„Minden a groove-ról szól” – Car Bomb-interjú

A prog, a djent, és egyéb hasonló technikás és agyas metálstílusok rajongóinak aligha kell már bemutatni a Kölnben székelő Euroblast fesztivált, ami gyakorlatilag ezen műfajok Mekkájává vált az utóbbi években. Az idén októberben megrendezett 13. felvonásnak olyan fellépők voltak a húzónevei, mint a Devin Townsend Project, a Textures, a Twelve Foot Ninja vagy a Car Bomb. A fesztiválon mi is ott voltunk, és utóbbi három zenekarral egy-egy interjút is készítettünk – ezek közül jön most az első, amiben az utóbbi idők egyik legjobb mathcore-bandája, a New York-i Car Bomb háza táján néztünk szét. A 2002 óta működő zenekar alapítójával, Jon Modell basszusgitárossal beszélgettünk többek között a szülővárosuk zenei életéről, a 2016-os Meta albumról és a már íródó folytatásról, na meg arról, hogy a srácok vajon mit tanultak el minden matekos metálok királyától, a Meshuggah-tól.

Imádom az olyan zenekarokat, ahol a név tükrözi a zenekar hangzásvilágát. Hogy választottátok pont ezt?

Greg [Kubacki – gitár] és én régebben együtt laktunk és egy Negativland nevű zenekart hallgattunk állandóan. Van egy Car Bomb című számuk, amiben régi autóalkatrészeket csapkodnak, aztán egyszer csak megállnak, és azt üvöltik, hogy „caaar boooomb!”, majd egy hatalmas robbanás hallatszik. Egyszer pont iszogattunk, amikor hallgattuk, és azt gondoltuk, hogy iszonyúan vicces, ez kell, hogy legyen a zenekar neve.

Hihetetlenül jól passzol a zenétekhez. Sosem értettem, hogy New Yorkból hogyan jöhet ennyi őrült avantgárd zene. Talán van valami a vízben…

Valami biztos van! Nem hiába van nálunk a legjobb bagel, pizza és metál.

De pont ez az, hogy nem csak a metálról van szó. Ha ránézünk a világ extrémzenei térképére, akkor láthatjuk, hogy bizonyos helyeken mely műfajok népszerűbbek. New York régóta a szokatlan avantgárd zenészek központja, mint amilyen John Zorn is, és ez egyáltalán nem merül ki a metálban. Hogyan jön létre egy ilyen nexus?

Iszonyú sok zenész van, haver, ennyi az egész. Nagyon könnyű zenésztársakat találni, és ha egy térségben ilyen sok zenész van, előbb-utóbb nagyon érdekes irányokba fog menni a zenéjük.

Ez a „versengés” sarkall titeket arra, hogy a saját zenétek is újszerű és furcsa legyen?

Pusztán az irdatlan sok, különböző fajta zene is inspirál minket arra, hogy újabb, furcsább zenét írjunk. A zenekarban mindannyiunknak van egy hasonló metálos háttere, de közben más-más zenéket is hallgatunk. Elliot [Hoffman – dob] és én nagy jazzarcok és zappások vagyunk, Greggel mindketten nagyon szeretjük a hardcore-t, és mindannyian imádjuk például a Soundgardent, a Mr. Bungle-t, a Faith No More-t, meg Mike Patton összes projektjét, meg nyilván Zornt, akinek mind nagy rajongói vagyunk. Szóval nagyon sokféle zenéből áll össze a Car Bomb.

Előfordult valaha, hogy olyan sok különböző fajta zenét próbáltok összegyúrni a zenétekben, hogy az egész „túl sok” lett?

Megpróbáljuk inkább visszafogni magunkat. Ha Ellioton múlna, akkor sokkal több ütőshangszeres dolgunk lenne, mivel imádja a kis kolompjait meg csengettyűit, de ez tuti nem fog megtörténni, haha!

Előfordul, hogy határokat kell szabnotok egymásnak?

Határokat nem igazán, de mindenképp van egy hangzás, amit megcélzunk és egyfajta összhang, ami ma már sokkal fontosabb számunkra, mint régen volt. Anno a Centralia csak egy ilyen „mindent bele” odabaszós anyag volt, aminek a 28 percébe annyi őrültséget zsúfoltunk bele, amennyit csak tudtunk. A Meta viszont sokkal dalcentrikusabb és strukturáltabb. Még mindig kaotikus és őrült, de lehet benne látni egy bizonyos érettséget. Szerintem inkább erre próbálunk továbbhaladni ahelyett, hogy kívülről hozunk be és adunk hozzá új dolgokat, és ezzel exponáljuk a zenekar központi üzenetét.

A Meta egy nagyon természetes lépés volt nektek hangzásban. Most, hogy már kinn van egy ideje, milyenek a visszajelzések?

Bámulatosak! Egyhangúan.

Ki készítette a borítót? Van mögötte valami sztori?

Greg csinálja az összes borítót, a pólómintákat meg minden ilyesmit. Azt szoktuk mondani, hogy mindenben, amit csinálunk, van egy kis túlzó megtévesztés. Minden nagyon bonyolultnak tűnik és hangzik, amikor általában nem az. A borító sem különb, mert ha igazán megnézed, csak három-, négy- és ötszögek összevissza rakosgatva, amikből egy érdekes design jön ki. Nagyon szeretjük az olyan dolgokat, amik alapvetően nagyon egyszerűek, de mégis komplexnek tűnnek.

Ez azért is érdekes számomra, mert többször volt már korábbi években lehetőségem leülni a Meshuggah-s srácokkal, és nekik nagyon hasonló a megközelítésük. Sokszor a zenéjüket hallgatva az ember úgy érzi, hogy rettentően bonyolult, amit csinálnak, miközben…

Egyáltalán nem is az!

És ők maguk is ezt mondják!

Poliritmusok, haver! Ez a veleje. A Meshuggah zenéjében nagyon bonyolult dolgok vannak nagyon egyszerű módon előadva, és közben nagyon egyszerű dolgok nagyon komplex módon előadva is. Ahogy viszont összerakják az egészet és a groove-ra fókuszálnak, na az egy olyan dolog, amit tőlük nyúltunk: minden a groove-ról szól.

Van valami, amit utólag megváltoztatnál a Meta albumon, vagy így lezártátok ezt a fejezetet?

Lezártuk. Vannak rajta dalok, amikre Greg azt mondaná, hogy egy kicsit túl hosszú, meg hogy ki kellett volna vennünk egy verzét vagy egy refrént, vagy egy kicsit jobban megvágni. Viszont egészében szerintünk nagyon jó lett.

Van a Meta mögött egyetlen, központi tematika?

Vokál szempontjából eléggé önállóak a dalok, de a dalszövegekben Mike [Dafferner – ének] olyan témákra összpontosított, mint a kétségbeesés és a sötétség. Bár van egy szám az albumon, a Lights Out, ami tökre pozitív hangvételű. Mike egy nagyon leleményes fickó és a dalszövegei nagyon érdekesek. Zeneileg viszont nem mondhatom, hogy egyetlen téma lenne.

Gondolkoztatok olyanon, hogy valaha is kiadjatok egy konceptlemezt?

Nem hiszem, haver. Mármint sose mondd, hogy soha, de hát…

Rettentően tisztelem, hogy így kimondod, hogy ez nem a ti világotok. Szerintem manapság sok zenekar célozza meg a konceptlemez históriát, ami persze sok érdeklődést vonz, de nagyon elcsépelt is tud lenni. Ti viszont inkább a zenére koncentráltok.

Így van! Vagyis mindannyian imádjuk a The Wall-t meg Delìrivm Còrdiát, a Fantomas-albumot, mint egész darabokat, műalkotásokat. Hihetetlen, ha úgy tud írni egy zenész, egyszerűen elképesztő. Viszont azok nem mi vagyunk.

Bár a Meta elég friss, de elkezdtetek már új zenéket írni?

Igen! Megpróbálunk összehozni egy új albumot jövőre. A zenét éppen írjuk és finomítgatjuk, rövidítjük ahol kell, és próbáljuk elkerülni azokat a dolgokat, amik Greget zavarták a Metán. Viszont továbbra is a Meta irányába haladunk: nagyon strukturált és kaotikus lesz.

Mikor tervezitek felvenni az új anyagot?

A mostani turné után hazamegyünk, csinálunk egy pár hetes turnét az Animals as Leaders-szel, majd az év hátralevő idejében szerintem pihenünk. Jövő év elején befejezzük az írást és remélhetőleg az év közepére be tudunk vonulni a stúdióba.

Van bármi, amiről már most tudod, hogy máshogy fogjátok csinálni, mint a Meta esetében?

Szerintem megpróbálunk javarészt ezen az úton haladni tovább. Nagyon-nagyon elégedett vagyok azzal, hogy a Meta hogy sikerült. Az első két lemezt mi magunk készítettük, viszont a Metánál olyan emberek segítettek nekünk, mint Josh [Wilbur – keverés] és Joe Duplantier [a Gojira frontembere, producer], akik egy olyan dimenziót adtak a zenéhez, amit korábban nem tudtunk elkapni. Emiatt is gondolom úgy, hogy tovább tapossuk majd ezt az utat.

A fotók nem a Euroblasten készültek, viszont alább meg lehet nézni a banda teljes koncertjét a fesztiválról: