#Hírek
április 19.
2019. április 30.
Legnagyobb bánatunkra a mathcore és a screamo területére itthon viszonylag kevesen merészkednek, épp ezért is nagy öröm, hogy pár hete a semmiből előbukkant az említett stílusok képviselőjeként egy friss fővárosi banda, a Cpt. Pirx, akik egy háromszámos bemutatkozó kislemezzel rögtön megmutatták, hogy miből is maradt ki vagy szenvedett hiányt a hazai színtér. Küldtünk is a srácoknak pár kérdést a zenekarral és személyes zenei élményekkel kapcsolatban, igyekeztünk a lehető legfontosabb témaköröket körbejárni, ők pedig pedig készséggel válaszoltak kérdéseinkre. Ricsi (ének), Beni (dob), Gábor (gitár) és Zsombor (basszusgitár) válaszai mellett máris mutatjuk az egyes Cpt. Pirx-anyagot is.
1995-ben a pécsi Pirx kapitány és dr. Antekirt az első kibaszott albumán rendesen elküldte melegebb éghajlatra a metalosokat. Innen vettétek a neveteket és hasonlóra készültök ti is, vagy Stanislaw Lemtől ered a zenekar elnevezése? Esetleg egyik sem?
Beni: Stanislaw Lem regényének magyar sci-fi sorozat feldolgozásából ered a név. Tatáméknál láttam kiskoromban ezekből a csodákból több alkalommal is. A zenekarból mindnyájan vonzódunk valamelyest az oldschool sci-fihez és általánosságban az analóg vizuális effektekhez, és ha a Pirx kapitány kalandjainak nyers és nagyon nagyvonalú, kezdetleges vizuáliseffekt-világát elképzeled a mi agyalágyult zenénkkel, az tök vicces.
Gábor: Beni ötlete volt a név, amire a többi borzalmas jelölt után mind rábólintottunk.
A mathcore és a screamo gyönyörű nászával elég kevesen kísérletezgetnek itthon, nektek ez elég jól sikerült. Szerintetek a mai underground zenekarok többsége miért erőlteti még mindig a rég kifulladt modern metalcore vonalat, ahelyett, hogy kevésbé felfedezett és sokkal érdekesebb terepeken mozognának, mint mondjuk ti?
Ricsi: Az elmúlt évtizedben elég nagyot ment a metalcore valamint melodic hardcore vonal, valószínűleg a dallamossága és befogadhatósága miatt kedvező. Nekünk nem feltétlen azért volt vonzó a mathcore/screamo páros, mert senki nem játsza itthon manapság. Mellesleg vannak azért, akik előttünk már megadták hazai alapozást a stílusnak, lásd Hatred Solution vagy Another Way.
Gábor: Ahogy emlékszem, a mathcore sose ment nagyot itthon, mindig kevesen élték (de azok nagyon). De egyébként ezzel nincs baj, mindenki játsszon olyan zenét, amilyet szeret.
Zsombi: Csak mert populárisabb, gondolom, ami nem gond. Én is leginkább könnyen befogadható zenéket szeretek a mindennapokban hallgatni.
Stílusotokat tekintve inkább a matekos irányból közelítitek meg a metalt. Ha választani kéne az alábbi három mestermű közül, melyiket vinnétek magatokkal a Holdra?
Ricsi: Botchánat a többiektől, de én a We Are the Romanst.
Beni: Én a Put On Your Rosy Red Glassesre kráterpartyznék.
Gábor: Egyértelműen a Calculating Infinity, de másik kettő is nagyon erős alapmű.
Zsombi: Talán én is a Botchot.
Melyik album hallgatása közben sírtatok legutoljára?
Gábor: Még nem sikerült sírni eddig albumon, de ahol talán a legközelebb álltam hozzá az a Trophy Scars – Bad Luck volt.
Beni: Hildur Guðnadóttir – Mount A.
Zsombi: Fuh, talán a mewithoutYou – Pale Horses. Kiemelném a Red Cow és a Dorothy című számokat, szuper ahogy összefolynak. Meg a Dorothy amúgyis a világ legszebb/szomorúbb száma szerintem.
Ha már túláradó érzelmek: melyik évből merítettetek a legtöbb zenei inspirációt, avagy melyik albumok határozták meg alapjaiban a zenei ízléseteket?
Beni: Azt hiszem, nem tudnék megemlíteni egy konkrét évet. Minden műfajnak és évnek meg van a maga kincse. Én egyébként a metalcore műfajon nőttem fel azt hiszem. A 2000-es évek második feléből származó bandák nagy hatással voltak rám, később megkedveltem a noise-osabb, matekosabb, progresszívebb zenéket is. Ami számomra nagyon inspiráló volt az évek alatt az a Converge, a régi Mastodon, a The Mars Volta, a Protest The Hero. Sokfajta műfajt imádok, rá vagyok kattanva a drone és a kísérleti elektronikus műfajra (Tim Hecker, Oneohtrix point never), a régi Sabbathra és az észt komolyzenére egyidejűleg.
Ricsi: Fontos az emocionális táplálék mind zeneileg, mind szövegileg, igaz, nem feltétlen metalos műfajokból. Ide most mazsolázok párat: Tool, a Jane Doe előtti Converge. Jeromes Dream, Pg.99, Koda Armada, Orchid. (Igazából ide még sok sírós sikítós ’90-es évek végi screamo elfér.) The Red Shore, I Killed the Prom Queen. A ’90s hiphop és rap is meghatározó volt, pimp! De igazából jöhet minden, bírom Grimest, az új BMTH-t is, meg Justin Timberlake-et. Undorító vagyok, tudom.
Gábor: The Dillinger Escape Plan, Number Twelve Looks Like You, Rolo Tomassi, BTBAM, Fear Before the March of Flames, Poison the Well, Converge, Every Time I Die. Kb. ezek mentek rengeteget abban az időben, amikor elkezdtem a gitározást a nullánál eggyel komolyabban venni, szóval valószínűleg ezek hatottak rám a legjobban. A többiekkel ellentétben nálam a durva metalcore-láz kimaradt. De amúgy is én vagyok talán a legkevésbé metálos a csapatból (még a gitárom sincs lehangolva, szégyen).
Zsombi: Általános suli elején a zenei ismeretségem a Linkin Park- és a Green Day-slágerekig terjedt, ami szuper volt, de ami a legnagyobb volt, az az, amikor tesómék megmutatták a System of a Downt, ezután sokáig csak azt hallgattam. Aztán középsuliban megismertem a metalcore-t és a csőnadrágot. Persze szeretek sokféle kevésbé ismert zenét és műfajt hallgatni, de a legmeghatározóbb zenekarok, akiknek imádom minden lemezét, azok elég ismertek, pl. BMTH, Interpol, Citizen, Rammstein, SOAD, Brand New, Modern Baseball, Turnover.
Mi volt az utolsó zenekaros csengőhangotok?
Ricsi: Taking Back Sunday – Cute Without E.
Beni: John Frusciante – God.
Gábor: Mindig rezgőn van a telefonom. (Utoljára talán When Acting as a Wave volt néhány éve. Azt nagyon utálta a közvetlen környezetem.)
Zsombi: BMTH – Follow You.
Ha jól tudom, otthon vettétek fel a most megjelent kislemezt. Mennyi ideig tartott ezt a szűk öt percet megszülni? Pár szót mondjatok a „stúdiózásról”!
Körülbelül 2 hetes procedúra volt összességében, ami Gábor gitárosunk aranyfülének köszönhető, a hangszeres felvételek hamar megvoltak. A dobfelvétel a Rockout próbaterem/stúdióban lett felvéve egyik éjszaka, erre kicsit rá kellett gyúrnia Beninek, a dobosunknak.
Egy frissen alakult, rétegzenét játszó bandának mik a legnagyobb kihívásai? Nektek mik voltak ezek, és egyáltalán mit szeretnétek elérni a bandával?
Ricsi: Sok kihívás nincs. Talán annyi, hogy kilincselni kell a szervezőknél, meg nem szabad három hét után azt hinni, hogy minden számot fullra jól tudsz elnyomni, mert nyilván nem így van. Amúgy meg hobby az egész, nincs elvárás.
Gábor: Elég alacsonyak az ambíciók a dologgal kapcsolatban, újabb számok, koncertek ilyesmik. A rétegzeneség egyébként a koncerteknél érezhető, a közönség egy része jellemzően nem igazán tud mit kezdeni a dologgal (de lehet, hogy csak szarul játszunk).
Beni: Fasza lenne még pár anyagot írni. Még esetlenebbet, eklektikusabbat, dallamosabbat és disszonánsat egyszerre. Még több bulit csinálni.
Zsombi: Ősszel csatlakoztam a zenekarhoz basszusgitározni. Igazából csak nagyon élvezem a koncerteket és utána a bulikat a srácokkal, meg tök érdekesnek találom a számokat, szuper játszani őket élőben.
Melyik magazinban lennétek legszívesebben zenekari poszter? (A Buci Macit nem ér mondani!)
Beni: Egyértelműen a Hihetetlen! magazinban.
Ricsi: Metálhami, de csak olyan poszteren, aminek a mások oldalán a Pokolgép van.
Gábor: Glamour.
Zsombi: Úgy emlékszem, már a BRAVO-ban voltunk.
Melyik volt számotokra minden idők legjobb színpadi performansza?
Beni: Animals as Leaders a hajón 2014-ben
Gábor: Az első hajós Dillinger-buli.
Zsombi: A 2011-es pesti Rammstein-koncert, szépen leégette az arcom.
Ricsi: Amin jelen voltam, az szerintem a Rage Against the Machine a Novarockon 2008-ban asszem. Ami felvételes, az szerintem a Metallica – Cliff Em All ’86 koncert. Meg a From Autumn to Ashes – I’m the Best at Ruining My Life live.
Mi volt az a koncert, ami után másnap úgy ébredtetek, hogy még mindig metálvillában van a kézfejetek?
Ricsi: Mindig úgy van.
Beni: A 2008-as hajós Never Say Die! buli.
Zsombi: Sok ilyen van de, pl. pár hete az Akváriumban a Frank Carter & The Rattlesnakes-buli eszméletlen volt.
Gábor: A tavalyi Frontierer-buli annyira hangos volt, hogy vagy két napig alig hallottam utána. Ez elég metalnak számít, gondolom.
Pár éve valahogy a dunaújvárosi Rockmaratonon kötöttem ki. Nagy meglepetésemre a mindig visszahúzódó, csendes, pedáns, absztinens volt szaktársamat is elráncigálták a haverjaim, hogy egyszer ilyet is lásson az életben. Peti láthatóan nem érezte otthonosan magát a versenyt hugyozó hajnövesztők között. Ő sem értette, mit keres itt, mi se nagyon. A háttérben közben belekezdett a vetésforgóban hozzánk járó aktuális kalózmetal-banda. A szokásos hajótörésről, vízi ütközetekről és zsákmányokról zenéltek, mikor Peti valami furcsa csillogással a szemében ránk nézett, és ezt mondta: „Na, akkor horgonyt fel, a rohadt mocskos kurva anyátok!” – és berohant a legnagyobb pogó közepébe. Mit gondoltok erről a sztoriról?
Ricsi: Nem voltam még Rockmaratonon, szóval gondolom, ez az egyetlen esély van, vagy hirtelen megnöveszted a hajad és felveszel egy Kreatoros pólót. Meg lepisálod magad.
Beni: Hát muris egy történet! Azt hiszem, részben tudom, hogy Peti mit érezhetett. Amikor valami hirtelen nagy hatással lesz rád egy performansz alatt. Úgy látszik, nála ez lehetett az a hatás. Én nagy törzslátogatója vagyok a Rockmaratonnak, és én is átéreztem hasonló dolgokat, csak én apukámhoz fordultam oda és azt mondtam: „Fú, most bemegyek!!!” És berohantam a Great Dividers záró breakdownja alatt a pitbe Unearth-koncerten. Ez talán egy hasonló történet, csak a metalvilág egy másik frekvenciáján.
Zsombi: Egy kicsit elszomorodtam, mert eszembe jutottak a hegyaljás esték és nagyon hiányoznak, de egyébként szuper dolog, amikor az ember egy számára tök idegen helyen ennyire beleszeret hirtelen valamibe.
Világmegváltó tervek a jövőre nézve? Bulettók, nagylemez, satöbbi?
Jó lenne még pár anyagot kihozni, bulettókat is nyomnánk minden formában. Nagylemez egyébként valószínűleg nem lesz, ilyen 2-3 számos EP-ket akarunk tolni, azokat viszont gyakran. Bárhová elmegyünk, szeretjük a jó bulikat, szóval lesz minden.
