2011. május 26.
Sorozatom második részében egy olyan zenekarral foglalkozom, akikkel talán a nyitó részben kellett volna, hiszen hatásuk tagadhatatlan a metal és a hardcore házasságában, a hardcore színtéren is elterjedt sötét, apokaliptikus világkép propagálásában, ráadásul logójuk az egyik leggyakrabban visszaköszönő tetoválás-minta a hardcore világában.
Ahogy korábbi írásomban is említettem, a ’90-es évek közepének-végének velejárója volt a dezinformáltságból fakadó városi legendák születése, és ennek bizony melegágya volt az Integrity, hiszen jobbnál-jobb sztorik záporoznak, ha manapság felmerül nevük, ráadásul ebből párnak szemtanúja is voltam. Azt is említettem, hogy ennek a korszaknak a keménységi non plus ultrája volt a banda, hiszen apokaliptikus, metállal kevert, régi iskolás elemekkel is vegyített hardcore zenéjük az egyik korai zászlóvivője volt a stílusok olvasztásának és az egyik olyan korai hardcore zenekar voltak, akik egy rakat sötétséget csempésztek a szövegvilágukba. Hogy a Wikipediát egy kicsit segítségül hívjam: „Az Integrity-t Dwid Hellion alapította 1988-ban. Szövegeik témái vallás, a természetfeletti, mentális betegségek, individualizmus és az okkult.”
Aminek több alkalommal is szemtanúi lehettünk ebből, hogy Dwidnek teljesen elment minden maradék esze és állandóan valami baromságot talált ki, amivel sokkolta a közönségét és környezetét. Sok esetben a Wikipedia nem a legjobb forrás, ékes bizonyíték erre, hogy a bejegyzés nem említi meg Dwid korai állandó társát, Aaron Melnick gitárost, akinek kézjegye ott van az első négy Integrity-nagylemezen (Those Who Fear Tomorrow, Systems Overload, Humanity Is the Devil és Seasons in the Size of Days), amelyekből különösképpen a középső kettő az, ami meghatározta és a hardcore Hall of Fame-jébe szállította a clevelandi zenekart. A többi tagról igazából felesleges is beszélnünk, bár megemlítendő mindenképpen a zenekart folyamatosan átjáróházként használó Chubby Fresh dobos, aki nem is az Integrity, hanem a One Life Crew-beli munkássága miatt vált csak igazán hírhedté.
Az Integrity-hez sok alkalommal volt szerencsénk, első alkalommal, ha jól emlékszem, talán 1997-ben volt egy nagyszerű koncertjük a Riff-Röff klubban, itt az egyik előzenekar amúgy a Fury Of Five volt, akik akkora benga nagy állatok voltak, hogy a koncert közönsége vigyázzba állt, amikor mentek fel a színpadra, mindegyikük persze katonai gyakorlóban, ami az akkori időszak New Era-sapkája volt, azaz ha nem volt belőle neked, akkor nem lehettél igazi hardcore arc. Akkoriban olvastuk egy Metal Hammeres Dwid-interjúban, hogy a zenekar azért játszik ennyire kemény zenét, mert a tagok rühellik egymást. Annyi szent, hogy ez igaznak bizonyult, ugyanis a turnén annyira összeverekedtek, hogy Dwid szeme alatt méretes, sötét monokli volt. Hogy teljes legyen a kép, Aaron Melnick az első szám alatt akkorát ugrott, hogy betörte a fejét, majd a beugró, Blaze névre hallgató gitártechnikus kellett legitározza a koncertet, mert Melnick nem volt képben.
Az Integrity ezután feloszlott, csak Dwid folyamatos elmebajai jöttek elő, egyik ezek közül a már az anyazenekarral is párhuzamoson működő, szinte hallgathatatlan techno-noise projekt Psywarfare, amelynek kapcsán született a ’90-es évek egyik legendás beszólása, mikoris egy, a pesti színtéren akkor nagyon aktív figura egy Dwid-interjú során annyit mondott, hogy „Dwid, your seven inch is… nem működik”. 1998 végén a Melnick-testvérek és az Integrity-gitártech Blaze fémjelezte In Cold Blood jött Magyarországra. A Hell On Earth című albumuk kiemelkedő volt a korai metalcore színtéren, a koncertjeikről ezt már nem lehet elmondani, mert a szombathelyi bulijuk minősíthetetlen rossz volt, annyira be volt szívva a fél zenekar. Érdekes módon ezen a koncerten következett be egy másik legendás szállóige, mikor is Józsa Zoli, Sedative Bang dobos figyelmeztette a színpadra készülődő Keith Burkhardtot, a Cause For Alarm-énekest, hogy ne hagyja úgy a merchandise-t felügyelet nélkül, mert „Itt sok ember stolen”.
De térjünk is vissza az Integrity-re: bár a To Die For lemezes visszatérésen kívül korántsem tudták már visszaszerezni korábbi hitelüket. Dwid előbb megőrült és Integrity 2000 néven diszkós napszemüvegben, rózsaszín ingben és bőrnadrágban vernyákolt (szó szerint!), majd feloszlatta a bandát, Belgiumba költözött, csinált egy belga változatú Integrity-t, mentálisan még inkább lepattant (egyszer például takonyrészegen, Damien Moyal ex-Culture, Morning Again, As Friends Rust, Shai Hulud, Bird Of Ill Omen énekessel kiegészülve egy vasárnap reggel szétkergetett egy templomi körmenetet, mire rendőrök kopogtattak a Liar-énekes Hansnál, akinél állandóan ingyen élt Dwid).
2003-ban, szinte a semmiből tértek vissza az imént említett To Die For anyaggal, és a Deathwish szárnyai alatt, kiegészülve azzal a Chubby Fresh dobossal, akivel évek óta szájkaratéztak. Az Európa-turnéjuk és a Kultiplexes buli nagyon jól sikerült, bár megint emlékezetes volt a budapesti látogatásuk, hiszen előbb Blaze gondolta úgy, hogy a Gorezone rádióműsorból ismert Főnök a középső ujját mutatta neki, pedig ő csak megdicsérte Főni Celtic Frost pólóját, úgyhogy a Kultiplex bejáratából repült szegény, meglepett Főnök után és földre teperte, hogy igazságot szolgáltasson, mire nagy nehezen megértette, hogy Főnök csak egy metálvillát dobott neki. Ezek után Blaze annyira szívott be, hogy magatehetetlen és beszédképtelen állapotban fetrengett a Kultiplex backstage-ében órákon át, mire az akkor éppen elég tiszta Dwid mentegetőzött, majd panaszkodott, hogy még mindig utálja a zenekarát, mert mindenki republikánus rajta kívül. Az Integrity akkori etapja úgy ért véget, hogy Dwid egy USA-turné utolsó állomásán ellopta az egész zenekarpénzt és lelépett, majd meg sem állt – egészen Belgiumig!
Azóta jött ki pár kislemez, DVD, ilyen válogatás, olyan válogatás, koncertlemez, meg a bánat tudja mi még, azt sem könnyű követni, hogy Dwid mellett éppen ki az, aki játszik ezeken, de az egész hallgatható The Blackest Curse lemez ellenére is az a helyzet, hogy az Integrity már korántsem tündököl korábbi fényében, még ha vannak néha nagyon jó pillanataik is, erről meg is bizonyosodhatott a nagyérdemű, mikor a Converge vendégeként a hajón szerepeltek, természetesen annyira takonyrészegen, hogy az egyik gitáros majdnem bele is esett a Dunába.
A zene mellett még egy fontos attribútuma volt az Integrity-nek, ez pedig a Holy Terror kifejezés, amely érdekes módon Brian D., Catharsis-énekes tollából származik, mégpedig az Inside Front című magazinból, amely a ’90-es évek egyik meghatározó magazinja volt a hardcore punk színtéren. A Holy Terror kifejezéssel próbálta Brian D. körülírni az olyan bandák, mint az Integrity, vagy a Gehenna zenéjét, apokaliptikus üzenetét. Hogy a Holy Terror azon kívül mi is pontosan, azt talán csak Dwid tudja megmondani. A kifejezés többször is visszaköszönt az Integrity ténykedése során, hiszen Dwid egy kiadót működtet a név alatt, illetve a Humanity Is the Devil albumot a Holy Terror Church of Final Judgement támogatta. Mindennek alapos kifejtése azonban egy másik, sokkal hosszabb cikk lenne (ráadásul nem is feltétlen biztos, hogy ezen magazin keretein belül), mert ezen pontosan átlátni szinte lehetetlen. Manson-imádat, egyház-alapítás, hívők, akik hisznek sátánban és istenben egyszerre, okkultizmus, világvége – ez mind olyan misztikus, nehezen áttekinthető és kicsit félelmetes, mint maga az Integrity munkássága. Vagy szimplán csak Dwid Hellion vesztette el teljesen a józan ítélőképességét…
