2008. március 20.
Kérlek, mutatkozzatok be pár sorban, ki hány éves, mikor kezdett el zenélni, hol játszott korábban, s mivel foglalkozik a zenélésen kívül?
KT: Kántor Tamás, gitáros. Főállásban tolmács, fordító, angol-német nyelvtanár. Idén töltöm be a 30-at. (…és azzal, hogy ezt itt leírtam, szoktatom magam a gondolathoz, így a napján talán már csak reggel fogok sírni.) Korábban egyikünk sem játszott jelentősebb csapatban, Dávidot kivéve, aki igazi elvetemült underground arcként régebben a Nervous Playground, Annie Hall és NoiseField zenekarokban nyomult, most pedig az R-Clone a fő projektje. Gitározni ’94 környékén kezdtem komolyabban, akkoriban ismerkedtünk meg Harich Gáborral (gitár/ének) is, mivel az ő hátán is mindig egy gitártok lógott.
MG: Hello, Müller Gábor vagyok, épp félúton 20 és 30 év között, s én volnék a zenekar dobosa. Életemben mindig is meghatározó szerep jutott a zenének, főleg miután a szüleim 11 éves koromban beírattak a Mohácsi Zeneiskolába. A sztoriban csak annyi volt a gond, hogy inkább láttak volna rézfúvós hangszert a kezeim ügyében, mint dobverőket, így maradt a trombita a főtárgy, hehe. Aztán két évnyi szenvedés, gyakorlás hiánya, valamint a Zeneiskolából való lógás után egy orvosi vélemény hatására megvették életem első dobcuccát.
KT: Na… Hogy is volt ez?
MG: Hát az történt, hogy lebuktam cigivel, aztán a muttim lezavart egy akkora lángost, hogy kiszakadt a dobhártyám. Mire az orvos azt mondta, hogy felejtsem el a trombitát.
KT: Tény, hogy furán is hatna a zenénkben. :-)
A Solar Scream-et zeneileg elég nehéz szerintem egyértelműen skatulyázni. Ti mit gondoltok a zenétekről, illetve, hogy definiálnátok azok számára, akik esetleg nem ismernek Benneteket?
KT: Sosem akartunk egyértelmű utakat járni, és mivel a hatásaink is kb. a Pink Floydtól a melodikus death metalig terjednek, igen széles a paletta, amiből „építkezünk”. Azt biztosan tudjuk, hogy dallamokban és keményebb riffekben bővelkedő, melankolikus alaphangulatú dalokat írunk. Sokszor megkapjuk a progresszív jelzőt is, de a Dream Theater-féle csapatokhoz nincs sok közünk. Konkrét definíció tehát nincs, tessék meghallgatni a Divider lemezt.
Kik / mely bandák voltak hatással rátok, melyik zenekarokat hallgatjátok ma is, tehát mely előadók, s mely lemezek a legnagyobb kedvencek?
MG: Stuck Mojo – Declaration Of A Headhunter, Filter – The Amalgamut, Blackfield – II., The Idoru – Monologue, Anathema – A Fine Day To Exit…. valamint ULVER minden mennyiségben.
KT: Ööööö… Rám nagy hatással először a Europe és a Whitesnake volt, kb. 1988-90 körül. Aztán német ismerőseim által sok keresztény bandával is megismerkedtem, a Believer, a Saviour Machine és a Tourniquet máig nagy kedvenc, utóbbi nélkül aligha gitároznék. Az öt lemez pedig: Katatonia – The Great Cold Distance, Three (3) – Wake Pig, Porcupine Tree – Deadwing, Extol – Blueprint és hogy legyen hazai is: Aebsence – Unusual, ami egy zseniális album. De még itt lehetne az Opeth, a Cynic, az Anathema, a Gojira, a Zero Hour… végtelenül komisz kérdés volt ez, ne is haragudj. :-)
Harek listája: 1. Saviour Machine – II, 2. Anathema – A Fine Day To Exit, 3. Stuck Mojo – Rising, 4. Depeche Mode – Songs Of Faith And Devotion, 5. Carcass – Swansong
Dávid örök kedvencei: Voivod – The Outer Limits / Voivod / Katorz és Tool: 10.000 Days / Lateralus.
Honnan a zenekarnév, kinek az ötlete volt, és mit szimbolizál számotokra?
MG: Tomi ötlete, tehát a magyarázat is… :-)
KT: Nem akartunk túl elcsépelt vagy „vérmetálos” nevet, és a felmerült ötletek közül ez bizonyult a legmaradandóbbnak, bár kellett azért győzködni a csapatot. A Solar Scream név kicsit elszállt, nem hangzik bénán (remélem), és tele lehet pakolni jelentésekkel is. Nekem konkrétan egy akkoriban hallott előadás ugrik be róla, ahol szóba kerültek a világűrbe küldött rádióhullámos jeleink – amelyek nagy valószínűséggel sosem érnek célba. De nincs kész recept, szóval a „Nap felől érkező sikoly” gondolatkörhöz kapcsolható sokféle kép és érzés, amelyek a szövegeinkben is megjelennek: elhagyatottság, bizonytalanság, kitartás, küzdelem, stb. Valahol ez az egész underground muzsikálás is amolyan „kiáltás a pusztában”, azaz kevés nyitott fülre és szívre lel.
Mohács milyen hely metal szempontból, könnyen tudtok koncertezni ott? Mennyire nehéz érvényesülni országos szinten, illetve, hogy látjátok, milyen a zenei élet a fővároson kívül?
KT: Van itt nem messze egy vasöntöde, ami maga a Heavy Metal. Komolyan pedig: Rajtunk kívül két aktív rockzenekar van, az épp nevet változtató Cukros Bácsik és az NGR Rock Trio, mindketten feldolgozásokat nyomnak, igen profin. Koncertezni a havonta megrendezésre kerülő Rock Klub keretében tudunk, de nagy közönsége sajnos nincs az élőzenének, és ezt igen sok helyen tapasztaljuk. A szélesebb körben érvényesülést ma már sokkal inkább a zenecserélgetés és a médiajelenlét biztosíthatja. Szóval a zenei röviden élet: van sok jó banda, de kevés a babér. Meg a fóka is.
Korábban volt egy kislemezetek, a Ground Level, arra milyen reakciók érkeztek? (ha jól tudom külföldi magazinokban is írtak róla kritikát, az új lemez kapcsán is várható cikk?)
KT: A Ground Level félig demo volt, de komoly kiállása (nyomdai borító, gyári korong) és majd’ 40 perces hossza miatt EP-nek mertük keresztelni. Sok helyre elküldtük, egy jó tucatnyi ment külföldre is, és csak egyetlen ledorgáló kritikát kapott (azonnal ki is radíroztam Belgiumot a földrajz-atlaszomból), a többi mind végtelenül pozitív és bíztató hangvételű volt. Persze, hogy megjegyezték a kiforratlan éneket és a házistúdiós hangzást, de szerintem mindenkinek átjött, hogy komolyan gondoljuk. A Divider első sajtóhulláma már átcsapott a fejünk felett, és öröm olvasni a cikkeket. Ezennel szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki vette a fáradtságot, és komolyan végighallgatta és kivesézte a lemezt. A csomagok pedig változatlanul repkednek bel- és külföldre, természetesen.
A kislemezen van egy Depeche Mode feldolgozás is, ez kinek az ötlete volt? Mindannyian szeretitek Dave Gahan-éket?
KT: Én pl. nem repesek a Depeche-ért. (ugye éreztétek a rímet?) De Harek nagy rajongójuk, és jó választásnak tűnt ez a dal. Az eredetiből is több változat és remix készült, mi eleve egy rockosabb verzióhoz nyúltunk hozzá, és szerencsére még az engedélyek is simán megjöttek, így a Ground Level CD tökéletes lezárásának bizonyult az In Your Room.
A nagylemez előtt volt egy tagcserétek is, miért ment el Völgyesi Csaba, s utódja, Dávid, mennyire könnyen tudott beilleszkedni közétek? Ő most teljes értékű tag a bandában?
KT: Csaba gyermekkori barátunk, és bár nagyon élveztük a közös muzsikálást, de idővel látszott, hogy ő nem tud erre annyi időt és energiát áldozni, amit a zenekar megkívánna. Különben máig nagyon jóban vagyunk, sok koncerten felbukkan, ha teheti. Dávid összes zenekarát és projektjét ismertem valamennyire, tudtam, hogy bőgős és énekes poszton is tevékenykedik, így javasoltam a többieknek, hogy keressük meg. Számára sem volt ismeretlen a Solar Scream, és kb. egy hónappal az első beszélgetést követően már színpadon álltunk. Dávid a Solar Screamben betöltött pozícióját „állandó kisegítőként” definiálta egyszer. Ez alatt azt kell érteni, hogy van egy saját bandája, az R-Clone, ami inkább az ő világa, illetve családfás és egyéb bokros teendői miatt nem is várjuk el, hogy minden próbán jelen legyen. De a felmerülő dolgokról közösen döntünk, és pl. a garázsba levitt rizsescsokiból is ugyanannyit kap mindenki, miután megettem a felét. :-)
A Divider nagylemezre rátérve, mennyiben érzitek másnak, mint az előző anyagot?
MG: Én személy szerint egy csöppnyi hasonlóságot sem érzek a két anyag közt, de ebben nem feltétlen az egyetértés. Egyszerűen jobbak, érettebbek és fogósabbak a dalok. A Divider felvétele óta született 4-5 új dalra is elmondhatók az előbb említett jelzők. Megtaláltuk azt az irányt, melyet tökéletesen magunkénak érzünk…
KT: Egy csöppnyi hasonlóság azért van – hiszen ugyanazt a zenei eszköztárat alkalmaztuk már ott is, amivel most még merészebben, de ugyanakkor ésszerűbben is tudunk bánni. Viszont a kettő között eltelt 4 év, és sok mindent máshogy látunk már. Pl. annak idején eszünkbe sem jutott volna egy Heart Carved Into Mine-t megírni.
Én úgy érzem, kevesebb lett a pszichedelikus rész, és erőteljesebbek az új dalok, minden téren. Tudatosan lett más a Divider nagylemez, mint elődje, vagy egyszerűen csak jött belőletek, amit a CD-n hallani?
KT: Definiálja már valaki végre, hogy mi az a „pszichedelika”! :-) No, szóval… A Divider kétségkívül érettebb munka. Az EP felvételéből, az azt követő koncertekből sok mindent tanultunk. Pl. nem akarunk mindent egy dalba belerakni – inkább írunk még egyet a kimaradt ötletekből. De semmi kényszer nem volt a dologban, tehát nem „készakarva” lett most az átlagos dalhossz 5-6 perc, ellenben az EP 8-10 perces monstrumaival. Egyszerűen így alakult. Sokat játszottuk a dalokat élőben és próbán, így hamar kiderült, hogy mi kell bele és mi felejthető. A ballada (Without a Sound) volt az egyetlen, ami nagyon bizonytalan volt még, de a lemez egyik gyöngyszeme lett, mint azt már több könnyes szemű tinilány bevallotta.
Még ide kapcsolódva, nálatok hogy működik a dalszerzés, ki hozza az ötleteket, mindenkinek megvan-e a beleszólása? Mennyi vita árán születik meg egy Solar Scream dal, s van-e olyan az új dalok közül, amelyik különösen közel áll hozzád, netán olyan, amellyel kevésbé vagy elégedett?
MG: Alapvetően a témákért, riffekért Harek a „felelős”, sőt általában kész tények elé állít bennünket, ami a dalszerkezetet, felépítést illeti. Persze mindenki hozzátesz, netán elvesz valamit (de ezért nagy pofont lehet kapni, hehe!).
KT: Na, te csak vigyázz a dobhártyádra! :-) Szerintem a többiek nevében is mondhatom, hogy mára már teljesen megbízunk benne, hogy ami Harek fejében összeáll, az végül életképes nóta lesz, még ha elsőre nem is értjük minden kis dallamát, átvezetését és kiállását – főleg, hogy amikor belelendül, akkor az összeset egyszerre próbálja elmagyarázni, megmutogatni és nánánázni. Mivel ő az énekes, ezért az is fontos, hogy olyan énekdallamok szülessenek, amelyek számára hangterjedelemben kényelmesek és a gitározás mellett is előadhatóak. De azért van, hogy belekontárkodok (azaz kántorkodok) én is kicsit.
MG: Ha már új dalok, akkor megemlíthetjük, hogy elkészült már három új szerzeményünk, és mindegyiket nagyon szeretem, de talán a sokáig a „Paraszt” munkacímet viselő Respire a legnagyobb kedvenc, mert nagyon jó együtt játszani, és tényleg egészben van a dolog. De az új ballada is gyönyörű. A lemezről az Escape Design a nyerő, de ha lehet még egyet említeni, akkor az Over. Ez a kettő dal az, amellyel 100%-ig elégedett vagyok, nagyon fogósak. Csak sajnos élőben ritkábban vállaljuk be őket.
KT: A legtöbb ötlet valami mókás címet kap, pl. Zsírpapír, Solar Boogie, ilyenek. A Dividerről pedig nagy kedvencünk a Permanence, én viszont a Grains Of Sand-et csípázom leginkább, szövegileg is. A filmes szövegrészekkel tarkított Beyond The Lights hangulata pedig mindig magával ragad. Asszem nincs olyan, ami negatívan kilógna a képből. Persze, hogy vannak itt-ott olyan momentumok, amelyek lehetnének kidolgozottabbak, de ezen nem fogunk sajnálkozni.
MG: Nekem meg pont a Grains Of Sand a leggyengébb láncszem, mindig léptetem a következő dalra.
A nagylemez felvételei három stúdióban is zajlottak, ez miért / hogy alakult így? Volt határozott elképzelésetek arról, hogy milyen sound-ot szeretnétek, s mennyire vagytok elégedettek a végeredménnyel?
KT: Első lépésként megkerestük az érdi Bakery legénységét, akikkel a munkák előtt volt egy komoly tanácskozásunk, eljöttek Mohácsra a próbatermünkbe és Michelis János barátunk házistúdiójába is. Utóbbi az Art-Éria nevet viseli, és itt vettük fel a gitárokat, mivel a szomszéd utcában van, így esténként akár csak egy szóló miatt is összejöhettünk ott. A dobokat Érden rögzítettük, az énekre pedig a legjobb megoldásnak a pécsi Fidó Hangstúdió bizonyult, hiszen itt van nem messze, Friskó „Fidó” Péter (ex-Perfect Symmetry) pedig világklasszis énekes, aki régóta ismer minket. Sokat segített vokálok terén, és Dávidnak is kényelmes volt Pécsen rögzíteni a basszusgitárt. A soundra volt pár tippünk, de Bogyó és Pici hármat tekert az erősítőn, és máris jobban szólt a cucc. A végeredménnyel nagyvonalakban elégedettek vagyunk, de mindig van min javítani, és hová fejlődni. Nomeg eleve kell egy újabb célkitűzés, hogy a legközelebb még klasszabb lemezt hozzunk össze!
Tamás, mint gitáros Te írod a szövegeket, ami szerintem nem egy túl megszokott dolog. Hogy alakult ez, illetve mik azok a dolgok, amik szövegírásra késztetnek? Angolul, vagy magyarul születik-e meg a dalszöveg először, s melyik nyelven könnyebb számodra megfogalmazni az érzéseidet?
KT: Mivel eleve angolul képzeltük el a dolgot, én szívesen vállaltam a feladatot, mint a nyelv aktív „művelője”. De tény, hogy nem mindig egyszerű feladat. Nincsenek előre kész szövegeim, max. 1-2 jól hangzó, vagy máshol fel nem használt sor, tehát a készülő szöveg mindig az adott dal és az elképzelt énektéma hangulatához kapcsolódik. A késztetés leginkább Harek, aki néha rám rivall, hogy „Még mindig nincs kész egy épkézláb versszak?” – és akkor gyorsan összelopok valahonnan pár „kámonbébi drájvmikrézi” rímet. :-) Nem magyarul írok, hanem azonnal angolul. Miközben próbáljuk a dalvázlatot, már előkerül pár szó vagy frázis a fejemben, ami illik az adott dallamra, és ha ezek másnap is jónak bizonyulnak, akkor már kap egy irányt a szöveg – témáját, érzelmi töltetét, számát-személyét és egyebeket illetően. Mindkét nyelven könnyen írok, de a Solar szövegekhez az angol illik. Le a kalappal a magyarul is frappánsan vagy éppen totál zakkantan (IHM rulez!) fogalmazó egyének előtt, de nekem az nem megy.
Tudom, hogy sokan nem szeretik megmagyarázni a dalszövegeiket, de érdekelne, mit jelentenek számodra e sorok, konkrét, megtörtént események ihlették-e, egyszóval személyesek, vagy inkább általánosságban értendők?
KT: Mindig van személyes kötődés a dologban – nem érezném hitelesnek, ha olyan sorokkal dobálóznék pl. hogy „száguldok a 66-os úton”, mikor nincs kocsim, Amerikában sem jártam még, meg eleve. Szóval inkább mélyebb, kissé homályos szövegek jönnek, amit Harekkal jól átbeszélünk, de van, hogy már ő is mást lát a sorok között, mint én.
Milyen reakciók érkeztek a nagylemezre eddig, akár a közönség, akár a szakma véleményét tekintve?
KT: Épp gyűjtögetem a cikkeket egy komolyabb frissítéshez – nagyon jók a sajtóvisszajelzések, és egyre több gratuláló mail is érkezik, ismerősöktől, ismerősök ismerőseitől, vagy akár vadidegenektől is. Mindig meglep, ha koncerten valakin látom, hogy kívülről vágja a szövegeket, és pl. konkrét dalokat kér. Szinte zavarba ejtően jó érzés.
Szerepeltetek a 2007-es Metalchamp-en, ehhez mit fűznétek hozzá, milyen élményt adott ott fellépni, s mit gondoltok, milyen mértékben tudnak a zenekarok profitálni egy ilyen eseményből / lehetőségből?
KT: Adott egy plusz lendületet, hogy bekerültünk a 20 kiválasztott csapat közé, és jó dolog volt a megadott listáról a két feldolgozás elkészítése is. A Stone Temple Pilots dalt csak ott adtuk elő, de Sealtől a Crazy azóta a koncertprogram része. Bár a pontozási rendszer nem kedvezett nekünk vidéki zenekaroknak, de mindenképp profitáltunk belőle, mivel nagy sajtója volt az eseménynek. Sajnos a további fordulókról már semmi infót nem találtunk, pedig érdekelt volna, hogy ki mit ért el.
Mi a véleményetek a többi fellépőről, s melyik magyar zenekarokat tartjátok kiemelkedőnek, akikre érdemes figyelni?
KT: Elég erős mezőny volt, például a Nuke-tól eldobtuk az agyunkat. Akikre kitartásuk és egyedi hangvételük miatt nagyon felnézünk a kis magyar csapatok közül, az az Angertea, akik nemcsak hogy jó barátaink, de a bankszámlaszámunkat is tudják, ugye??? :-)
MG: Rajtuk kívül még Salvus, Dystopia, The Idoru, és még nagyon sokan, csak mindig vigyázni kell, hogy nehogy kihagyjunk valakit a felsorolásból.
KT: Tényleg, nagyon klassz a Salvus, a Dystopia és a Flop új lemeze is, nomeg a Oneheadedman is hengerelt a közös pesti bulin… Soroljuk még, vagy megnézitek inkább a honlapunk „Linkek” szekcióját? :-)
Mik a tervek a jövőre vonatkozóan, lesz-e turné, illetve lehet-e találkozni veletek majd a nyári fesztiválokon?
KT: Mohácson lesz egy koncertünk áprilisban, ahol a Stonedirt és a szekszárdi Force Feedback mellett az R-Clone is fellép, szóval Dávid dupla műszakot tol. A nyári fesztiválokra való bejutással nincsenek pozitív tapasztalataink, viszont májusban a The Ocean és a Watch My Dying előtt játszunk majd Pesten. Ezt komoly mérföldkőnek véljük, a továbbiak meg majd alakulnak.
Végezetül, köszönöm a lehetőséget, s sok sikert kívánok a Solar Scream-nek a jövőben!
KT: Mi köszönjük a figyelmet, főleg Neked és az összes olvasónak, aki komolyabb fájdalmak nélkül eljutott a cikk végére! :-) Reméljük, hogy hamarosan a következő lemezről cseveghetünk a NuSkullon!
Úgy legyen!
