Real Lies interjú

A szegedi illetőségű Real Lies zenekar az elmúlt évtized során lassan, de biztosan haladt a kijelölt útján, míg a jelenlegi felállással egy karakteres, egyedi zenei vállalkozássá avanzsált, amelynek ékes bizonyítéka a tavalyi év, számos olyan eseménnyel tarkítva, amelyek bizakodásra adhatnak okot, de ezekről részletesebben is olvashattok az alábbiakban.
A banda énekes/gitárosával, Váczi Balázzsal ültem le beszélgetni a közeli múltról, a jelenről és a lehetséges jövőbeli tervekről.

Elsőként mutasd be a zenekart azoknak, akik még nem hallottak rólatok!

A Real Lies egy szegedi zenekar, amelynek a gyökerei a 2000-es évek elején indultak, persze akkor még senki nem volt benne a bandában, aki ma játszik (nevetve)… Én 2001-ben kerültem ide. Szabó Attila, a másik gitáros 2003 vége felé csatlakozott, aztán Gergő (Nagy Gergely – basszusgitár) jött 2007-ben Migi helyére (megj.: Peralta Miguel, jelenleg az Angertea zenekar basszusgitárosa – Mesif). Most a legutolsó új emberünk Mozsár Matyi, ő az új dobos.
2000-től 2005-ig gyakorlatilag csak a próbateremnek ment a zenélés. Lejártunk próbálni azért, hogy utána mulathassunk egy jót. Nagyon jó hangulat volt, szerettünk próbára járni, és nem is gondolkodtunk azon soha, hogy ebből valami nagyobb dolgot akarunk. Irtózatosan jókat jammeltünk és söröztünk. Az lett volna az eredeti cél, hogy grunge-feldolgozásokat kell majd játszani színpadon, de aztán ez valahogy elmúlt mint cél. Rengeteg tagcserénk volt, mert kevesen bírták azt a zenekari mentalitást, hogy csak úgy célok nélkül is képesek vagyunk órákat késni. Visszatérve az előzőhöz én úgy kerültem be a bandába, hogy megláttam a koleszben a hirdetést, amire iránynak olyan zenekarokat írtak, mint Soundgarden, Alice In Chains, Pearl Jam. Ebbe mindenféleképpen be kellett lépnem. Aztán amikor jött Atesz, elkezdtünk számokat írni és beindult az egész, de megint bejött a képbe pár tagcsere, ami eléggé lassította a haladást. Egy ideig még énekesnővel is próbálkoztunk. Aztán Atesszal tanulgattunk énekelni, végül felvettük az első kislemezt, a Wulfgangot. Az még erősen pszichedelikus hangulatú lemez volt, már ha lehet egyáltalán nálunk ilyenről beszélni. Most így utólag visszagondolva, ez nagyon nagy részben köszönhető Bencének, az akkori dobosunknak, mert volt egy ilyen elszállós hangulata annak, amit ütött. Ugyanígy a Tenorman lemez, ami abszolút Csabi (Papdi Csaba) hatása alatt lett olyan, amilyen. Ő egy nagyon masszív, erőteljes stílusú dobos. A most íródó cuccok meg nagyon erősen Matyi befolyása alatt alakulnak olyanra, amilyenre. És persze Gergő aberrált basszusai mindig meghatározóak, néha már le is kell állítani. (nevetve)

Említetted a számos tagcserét, köztük a legutóbbit: Papdi Csaba helyére került Mozsár Mátyás dobos poszton. Mennyiben hozott újat a zenekar számára ez a tagcsere, főleg a régebbiek fényében?

A dobos csere, mindig jelentős váltás volt nálunk… Öt vagy hat dobosunk volt eddig, ezzel szerintem amatőr zenekarok szintjén a rekordot tartjuk itthon. Ép eszű banda ennyit nem bír ki földbeállás nélkül (nevetve). Szóval ez mindig leállást hozott, mert sokáig nem volt felvétel és demokratikusan mindent a dobosnak kellett újra kitalálnia, mi meg nem erőltettük a tempót eleinte. Bár az irányt alapvetően Atesz és én határozzuk meg, mert mi írjuk a témák vázát, de az egész cucc hangulatát a dob nagyban befolyásolja. Matyi teljesen más beállítottságú ember, mint Csabi. Csabi őserő és pumpálás, Matyi meg inkább technikás dobos, de szerencsére miatta sem kell lejjebb vennünk a hangerőből. Ami még érdekes, hogy sokszor Csabinál bizonyos témák nem mentek át, mert túl poposak voltak, most ez pont fordítva van, Matyinál néhány téma túl kemény, ezért akad fent a rostán.

Az eddigi munkásságotok után milyen visszajelzéseket kaptatok? Gondolok akár a Tenormanre, akár a koncertekre, tehetségkutatókra…

Sokáig ugye csak koncertekről, tehetségkutatókról jöhettek visszajelzések. Mivel elég elbaszott muzsikát játszunk, nincs is nagy bázisunk, de vannak haverok, akik eljárnak koncertekre. Ők elég őszinték, az ő véleményükre sokat adunk.
Eleinte sok negatív kritikát kaptam az énekre, most már egyre kevesebbet. Ez idővel tanulható ugye. Zeneileg mindig pozitív volt a visszajelzés. Miután kijött az EP (Tenorman), azóta meg szinte csak pozitív kritikát kapunk. Persze az énekbe még itt is bele-bele kötnek, de ma már inkább a hunglish-ommal macerálnak, ami biztos abból jön, hogy sok Nyers koncertre jártam az egyetemen (nevetve). A megjelent kritikák amúgy pozitívak voltak mindenhol, és általában a tehetségkutatókon is jól szerepeltünk, majdnem mindenütt nyertünk valamit…

Van egy olyan jelenség Magyarországon, hogy a legtöbb amatőr zenekar csak lokális szinten, saját városában és annak környékén tudja a hírnevét megalapozni, és néha nagyon nehéz onnan kitörni. Ti Szegeden kívül milyen bázist tudtok kialakítani? Éreztek-e különbséget az egyes területek között az ország határain belül?

Sokáig mi is echte szegedi banda voltunk, mint ahogy a budapestiek is elsősorban budapesti zenekarok, sok esetben még a mai napig is. Persze ez nem tűnik fel nekik, mert egy otthon adott buli után nem a szegedi hírmondó ír róluk, és rögtön országosan ismertek lesznek.
Nehéz volt elindulnunk Szegeden kívülre, nem véletlenül jelent ez nagy gátat amatőr bandák előtt. Nincs saját autónk és elég kínos berimánkodni magunkat egy-egy haver autójába, ezért inkább bérautóval tudunk mozdulni. Ez viszont sokkal költségesebb dolog annál, mintha csak a benzint kellene fizetni. Mára eljutottunk arra a szintre, hogy ez az előre kalkulált bukta nem érdekel annyira minket. Ha most ránézel a myspace-ünkre, akkor látsz egy szegedi, és négy más városban esedékes bulit. Szerintem maga az a tudati lépés a fontos, ami elvezet odáig egy zenekart, hogy belássa, a sok koncert idegen emberek előtt emeli a minőséget. A saját városodban erre nincs mód: ha elbaszol valamit, annak nincs akkora tétje. Mázlisták vagyunk abból a szempontból, hogy olyan bandákat ismertünk meg, akikkel tudunk jó bulikat szervezni, mert megvan a kellő népszerűségük ahhoz, hogy elegen legyenek, vagy pedig olyan jól érezzük magunkat velük, hogy nem tűnik fel, ha kevesen vannak. Az utóbbi időben azért szerencsére egyre többen járnak Real Lies-ra is, és jó érzés idegen arcokkal úgy találkozni, hogy már ismerik a zenédet.

Az azokkal a zenekarokkal való közreműködéseitek, akikkel jó viszonyban, barátságban vagytok, állandó tényezőnek minősülnek, vagy ezek inkább spontán alkalmak voltak az eddigiek során?

Vannak spontán cserebulik, amik nagyon hasznos dolgok, de nincs folytatásuk. Van viszont jó pár olyan cimborazenekar, akinek még a találkozás előtt rákattantunk a zenéjére, hónapokon át ment a webes üzengetés, ami végül hatalmas nagy tivornyában és koncertben csúcsosodott ki. Ezeket a barátságokat nagyon fontosnak érezzük, és azóta is fenntartjuk, mert nagyon sokat kap tőlük az ember. Nagy spanjaink a ’tea, Eejit Midget, Fiktív, Soundshine, Szegeden az Ad Absurdum és Tiffani zenekarok.

Hogyan telt a tavalyi év a zenekar életében, legfőbbképp a legutolsó periódus?

Miután kijött a Tenorman 2009 elején, nagyon kedvező kritikákat kaptunk, és volt egy nagyon kellemes meglepetés is számunkra. Elküldtünk egy számot a lemezről a Rockspace-re, mert ott nem kellett játszani. Volt egy megállapodás a többiekkel, hogy egy darabig nem nevezek tehetségkutatókra. Gondoltam, úgy is szép csendben elsikkad majd, erre egyszer csak hívtak, hogy menjünk fel pofavizitre. Végül megnyertük. Majd kiugrottunk a bőrünkből. Ezt nagyon jó visszajelzésként éltük meg, bár eddig nem sokat profitáltunk a dologból.
Emellett bejelentkezett két amerikai lemezcég is, válogatáslemezen való szereplésre kértek fel minket. Az egyik a 272 Records Hollywoodból, akik még a Wulfgangról a Close to Be Opened című számot kérték el. Ezen rendesen le is döbbentünk, mert az egy elég szarul feljátszott, tapasztalatlan izé volt még. Egy másik cég, a Quickstar Productions pedig a Kamionpuszit… és nyitószámnak rakták be, basszus.
Megvolt az első külföldi koncertünk. Szerbiában játszottunk egy PANKKK bulit a Problems zenekarral, akik odavalósiak. Na abból sokat tanultunk (nevetve). Ők tömeg előtt játszottak. Mire mi felértünk a színpadra, már csak 3-4 ember volt ott. De aztán jöttek a szerb arcok, akik tényleg értékelték a bulit, így végül pozitívan zártuk a kiruccanást. Voltunk Romániában is, ami megint hatalmas élmény volt. Ott aztán tudnak lelkesedni a népek a zenéért.
Közben meg jött a dobos váltás. Csabival némileg más volt az elképzelésünk arról, merre is kellene tovább haladni, persze ilyenek mindig vannak egy zenekaron belül. Másrészt viszont nem tudott annyi időt rászánni a zenekarra, amennyit szerettünk volna tőle. Nagyon jóban vagyunk továbbra is, csak ezt így már nem tudtuk összeegyeztetni. A Tiffaniban persze továbbra is dobol, és hatalmas lemez van készülőben náluk, ha egyszer befejezik végre (megj.: egy sándorfalvi (!) kultuszzenekar, akik rendhagyó performanszaikkal és zenéjükkel hívták fel magukra a figyelmet, egyelőre még semmilyen megjelenésük nincs – Mesif).

A legaktuálisabb esemény számotokra, hogy a 2010-es esztendőt egy mini turnéval kezditek a román Luna Amara zenekarral, illetve a hazai állomásokon a Soundshine-nal kiegészülve. Hogy hoztátok tető alá ezt a közreműködést?

Volt egy előzménye ennek: egy román arc bejelölt minket a myspace-en, mert a Hammerben olvasott rólunk, és nagyon megtetszett neki a zenénk. Azt írta, örülne neki ha játszanánk Romániában, van arra pár jó fesztivál. Gondoltuk: köszi, majd egyszer. Itthon sem hívnak minket semmilyen fesztiválra, nemhogy majd ott.
Aztán a vajdasági PANKKK-Hungaroconnections szervezésen felbuzdulva arra gondoltunk, ugyan menjünk már el Romániába is akkor, hátha nyerünk erre is valamit. Eszembe jutott rögtön ez a srác, és rákérdeztem, tudna-e nekünk ajánlani valamilyen zenekart, aki hasonlóban utazik. Beajánlott három-négy bandát, meghallgattuk őket, és írtunk a Luna Amarának, akik azt mondták, ez jó ötlet, csináljuk. Ők kétszer játszottak már a Szigeten, de klub bulijuk még nem volt Budapesten, és nagyon szívesen játszanának ott. Mondtuk, mi Szegedre gondoltunk, de végül is simán össze lehetne hozni, mert nekünk is izgalmas dolog lenne egy-két buli velük itthon és odaát. A pályázatot persze elbuktuk, de ha már belekezdtünk, megszerveztük. Közben kiderült, ők egész neves bandának számítanak Romániában. Rádiók játsszák a számaikat, tizenöt ezres lemezeladás, ilyenek. Ami számunkra meglepőbb volt, zenéltek már az Incubusszal, Faith No More-ral is… Alternatív metálba oltogatnak tuti balkáni hangulatokat, trombitával. Nagyon-nagyon izgalmas, amit csinálnak. Az utolsó lemezükön kissé nyugisabbak lettek, kíváncsi vagyok, milyenek lesznek élőben. Január 22-én játszunk velük a Delírium Pubban, másnap este pedig Szegeden, a Garaboncziásban. Meghívtuk a Soundshine-t is, mindkét állomásra. Szegeden ezenkívül még 4 HC banda is bekapcsolódik a show-ba, totális káosz lesz. (nevetve)

Ezen kívül mire lehet még számítani tőletek ebben az esztendőben? Vannak már tervek?

Azok mindig vannak. Illene már albumot készíteni. Olyat szeretnénk, amin semmi régi dolog nincs, csak és kizárólag új számok. Azt már most érezzük, hogy nem olyan zene lesz, mint az előzőek. Már a Tenormanre is azt mondtuk, hogy pop lemez (mosolyogva), de ez most még inkább az lesz majd. Viszont Matyi nagyon vevő a polimetriákra, és egy csomószor keresztbe ver minket úgy, hogy csak az veszi észre, aki számolja is a ritmust. Mostanában eléggé izgatottak vagyunk, izgalmas folyamat a számírás. Lesz tehát sok polimetria, páratlan ütem, de mégis azt érezzük, hogy még simán emészthető és szép marad az egész. A szövegektől félek, de ez csak addig szokott tartani, amíg le nem írtam az első pár sort. Onnantól viszont elég sokat ücsörgök a vécén a telefonommal. Három-négy szám vázánál tartunk most, de nem akarjuk elsietni a dolgokat, a ráérősebb fajtából vagyunk. Őszre azért jó lenne felvétel közeli állapotba hozni az anyagot.

A zenehallgatási szokásaid változtak-e az elmúlt évek során, érdeklődsz-e más zenei műfajok iránt, ami iránt eddig nem? És ha igen, ez mennyire nyomta rá a bélyegét a Real Lies zenéjére, előadói mentalitására?

Nálunk kb. mindenki mást hallgat. Gergő leginkább basszus centrikus zenéket, mint például Primus, Másfél vagy Migi. Próbán mostanában állandóan a szívpörköltes szám basszusát darálja. Ha nem azt, akkor biztos lehetsz benne, hogy valami Salim témát vesz elő.
Atesz mindenféle stoner zenéket hallgat, meg egy rakás számomra tök homály bandát. Például TV on The Radio. Matyi sokkal rádióbarátabb vonalról hallgat zenéket. Új Pearl Jam, ilyenek. És közben istentelen módon Foo Fighters rajongó. Az Amplifier, The Mars Volta, QOTSA nyilván közös kedvencek, a zenekar egy része az új Alice In Chains korongot is szereti. Én egyre több noise-orientált meg ilyen post izé zenéket hallgatok. Mostanában a legnagyobb kedvencem a Baroness, meg sok art-rock megy, amiben kevés a dallam. A főnököm viszont folyton lehurrog, aztán jöhet az AC/DC, LGT, Piramis. Ilyenkor bosszúból kap egy kis IHM-et, hogy fájjon.
Szóval van itt minden. Ebből biztosan lecsapódnak dolgok a zenénkbe is, de nem tudatosan.

Utolsó kérdésként: ha már ennyire az év elején ültünk le interjút csinálni, mi a véleményed a tavalyi év zenei terméséről? Van-e kedvenc tavaly megjelent lemezed?

Hát, nekem a Red Album lett a kedvenc, de az nem 2009-es… (nevet)

Az nem, viszont a Blue Record igen.

Az igen, az is nagyon jó, azt is szeretem. Meg a Crack The Skye. Itthon is elég jó lemezek jelentek meg, kezd kurvára kinyílni az a zenei vonulat, amihez mi is odagondoljuk magunkat, és egyre több embert érdekel szerencsére.

És mit hallgattál a legtöbbet?

Gondolom ezt most azért froclizod ennyire, mert a Last.fm statisztikámon az IHM áll az első helyen. Ami zene bekerül a Winampba otthon, az az én profilomhoz adódik. A barátnőm pedig irdatlan sokat hallgatja őket, ha nem vagyok otthon (nevetve).