split kiadása után ugyanaz a társaság összehozott, ugyanis a két évvel későbbi, Good Life-os (Poison the Well, Shai Hulud, Skycamefalling, Culture, stb.) bemutatkozás már alaposan felkavarta a metalcore akkor feltöltődő állóvizét. Amíg a debüt nem tudott versenyezni Matt Foxék, vagy épp Ryan Primackék szárnypróbálgatásaival, addig a Through the Looking Glass remek dallamokkal megszakított, súlyos riffkupacai és Tobias D pokolbéli hangja egyből felhívták a srácokra a figyelmet. Annak ellenére, hogy Adam és Joel már akkor is írtak olyan gitártémákat, amelyek a korai Killswitch’ anyagokhoz hasonlóan kapaszkodót adtak a lemezhez, a majdnem nyolcperces nyitó dal, a Prelude to Forever még így is kemény falat tud lenni – hiába vannak ott a fogós témák, néhol Cave In/Converge szinten disszonáns, valamint itt nincs egy Jesse Leach, aki kiénekli a szívünket. Persze azért sose állt túl távol ez a brancs az emészthetőségtől, és a címadó dallal bő három percen át mindenkinek lenn is tartják a pulzusát, hogy aztán újra elcsavarják a fejeket. Az egyik legsúlyosabb lemeze a rovatnak, szinte nehéz elhinni, hogy ezen is a KsE két dallamkirálya penget, mert néhol csak folyamatos, de az apró ötletek (pl. az a jobb híján Slipknothoz hasonlítható torzított beszéd a Jabberwocky-ban, vagy a végén a betét) miatt rossz értelemben monotonnak nem mondható, metalos gyomrozás megy. A Traversing the Gap hátborzongató nyitása sem rejt dúdolhatóságot maga után, nem ez lesz az a lemez, ami Alive or Just Breathing módra az ember fülébe rágja magát, viszont nem biztos, hogy 1999-ben ez ne lett volna a maga nemében ugyanolyan hatásos, mint a későbbi Killswitch’ művek. A Living Backward már többet mutat a két srác gitártudásából, az egyik legszínesebb dal a lemezen, határozott felüdülés tud lenni, ami után nagyon gonosz módon újra egy cséplőgép, az Impenetrability következik (bizonyára azért kap helyett benne tiszta vokál, mert már ők is soknak érezték a dalok tömegét), és lenne rá egy komolytalan összegem, hogy annak idején ez hiába jött ki olyan szörnyek után, mint az Until Your Heart Stops vagy a When Forever Comes Crashing, és hiába vannak rajta lágyabb, dallamosabb pillanatok, azért a körülírásában a legtöbbek elakadtak a „rohadt kemény” jelzőnél. Hogy elvegyenek kicsit saját nehézségükből, a srácok megszakítják a tehervonatot pl. egy My Own Inventionnel, és mielőtt még egy három és fél perces outroba fordulna a lemez, az Infinite Conclusion se kíván több kárt tenni a nyakcsigolyákban, ami egyrészt jócskán meghosszabbítja az album szavatosságát, másrészt előrevetíti a „főzenekar” vonalát.

Még a lemez évében megalakult a Killswitch Engage, és egy évre rá már jött is a self-titled debüt, így az Aftershock nem élhetett tovább, bár 2001 és 2004 közt megpróbálkoztak a projekt felészletésével, de ahogy a KsE egyre sikeresebb lett, úgy vált ez az ötlet kivitelezhetetlenné, és végül egy Japánban tartott turné után egy élő EP-jel búcsúztak. A lemez utóéletének fura fordulata, hogy hiába volt a lemez is igen emlékezetes, az album dalainál sokkal ismertebbé vált az albumot követő EP (Five Steps From Forever) egyik dala, a For Those of You Who Kill. Ez természetesen semmit sem von le az anyag értékeiből, és ugyan egy új Aftershock lemezt feltehetően tíz mai Killswitch’ műért sem cserélnénk el, de a fiúk azért megmutatták még az utóbbi évek hanyatlása előtt a világnak, hogy hiába volt remek a Through the Looking Glass, azért lehetett még feljebb tenni a lécet.