Parkway Drive: interjú Winston McCall énekessel

Földesi Balázs: Már nem először jártok Magyarországon, most is ugyanolyan lelkesedéssel vetettétekbele magatokat az ország további megismerésébe?

Winston McCall: Sajnos ez alkalommal nem volt lehetőségünk jobban körbenézni, amint megérkeztünk egyből meg kellett szállnunk a színpadot és ki kellett igazítani a hangosítást, ráadásul rettentően későn sikerült felkelnünk, mert a tegnap este mondhatni eléggé elhúzódott. Ez nagy szívás, mert Budapest egyébként gyönyörű, amikor legutoljára itt jártunk sokat sétáltunk és mindenfelé körbenéztünk, de talán majd a mai koncert után megpróbáljuk bepótolni a dolgokat. Budapest minden kétséget kizáróan szép város! Magyarország valóban egy gyönyörű része a világnak, itt ez a rengeteg történelem, a remek épületek, a sok nagyszerű ember. Igazán sajnálom, hogy ilyen rég voltunk már Budapesten utoljára, ha jól emlékszem négy éve jártunk errefelé.

A tavalyi Hegyalja Fesztiválos koncertetek egyébként maradandó élmény volt?

Winston: Nagyszerű koncert volt, éppen a turné utolsó állomásaként, teljesen hullák voltunk már, de az éjszaka közepén még ki kellett állnunk a színpadra, hogy egy jót játszunk a jelenlévőknek, szerencsére ezzel nem is volt gond. Luke tolószékére már nem volt igazán szükség akkortájt, ezért a végén azt is legurítottuk a színpadról. Egyébként érdekes helyszín volt, teljesen eltérő hangulatú egy fesztiválon játszani egy erdős vidék kellős közepén, egy másik arcát ismerhettük meg az országnak. Szóval emlékezni fogok rá, az biztos.

Egyébként hogy érzitek magatokat Európában? Vannak különösen kedvelt állomások, amiket öröm újra felkeresni?

Winston: Nagyon szeretjük Európát, tényleg kivételesen jó errefelé turnézni. Persze itt nincsenek akkora hullámok, de ezernyi más érdekességre bukkanhatunk. (nevet) Nagyon gyorsan és sokat változik minden, egy-egy ország teljesen máshogy néz ki az adott évben, amikor sikerül meglátogatni. Tetszenek a tengerpartok, a hegyek, az egész fantasztikus. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy ismét Magyarországra jöhettünk, főleg ha a koncertekre gondolunk.  Mindig nagyon jó hangulatú bulikat sikerült itt összehozni, nem is értem miért nem jövünk ide többször!

És hogy bírjátok ezt a hideget?

Winston: Borzasztó ez a hideg! Valójában ma melegebb is van, mint tegnap. Tegnap Münchenben a hőmérséklet folyamatosan csökkent, nem tudtam másra gondolna, csak arra, hogy rohadtul megfagyunk, ha ez így megy tovább! Egyébként, amikor legutoljára Budapesten voltunk a Never Say Die turné keretein belül, akkor pont valami hajófélén volt a koncert, éppen szakadt a hó és csak egy szűk, teljesen szétfagyott feljárón lehetett rá feljutni, imádkoztunk is, hogy ne essünk bele a folyóba. Folyamatosan betegek voltunk azon a télen… Szóval ezek az emlékek jártak a fejünkben idejövet, de szerencsére ahhoz képest most sokkal kellemesebb az idő!

Mennyire vált megszokottá számotokra a turnézás?

Winston: Nyilván sokkal könnyebbé vált a dolog, de száz százalékig sosem képes az ember hozzászokni. Egyébként nyitott szemmel próbálunk járni a világban, mindig keressük az új élményeket. Ebbe az is beletartozik, ha olyan helyen játszhatunk, ahol még sosem léptünk fel, a világ kifogyhatatlan ilyen tekintetben. Persze ez elég klisésen hangzik, hiszen pont itt vagyunk, de Európában komolyan öröm turnézni. Ezen mi is minden alkalommal meglepődünk, de valóban ez a helyzet. Nagyon szép helyeket látunk, kedvesek az emberek, szóval minden megvan, ami kell. Remélhetőleg a jövőben még több, eddig számunkra ismeretlen várost is lesz alkalmunk meglátogatni.

És mi lesz a következő lépés? Már annyi helyen jártatok, hogy az ember fejében akár az űr lehetősége is megfordulhat…

Winston: Igen… (nevet) Pont néhány hete beszéltem erről egy interjúban. Egy teljes körű afrikai turnét szeretnénk megvalósítani, ha lesz rá valaha lehetőségünk. Igaz már egyes részein jártunk korábban, de még várat magára egy átfogóbb látogatás, ha lesz rá igény, bár ez egyelőre elég képlékeny téma. Teljesen más az a világ, mint amihez mi hozzászoktunk. Az űr pedig… Hát, ha valaki felvisz minket, szívesen játszunk akár ott is, biztosan király lenne! Kíváncsi is lennék, hogy hangzana odafent a zenénk.

Elégedett vagy a ’Home Is For The Heartless’ fogadtatásával?

Winston: Igen, sőt teljesen le vagyok nyűgözve, hogy őszinte legyek. Tényleg rengeteget dolgoztunk vele, szerettünk volna valami különlegeset alkotni. Sosem tudhatjuk előre, hogy mekkora sikere lesz egy ilyen dolognak, nagyon más is az egész, mint az első DVD. Az, hogy az emberek észreveszik a különbséget és megértik az egész lényegét, ennek nagyon örülök. Egyébként mióta megjelent még nagyobb hangulata van a koncerteknek. Ez az első turné azóta, hogy kiadásra került a film, az új számok is nagyon hangulatosak és úgy érzem a közönség is élvezi őket, de a régi számok hasonló hatást váltanak ki belőlük, mint a DVD-n szereplő felvételek, különösen a ’Home Is For The Heartless’, egyszerűen hihetetlen élőben, teljesen elveszti mindenki az önkontrollt.

Mi volt az az üzenet, amit ezzel az egésszel át akartatok adni?

Winston: Igazából csak meg akartuk mutatni a világot, a mi szemünkön keresztül. Nem is bandaként gondolva magunkra, hanem egyszerű emberekként. Nekünk mindig is többet jelentett ez az egész annál, hogy mondjuk berúgjunk ismeretlen klubokban, vagy csak szimplán lezavarjunk néhány koncertet. Imádunk utazni, imádjuk azokat a helyeket és az embereket ahol megfordulunk, tényleg egy csodálatos világban élünk, nagyon jó ilyen módon megismerkedni vele. Meg akartuk mutatni mi mást jelent még a zene az embereknek, azon túl, hogy elmennek a kedvencük fellépésére egy klubba. Nagyon felemelő érzés visszagondolni azokra az emberekre, akiknek ennyit jelentünk.

Ha jól sejtem az utazások tapasztalataiból merítettetek az új lemez megírásához. A címe is erre utal?

Winston: Igen, ezekből a hihetetlen élményekből merítettünk a legtöbbet. A cím természetesen erre az egész kalandra utal, a számokat az utazás közben írtuk meg, benne van minden aktuális élményünk és gondolatunk. Ugyanakkor az ismert mitológiai személyre is vonatkozika cím, Atlaszra, akinek az örökkévalóságig az égbolt terhét kell viselnie a vállán. Érdekes történet, és rengeteg embernek kell kiállnia nap mint nap hozzá hasonló kínokat szerte a világban.

Dalszövegek tekintetében is ezek az élmények jelentették a fő inspirációt?

Winston: Száz százalékig. Az albumon szereplő dalszövegek egy-egy pillanatot örökítenek meg ebből a hosszú utazásból. Az általam levont következtetésekre épülnek a társadalomról, a természetről, mindenről, amit láttam. Nem egyetlen témát jár körbe, de összességében mégis egybekapcsolják az egyes részeket az elmúlt évek tapasztalatai. Remélem sokaknak segít felkelteni az érdeklődését a világ iránt, és talán arra is ráébrednek, hogy valamit nagyon nem csinálunk jól.

A folyamatos utazás és turnézás mellett hogy sikerült az ötleteiteket összerakni?

Winston: Legtöbbször utazás közben, például a turnébuszon íródtak a dalok. Szerencsére ma már megvan ehhez a megfelelő technikánk, így ha épp Jeffnek eszébe jut egy fogós téma, csak bedugja a gitárját a számítógépbe és rögzíti is, a legtöbb szám alapja így keletkezett. A környezet adja a legtöbb és a legjobb inspirációt, aztán amint hazaérünk és van egy kis nyugtunk rendezzük a felmerült ötleteket és egységbe kovácsoljuk őket. Jeff egyébként már egy igen korrekt stúdiót hozott össze otthon, szóval mindent meg tudunk valósítani, amit csak elképzelünk. A lemez előtt néhány hónappal már el is nyerték a közel végleges formájukat a dalok, ez pedig hatalmas előnyhöz juttatott minket.

Szóval akkor Jeff keze van a legtöbb dologban?

Winston: Igen, úgy kilencvenkilenc százalékig ő csinál mindent. Ugye a gitárokért egyértelmű, hogy ő felel, Luke nem igazán az új riffek gyártásában leli meg önmagát. De ezzel semmi baj nincs, Jeff tényleg rengeteg energiát öl a dologba, ő a zenekar agya, és ezt a lehető legjobb értelemben mondom. A zene iránti szeretete vezérli, ő érdemli meg leginkább az elismerést az ötünk közül.

Mesélnél röviden a stúdiózásról, hogy mentek a dolgok ez alkalommal?

Winston: Könnyebben ment, mint bármi, amit eddig csináltunk. Szerintem, azért mert sokkal nagyobb tapasztalatunk volt már, de a producerünk is sokat segített, a megírt anyag is rendkívül egyben volt, az egész nagyon jó móka volt. Jeff egy nagyon jó gitáros, hihetetlen gyorsan és precízen tud dolgozni, de Ben is remek teljesítményt nyújt a stúdióban, rettenetesen pontos a srác! Szóval minden nagyon könnyen ment, ez fura is volt, mert eddig mindig egy jó előre kitervelt menetrend szerint haladtunk, amit persze sikerült teljesen felborítani, és sokat idegeskedni azon, meg lesz-e minden időben. Most viszont úgy alakultak a dolgok, ahogy kellett, a legnagyobb rendben és harmóniában.

Na és milyen volt a ’Dark Days’ klipjének a felvétele?

Winston: Nagyszerű élmény volt, és furcsa is, az biztos! Egy aktívan működő hőerőműben zajlottak a felvételek, szóval miattunk nem szüneteltettek semmi komoly dolgot. Tudod ott éppen több száz ember végezte a munkáját, mi pedig eközben próbáltunk mindent az előre eltervezettek szerint lekamerázni. Vicces volt az egyik vezérlőteremben játszani, minden hangszert bezsúfoltunk oda és ugráltunk, mint az őrültek. Összességében szerintem jól sikerült, és egy jó élménnyel gazdagodtunk.

Meg tudnál levezni olyan zenekarokat, akik hatással vannak rád mind a mai napig?

Winston: Ez egy nehéz kérdés… Tom Waits, Nick Cave… Semmi igazán kemény zene, hogy őszinte legyek. Persze könnyű a dolgom, mert a hangszeres részekért nem én vagyok a felelős, ezért amikor mondjuk az utazások közben zenét hallgatok, azok sokkal könnyedebb hangvételűek. Az ilyen alkotások sokkal nagyobb hatással vannak rám, mint bármi hozzánk hasonló stílusú zenekar. Általában olyan számokat hallgatok, olyan előadóktól, akik nagyon mély dalszövegeket írtak. Valószínűleg ez is hozzájárult, ahhoz, hogy újat tudjunk nyújtani ezzel a lemezzel. De egyébként ez nagyon személyre szabott dolog, a többiek bizonyára más neveket említettek volna.

Egyébként hallgatod azokat a bandákat, akikkel együtt turnéztok?

Winston: Vannak, akiket igen, de összességében nem jellemző rám. Persze ismerem őket, de nem olyan szinten, hogy naponta hallgassam a zenéjüket. A koncertek alkalmával egyébként mindig megnézzük őket, minden egyes állomáson. Egyébként jól megvagyunk, sosem volt még gond senkivel.

El szoktad olvasni az alkotásaitokról írt kritikákat? Mennyire van ez hatással rátok?

Winston: Természetesen el szoktam olvasni a legtöbb ilyet, de nem mondhatni, hogy óriási hatással lenne rám. Ezek meglehetősen szubjektív vélemények, egy-egy adott ember gondolatait tükrözik. Bármit is csinálunk, azt azért csináljuk, mert szeretünk zenélni és jól érezzük így magunkat. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem érdekelnek a rajongóink, de sosem az ő elvárásaik és igényeik alapján csinálunk meg egy albumot. Az nem lenne igazán őszinte, nem saját magunkat adnánk. Olyanok meg mindig akadnak, akik azért háborognak, mert az új album nem olyan lett, mint valamelyik korábbi korong. Valóban nem, éppen ezért beszélünk új lemezről! Aki valamelyik régebbi alkotásunk hangulatára kíváncsi, javaslom, tegye be inkább újra azt. Nem szeretnénk folyamatosan önmagunkat ismételni, inkább valamivel mindig próbálunk elrugaszkodni a berögzült megoldásoktól.

A régebbi alkotásaitokat szoktad hallgatni, vagy inkább a jövőbe tekintesz?

Winston: Nem igazán jellemző rám, hogy a saját számainkat hallgatnám, így a régebbiek sem kerülnek elő. Persze amikor stúdiózunk egyfolytában az adott lemez tételeit hallgatjuk, de amikor ezzel kész vagyunk, miután kialakul a végső forma, onnantól kezdve nem kerül többé a lejátszómba. Másrészt csak képzeld magad a helyembe, hónapokig szóltak megállás nélkül a számaink, utána bőven elég, ha csak a koncerteken kerülnek elő újra! (nevet)

Melyik számotokra vagy a leginkább büszke?

Winston: Nem könnyű kiválasztani egy adott számot, ezen igazából még nem is nagyon gondolkodtam el korábban. Talán azt mondanám, hogy az Atlas című számunkra vagyok a legbüszkébb. Azért, mert hihetetlenül más, mint amit tőlünk várnának az emberek, de mégis mi vagyunk azok, egy új arcunkat mutatva meg általa. Ehhez kellett valamekkora bátorság, hogy bele merjünk vágni, de szerintem teljességgel jól kerültünk ki a dologból.

A kezdeti években többnyire a közeli barátaitok segítettek a turnék során, mostanra ha jól sejtem meghízott a csapat. Továbbra is hozzátok közeli emberekkel dolgoztok?

Winston: Igen ez annak idején így volt, de azt nem mondanám, hogy most sokkal nagyobb lenne a minket segítő csapat. Vannak néhányan, akik folyamatosan velünk vannak és a legjobb, legközelebbi barátainknak tartjuk őket. Ha belegondolsz ez így a legjobb mindenki számára, hónapokon keresztül össze vagyunk zárva, mindenhová együtt megyünk, mindent együtt csinálunk, nagyon kellemetlen dolog lenne, ha nem lennénk ennyire jóban! (nevet) Egyébként a szűkebb értelemben vett csapaton kívül általában helyi emberekre, vagy a turnén velünk tartó „közös” szakemberekre bízunk egyes technikai feladatokat, szóval ezért sincs szükség annyi emberre a mi házunk táján.

Tartjátok a kapcsolatot Cash-el?

Winston: Ez talán egy kissé furán hangzik, de egyáltalán nem. Amióta kilépett a bandából csak néhány alkalommal találkoztunk, de fogalmam sincs, mi lehet vele, nem igazán beszélünk már. Egyszer egy közös barátunk esküvőjén futottunk össze, de nagyjából ennyi. Eltávolodtunk egymástól, mindenki a saját életével foglalkozik.

Szerinted mi az, amiben a legtöbbet fejlődtetek az évek során?

Winston: Azt hiszem a színpadi kiállásunk az, ami a legtöbbet javult. Minden este sikerül magabiztosan kiállnunk a rajongók elé. Szerintem nagyon sokat fejlődtünk ezen a téren, ahhoz képest, amikor néhány évvel ezelőtt először látogattunk Európába. Na meg Pie csatlakozása sem volt egy egyszerű dolog, de mára ő is profi szinten űzi az ipart. Mára már annyi mindent sikerült megtapasztalnunk, hogy kevés leküzdhetetlen problémába ütközünk, és szinte mindig nagyon jó hangulatú koncerteket adunk.

A DVD-knek köszönhetően rengeteg videó kering rólatok a neten. De sehol sem látunk a kezetekben alkoholt. Mennyire komoly dolog ez az életetekben?

Winston: Ez így van, ezt nagyon komolyan vesszük, nem szoktunk alkoholt fogyasztani. Meglepően sokan gondolkodnak hozzánk hasonlóan, így ebből még sosem adódott probléma, még akkor sem, ha a környezetünkben mások, mondjuk a velünk turnézó csapatok tagjai erőteljesen alkoholizálnak. Én ezt őszintén szólva felesleges dolognak tartom. Folyamatosan utazunk, addig sosem látott helyeket ismerünk meg, rajongókkal találkozunk, koncerteket adunk. Ezek számomra jelentős és emlékezetes élmények, és azt is szeretném, hogy emlékezzek rájuk. Mi értelme lenne az egésznek, ha minden egyes nap másnaposan ébrednék fel, fájó fejjel, és még azt sem tudnám, hol járunk éppen. Számomra az már önmagában mindennél többet jelent, hogy lehetőségem van ezekre, és okoz annyi örömöt ez az érzés, hogy nem kell tovább fokoznom.

Biztosan hallottál Mitch sajnálatos balesetéről. Mi a véleményed a történtekről?

Winston: Igen, hallottam az ügyről, nagyon sajnálatos dolognak tartom. Igazából erről nem is tudok mást mondani, függetlenül attól, hogy mik állnak a baleset hátterében. Nagyon szomorú, hogy ez így történt, egy nagyon jó frontembert vesztett el a világ. Csak önmagamat tudom ismételni, rendkívül sajnálatos dolog.

Csaknem hihetetlen az az út, amit bejártatok, bizonyára rengeteg kitartás kellett ahhoz, hogy idáig eljussatok. Mit tanácsolnál azoknak a fiatal zenészeknek, akik példaképként tekintenek rátok?

Winston: Tudod ezt nagyon jó dolog hallani, néha még most sem hiszem el, hogy ilyeneket mondanak rólunk! (nevet) Nagyon örülünk annak, ha így gondolnak ránk, tényleg megtisztelő. Szerintem egyértelmű, hogy minden zenekarnak meg kell találnia mi az, amiben a legjobbak, amitől egyediek tudnak maradni. A mai zenei világban ez az egyik legfontosabb dolog, legyen valami, amit te tudsz a legjobban csinálni és látszódjon, hogy szívvel lélekkel zenélsz. Persze mindenkinek kellenek példaképek, de meg kell tanulni valamilyen szinten elszakadni tőlük, különben nem sok egyediség marad a zenében, és így sajnos kevés emberhez fog eljutni. Fontos, hogy örömét lelje az ember a saját zenéjében, különben nem túl hiteles az összkép. Mindig keresni kell az újító dolgokat, és akkor semmi sem állhat az utadba! Nagyjából ezeket tartom a legfontosabb gondolatoknak.

Bár erre a kérdésre szerintem egyértelmű a válasz, de mivel foglalkoznál, ha nem lenne a zenekar? El tudod képzelni magad valahol máshol?

Winston: Annyira azért nem egyértelmű a dolog! (nevet) Persze biztosan fontos helyen lenne az életemben szörfözés, hiszen már a banda megalakulása előtt is elég komoly szinten űztem a dolgot, de ezzel szerintem elég sok ember így van Ausztráliában… Tudod ez nálunk amolyan bevett dolog, ha a part közelében nősz fel. Bármennyire is szeretném, valószínűleg nem tudnék megélni belőle, szóval, ha nem létezne a zenekar, valószínűleg egy hatalmas vesztes lennék! (nevet)

Mit gondolsz, meddig szeretnéd folytatni a zenélést? Van esetleg valami cél, amit még nem sikerült elérned, de mindenképpen meg szeretnél valósítani?

Winston: Ezen tulajdonképpen még nem igazán gondolkodtam, egyelőre minden percét élvezem annak, amit csinálunk, és amíg ez így lesz, biztosan folytatni fogom. Persze, ahogy már mondtam, fontos dolognak tartom, hogy nem szeretnénk ismételni önmagunkat, így ha egyszer a jövőben netán egyöntetűen úgy érezzük kifulladtunk, és már nem tudunk eleget nyújtani a rajongóinknak, akkor bizonyára befejeznénk a dolgot. Ez ugyan nem egy vidám téma, de ha véletlen valamikor tényleg bekövetkezne, akkor se lennék szomorú, mert itt lesz ez a rengeteg szép emlék, biztos vagyok benne, hogy úgy emlékeznék ezekre az évekre, mint életem kétségkívül legszebb időszakára. Annyi mindent sikerült közösen átélnünk, hogy máig felfoghatatlan számomra. De ilyen gondolatokról egyelőre szó sincs, még véletlenül sem szeretnék bárkit megijeszteni! Olyan dolog nem is nagyon jut eszembe, ami kimaradt volna, mindenért nagyon hálás vagyok.

Nagyon köszönjük az interjút!

Winston: Nagyon örültem!