Óriás interjú Egyedi Péterrel

Interjú Egyedi Péterrel, az Óriás zenekar gitáros-énekesével, az Isten Háta Mögött basszerével, ex-Annabarbi és ex-Amber Smith taggal, és megannyi más underground tisztség viselőjével. Mivel idén jelent meg a második Óriás album, és az Isten Háta Mögött is meglep minket a Télapó látogatásának másnapján egy negyedik sorlemezzel, így az utóbbi hónapok eseményei mellett a közeljövő miatt is aktuális a kérdezz-felelek. Az interjú ’Pesten készült, a lemezbemutató koncert előestéjén, és szó esett a múlt és a jelen eseményei mellett a jövőről is, az asztalon sör, Petin pedig szakáll volt.

A Jön megjelenése óta nem volt veletek interjú, így kezdjük azzal az albummal. Milyen visszajelzések érkeztek a lemezzel kapcsolatban, és hogy gondolsz vissza rá így két év távlatából?

Hát az úgy elég álomszerűen sikerült, az akkori lehetőségeinkhez mérten kilőttük az űrbe, akit tudtunk, értesítettünk róla és aztán pár hét múlva maguktól elkezdtek érkezni a visszajelzések, minden oldalról. Ugye alapvetően általánosságban az elsők a zenészek akik visszajeleznek, de ritkán a zenészek nem őszinték egymással, mert fontosabb, hogy jó haverságban vannak egymással, mint az, hogy tényleg őszintén szeressék a másik zenéjét, és ezzel semmi baj nincs, mert nekem is van csomó olyan barátom, akit szeretek emberileg, de nem rajongók a zenéjéért, és ez így van jól. Az volt a furcsa a Jönnel kapcsolatban, hogy jöttek visszajelzések vadidegen emberektől, írtak e-mailt – ugye akkor a Myspace ment még nagyon, azon nagyon sok kedves üzenet, jelölés jött -, szóval látszott, hogy valami elindult, a honlapon is rengetegen találtak meg minket, ami kurvajó volt. Meg az volt még furcsa, hogy nagyon sok zenész barát is azzal jött vissza, hogy tényleg nagyon tetszik nekik a lemez, nagyon szeretik.

Az albumhoz két klip is készült, a rádiókban is lehetett találkozni némelyik dallal, a közönségetek tehát növekszik. Hogy érzed, mennyire lehet népszerű a zenétek, mekkora tere van itthon?

Ezt nem tudom, ez majd most fog eldőlni a második lemez után egy fél évvel szerintem. Azért a Jönnek is volt majd egy éves kifutása, nyilván a megjelenés után nagyobb arányban jöttek a visszajelzések, de még egy évvel azután is folyamatosan éreztük azt, hogy még jut el új emberekhez is, akik nem ismerték. A Példák hullámokra kapcsán is azt mondom, hogy legalább lesz egy fél év, mire szélesebb körben is eljut mindenkihez, és akkor majd meglátjuk, hogy jövő nyáron milyen fesztiválkoncertek kerekednek ki, többen lesznek, vagy kevesebben, stb.

Az MR2 az egyik olyan rádió, akik játszák a Fát döntenit. Mennyire érzed magatokat „MR2-s” zenekarnak, és úgy általában mit gondolsz az MR2 jelenségről?

Nem tartom magunkat MR2-es zenekarnak, mert rendes napi rotációban, ún. „nyomva” sose voltunk, két dalunkat is játszották, de mindkettőt kb. húszszor, volt egy nem hivatalos mérőoldal, ahol le lehetett követni, hogy hány lejátszást élt meg, és ezek az adatok egyáltalán nem voltak magasak. Mikor hallottuk is emberektől, hogy hallották a Fát döntenit, vagy a Kellő hőt, az is éjfél körül, hajnalban volt, tehát a napi rotációba nem fért be az Óriás. Ugyannakor mintegy ellensúlyozásaképpen – bár nem tudom, volt-e ebben ellensúlyozási szándék – voltunk az Akusztikban, ők minket jelöltek Groningenbe az Eurosonic fesztiválra, tehát valamilyen szinten az MR2 kettőssége nálunk is kijött, tehát az ottani szerkesztők szerettek minket, de nem fértünk be a napi kínálatba.
Az MR2 jelenségről annyit, hogy én nem hallgatok sokat rádiót, tehát nem olyan releváns a véleményem, mint annak, aki az elmúlt 3 évben folyamatosan hallgatta őket, de ami az elején eljutott hozzám, annak nagyon örültem, végre hallani a rádióban lehetett Quimbyt, Kispál és a Borzt, Supernemet, Heaven Street Sevent, vagy mittomént, és nem csak azt az alternatív vonalat, amivel őket bélyegezték, és tök örültem annak, hogy van tere ezeknek a zenekaroknak. De azt gondolom, hogy utána ez konszolidálódott, az utóbbi egy évben, mikor hallgattam őket, nem igazán találtam rajta olyat, amit nagyon szívesen hallgatnék – elvétve igen, de nem azt érzékeltem, mint a legelején. Az a lendület, amivel indult, az csillapodott, és azt vettem észre, hogy talán ők is elmentek egy kicsit kereskedelmi felfogásba azon a rétegen belül, amit ők gondoltak jó zenének. Nem azt jelenti, hogy Danubiosos, meg Juventusos zenéket játszottak, csak lehetett volna ugyanolyan kitartó a lendület, mint az elején.

Milyen élmény volt az Akusztikos fellépés, terveztek-e akusztikus koncerteket, vagy azért hiányzik a groove?

Tök jó, nagyon örültünk a lehetőségnek, és nagyon sokat készültünk rá. Én kicsit beleástam magam az Akusztikba, hogy kik léptek fel, és mit csináltak, és nekem úgy tetszett ez az ötlet, és úgy döntöttünk a zenekarnak, hogy csináljuk meg ténylegesen akusztikos köntösben a dalokat. Láttunk sok olyan produkciót, akik majdnem olyan koncertet adtak, mint az eredeti programjuk, és akusztikus hangszerekkel se bíbelődtek. Mi a dalainkat azért át akartuk kicsit dolgozni, hogy olyan hangulata legyen a dolognak, és sikerült is, elég sokat próbáltunk meg ügyködtünk azon, hogy hogyan legyen az áthangszerelése a daloknak. A koncert meg elég különös volt, voltál már ott? (a riporter int, hogy nem) Ez konkrétan egy rádióstúdióban van, befér 30 ember meg a zenekar, és elég steril az egész, tehát nem az, amihez hozzá van egy zenekar szokva, nincs semmi klubhangulat, inkább színházjellege van.
Akusztikus koncertünk pedig volt abban az évben is a Veszprémi utcazenén, idén is meghívtak minket Pécsre, nem szeretjük túlzásba vinni, de évi 1-2 alkalommal elég jól tud esni. Nincs baj vele, csak egyszerűen nem ez a profilja a zenekarnak.

Az unplugged fellépésen is felcsendült, de már élőben is játszottátok a Rossz vért. Hogy jött az ötlet, hogy pont ezt a dalt dolgozzátok fel?
Hogy mondjam.. (mosolyog) Én bírtam, pontosabban bírtuk a Jégre teszlek lemezt, és már az Akusztikot megelőző hónapokban is előfordult, hogy próbahelyi poénkodás szintjén elkezdtem ezeket az akkordokat, meg rágügyögni a káromkodást, csak akkor ott volt az, hogy „jó-jó, menjünk tovább, csináljuk a dalokat”, és mikor jött a felkérés a műsorra, aminek ugye az egyik szabálya, hogy kortárs hazai előadótól fel kell dolgozni egy dalt, ez volt az első, ami eszünkbe jutott, így megcsináltuk véglegesre.

Ha már feldolgozások: részt vettetek az idei MTV Icon Nagy Ferós koncertjén. Hogy kerültetek képbe?

Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy a Lévay Balázs, aki a Dob+Basszus műsorvezető-szerkesztője, volt ennek az Icon eseménynek a művészeti vezetője, és ő szereti az Óriást. Az ő fejében fogalmazódott meg, hogy ki kéne próbálni, az Óriás mit tudna csinálni egy Feró közeli dallal, így jött a felkérés, aztán kiválasztottuk a dalokat. Elég hosszan válogattunk, de végül maradtunk ennél a kettőnél, szerintem jól döntöttünk. Tompos Kátya szintén a Lévaynak volt az ötlete, mert szerette volna őt is a műsorba, és így jött az, hogy mi kísérjük a színpadon, és Kátya is nyitott volt erre, elkezdtünk próbálni, és tök jól sült ki az egész. Eredetileg a Lángosképű állat a babám volt a levegőben, amit végül a Kolin csinált meg, a Kátyának pedig a Nem kell kellett nagyon, aztán így is lett.

Hogy viszonyulsz a feldolgozott előadóhoz, zenekarokhoz (ős-Bikini, Beatrice)? Ha Magyarország és ’80-as évek, akkor mik jutnak eszedbe?

Az ős-Bikini első két lemeze nagyon jó, a későbbi munkásságával, meg, hogy mondjam… magával Feróval én szimpatizáltam, mert szerintem egy karakán, egyenes valaki, nem egy pojáca, nem egy alakaskodó vagy őszintétlen ember, hanem egy színfolt – attól függetlenül, hogy a zenei világa nem az, amiért rajongani tudtam. Egy 8 óra munkát nem tettem be otthon a lejátszóba, de maga a Feró jelenség mindig respekt volt, lehet őt támadni mindenért, politikai szerepvállalásokért, de én sosem foglalkoztam ezzel. Úgyhogy az ős-Bikini első két lemeze mindenképp jó, és a Beatricének is voltak jó dolgai, a Feró szövegei kibaszott jók, külön jó dolog volt ez a felkérés, hiszen ennek kapcsán néztünk utána csomó Ferós felvételnek, pl. a Nem nekem tanulsz, meghallgattuk, és wow, ott volt valami a levegőben, amit nagyon elkaptak.
A ’80-as évekből pedig nagyon sok minden nem jut eszembe, a két évvel idősebb nővéremnek volt pl. ‘Bizottság, meg Kontroll csoport időszaka, de nekem ezek kimaradtak, bár elvileg van ott sok pótolnivaló, amit próbáltam is az utóbbi időben, bár továbbra is jobban képben vagyok a ’60-as meg ’70-es évekkel, Illéssel, LGT-vel, Omegával. Pálinkás szerint például a ’80-as évekből az efZámbó nagyon jó, és őket meg is kéne hallgatnom, én a Neuroticot próbáltam felfedezni, mert nagyon sokat hallottam arról, hogy mennyire korszakalkotó volt, amit műveltek, de nem kapott el a lánc, mert nagyon rossz minőségű, meg kevés anyagot tudtam felkutatni tőlük.

A tavalyi évben két vendégszereplésed is volt más előadók lemezein, mesélnél ezekről?
Kezdjük a Fish!-sel: ez volt a második lemezük, amin közreműködtem, mert a Bingben már az előző lemezen is vokáloztam, bár ez tényleg nem egy nagy történet. A bandát, illetve Krisztiánt már 2001 óta ismerem, akkor én még ugye az Amber Smith-ben voltam, de gyakorlatilag együtt nőttünk fel a 2000-es években. Mikor anno lemezt készítettek, valahogy én is odakeveredtem, hogy hallgassam meg, mi a véleményem, és utána jött a vokálszólam ötlete, aminek az előzménye még a Not enough Parkplatzos felvételére tehető, amikor együtt ötleteltünk anno a vokáltémákról. Amikor meg a Csinálj egy lemezt jött, akkor merült fel újra, hogy Krisztián visszatér a magyar szövegekhez, és hogy nézzünk át szövegeket, de nem azért, hogy írjak hozzá, csak hogy legyek egy hallgatói szűrő. Aztán ez feledésbe merült egészen a stúdióig, amikor is lehívtak, én elmondtam, hogy miről mit gondolok, és ekkor jött, hogy működjek közre.

A Még egy ilyen talán a legkevésbé Fish!-es, a leginkább kilógó dal az albumról. Ebben benne volt a kezed?
Nem, abszolút csak az a vokáltéma az enyém. Kijött anno egy cikk egy zenei portálon, hogy én írtam az új Fish! szövegeit, ami gondolom abból lett félreértve, hogy a Krisztián is nyilatkozta, hogy ott voltam, mint segítő fül a stúdióban, csak ugye nem lett megfogalmazva, hogy mekkora volt a kontribúció. Később ez helyre lett igazítva, csak azóta megy is a viccelődés a dologgal, hogy én írtam a szövegeiket.

A Péterfy Bori lemezen viszont már hangsúlyosabb volt a közreműködésed az Újraélesztőben.

Igen, az meg egy nagyon érdekes kirándulás volt abból a világból, amihez eddig voltam szokva, hogy vannak bandák, akik csípik egymást, hívják egymást vendégszerepelni, ott vannak egymás stúdiófelvételein, stb. A Boris dolognak az volt az előzménye, hogy a 2007-es Fishing on Orfűs Óriás koncerten ott volt az Ambrus (Tövisházi – a szerk.), és utána odajött, hogy tetszett neki a hangom, és az nyilallt a fejébe, hogy a két hang milyen jól működne együtt – ilyen egy produceri agy. Mondtam, hogy persze, ez tök jó, hiszen az újat nem szabad kizárni az ember életéből, aztán fél évvel később átküldött két dalvázlatot, és végül az Újraélesztő mellett döntöttünk. Ezeket dudorászásra kaptam, szóval a dalvázlatokra ő rádúdolja a szerinte megfelelő énekdallamot, ami persze a prozódiát nem szabja meg, szóval elvittem neki az első verziót, ami nagyon tetszett neki. Ez meg is lepett, hiszen nem magamnak írtam a szöveget, hanem először volt olyan, hogy más bőrébe bújtam bele. Később sokat variáltunk is az egészen, mert a verzék működtek, de a refrén nem volt jó, élőben párszor fel is léptem velük, majd a 2 felvételei előtt álltam elő az egyszerűbb, és végül jobbnak bizonyuló változattal, amit felénekeltem, majd ő is, és kész is volt.

Idén év elején felléptetek a hollandiai Eurosonic fesztiválon. Mennyire volt más élmény a határokon túl zenélni?

Nagyon jó, ez egy ilyen nagyon kellemes túra lett végül, mert inkább egy kirándulás volt, mint egy külföldi koncert. Jól esett nagyon a felkérés, hogy mi képviseljük Magyarországot a fesztiválon, aztán mikor elkezdtük tervezni, akkor esett le, hogy ez inkább egy kirándulás lesz, hiszen jön velünk a hangmérnök is, szóval az a banda, akikkel vidékre is szoktunk menni – csak most kicsit messzebbre mentünk. Hollandia nagyon tetszett, bár hideg volt január legvégén, de nagyon szép helyeken voltunk, Groningen egy amolyan egyetemi város, nagyon jó hangulattal, a fesztivál pedig remekül meg volt szervezve, nagyon szuperül álltak hozzánk, úgyhogy minden remek volt ezzel kapcsolatban. A koncert annyira nem sült el jól sajnálatos módon, hiszen pár technikai baki beárnyékolta a dolgot, de szerették az emberek, és utólag visszahallgatva nem volt tragédia. Ez volt a hiányzó láncszem, az érzés, hogy egy istentelenül jó koncertet adtunk.

Sok helyen koncerteztetek már, és úgy általában minden ismerősöm szerint mértéktartó fiatalembereknek tűntök. Milyenek a koncertek utáni órák?

(mosolyog) Jólnevelt emberek vagyunk, ez egy baráti társaság, nem azon versenyzünk, hogy kinek nagyobb a hangja, szóval alapvetően mértéktartó emberkék vagyunk, de azért szoktunk mulatni is, jó érzés tud lenni elhajolni néha egy kicsit. Ezekre jó példák a kiskunfélegyházi bulik a Rocktárban, ahol nagyon jó a vendégszeretet, és elég sokáig ott szoktunk maradni a koncert után iszogatni, bulizni, de hát ahol ital kerül a képbe, ott szoktak történni vicces dolgok. Pont a napokban láttam a Másnaposok című filmet, de mi még nem ébredték egy szállodai szobában tigrissel a fürdőszobában meg egy gyerekkel, inkább csak a gőzkieresztés szokott menni.

Egy második lemez általánosságban véve is nagyon más, mint egy első. Milyen dolgok voltak leginkább hatással az új dalokra?

Intim kérdés, hiszen szinte minden hatott ránk, ami történt velünk 2008 ősze óta, és ez mindenkinél más. Zeneileg nem úgy álltunk neki, hogy „hú, ezen legyen több középtempós dal”, vagy akármi, hanem ugyanúgy csináltuk, ahogy azelőtt, szóval határozott elképzelésbeli változás nem igazán volt. Az biztos, hogy nyitottabbak voltunk, nem akartuk ugyanazt kiadni még egyszer, valamint már nem a „zúzás” a legfontosabb, bár remek dolog hangos gitárokat bömböltetni, de inkább más dolgok foglalkoztatnak, pl. hogy jó íve legyen egy dalnak, de ezek se voltak igazán tudatosak.

A Holnap talán elsőre leginkább egy MMAMT dalnak tűnik, ez így indult eredetileg? Milyen szerepet tölt be az életedben ez a hálószobaprojekt?

A Holnap talán igen is, meg nem is. Azért tűnhet olyannak, mert az is otthon született egy este alatt, az volt az első olyan este, hogy több dal is született egy akusztikus hülyülés alatt. Egy óra alatt meg is lett a dal, de nem akartam ráerőltetni a lemezre, viszont a többieknek nagyon tetszett, szóval eldöntöttük, hogy rátesszük. Felmerült az is, hogy egy csendesebb erdőben, természetben vesszük fel, de végül erre nem került sor. Volt viszont arról szó (ilyen tekintetben megtalálta a cím a formát), hogy nem akartunk egy végig egyforma intenzitású lemezt csinálni, egy hasonló energiaszintű 45 percet, így pont passzolt egy ilyen dal a közepére, amolyan szétválasztó jelleggel.
A MMAMT-vel jelenleg nincsenek terveim, volt idén két koncertem, de annyira nem szerettem. Valószínűleg azért is jöttek a felkérések, mert az Óriás miatt előkerült a nevem, de igazából ez a projekt annyira nem foglalkoztatott, pár éve nem is születtek új dalok, nem volt az életemben aktuálisa, így pedig sok értelme sincs. Szívesen eljátszom a régebbi dalokat, de mivel nem születnek újak, és nem ez foglalkoztat elsősorban, így nem lenne hiteles tőlem erre fókuszálni, így most parkolópályán van.

Az új album egy fontos dologban biztos különbözik a Jöntől: a billentyű baromi meghatározó rajta. Mindig is tervbe volt véve a hangszer, vagy az ötlet közben jött?

Igen terveztük, ugye a Laci tag lett pont egy éve, és pont akkor kezdtük az új lemez feldemózását, így nagyon örültünk, hogy ő is belefolyik a folyamatba, plusz régebben benne is volt a zenekarban. A Jönig volt trió a zenekar, még ha volt is három dal, amiben Laci már akkor is közreműködött, de az új dalokban már ő is teljesen részt vett. Semmi jobb nincs, mint egy kurvajó rocktrió, de ez így még jobb tudott lenni.

A Jön még szerzői kiadás volt, a Példák hullámokra viszont már kiadós. Mennyiben volt más a kettő?

Más is, meg nem is. Annyiban más a kiadós dolog, hogy plusz ötletek meg energiaforrás jön be a képbe, ami tök jó, Edina az, aki a kiadó részéről nagyon sokat segít a zenekarnak, főleg a megjelenés és a sajtó szempontjából. Ugyanakkor egy olyan kiadóval van dolgunk, aki nem szól bele abba, hogy mit szeretnénk, milyen formában, milyen klipet akarunk, milyen zenét írunk, igazából ők elfogadják, hogy az Óriás olyan, amilyen, és a kiadó abban segít, hogy ez a kiadvány a lehető legtöbb emberhez eljusson, megmaradtunk tehát a magunk urai.

És akkor egy kicsit a múltról: az Óriás egykettede 2005 előtt ugye az Annabarbiban játszott, hogy gondolsz vissza erre a formációra?

Nagyon szép emlék, az első olyan szárnypróbálgatásunk volt Ákossal, ami egy igazi zenekar érzetét adta, amikor négy barát egy próbahelyen csinálják a dalokat, önerőből koncerteket szerveznek, és hála Istennek vannak, akiknek tetszik is, és tök jó volt csinálni. Szóval a zenekarozásunk evolúciójában mindenképp nagyon fontos volt az Annabarbi.

Az utóbbi években eléggé megnőtt az érdeklődés a zenekar iránt, terveztetek-e újrakiadást, netán koncertet?

Lemez újrakiadását nem terveztük, az viszont felmerült, hogy az Annabarbi újra színpadra álljon, és nem is most, hanem pár éve jutott eszünkbe, hogy a szintén megszűnt Polly Is Deaddel a Kultiplexben koncertezzünk, de végül nem jött össze. Én azt gondolom, hogy nem zárható ki, hogy ilyen lesz egyszer, mert nekem is tökjó érzés néha elővenni és belehallgatni, hogy mit csináltunk akkor, és pláne ha még szeretik az emberek, akkor nincs akadálya, hogy ha van kedvünk, akkor csináljunk egy ilyen kvázi újra összeállást, de ez még a jövő zenéje.

Az Annabarbi nagyon eklektikus banda volt, sokkal kevésbé egységes, mint az Óriás. Ennek mi volt az oka?

Egyrészt az, hogy fiatalok voltunk, és mindent ki akartunk próbálni, semmiféle korlát nem volt, meg hát az is mögötte volt, hogy többféle zenei gondolkozó volt. Ott volt Gergő is, aki szintén kvázi dalszerző volt, én is kvázi dalszerző voltam, Ákosnak és Bencének is sok ötlete volt, ezárt is lett szerteágazóbb. Az Óriás azért lett talán egységesebb, mert felnőttünk, meg kevesebben is lettünk.

Állandóan felmerül, hogy akkor most ti emo zenekar voltatok-e. Te mit gondolsz erről, voltak-e hatással rátok emo bandák? Gondolok itt arra, hogy pl. felléptetek az egyik legnevesebb emo zenekar, az Appleseed Cast előtt anno.

Érdekes megvizsgálni az emo dolog evolúcióját, pl. mikor az emo topik nyílt az Indexen 2000 környékén, akkor még jóval másabb zenekarokról ment a beszélgetés, mint mostanában. Hot Water Music-ról, Promise Ringről, Sunny Day Real Estate-ről, The Get Up Kids-ről volt szó, valahogy úgy, mint a grunge-nál, hiszen ott is sokan mondják, hogy igazából a grunge az a Mother Love Bone, meg a Green River, meg a Brad, és nem a nagy sikereket elérő zászlóshajók. Az emo sok újat hozott az életünkbe, és hát zeneileg azok is nagyon különbözőek voltak: a Get Up Kids az pop-punknak is titulálható, a Promise Ring egy beates alapú rockzenekar, a Hot Water Music egy hardcore-ból „visszapoposodott” banda volt. Talán attól voltak emo zenekarok, hogy ezek a srácok szívkiöntést rendeztek a színpadon, meg nem féltek őszintén arról beszélni, ami nekik fontos volt. A HWM-nál ugye a tök jó hardcore-os üzenetek voltak, a barátság, az összetartás, hogy használd az eszet, a Get Up Kids a csajdolgokkal foglalkozott, a Promise Ring meg ugye az élet nyomoráról, hogy hogyan nincs barátnőjük, de valamilyen szinten az őszinteség elsöprő ereje volt az, ami megfogta a közönséget ezekben a bandákban. Az Appleseed Castos koncertre viszont nem igazán emlékszem, sokkal jobban rémlik az Explosions in the Sky fellépése, elég elsöprőek voltak, jó volt látni őket, bár abból a stílusból a Mogwai tágabb zeneisége jobban tetszett. A kedvenc előzenekaroskodásunk amerikai banda, meg olyan zenekar előtt, akik hatással is voltak ránk, az a Garrison volt. Kibaszott jó koncertet adtak, meg az akkori lemezüket, a Be a Criminalt azóta is szarrá hallgatom, nincs 35 perc, de teljesen kerek, és végülis konceptlemez is, hiszen az egész a bűn, bűnözés köré csoportosul. Ha válaszolnom kéne arra, hogy mi az indie rock, akkor őket mondanám.

A LaBand nevű fantomformációról minimális információ kering a neten, de azt csiripelték a madarak, hogy ha valaki tud róluk mesélni, az te vagy.

Igen? Jajj, Toolvid! (nevet) Róluk azt kell tudni, és most próbálom az egész előzményét elhelyezni, hogy volt régen egy Publo Hunny nevű zenekar, ahol elég sok tehetséges zenész játszott, és rájuk is igaz volt az, ami például az akkor hasonló klubszinteket bejáró Warpigs-re is, hogy nagyon küzdöttek a lemezmegjelenésért, de amikor az meglett, a régi báj meg a tökös klubzenekar átváltozott egy nem túl előnyösen popos dologgá. Ezek sokkal tökösebb, klubéletet meghatározó koncerteket tartottak pl. a Rémemberrel, mint amit a lemezek mutattak. A Publo Hunny-nak vége lett, és ott játszott mind a Hosszú Gábor (basszgitár, vokál), meg a Kubányi (billentyű), akik megcsinálták a LaBandot, ami végül egy rock’n roll zenekar lett, Hosszú szövegvilága meg nagyon jó énekhangja uralja az egészet, Kubányi dobol benne, tehát nem egy önmagát komolyan vevő dolog, bár nagyon egyszerűeket üt, de azokat nagyon jól, plusz volt egy basszeros fiú, és így voltak hárman. Talán volt arról is szó, hogy a Mayhemmel turnézzanak Amerikában, ami végül nem jött létre, mert a Kubányi nem kapott vízumot. Később megcsinálták a duplalemezt, amit nem igazán menedzseltek, ezután pedig elborultak, amikor anno a vendégeink voltak egy koncerten, már szakítottak a dalformákkal, és gyakorlatilag egy zajkeltés lett az egész, ami valamennyire megkapó, csak 15 perc után kicsit fárasztó. Most kettejüknek egy gitáros sráccal van egy új formációjuk, az Uzipov.

Gondolom már nem ír Hosszú olyan megkapó szövegeket, mint a Laband idején?
Fingom sincs, de ilyen szempontból a Hosszú is emo, mert ő aztán végképp nem fél kikiabálni magából az ilyen dolgokat, és ez az, amit egyébként nagyon sokáig hiányoltam a magyar alternatív, vagy pop zenéből, hogy mindenki visszafogottan fogalmaz.

Velük nem ér véget a hozzád kapcsolódó zenekarok sora, hiszen játszol az Isten Háta Mögöttben is. Az Ű elég meghökkentő cím lett, miért pont ez lett, és milyen lett a lemez?

A zene is elrugaszkodik, a cím pedig több, mint egy éve a levegőben volt, valaki pont eltalálta egy fórumon, hogy az enteres melléütések miatt lett Ű, meg ha flyeren vagy plakáton van, akkor kurva nagyba ki lehet rakni egy darab betűt. Egyszerű, de nagyszerű. A zene pedig változik, kicsit átalakult, más van már a fejekben, és a zenekaron belül is mások az elvárások magunkkal szemben, főleg a Pálinkás meg a Hortobágyi a motorjai az egésznek, és ők folyamatosan alakulnak át, hogy más hangszerelésű megoldásokat meg hangulatokat keresnek. Pálinkás konkrétan már nem metálos, Hortobágyi meg mindig is ezer stílusra nyitott volt, de persze ez nem azt jelenti, hogy szambát fogunk játszani, viszont lesz egy french house szám a lemezen.

Az, hogy Pálinkás már nem metálos, azt jelenti, hogy puhább lesz a lemez?

Lesznek benne Isten Háta Mögöttes karcolások, hiszen a saját vérét senki sem tudja megtagadni, de a metálosság mellé nyitott lesz, Pálinkás is a szépség felé viszi el a dolgokat, bár ez bárgyún hangozhat, de korábban is ott volt a levegőben, hiszen például a Tavaszi nemződüh is egy nagyon szép dal a maga nemében.

Hogy fognak telni a holnapi koncert utáni hetek, hónapok? Mik a tervek?

Több helyre is megyünk majd vidéken szerencsére, de egyelőre a lemezbemutató minden fókuszt elvisz, jövő héten fogjuk átgondolni, hogy mi legyen még idén, vázlatos terveink vannak arról, hogy decemberben jön egy kis meglepetés csomag tőlünk, amiről többet még nem mondanék. Szeretnénk még egy klipet, ami ennek a kis csomagnak a része lenne, nem biztos, hogy megvalósul, de szeretnénk. Amúgy koncertezés főleg, az évet pedig 30-án a Corvintetőn zárjuk.

Köszönöm az interjút, és sok sikert a holnapi koncerthez!

Én köszönöm a lehetőséget, és ott találkozunk!