A japán dallamos hardcore és azon különböző ágazatainak rajongói igazán nem panaszkodhattak tavaly, hiszen megjelent az új Maximum the Hormone, az új Crossfaith és az új coldrain is. Valahogy a FACT felől viszont nem jött túl sok hír, pedig ha valakik, akkor ők az MtH mellett meghatározónak számítanak, még ha nem is akkora a rajongótáboruk, mint a többieknek. Nos, ők sem pihentek, csak jól időzítettek, ugyanis a zenekar idén ünnepli 15 éves fennállását! Az alkalomhoz illően ki is adtak egy tonna előzetest, vagy fél tucat videoklipet és persze az ötödik nagylemezüket, amire sokan vártak.
Hiába jelent meg ugyanis az előző album, a Burundanga 2012-ben, az olyannyira volt semmilyen, hogy inkább a 2010-es In the Blink of an Eye óta számolják a napokat a rajongók, hogy mikor jön ki valami friss tőlük. A Witness-t megérte várni, mivel egy slágeres, könnyen szerethető lemezt írtak, ami főleg vissza-vissza kacsintások sorozatából áll a régebbi anyagaikra. A megemlékezést itt nem hagyták abba, hiszen még egy külön, jubileumi oldalt is fellőttek a netre, a Miles Away című videoklipben pedig egy autóbalesetet örökítettek meg... ami ugye azért érdekes, mert 2009-ben tényleg volt egy turnébusz karamboljuk, melyben a dobosuk komolyan meg is sérült. Hogy mennyire etikus, hogy az akkoriban készült képeket bevágták a videó alá, nem tudom, de a lényeg, hogy retrózunk! A FACT a második és harmadik nagylemezük (szóval a két legismertebb) legjobb elemeit és pillanatait vették át (tiszta ének és üvöltés váltakozása, gyors és dallamos témák), amiket kisebb változtatásokkal remekül átültettek 2014-be. Ezek ráadásul pozitív irányba mutatnak: nemhogy teljesen elhagyták a szerencsére amúgy is ritkán használt auto-tune effekteket, alapból sokkal kevesebb elektronikus elemet és szintit használtak most. A dalok még a korábbiakhoz képest is pörgősebbek és az egész lemez egyszerűen jobban szól, sokkal mélyebb és durvább a hangzás, amit leginkább a Grammy-díjas Ted Jensen maszterelésének köszönhetünk.
De mit ér egy jól hangzó, profi lemez, ha nincsenek rajta slágerek? Szerencsére ilyenekből van elég, példának okáért ott az első klipes dal, a tiszta éneket szinte teljes egészében ignoráló Disclosure, az alig kétperces Drag (ami a zenekar történetének egyik leghangulatosabb száma), a címadó Witness vagy a harmadik lemezüket gyakorlatilag összefoglaló Devil's Work. Ezek tükrében rejtély, miért kellett két, szinte felvállalhatatlanul ciki dalt ezek közé rakni. A SiM-et lekoppintani próbáló Ape még csak-csak elmegy (legalábbis, ha megerőltetjük magunkat, hogy egyáltalán nem figyelünk a dalszövegre), de hogy a 2-1 hentelős, széttorzított dubstepjénél mi volt a koncepció, elképzelni nem tudom, de szerencsére az akusztikus (!) Circling jobban sikerült a lemez vége felé. A Witness így is szerethető lett, hiszen egy előre mutató, az előzőekhez képest sokat fejlődött, vállalható, hangulatos hallgatni valót kaptunk, apróbb botlásokkal. 7.5/10
