2018. december 2.
November közepén mutatkozott be egy velős EP-vel a győri Devoid zenekar. A modern metalos hardcore-t játszó csapatban többek között a Pass On Hope és a Cold Reality korábbi tagjai zenélnek együtt, az ötszámos anyagot Tóth Gábornál vették fel a Ghostship stúdióban. A banda a hónap végén már élőben is debütált Győrben, és a jövő évre is szépen alakulnak a dolgaik. A banda gyökereiről, a bemutatkozó self-titled anyagról és a további tervekről kérdeztük Waldmann Szilárd frontembert.
Hogyan állt össze a banda? Hol zenéltek a tagok korábban, hogy találtatok egymásra?
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy jóformán egy haveri társaságból alakult a banda. Régóta pedzegettük, majd amikor a Pass On Hope dolgai megfáradni látszottak, minden adott volt, hogy összeálljon a dolog. Majdnem mindenkivel zenéltem együtt korábban. Bertold több helyi zenekarban is volt 2010 körül, utána a pesti Cold Realityben gitározott. Attila jött velem a Pass On Hope-ból, Péter korábban több formációban is játszott velem együtt. Márk pedig köztünk a multitalentum zenei polihisztor, fingom sincs hány projektje van, meg milyenek, már fel is adtam, hogy kövessem.
Mennyi ideig dolgoztatok a Devoid debütálásán? Hogy ment a dalszerzés, hogyan és kivel vettétek fel a cuccot?
Érdekes módon semmiféle dráma nem övezte a dolgot, talán annyi, hogy az első basszer meg is pattant a harmadik próbán, de következőn már jött is Márk. Konkrét dolgokat fogalmaztunk meg magunk előtt, nem voltak nagy megfejtések, a zenei ízlésünk nagyjából egyezik, így lett ez egy modern megközelítésű metál/hardcore lemez. Korábbi tapasztalok alapján reálisnak tűnt, hogy össze tudunk dobni egy minőségi anyagot egy éves időintervallum alatt. Az nem is volt kérdés, hogy Tóth Gáborhoz megyünk, a Harmed agytrösztjéhez a Ghostship Recordingsba. Bertold amúgy is rengeteget mozog a Harmeddal fotósként/technikusként, én meg sokat koncerteztem Gabika korábbi formációival, plusz szerveztem neki bulikat.
Mik a banda inspirációi és célkitűzései?
Hát mindenki álmodozik persze arról, hogy szélesebb közönséghez eljut és esetleg jegyezni fogják a nevét, de 2018-ban az információ korában nem tudom, hogy van-e ennek realitása itthon. Én megmondom őszintén, hogy nagyon sok esetben taszít a kényszeres kínlódás, amit sok banda csinál itthon. Nem szeretnénk senkit hülyének nézni, nem akarunk brazíliai like-okat venni vagy a Youtube-on view countot. Én úgy gondolom, talán életemben előszőr, hogy elégedett vagyok az anyaggal, a visszajelzések alapján pedig talán nem nagyképűség azt mondani, hogy ez egy tök vállalható kis cucc. Tulajdonképpen pár hete vagyunk jelen a neten és elég sok pozitív megerősítést kaptam sok olyan arctól, akitől eddig még soha, plusz van koncertfelkérés is bőven, szóval szeretném azt hinni, hogy annyi kört nem kell futnom, hogy belekerüljek az underground köztudatába, aztán majd a közönég eldönti, hogy mennyire tetszik neki ez fajta zenei megközelítés.
Korábban sok évig toltad az El Pollo Locóban, majd a Pass On Hope-ban is. Hogyan éled meg azt, amikor egy zenekarod feloszlik és megint lehet a nulláról kezdeni mindent? Mennyire nyűg vagy megkönnyebbülés a tiszta lap?
Én régen, tehát mondjuk 7-8 évvel ezelőtt rengeteget görcsöltem, komolyan elhittem, hogy ennek az UG szintjén bármi tétje lehet, míg alaposan fel nem mosta velem a padlót a valóság. A legtöbb ember ezt ott rontja el, hogy kész evidenciákkal érkezik a színtérre és nem hajlandó annak a valóságáról tudomást venni. Én is ilyen voltam és emiatt rengeteget görcsöltem. Most már ez a sok csalódás és pofára esés beépült a koncepcióba, hogy hogyan közelítek a dolgok felé, és egyértelműen hasznos tapasztalat. Én nem szeretnék az az arc lenni, aki átírja a korábbi zenekarának a nevét facebookon a like szám miatt, számomra sokkal kézzelfoghatóbb visszajelzés, ha tiszta lappal indulok és a friss reakciók alapján tudom magamat akárhova besorolni. Én személy szerint örülök ennek, hála istennek megnyugodott a seggem és talán reálisabban állok az egész zenélés témakörhöz. Nekem egyértelműen terhes volt már a korábbi zenekarom, mert más irányba szerettem volna menni és ezeket a kreatív energiákat nem tudtam már ott kiélni. Szóval nyilván fűt a kezdeti lelkesedés, de valahogyan nyugodtabb vagyok, és nagyon fasza srácokkal zenélhetek együtt, akikben bőven van alázat. Aztán majd hogy összeverekedünk-e a próbateremben, az majd egy kövi interjú témája lesz.
Novemberben az élő debütálás is megvolt Győrben, a Pass On Hope búcsúkoncertjén. Hogy sikerült a buli?
Nyilván ilyenkor az elvárt dolog az, hogy csak azért is azt mondjam, jól sikerült és varázslatos volt. Hát nem fogom. Óriási drukk volt bennem, és mondhatom, a többiekben is, mert a lebőgés legkisebb esélyét se szerettük volna magunknak megadni, de nyílván új formáció, óhatatlanul kell valamennyi rutin ahhoz, hogy tudjunk egymásra megfelelően reagálni a színpadon, mert így még nem voltunk együtt a deszkákon. Voltak természetesen apró hibák, de összességében azt mondhatom, hogy nem volt semmi látványos alibi. Nagyon sokan megnéztek és kivétel nélkül csak pozitív kritikát kaptunk. Nem mozgattunk meg hegyeket, de úgy gondolom, hogy az erőforrásainkat sikerült megfelelően csoportosítani. Persze mindenki azt mondja, hogy nagyon jó volt, de ezek általában érzelmileg nem objektív vélemények. Ha sikerül ezt a minőséget folyamatosan tartani és apránként hozzárakni, szerintem egy nagyon jó kis koncertzenekar válhat belőlünk. De így utólag visszagondolva meglepően nagy pogó volt, pláne szülővárosunkhoz képest.
Mit terveztek 2019-re? Alakul már a következő lemez, illetve koncertdátumok, esetleg turné?
Zeneírással szépen állunk, már van egy teljesen kész számunk és én nagyon szeretnék tavasszal is egy anyaggal jelentkezni. Lesz koncertünk bőven, nagyon sok kedves arc, barát mondta, hogy szeretné, ha mennénk. Az Omega Diatribe-bal és Sleepless-szel biztos, hogy lesz bulink, de szépen alakulnak további dolgok is.
Fotók: Streer Dániel
