A közel három évvel ezelőtt megjelent, a korábbiaknál jóval tüskésebb Union Black igen sikeres előremenekülési manővernek bizonyult, hiszen a Benji Webbe vezette formáció a gyengébb 2009-es opus után minden további nélkül elérte azt, hogy jelen kritika ezúttal már ne a debütöt jelentő Babylon-ra való visszautalással kezdődjön. Így aztán a Kill The Power kapcsán leginkább az ad okot a kíváncsiságra, hogy az elődön megszaporodó elektronikus hatások jelen vannak-e most is, ezúttal miként súlyoztak a megszokott stíluskavalkád összetevői között, illetve hogy sikerült-e megőrizni legmarkánsabb ismertetőjegyüket, a teljes valójában az élő fellépések során megmutatkozó felhőtlen szórakoztatást.
A Skindred a Union Black-en tulajdonképpen a saját maga által definiált reggae-metál-hip-hop-dancehall elegyet dobta fel egységes koncepció mellett új ingerekkel; a sötétebb tónus felé forduló hangzásvilág magától értetődő természetességgel fogadta magába a dubstep, illetve drum and bass elemeket. Ezek jelenlétére a Kill The Power esetén is jó esély mutatkozott, hiszen a produceri székben ismét James „LeRock” Loughrey ült, az előmunkálatok Roni Size stúdiójában zajlottak, az Open Eyed-ban pedig az énekes/producer Jenna G is feltűnik, akit a legtöbben talán Netsky, Chase & Status, illetve The Qemists lemezekről ismerhetnek – és aki nem mellesleg a dalszerzésbe is belefolyt. Persze a Kill The Power kapcsán nem az egyébként kétségtelenül előtérbe kerülő dubstep, illetve a helyenként felbukkanó 8-bites zörejek jelentik az egyetlen változást: az már a Ruling Force környékén detektálható (a szinte teljesen elektronikus Playing With The Devil során már kiböki a szemünket), hogy a keményebb, metálba hajló megoldások ezúttal lecsiszoltabbak, illetve kissé háttérbe is szorultak, nem úgy az egészen fogyasztóbarát témák. Például a korong dereka táján trónoló Kids Are Right Now már egy vérpezsdítően könnyed, csuklóból kirázott rock sláger, de az utána érkező We Live-hez hasonlót sem írtak még korábban, minek következtében a pop vignettát is felragaszthatjuk a Skindred által kipróbált műfajok palettájára. Mindazonáltal ezek hiányában is seggrázósabb jelen lemez elődjénél, elég csak meghallgatni a punk sláger Saturday-t vagy a már említett Open Eyed magával ragadó kórusát, netán a „kötelező” reggea dalok bármelyikét, de a korai érát idéző, sztenderdebb szerzemények is (World’s On Fire, Ninja, Proceed With Caution) felszabadultabb hangulatot árasztanak. Összegzésként tehát elmondhatjuk, hogy megint sikerült újat villantaniuk a már ismert jellemvonások ismételt felöltése mellett, még ha a pop dalokat nem is fogja mindenki a keblére ölelni. Persze nem mintha felróható lenne ilyesmi egy olyan zenekarnak, ami képes ilyen szórakoztatóan elegyíteni ennyire különböző stíluselemeket, aminek következtében a Kill The Power gyakorlatilag nem tartalmaz két ugyanolyan dalt. Ez pedig hatalmas érték manapság. 8/10