A müncheni székhelyű The Blackout Argument “Decisions” című első teljes albumát már a Lifeforce istálló gondozza, (korábbi anyagaik mögött a kevésbé befolyásos Bastardized Records állt), s ez a teljesen naprakész kapkodó, energikus hardcore zenét punkos intenzitással, szenvedélyes emocore-os énekdallamokkal és enyhén hisztérikus kiabálással mixelő muzsika nem is került rossz kezekbe náluk.
A 13 dalos anyag állkapocs-leejtésre senkit sem fog késztetni, ám valószínűleg lesznek néhányan, akiknek kellemes perceket fognak szerezni. Az album koncepciója az életben kényszerűségből meghozott döntések (Decisions) témáját boncolgatja, s hogy azok következményeit vállalod-e, s mersz-e lépni. Az biztos, hogy ehhez kellő energiát szolgáltat a szinte végig pörgős, gyors, néhol tördelt, néhol szolidan breakdown-ozó, energikus dalfüzér.
Az ex-Paint The Town Red gitáros Chris-t is felvonultató The Blackout Argument ugyan nem művel rossz zenét, sőt, és erről leghamarabb az I Against és a Remain In Silence kettőse győzött meg, ám a PTTR kaotikus hardcore-jától azért messze állnak. Továbbá a fantázia sem túl nagy erősségük, bár ezt némileg kompenzálja a hírhedt germán precizitás, és a magas fordulatszám. Körülírásként talán az Evergreen Terrace és a BoySetsFire nevét hozhatnám fel – utóbbit már csak azért is, mert a tiszta énekdallamok Nathan Gray orgánumára emlékeztetnek. Az említett két dal emelkedik ki leginkább a társai közül, bár az Abadon, Good Guy enyhén Papa Roach-os nyitány utáni berobbanásától kezdve garantált a magas fordulatszám, mégis a CD közepi Glassbead Game és The Die Song duóig összefolynak a track-ek. A dallamok nem mutatnak túl sok változatosságot, a For Heaven's Sake nevű emo/hc csapatból érkezett Sinan Akilli, valamint Sascha Laumann basszer sem igazán nyújt maradandó teljesítményt. A kiemelt Glassbead Game egy áramtalanított ballada-szerű pihentető, üvöltés nélkül, a The Die Song pedig lassú, be-beáramló durva gitártémát fűz a lázító hip-hop-szerű narráció alá, s mindkettő meglepő így a CD közepén elhelyezve. Előbbi a lágy hangvétel, utóbbi egyszerűen a furcsasága okán. A Regain Serenity-vel aztán újra visszatér a tempó, dübörögnek a duplázók, szakítanak a hc-kiállások, törések a dallamos részek közt, de meglepetés nincs, csak jönnek a dalok izomból. A gitártémák egy hamar körülhatárolható területen belül mozognak, s kevés kivétellel inkább csak az egymás utáni felfűzés sorrendjét variálják, épp emiatt megkímélnélek Benneteket a részletes elemzéstől, csak a My Life In Spoken Words-öt említeném még meg az elődeitől eltérő hangulati eszközök alkalmazása okán.
A közreműködő vendégekről is érdemes pár szót ejteni: korábban ugye már feltűnt a Bridge To Solace énekes Jakab Zoltán a So Much You And Me-ben, de most is van néhány neves szereplő: Geert van der Velde (ex-Shai Hulud), a God Forbid-os Byron Davis és Benni Buss (Flowing Tears) is megköszörüli a torkát több tételben. Nem rossz hallgatnivaló a Decisions, s hogy a cikk olvasása után teszel-e vele egy próbát? Utalva a koncepcióra, csak annyit mondanék, a döntés a tiéd, nálam ez: 7 /10
