15 éve debütált nagylemezen és tarolta le a Billboard listáit az All Killer, No Fillerrel a Sum 41

Sum41 (1)

A kanadai Sum 41-ról csak az nem hallott, aki egész életében elzárkózott az MTV-től és az internettől. A kezdetben deszkás punkban is utazó, de végül pop-punk zenekarként megszilárdult ajaxi csapat lényegében a műfaj ezredfordulójának egyik legnagyobb kereskedelmi sikere, ráadásul azon zenekarok közé tartozik, amely a mainstream siker ellenére is könnyen szerethető tudott maradni azok számára is, akiknek a szíve az undergroundhoz húzott. Lényegében egy tökösebb blink-182 voltak a kezdetekben, ahol Dave “Brownsound” Baksh nem vetette meg a metálzenét sem, így a fiúk zenei világára ez is hatással lett a gitártémákban. A zenekar ugyan már a millennium évében kidobta az első EP-jét Half Hour of Power címmel, de az első nagylemezre 2001. május 8-áig várni kellett, ekkor jelent meg az All Killer, No Filler.

Az album kereskedelmi robbanását az is megelőzte, hogy a 2001. áprilisában megjelent Fat Lip konkrétan ledózerolta az MTV és a Billboard slágerlistáit, utóbbinál pl. a Modern Rock Tracks listán az első helyig verekedte magát. A fiúk érdekes módon akkoriban egy Jerry Lee Lewis-összeállítás után nevezték el a albumot, amelyről a Fat Lip mellett még két single jelent meg, az In Too Deep, valamint a Motivation; mindkét dal a top 25 fölé verekedte magát, az In To Deep még a top 10-ben is megfordult, míg a maga a lemez a Billboard 200-on a 13. helyig küzdötte magát fel (ami akkor azért elég durva volt), a TOP Kanadai lemezek listán pedig a 9. helyig szinte az ismeretlenségből. A nép zabálta, 10 év alatt majdnem kétmillió darabot adtak el belőlea lemez pedig végül platina lett a zenekar számára legfontosabb piacokon: USA, Kanada, valamint az Egyesült Királyság. Ez annyira megdobta a zenekar népszerűségét, hogy olyan, akkor már hatalmas zenekarokkal turnézhattak együtt, mint a blink-182, vagy a The Offspring. Fontos még tudni, hogy az All Killer, No Filler producere ugyanaz a sajnos később elhunyt Jerry Finn volt, aki pl. az Enema of the State-et, az ugyancsak 2001-es Take Off Your Pants & Jacketet vagy a self-titled lemezét is keverte és maszterelte a blink-182-nak.

2001 egyébiránt pontosan a fent említett koncertekkel telt el (Derryckék több, mint 300 bulival támogatták meg az All Killer, No Fillert), hogy aztán 2002-ben bemenjenek a stúdióba és felvegyék a Does This Look Infected?-et. Természetesen az is sokat nyomott a latba, hogy a Fat Lip és az In Too Deep is szerepelt az Amerikai Pite 2. részének a soundtrackjén. A lemeznek egyébként az egyik legviccesebb ténye, hogy Steve Jocz a Pain for Pleasure-t egy budin ülve írta meg 10 perc alatt. Erre szavak sincsenek lényegében. A lemez alapvetően a mainstream pop-punk egyik legfontosabb állomása, egyben egy remek példa arra, hogy egy ’90-es évekből táplálkozó korong, hogy emelje ki magát az undergroundból a mainstreambe egy nagyon polírozott, slágeres hangzással, amely egyben reflektál az akkori MTV-féle pop-punk robbanásra. A lemez alapvetően amellett, hogy egy igazi pop-punk slágergyűjtemény, a ’90-es évek deszkás punkjából is bőven táplálkozott, pl. a NOFX leghíresebb lemeze, a Punk in Drublic vagy a Green Day klasszikusa, a Dookie is nagy hatással voltak a Sum 41 debütalbumára, de a hatások közé sorolható a Rancid és a Pennywise életműve is. Kezdetben nagyon vegyesen fogadták a kritikusok az anyagot, mint ahogy minden akkori ilyen kategóriájú lemezt, de ugye a kor és az idő megszépít, így azóta sok pozitív és egyben méltató írás is megjelent az anyagról, amely azért valahol kicsit jogos is. Emlékezzünk róla meg egy meghallgatással, íme a Sum 41 2001-ben megjelent slágergyára: