Aktuálista: Fogl Botond (Needless) kedvenc zenéi
Kicsit hagytuk a zenészeinket kipihenni az ünnepeket, hogy aztán az új évben ismét megosszák (meg mi is megosszuk), mire is bólogatnak manapság a leginkább. Ezért 2022-ben is újra itt az Aktuálista címen futó cikksorozatunk, az öt évvel ezelőtti Rejtett alkönyvtárak széria jogutódja, amiben a hazai zenei élet ismerős alakjai mutatják be kedvenc zenéiket a nagyérdeműnek. Ebben a sorozatban nem feltétlen all time favoritokról van szó, hanem az aktuálisan pörgetett-forgatott finomságokról (ami persze nem zárja ki, hogy egy illetőnél előkerüljön egy imádott klasszikus a régmúltból), ezáltal is tuningolva kicsit a jelenkor gyöngyszemeit, hogy ne mindig csak a “régen minden jobb vót” mantrát kelljen emészteni.
Az idei első vendégünk Fogl Botond, a Needless gitárosa, akiknek kapásból az év elején meg is jelent a második nagylemezük, a The Cosmic Cauldron. Az album a maga üstököshöz fogható pusztításával nem csak a csapatnak, de mindenki másnak is igen magasra tette a lécet 2022-re. Ehhez hozzátartozik Boti kiváló gitárjátéka is, amit nagy valószínűséggel pár alább felsorolt előadó is kellőképp befolyásolhatott. Lássuk hát, miket forgat manapság a Maszkot is megszégyenítő gumiarcú húrvirtuóz, aki szűkszavúan bár, de halált megvető bátorsággal ragadott német billentyűzetet, hogy megossza velünk a kedvenc (szigorúan) nem új kiadványait.
Nagyon köszönöm a felkérést! Örültem neki, hogy szétkürtölhetem a meglehetősen korcs zenei ízlésemet. Nem szeretem kielemezni a dalokat, vagy a zeneírási metodikákat, itt van a jelenlegi top 9, ami mostanában a legjobban befolyásol:
- Decapitated - Anticult (2017)
- Dyscarnate - With All Their Might (2017)
- Ghost Toast - Shape Without Form (2020)
- Grizzly - Ursus Actos (2019)
- Snarky Puppy - We Like It Here (2014)
- Guthrie Govan - Erotic Cakes (2006)
- bármi, ami Audioslave
- Car Bomb - Blackened Battery (2019)
- Havok - Time Is Up (2011)
Botit és a Needlesst legközelebb február 19-én lehet elcsípni a Kvltban a Kvltban Berserk Feszt keretein belül, ahol olyan bandákkal együtt lépnek majd színpadra, mint az Akela, a Devoid, a Nest of Plagues és még sokan mások.
Fotó: Uhlár Brigi