2016. június 19.
Tracklist:
Bármennyire is gáz és elítélendő az, amit Tim Lambesis tett, a zenekar többi tagjától és a zenekartól nem vehető el az a metalcore-életmű, amelyet letettek asztalra azalatt a 14 éve alatt, ameddig aktívak voltak. Most egy dolog miatt vesszük újra elő az As I Lay Dyingot: pontosan egy héttel ezelőtt betöltötte 15. születésnapját Beneath the Encasing of Ashes, amely a San Diego-i keresztény metalcore formáció debütáló nagylemeze volt, egy útnak a kezdete, amely során megannyi remek modern metalcore kiadvány született. Ők is kezdték valahol, méghozzá úgy, hogy teljesen a magukévá tették a Zao diszkográfiáját.
A csapatot a Solid State-nél debütáló Society’s Finest-tag Tim Lambesis és Jordan Mancino dobos alapította meg még 2000. végén (egyébként mindketten benne voltak a keresztény hardcore punk-szerű Point of Recognition nevű zenekarban is), a nevüket pedig egy 1930-as novella, William Faulkner klasszikusa, az As I Lay Dying után vették fel. Az 1980-as években ezt a könyvet egyébként be is tiltották Kentacky-ban, mert túlságosan anti-kereszténynek és obszcén nyelvezetűnek gondolták, ezért is volt érdekes, hogy keresztények miért választják ezt a nevet maguknak. Viszont az idő őket igazolta. 2001. év elején meg is voltak az első próbák, a fiúkra pedig egyből le is csapott a Pluto Records, ahol akkoriban Tim Lambesis másik bandája, a Society’s Finest is szerepelt, illetve a Pluto alatt munkálkodott a Norma Jean elődje, a Luti-Kriss is, vélhetően előbbi, Timhez kötődő szakmai kapcsolat terelte a később Grammy-jelölt As I Lay Dying-ot is a Pluto égisze alá. A szerződés aláírása után nem sokkal, egy hónap múlva már a stúdióban találta magát a csapat Evan White-tal a fedélzeten, ahol fel is vették az As I Lay Dying debütlemezét, a Beneath the Encasing of Ashes-t.
A lemez alapvetően a 90-es évek hardcore punkjából metalosodó hangzást (tehát még a 2000-es évek elejétől közismert metalcore megszólalás pre-verzióját), komor dallamokat, valamint némi disszonanciát vett alapul (lásd pl. a címadó tétel), amelyhez legfőbb behatásként, mint fentebb is említettük beemelték az As I Lay Dying zenei világába a Zao dalszerkesztésének és tálalásának iskolapéldáját. Elég meghallgatni az 1998-ban megjelent Where Blood and Fire Bring Restet vagy az egy évre rá megjelenő, 1999-es Liberate Te Ex Inferis-t, hogy egyből feltűnjön, hogy micsoda hasonlóság volt a két zenekar között megszólalásban, dalszerzésben és a zene üzenetében is. a dalok ugyan még a kiforratlanság gyermekbetegségében szenvedtek, de a csapat számára egy olyan útvonalat jelöltek ki, amelyben rengeteg potenciál van. Tim orgánumán még nagyon látszott, hogy az ordítása még nagyon nem voltak maximálisra járatva, nincsen még rendesen kidolgozva a technikája, és ez a dalokban való konstans ordításán nagyon meglátszott, viszont az acsarkodási próbálkozásai jól sültek el az anyagon. Emellett a hangzással is voltak problémák, ugyan a kor hasonszőrű, alulról szerveződő bandáival hasonló minőséget képviseltek: a gitár valamennyire egész jó hangzással bírt, de a dobfelvételek botrányosak voltak, pl. a „Surrounded” eleje a mai napig talán a legfülsértőbb, legfájdalmasabb dobfelvétel, amit az ember hallhat a korszakból. A „Behind Me Lies Another Fallen Soldier” szerencsére újrafelvételre is került, hogy az As I Lay Dying-hangzást igazán bevezető Frail Words Collapse című 2003-as sikeren is megjelenjen, ez az elgondolás pedig egész jól is sült el. A bandában két évig zenélő Evan White volt egyébként, aki a basszusgitár sávokat is feljátszotta (egyébként Timmel ketten producerelték az anyagot), egy nagyon rövid ideig egy Noah Chase nevű srác is bekerült a zenekarba ebben az időben, míg bőgőzni egy rövid ideig Tommy Garcia lépett be az As I Lay Dying-ba. A zenekar ötfősre hízva végül 2003-ban a siker kapujában a Metal Blade-hez szerződött mindezek után, a többi pedig ugyebár történelem. Ti hogyan emlékeztek vissza az albumra?
