The Idoru interjú

A budapesti The Idoru körül az utóbbi pár hónapban alaposan felpörögtek az események, hisz Európában a Misfits és a UK Subs, Japánban pedig az Ignite társaságában is megturnéztatták a Monologue című lemezüket. Hogy milyen tapasztalatokkal, élményekkel gazdagodtak, arról meséljenek ők maguk, tehát következzzék a The Idoru!

Köszönöm kérdésed, a hangulat egészen remek mostanság, és ez nagyban köszönhető annak, hogy viszonylag rendben mennek a dolgaink. Nem mondanám, hogy 100%-ig sikerült volna feldolgoznunk ezt a sok mindent, ami a közelmúltban történt, ha csak az utóbbi 2-3 hónapot nézem, több élményben volt részünk, mint máskor egy év alatt… Amikor Andris nyáron először elhintette, hogy ősszel megyünk a Misfits-sel turnézni, egyszerűen azt hittem, napszúrást kapott, de nem sokkal később láttam a neten 1-2 flyer-t, illetve az ASP Concerts (a turnét lebonyolító osztrák booking agency) weboldalán is felbukkantak a dátumok, így rá kellett jönnöm, hogy ez bizony nem vicc! :-) Gyermeki lelkesedéssel készültünk a megmérettetésre, de azért azzal is számoltunk, hogy mi „csak” egy előzenekar leszünk, az esték nem elsősorban rólunk fognak szólni és a közönség sem ránk érkezik majd, a kockázat és a rizikó nem a miénk, így halál lazán érkeztünk meg az első, amszterdami állomásra. Mintha csak a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy a Misfits-szel vállvetve járjuk a világot :-)

Mely országokat érintette a körút, hány állomással, illetve mely bulik sikerültek a legjobban, ha ki lehet egyáltalán emelni egy helyszínt; s hol vette le a közönség leginkább a The Idoru zenéjét?

Összesen 7 koncertet adtunk, négyet Németországban, illetve egy holland, egy svájci és egy olasz fellépés szerepelt még a programtervben. Hogy melyik volt a legjobb? Ezt nehéz lenne megmondani, hiszen minden este más izgalmakat tartogatott, hol a koncert sikerült jobban, máshol az össznépi mulatság volt felejthetetlen, de összességében mindegyik emlékezetesre sikeredett. A legőrültebb közönség talán Bolognában, a legbénább pedig Essenben volt, az utolsó bulin, de nem csak rajtunk, hanem a többi zenekaron is. Úgy állt a tömeg, mintha karót nyeltek volna, nem tudom, mi lehetett a baj. Cserébe tök jól játszottunk!

Milyen érzés volt ilyen, nem túlzás, legendás csapatok előtt színpadra lépni, és mennyire voltak közvetlenek veletek, sikerült-e jó viszonyt kialakítani a bandákkal? Mennyire jön be a turnétársak zenéje a csapatnak?

Az a furcsa, hogy amikor az amszterdami klubban először találkoztunk Jerry Only-val, meg se lehetett ismerni, kb. úgy nézett ki, mint egy ötvenes rocker tesitanár, akiről lecsúszik a dickies gatya, de amikor este színpadra lép abban a pokoli maskarában, szegecsekkel, térdvédővel, ördög gitárral és előrenyalt séróval, olyan érzésed van, miközben nézed, hogy ez egy kibaszott élő legenda, egy hős, egy kurva nagy rocksztár! Iszonyú súlyos megjelenése van a színpadon, „civilben” pedig egy mindig jó fej és közvetlen, rokonszenves valaki, akire egyszerűen nem tudsz nem odafigyelni. Egyébként senkire nem lehet egy rossz szavunk se, a UK Subs énekese, Charlie Harper pl. már 63 éves, a dobosuk, Jamie pedig 23, tehát igazi többgenerációs banda, de úgy látszik, ez a punkban nem probléma! :-) Hú, mit is akartam kihozni ebből? Valami olyasmit, hogy nem igazán kellett magunkat alárendelt pozícióban éreznünk egy pillanatig se, ezek az emberek már kinőtték az arcoskodást, és teljes mértékben egyenrangú turnépartnereknek tekintettek minket!

Alig telt el két hét e túra után, s máris Japánba repültetek az Ignite társaságában – volt-e időtök regenerálódni, egyáltalán feldolgozni az eseményeket?

Ennek a helyzetnek megvolt az az előnye, hogy a koncertek során elég jól összeért a program, így azt csak „melegen kellett tartani”, és hogy azt a fajta tétlenség-érzést, ami egy ilyen sűrű koncertsorozat után általában az emberben kialakul, magával sodorta a várakozás, amellyel a Japán út elébe néztünk.
Nem volt annyi időnk sem, hogy kimossuk a turnén felgyülemlett büdös zoknikat s már indultunk is, hogy egy jó 11 órás repülés (és egy vodkagőzös moszkvai átszállás) után megérkezünk Tokyo-ba, ahol egy teljesen elszigetelt, merőben más kultúra fogadott bennünket. Barátságos és előzékeny, mégis távolságtartó népnek ismertük meg őket és talán az is elárul egy s mást, hogy mi egy nap alatt termeltünk be annyi helyi sört és szakét, amennyit ők az öt nap alatt összesen. :)

Ez már a második Japán koncertsorozat volt részetekről, itt most mely városokat érintette a túra, s mennyiben volt más az előzővel szemben; egyáltalán, milyen a zenei / hétköznapi élet Japánban, miben különbözik, mondjuk a Misfits-es Európai koncertektől?

Öt koncertet nyomtunk az Ignite, valamint a japán Cleave és FC Five zenekarokkal (utóbbinak éppen akkor jelent meg új lemeze Superbloom címmel).
Tokyoban kétszer és a környékbeli Tochigi, Chiba és Kanagawa városokban játszottunk egy-egy koncertet. A japán underground szintér is jelentősen különbözik a magyartól, de főleg az európaitól. Míg nálunk egy Ignite szintű hardcore vagy punk zenekar megtölt egy akár ezer férőhelyes klubot, addig kint a két-háromszáz fős koncertek már jónak számítanak. Erről sokat beszélgettünk a két helyi zenekar tagjaival, akik arról panaszkodtak, hogy a helyi klub tulajdonosok nem igazán tisztelik a honi zenész szakmát s inkább csak bevételi forrásként tekintenek az együttesekre. A szűk klubok ellenére a hangulat mindig nagyon jó volt és a technikai felkészültség is zavarba ejtő volt számunkra.

Mennyire voltak sikeresek ezek a koncertek, nagyobb helyeken játszottatok-e, mint előzőleg, s az Ignite-tal hogy jöttetek ki, mennyire vették a Japán zenehallgatók a két bandát?

Nem mondanám, hogy nagyobb helyeken fordultunk meg, mint legutóbb. Alapjában véve a japán underground színtér elég kicsi, annak ellenére, hogy milyen elképesztően nagy a népsűrűség. Viszonyításképpen mondjuk Vörös Yuk és (ex)-Süsi nagyságú koncerttermekre kell gondolni, ám nézőszám és hangulat tekintetében nincs ok a panaszra! Ez persze jócskán köszönhető az Ignite-nak, akik kb. 10 éve játszottak ott utoljára, de így sem voltak sokkal többen, mint a 3 évvel ezelőtti első turnénk állomásain. Az Ignite tagjai pedig király arcok és nagyon rendesek voltak velünk! Az András még egy mikrofont is kapott a Zolitól! :)

A hazafelé vezető úton pedig még Moszkvában is volt egy koncertetek az All Shall Perish-el;, ezt hogy sikerült leszervezni / összehozni, és hogy fogadták a The Idoru-t az All Shall… rajongók? Úgy tudom eredetileg a Walls Of Jericho-val lett volna ez a buli, igaz?

A dolog úgy zajlott, hogy magunk mögött hagyva Tokyo-t és a kellemes „egyszálpólós” 25 fokos átlaghőmérsékletet, megérkeztünk a Moszkva melletti Sheremetyevo reptérre, ahol kb. 5 fok, eső és köd fogadott minket. Beszálltunk egy kopott ezerötös Zsiguliba és már szaggattunk is a Tochka Club-ba, egy ezer négyzetméteres hatalmas helyre, amely addigra színültig telt bulizó moszkvai fiatalokkal, akik annak ellenére, hogy nem ismertek bennünket, egy emberként ropták a koncert alatt. Mit is mondhatnék… Felejthetetlen élmény volt. A buli ötlete akkor született meg, amikor kiderült, hogy hazafelé jövet 12 órát kellene várnunk Moszkvában a csatlakozásra. Akkor találtuk ki, hogy utána járunk, hátha lehetőségünk nyílik játszani egyet ott is, és csodák csodája, a helyi promóter pont erre a napra szervezett All Shall Perish koncertet és simán betolt minket! A Walls Of Jericho pedig egy másik napra tolódott, úgy tudom.

Ezek után nem volt fárasztó / illúzióromboló belekezdeni egy magyar koncertkörútba, vagy megy lendületből? Egyáltalán, mennyire megterhelő egy külföldi turné, anyagi, emberi, bármilyen szempontból? Mondhatjuk, hogy lassan ismertebbek vagytok külföldön, mint idehaza…

Nem volt probléma, mert szeretünk koncertezni, ráadásul azért annyira nem voltak hosszúak ezek a külföldi turnék, hogy rámenjen az idegrendszerünk. Szerintem 8-10 napot még könnyűszerrel ki lehet bírni egyhuzamban, akkor van gond, ha 3-4 hetet kell folyamatában végig koncertezni. Utoljára kb. 2 és fél éve nyomtunk egy ilyen hosszabb túrát és ott azért sokszor kibújt a szög a zsákból. A turné közepén ki is lépett a basszusgitárosunk!:) De sokat változtunk azóta, jobban is ismerjük egymást és igyekszünk nem basztatni a másikat, ha nem muszáj (persze a kivétel erősíti a szabályt). Itthon pedig egészen más a helyzet, hiszen itt általában péntek-szombaton vannak koncertek, a többi napon meg mindenki éli a kis életét, nem kell állandóan egymás fejét bámulnunk, szóval nem egy megterhelő dolog. Sőt, egy nehéz munkahét után igazi felüdülés bepattanni a buszba és játszani egy jó koncertet mondjuk Győrben, és utána meginni pár sört a helyi haverjainkkal! Komolyan, olyan, mintha nyaralni mennénk :-).

Magyarországot tekintve mennyire sikerült kialakítani egy közönségbázist, mik a tapasztalataitok, milyen típusú arcok hallgatják a The Idoru-t? Illetve, mennyiben más külföldi koncertek után magyar színpadra lépni, illetve a vidéki koncertek hogy mennek, akár a nézőszámot, a közönséget, akár a hangulatot nézzük?

:-) Jó sok kérdés egy kupacban! Szerencsére fejlődik a dolog itthon is. A Kultiban pl. magam is meglepődtem, hogy milyen sokan voltak! Most épp a hazai turné vége felé járunk és az elmúlt hetek tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy nagyon pozitív változásokon ment át a magyar klubélet! Nyílván lenne még hova fejlődni, de azért mégiscsak tök jó dolog, hogy vidéken is van közönség és el is jönnek a koncertekre. Most pénteken, pl. a gödöllői Trafóban játszottunk és marhajól sült el a buli! Az a klub bárhol a világon megállná a helyét, teljesen „európai”, a személyzet zenekar- és közönségbarát, profi a hangosítás, van egy korrekt backstage és még sört is adnak! :-) Szerencsére sokan el is jöttek! És nem a Trafó az egyetlen, számtalan olyan hely van, ahol élmény játszani! A közönségünk meg totál vegyes, de többnyire nyitott hozzáállású zenehallgatók, akik nem feltétlenül ragaszkodnak a jól csengő jelzőkhöz, mint hc, emo, indie, vagy akármi.

Lesznek Lengyelországi koncertek is, ha jól tudom. Ilyen eredményeket felmutatva, könnyebb külföldön koncerteket leszervezni? Gondolom, sok fiatal zenekar kíváncsi a titkotokra, hogy tudtok ilyen komoly dolgokat felmutatni, nekik mit tanácsolnátok?

:-D Igen, a lengyel koncertek már le is mentek és itt kérnék elnézést, hogy ilyen lusta szarok voltunk, hogy ennyi ideig tartott megszülni ezt az interjút!!! Totál szanaszét volt mindenki az elmúlt hetekben, koncertek, meló, miegymás… Na, de kit érdekel ez?
A kérdésedre visszatérve, a választ sajnos nem tudom! Bárcsak oszthatnék tuti tippeket, amik mindig bejönnek… Egy biztos: aki komoly sikereket akar elérni olyan zenével, amiben torz gitár van, az kurvanagy fába vágta a fejszéjét! Először is meg kell tudni szólaltatni a hangszert, jó számokat írni és elő is adni azokat. Ez a része kivitelezhető, aki szeret zenélni, az nyílván rámegy erre. Aztán vannak ennél nehezebb dolgok is. Pl. fel kell ismerni azt, hogy rengeteg jó zenekar van a világon, akik igen magasra tették a mércét és csak akkor működhet a dolog, ha minden más háttérbe van szorítva, sőt, a zenekart jelölöd meg életed vezérfonalának! Emellett építeni és ápolni kell a kapcsolatokat, alázatosan viselkedni mindenkivel… sosem lehet tudni, talán épp egy jól sikerült koncert után odajön egy kissrác, aki gratulál a bandának. Tegyük fel jófej vagy vele, dumálgattok egy fél órát, megisztok egy italt, aztán 2 év múlva ő lesz a környék legmenőbb koncertszervezője! És akkor emlékezni fog rád!
Aztán rá kell döbbenni arra is, hogy ettől még kurvára nem biztos, hogy bármi is összejön! Na és itt áll meg a „tudományom”, a többi az már tényleg a szerencsén múlik!

Mindezek mellett még az újonnan indult magyar MTV is folyamatosan játssza a Monochrome klipjét, mit szóltatok ehhez, illetve mi a véleményetek a csatornáról?

Ennek én személy szerint marhára örülök, mert a Tonyő barátommal ketten csináltuk a saját kezünkkel (+ a Lóránt Demeter segített a vágásban) és nem gondoltuk volna, hogy ez majd bárhol lemegy, ráadásul nappal, főműsoridőben! Kár, hogy én még egyszer sem láttam TV-ben a klippet, mert itthon nincs MTV-m, meg amúgy se nagyon nézek TV-t…

Az utóbbi időkben ezek alapján alaposan otthagytátok a névjegyeteket a zenei életben, jelentek-e meg irigykedő, negatív vélemények a bandáról?

Persze, elég csak megnézni a legutóbbi kettőnégy kommentjeit! :-) Ez van, természetes velejárója annak, hogy kicsit most jobban előtérben vagyunk. Amúgy nem nagyon foglalkozunk a fikázókkal, sőt, néha még egyet is értünk velük! Helyenként tényleg ocsmány mód beképzelteknek tűnünk abban a turnéfilmben :-). Egy beíráson basztam csak föl az agyam, amikor valami hülyegyerek azt írta, hogy minden, ami történt, annak köszönhető, hogy a szüleink milliomosok és befizettek minket a turnékra! De bárcsak igaza lenne! :)

A családok / hozzátartozók mit szóltak / hogy dolgozták fel a sikereiteket?

Ők mindig is mögöttünk álltak és ez a jövőben sem fog megváltozni. Egyszer úgy döntöttek, hisznek abban, amit csinálunk és annak ellenére, hogy a zenélésből való korrekt megélhetés egyenlőre csak a maréknyi kiváltságosnak adatik meg, mi mindent megteszünk, hogy rászolgáljunk a bizalmukra.

Visszatérő kérdés, tudom, de milyen hatással van az Idoru mostani pörgése a Blind Myself-re, illetve a Shell Beach-re a tagok közti átfedés tekintetében?

Kényes téma… Egyelőre bírjuk, ha nincs egyszerre 2 koncert, akkor gond sincs. Egyébként pont most szombaton játszunk Szegeden, úgy, hogy párhuzamosan Shell Beach is lesz Gödöllőn. Az ex-Blind-os Kolozsi Peti (ma Seen, Esclin Syndo) fogja Matyit helyettesíteni. Ilyen szinten ez még áthidalható, akkor lennénk gondban, ha azonos időszakra szerveződne 2 nagyobb turné. A jövőben ez sincs kizárva, és minél jobban pörögnek zenekarjaink, annál jobban közeleg az a nap, amikor el kell dönteni, hogy melyik a fontosabb, de egyelőre ez még a jövő zenéje…

Már eltelt bizonyos idő a második nagylemez óta, visszatekintve, hogy értékelitek a Monologue CD-t? Milyen tapasztalatokat tudtatok leszűrni mind a közönség, mind a szakma reakcióit figyelembe véve, illetve van-e valami, amit ma már máshogy tennétek, ha most állnátok a lemez felvétele előtt?

A Monologue eddigi munkásságunk csúcsteljesítménye és nem lesz könnyű túlszárnyalni. De az új számok már íródnak és bár lemezmegjelenésről még nagyon korai lenne beszélni, az eddigi jelek bíztatóak! Mindannyian más tanulságokat szűrtünk le az előző lemez kapcsán, néha egészen ellentéteseket is, de a következő hónapokban lesz időnk ezeket összehangolni és a konszenzust meghozva új lendülettel bevonulni a stúdióba. Az biztos, hogy sokkal kidolgozottabb számszerkezetekkel akarunk majd nekilátni a felvételeknek, ha kell, több demót is rögzítünk, hogy az esetleges bénaságok és gyengepontok idejében kiderüljenek!

Tehát készülnek az új dalok. Közben próbáljátok még a maximumot kihozni a Monologue-ból? Várható még klip valamelyik dalra a CD-ről?

Készülnek a dalok, de hogy mikor fog megjelenni, arról még csak nagyon homályos elképzeléseink vannak. A Monologue is megállja a helyét bárhol és még temérdek hely van a világon, ahol nem ismerik :)! A következő tavasz, nyár, de még lehet, hogy az ősz is annak a jegyében fog telni, hogy ezt az anyagot minél több helyen bemutassuk, a köv. lemeznek pedig tényleg csak akkor akarunk nekilátni, hogyha azt érezzük, hogy óriási nagyot fog durranni!
1 videót még mindenképp szeretnénk, valószínűleg a „When the morning comes”-ra, valamikor január-februárban talán el is készülünk vele…

Végezetül, hova lehet még az eseményeket fokozni, azaz, mik a terveitek a jövőre vonatkozóan, milyen megmozdulásokat várhatunk a zenekartól?

Fokozni a végtelenségig lehet! :) A közelmúltban történtek megerősítettek minket abban, hogy érdemes csinálni, amit elkezdtünk, de ez még mindig csak a „kezdet”. Tavasszal ismét Misfits turné, ha minden igaz, kicsit hosszabb lesz, mint legutóbb. Aztán szerveződik még egy csomó minden, amiről még inkább nem mondanék részleteket, ha nem gond… Ilyenkor mindig attól parázok, hogy jól beharangozzuk, aztán ha semmi nem lesz belőle, akkor meg égünk és lehet mindenkinek magyarázkodni, hogy ki baszta el! :) De bármi lesz, időben meg fogjátok tudni!
Köszi az interjút!

Lacoru és Matyoru :)

Én köszönöm.

MySpace:
http://www.myspace.com/theidoruband