2023. május 3.
Az évek alatt már többször is írtunk a turbófeltöltős grunge-ot játszó budapesti Feed the Mogulról, akik tavaly novemberben végre kiadták az első teljes nagylemezüket, amit viszont szégyenszemre azóta is szó nélkül hagytunk. Ezt orvosolandó, most a banda frontembere, Ipolyi-Gáts Hunor elvisz minket egy kis terepszemlére a Superfine című albumon. Van is min végigkalaulzolnia, hiszen a lemezen nem kevesebb mint 15 szám sorakozik 53 percben, amely idő alatt a grunge-on kívül pár punkos és metalos kitérőt is tesznek a srácok (vagyis Hunor mellett Áldott András gitáros, Kiss Bors Máté basszer és Miricz Attila dobos).
Az album farvizén a srácok nemrég egy live sessiont is felvettek a Sounday stúdióban (ahol egyébként maga a lemez is készült), és az utóbbi hetekben minden pénteken közzéteszik egy-egy dal élő felvételét, ezeket meg is mutatjuk a hozzájuk tartozó dalkommentárok alatt. Aki pedig személyesen, testközelből lenne kíváncsi a ‘Mogulra, az most pénteken, május 5-én a Gödör Klubban nézheti meg őket.
Kezdésnek itt az album streamje, aztán jönnek a dalokról sztorik és a videók:
Az a téma, hogy ami nekem működik, az nem biztos, hogy másnak is beválik, és fordítva. Mindenki csak a maga dolgaiért igazán felelős, a maga bajaira ismerheti a gyógyírt stb. Nem érdemes túlmagyarázni…
A dal vége felé van egy kiállás, ami úgy keletkezett, hogy egyik alkalommal véletlenül nem léptünk be a következő részre, csak Andris – ő hozta a dalt. Annyira tetszett nekünk ez a kiüresedős „fejjel előre” érzés, hogy benne is hagytuk, sőt még ráépítettünk a lendületre. Imádjuk koncerten játszani, ez az egyik olyan dal, amit a Sounday stúdiós live session keretein belül fel is vettünk.
Fehér Lili „Lenkke_” énekel egy varázslatosat velünk ebben a dalban. A kapcsolatok viszályait, a szeretet sötét oldalát akarta megfesteni a szöveg. A téma a mérgező kapcsolat, és a hosszú távú együttlétben rejlő sérelmek – elegendő idő elteltével könnyű rátapintani az érzékeny pontokra.
Lenkke_ -vel belehelyeztük magunkat ebbe a pimasz, makacs, méreggel teli helyzetbe, és így ment fel az ének, ami szerintem lejön a felvételen. A nóta egyébként egy fos kis erősítőn iródott – szeretem az ilyeneket. Szegény úgy tűnik, bele is halt a dalírásba (RIP). Ezt is felvettük a Sounday Studióban készült live sessionön.
A dal felétől bejövő rész egy régi jamünk volt, amit néha hallgatgattunk kocsiban meg erre-arra, és bólogattunk, hogy milyen menő. Egyik próbára Borsunk hozott egy bass témát – amivel végül a dal kezdődik –, amin elkezdtünk melózni. Jött refrén meg minden magától, majd egy kis elakadás után észrevettük, hogy ide illik az a régi téma. Alig tudtam elhinni, emlékszem, annyira röhögtem játszás közben, hogy majd megfulladtam. Egyik legnagyobbat ütő dalunk koncerteken.
Egyik alkotótáborunk során dobta be Andris ezt a dalt, majd sokat játszottuk körbe-körbe, hogy finomra őröljük. Egy mélypontos szövegemet raktam rá, amit nem szeretnék túlmagyarázni: az erőtlenségről, gyengeségről, bizonytalanságről írtam. Akit érdekel, de nem tud angolul, annak ajánlom a Google fordítót.
Dagadó mellel mondhatom, hogy Andrisunk írta a szöveget, meg a zenét is. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem tettük magunkévá, hiszen – ahogy az album címe is sugallja – ezt is finomra őröltük egy jó pár óra játszással. A szöveg tette teljessé, amit – csak nem bánja Andris, hogyha elmondom – egy kutyus ihletett, Döme, aki nem mellesleg egy másik dalunk, az Understand vizuáljában is szerepel. Ebből a dalból is készült élő felvétel a Sounday Studióban.
Az egyik olyan dalunk, amibe két basszusgitárt tettünk. Itt el kell, hogy mondjam, hogy a zenekarban mindenki basszerozott már formációban, sőt még a hangosunk, Torma Zoltán „Tocsek” is basszeros még jelenleg is. Érdekesség a dalról, hogy ez egy romantikus nóta. Egy ladynek szól, akinek nagyon örülök, hogy előbújt barlangjából és belebotlottam, és látom, hogy kölcsönös a vonzalom. Ez a zenével kontrasztos szöveg engem koncerteken annyira meg szokott vinni, hogy szinte ájulásig rázok.
Haverokkal iszunk. Ez a tartalom. Bővebben: lemegyünk valahova, együtt vagyunk, nem akarunk berúgni, de olyan jó minden, hogy mi baj lehet? Berúgunk. Együtt. És nincs semmi baj, nem lettünk alkeszok, nem lett felfújva a dolog, egy egyszerű, jól eső ivászat történt. Ez a másik dalunk amiben két basszusgitár van – egyiket Bors, másikat én pengetem –, a jövőben több ilyet várhattok tőlünk, mert rákaptunk az ízére.
Az eddigi legrövidebb dalunk. Volt ez a téma, amit Andris már évek óta játszott, majd egyszer megtanultam én is, mert ment a fejemben valamelyik este. Úgy gondoltuk, jó poén lenne nem túlságosan kidolgozni, hanem csak egy fájdalmas ordítást rakni a közepére. Ehhez még hozzátettük a végén a köszönetnyilvánítást, hogy legyen egy témája a dalnak, és voilá!
Hahh! Na ez a téma egy pár napig üldözött még álmaimban is. Tetszett, hogy gyorsan és lassan is jól esett játszani és hallgatni. Ebből jött a koncepció, hogy csak szimplán begyorsuljon, kitörjön, majd visszalassuljon. A szöveg is követi ezt a dinamikát, ugyanis két random idegen összeveszik az utcán. A csattanó az, hogy olyan jól esett nekik, hogy a végén amikor lenyugszanak mosolyognak és megölelik egymást – és suttogva fricskáznak tovább…
Stoner rock egy kicsit megbolondítva. Andrisunk hozta a zenét, amit kicsit bolygattunk próbán, és rákaptunk erre a betegségben gazdag, de mégis bólógatósan laza érzetre. A vége felé van egy kiállás és egy „outro”, ami erősen ki szokott törni koncerteken. A szöveg témái a szeparáció, nárcizmus, és az alá-fölérendeltség. Beteg alapra beteg témák – ezt sem magyazáznám túl, hallgassátok meg, olvassátok el! (Spotyn be lehet nyomni a zenéhez a szöveget.)
Az eddigi legnyugisabb dalunk. Emlékszem, Borsnak mutogattam az ötletet, és hümmögtem, hogy valami ilyen mozgalmas bass érdekes lenne, erre ő kb. rögtön vette, mi a pálya. A skacok elé így már ketten vittük, és ők is rákaptak. Előre megbeszéltük, hogy tempóban direkt húzzunk vissza bizonyos részeket, hogy belefekvős érzetet keltsenek, majd amikor jobban zúzunk, akkor kicsit belegyorsulunk együtt. Na pont az ilyen érzetek-dalok, mint ez, meg a Fuck You, amik miatt egyben, metronóm nélkül játszottuk fel az albumot. Őt is meghallgathatjátok a Sounday stúdiós live-ok között.
A második magyar dal az albumon, de az első, amit írtunk. Andris hozta ezt a szedő riffet, amire muszáj volt ugrálni meg rászállni. Belegondolva talán ezért is van az, hogy ennyire minimál a gitárjátékom a dalban – ugráltam, amikor összeraktuk. A szöveg megírásához nagy segítség volt a düh, amit akkortájt éreztem a környezetemmel, lehetőségeimmel és embertársaimmal kapcsolatban. Akkoriban zárt a régi Dürer, és könnyen elöntöttek az indulatok bármi ilyen témával kapcsolatban. Jó volt kiadni magamból, és megörökíteni egy ilyen mozgékony zenével kohézióban.
Sorban állás a postán, vagy igazából akárhol. Végeztél a melóval, fáradtan hétköznap sietnél próbára, de még el kell ugorj a postára. Odaérsz – olyan hatalmas a sor, hogy kint állnak az épület előtt az emberek. Hiába minden sietség, nincs mit tenni, csak várni, sorban állni. A Sounday-es lájv szessönökben ő is szerepel.
Egy kis punk nóta, aminek maga a mozgás, tánc, pogó a lényege. Nagyon fiatalosnak éreztem magam, amikor ezt írtam – a szöveget sem gondoltam túl. Emlékszem, mosolyra húzta a számat mindig, amikor írtam hozzá, egyszerűen lelőhetetlen. Próbán a skacokat is megmosolyogtatta, mostanában meg már a közönségen is látom. Ezzaz! Terjedjen csak! A vége felé van egy kiállás vokálokkal, akusztikus gitárral, ahonnan a dal kilő az űrbe újra meg újra.
A lemez záródala – azért is, mert más, mint amiket általában csinálunk. Vokálokban gazdag, dallamosabb, majd a végén egy „jam” rész is található, ahol szabad folyást hagyunk ennek a különös ritmikának, és kicsit építünk is rá. Atink hihetetlen dolgokat szokott bejátszani oda, érdemes fülelni. A szöveg témája keretessé teszi az albumot, ugyanis azt fejti ki, hogy mások vagyunk, nem mondhatjuk meg, ki mire gonoljon, ki mit tegyen – hasonlóan az első dalhoz.
A Feed the Mogul május 5-én a budapesti Gödör Klubban koncertezik, további fellépők a Bonilevine és az Alone in the Moon.
Fotó: Bobál Kati
