Animal I Have Become – tízéves lett a Three Days Grace legnagyobb mainstream sikere, a One-X

Tracklist:

pg-threedaysgrace

A Three Days Grace mindenképpen az a zenekar volt a 2000-es évek mainstream rock- és metalzenéjében, amely nagyon jókor volt nagyon jó helyen: az 1997-ben alakult zenekar megélte a poszt-grunge korszak kánaánját, és annak tanulságiaból tanulva, és illetve annak hatásait magukba szívva lettek egy olyan rockzenekar, amely egy ízeset haraphatott abból a lehetőségből, hogy az MTV uralta piacon nagyon nagy közönséget tudtak megfogni. A poszt-grunge-nak a 2000-es évek elején is kimagaslóan magas piaca volt, a 2003-as debütálásuk pedig a poszt-grunge korszak egyik legnépszerűbb nyitása volt, az „I Hate Everything About You” a slágerlistákra lökte a bandát, amely köszönte szépen, és ki is használta a mainstreambe való belekóstolás lehetőségét, és megírta a One-X-et, amely a mai nappal be is töltötte a 10. születésnapját.

Mint majdnem minden rocksztárnak, az énekes Adam Gontiernek is meg kellett küzdenie a drogokkal, az első nagylemez sikerét erős drogfüggőség, pontosabban az OxyContin állandó fogyasztása követte, de lehet, hogy az ebből nyert tapasztalatok voltak azok, amelyek a következő anyagot még agresszívebbé tették, ugyanis elvonóra ment, és ott kezdte megírni az új album dalszövegeit. Mielőtt a következő lemezt megjelentette volna a Three Days Grace, több dalt is elkezdtek élőben játszani az anyagról, többek között a One-X két nagy slágere, az „Animal I Have Become” és a „Never Too Late” is már 2005 júliusában debütáltak (máskor még az „It’s All Over” és a „Pain” is előkerültek). Később az „Animal I Have Become” lett az első single az albumhoz, amely egyszerűen berobbant a rádiókba.

One_XA One-X végül a rehabilitációs előzményeket letudva 2006. június 13-án jelent meg. Viszont a kanadai csapat erre a nagylemezre már négyfősre fogyatkozott, Barry Stock ugrott be a bandába, hogy a lead gitárt átvegye az énekes Adam Gontiertől. Mint ahogy már fentebb említettük, Adam súlyos drogproblémákkal küzdött (többek között ezért sem turnéztak egy ideig), a Behind the Pain dokumentumfilm pedig rögzíti is, hogy hogyan írta meg a rehab mellett a dalokat. Az elvonó után a banda Howard Bensonnal dolgozott együtt albumon, amelyet a Sony BMG adott ki (tehát jelentősen nagy kiadóhoz kerültek vele). A lemez a kanadai lemezlistán második helyen nyitott, ráadásul a Billboard 200-on is elérte a nyitóhetében az 5. helyet, mindezt pedig 78.000 eladott példánnyal, ami akkoriban is már jó teljesítmények számított. Az „Animal I Have Become” lett a zenekar történetének legsikeresebb dala, emellett pedig 2006 legtöbbet játszott rockdala lett Kanadában. 2007-re már a legtöbbet játszott (!) rockbanda voltak az államokban és Kanadában is, mindenhonnan ők folytak, óriási mainstream siker lettek. 2016-ra már tripla platina minősítésű lett a lemez, ami elképesztően szép teljesítmény. A 2000-es évek közepének egyik legnépszerűbb rockzenekara voltak – azóta pedig nagyon megkopott a nevük, népszerűségük zuhanórepülésbe kezdett, amelyet csak tetézett, hogy 2013-ban Adam is kilépett a zenekarból, de ez már egy teljesen másik történet… Addig is, ha van kedvetek, akkor hallgassátok meg újra az albumot, amely még mindig igencsak tele van poszt-grunge slágerekkel, íme a One-X:

THREE DAYS GRACE – ONE-X