Óriás interjú

Tavaly szeptemberben debütálhatott hazai színekben a Rapidshare és Megaupload világa elől menekülő Óriás legénysége, akik megelőlegezve a nagyrabecsült publikum bizalmát, ingyen és bérmentve hozzáférhetővé tették a nemes egyszerűséggel szelftájtldnek keresztelt kiadványt. A lemezről a NuSkullon is írtunk, és hozzávetőleg a kiadás óta próbáltunk lefixálni egy interjú-időpontot a főnök Egyedi Petivel, ám valami sajnos mindig közbejött, így kénytelenek voltunk lebonyolítani e-mailes formában a most következő beszélgetést – melyben szó esik tervekről, múltról, jelenről, jövőről, kalandozásról, játékról, szerelemről… Tudjátok.

Mivel a NuSkullon még nem volt Veletek interjú, néhány mondatban bemutatnád az Óriás múltját, működésének eddigi legfontosabb állomásait?

Sziasztok! Az Óriás egy fejlődő szervezetű fiatal rockzenekar, vagyis pontosabban trió, egy örömzenélést kedvelő kombó, 3 infantilis férfi egymásra találása. Ákos és jómagam az Annabarbiból, míg Dávid a Sun Workshop-ból lehet esetleg ismerős. Állomásaink? Nos, 2005 végén voltak alakulás után útkereső zörgések Zweckerrel, 2006 elején egymásratalálás Lacikával (Isten Háta Mögött), nyártól koncertek, koncertek, aztán demózás, újabb koncertek. 2007 márciustól pedig jött Dé, vele még több koncert, ősszel Quimby-s túrné, lemezfelvétel kezdete, ilyesmik.

Milyen visszajelzések érkeztek az EP-re, és mennyiben segítettek az ismertségeteken a Quimby, valamint a Kiscsillag előtti koncertlehetőségek-, továbbá hogy kerültetek kapcsolatba ezekkel a bandákkal, és a jövőre nézve ez kihatott-e a zenekar lehetőségeire?

Ti is írtatok róla például, és úgy vettem le hogy tetszett! A visszajelzések eddig tök pozitívak voltak, mind kritikai, mind földi halandók szintjén. Átlagosan már 1500 körül töltöttek le minden számot, van amit többször, van amit kevesebbszer, ez az átlag. Én ennek örülök, remélem örömmel hallgatják emberek, és már talán várják a nagylemezt. Az előzenekarkodás: a Kiscsillag ugye csak egy hajós buli volt tavaly, de például február végén ismét játszunk velük Esztergomban. A Quimbyvel pedig ugye sikerült több koncertet is lenyomni vidéken, és volt egy évzáró Hajó ott is. Összességében nagyon jól éreztük magunkat ezeken a bulikon, és nem csak azért mert teltházas koncertekről beszélünk, hanem pont azért mert kaptunk konkrét visszacsatolást, sok azonnali visszajelzést koncertek közben meg után, hogy igen, ez csomó embernek tetszik, tetszett, és örültek hogy eljutott hozzájuk a zenekar. Pontosan ez volt amögött is hogy megkerestük Quimbyéket / Kiscsillagékat – hogy eljussunk olyan emberekhez is, akik nincsenek benne a budapesti undergroundban, de tetszhet nekik ez a dolog. Az, hogy ez mennyire volt sikeres, még nem mérhető, de reméljük generálódott valami, ha már csak annyi is hogy a forog a nevünk egy picit.


Mi alapján válogattátok ki az EP dalait, és Te hogy látod ezeket? Elégedett vagy a végeredménnyel? Melyik áll Hozzád a legközelebb ezek közül, és meglátásod szerint a nagyérdemű melyiket szereti a legjobban?

Eredetileg felvettünk 8 dalt, és nagyon hosszasan húztuk ezeknek a befejezését. Végül azért szórtunk ki hármat, hogy rövid maradjon a bemutatkozás, de az masszív legyen, és lehetőleg azért több arcát is mutassa a zenekarnak. A végeredménnyel elégedett vagyok egyébként, mindenki az, szerintem jó megörökítése lett a Lacikás Óriásnak, az akkori mimagunknak. Ha mindenképp kedvencet kell választani, akkor az a Hangtörő, tömörségével, a szöveggel, meg talán az a leginkább óriásos, bár ez hülyeség. De a többit is ugyanúgy unom már!! Kedvencnek visszahallani konkrétan a Vércukrot meg a Gyémánt-szenet hallottam.

Próbáltatok nyitni a kiadók felé is…?

Mindenféleképpen fogunk próbálni. Szép, rendesen nyomott nagylemezről álmodom!

Összesen hány dal szerepel kész állapotban az Óriás-repertoárban, és ebből mennyi szerepelhet majd a debütalbumon?

Hú. Kész dal ugye van az EP-s 5, lesz a nagylemezes 10, és ezek között nincsen átfedés. És még van kb 5 régebbi vagy újabb szösszenet. Tehát válaszaim: 20, 10.

Egyébként mikorra várható a debütalbum, és mire számíthatunk?

Hm, nem merünk ígérgetni, abban már bizonyítottan rosszak vagyunk. Én szeretném tavasz végére befejezni, de majd Attison is múlik hogy mikor és mennyi idő alatt tudja megkeverni. Hogy mikorra, és milyen formában lesz kézzelfogható, azt még balladai homályban látom.

Te hogy definiálnád az Óriás zenéjét? Kik voltak rátok a legnagyobb hatással?

Rám Illés meg Beatles, haha. De tényleg. Aztán Grunge korszak, aztán meg minden. Habár én nem vagyok nagy zenehallgató, nem is vagyok képben az újdonságokkal, azért rengeteg féle zenét hallgatunk/ismerünk/szeretünk mindannyian, tényleg majdnem bármilyen műfaji megkötés nélkül. Rám nagy hatással a jó dalok vannak, aminek van szíve, hangulata, úgymond szaga. Ami akár hiteles, akár jól szórakoztató. Ben Folds-tól az Electric Wizardon át Imogen Heap-ig. Folytathatnám! Áki rólunk egyébként azt mondta hogy „öszvér-pop”, ez nekem tetszik.

A vizuális megjelenésetek visszatérő elemének nevezhetjük az Óriás-féle robotot, robotokat. Honnan jött az ábra? Transformers rajongás, vagy…?

Szeressük a Transformerst is, de ez inkább csupán Áki agymenése. Ő festő, és egyszercsak elkezdett ilyeneket rajzolgatni. Mi meg nem akartuk megbántani amikor olyan lelkesen mutatta, haha. Nem, igazából tényleg nagyon faszán néztek ki, és ezért lett ez a téma a jelenlegi arculat meghatározója. Szerintem nagyon faszák a hangszeres robotok! Robot Rock!

A dalszövegekben nem egyszer bensőséges hangulatra
asszociálhatunk a hallgató és közötted. Mi szabja meg, hogy mi lehet Óriás dalszöveg témája és mi nem; valamint ezek hangulata belülről jön, vagy tudatosan komponált?

Minden magamból jön, plusz amit én felfogok a világból valami antenna módjára, es azokból is alakulnak lenyomatok. A téma mindig mi maradunk, az emberi kapcsolódások, tapasztalások, de sokszor fiktívvel vegyül a saját magam által megélt, vagy csak a hangulat érzékeltetése a cél, ami szintén nem biztosan teljes mértékben az enyém, de mégis meg akarom fogni valahogy. Tehát belülről jön, és tudatosan is komponált.

Az Óriás mellett érdekelt vagy az Isten Háta Mögöttben is. Ahogy azt korábban láthattuk közös koncerteken, a kettő nem üti ki egymást, azonban Te hogy látod: fennáll a két zenekar között oda-, és visszahatás?

Rám nagy hatással volt a korai IHM kompromisszum-mentessége, amely mostanság kezd visszatérni, pont az én basztatásomra, haha. De ezt sosem mertem volna belevinni az Óriásba, valahol én mindig is tradiciókat követő popper maradok, és nem hangfolyamkomponista, mint az a kvartett. Szövegekben is bátorságot ad az, hogy igen, így is lehet magyarul ilyet csinálni, és mennyire széles az a paletta, amiről még oly sok mindent nem feltétlen látunk. Visszafele meg mondja a Pali hogy generálok én is ott hatásokat, de szerintem csak arra gondol hogy ha megbukik az új lemez akkor azt rám lehet majd fogni, hehe.

Ha már az Isten Háta Mögöttnél tartunk, mi újság a
zenekar háza táján, akár koncertek, akár egy esetleges új album tekintetében?

Új album ősszel, addig koncertek! Csekk da veboldal!

A Chief Rebel Angel debütalbumán is szerepelsz a záró Astoriában, valamint volt rá példa, hogy kisegítsd a srácokat egy akusztikus koncerten. Várható-e még tőletek
bármelynemű kollaboráció, és Neked hogy tetszik a Death Rock City?

Bármilyen kollaborációban örömmel benne lennék, mint ahogy akkor is benne voltam amikor előálltak az akusztikus lemezbemutató ötletével. Megkedveltem ezeket a trógereket, de úgy tűnik most rendes zenekart rittyentettek maguknak, megvan ott minden most már alapból amit egyébként vendégeskedni lehetne. Meg ez egyébként sem volt koncepció hogy a lemez vendégeit élőben is megszólaltassák, pláne az Astoriát. Egyébként nagyon tetszik a lemez, szerintem kiváló lett, kurva jól szól, teljesen öntörvényű valamilyen szinten és még határozott íve is van, a sokszor sűrű erdő ellenére. Éljenek!

Óriás koncertek a közeljövőben:
2008|02|23 // Esztergom, Molotov (w/ Kiscsillag)
2008|02|28 // Budapest, WigWam2 (w/ Sammy Sosa Band)
2008|03|23 // Budapest, Trafó (w/ Metrosection, Flying TV)