2013. július 20.
A kemény zenék nyelvén értők számára örömünnep lesz a jövő hét szerdán, a Dürer kistermében megrendezésre kerülő metalbál, melynek fő attrakcióját nyilván a Lock Up jelenti majd. A banda legfőbb húzóerejét az adja, hogy az elképzelhető legnagyobb nevek játszanak benne, nevezetesen az ex-Dimmu Borgir/Cradle Of Filth dobos Nick Barker, az At The Gates torok Tompa Lindberg illetve a Pentagram gitárosa, Anton Reisenegger. Az alábbi interjúban viszont nem velük, hanem a basszusgitáros posztot erősítő, a Napalm Death-ből jól ismert Shane Embury-t kérdeztük zenekarokról, lemezekről, és általában olyan dolgokról, amik egy olyan zenészt érdekelhetnek, aki az egyik legszélsőségesebb zenei műfaj alapzenekarában tevékenykedik immáron két évtized óta.
Először is tisztázzuk, melyik zenekarokban játszol pontosan?
Napalm Death, Lock Up, Brujeria, Venomous Concept, Insidious Disease. Amikben még érdekelt vagyok: Mutations, Hicks Kinison, War Of The Second Dragon, Born To Murder The World, és ezeken kívül vannak még eléggé kezdeti stádiumban lévő bandák is.
Melyek a kedvenc bandáid, és melyik zenekarok indítottak el a zenei pályán?
Rengeteg kedvenc csapatom van egy rakás műfajból, legyen az death metal, grind, progresszív rock, punk, indie vagy alternatív rock. Igazából túl sok bandát szeretek ahhoz, hogy fel lehessen őket sorolni. Akik miatt a zenélést választottam: Slade, Judas Priest, The Sweet és a Black Sabbath. Nagyon-nagyon fiatal voltam, amikor elhatároztam, hogy ezt akarom csinálni. Azért is nehéz lenne megmondani, melyik a legkedvesebb zenekarom, mert a különböző csapatok más-más oldalát képviselik az egyéniségemnek. Azért is játszom ennyi zenekarban, mert vannak olyan elképzeléseim, melyeket nem tudnék mondjuk a Napalm Death-en keresztül megvalósítani.
Van olyan banda, amelyikkel nagyon szeretnél közös koncertet adni, de erre még nem került sor?
Hmm, igen, itt is fel tudnék sorolni egy rahedli zenekart. Jó lenne játszani a Skinny Puppy-val, a Judas Priesttel vagy a Jane’s Addictionnel, de a lista gyakorlatilag végtelen.
Van olyan zenekar, akiket nem szeretsz, vagy akikkel ellenséges a viszonyod?
Nincs ilyen.
A nyolcvanas évek óta tagja vagy a Napalm Death-nek. Hogy változott a zenétek az évek során? Mi az, ami radikálisan átalakult?
Az idő múlásával nagyon sok dolog hajlamos megváltozni. Az ember hangszerkezelése óhatatlanul is fejlődik, és akkor ott van még a rengeteg tapasztalat, amit a világot járva és új embereket megismerve szerezhetsz. De az alapgondolat és a lelkesedés ugyanaz marad. A Napalm’ zenei fejlődésének elég nagy irodalma van. Ha az én véleményemre vagy kíváncsi… nehéz kérdés. Az alapok nálunk sem változtak, amivel kísérletezni tudtunk, azok a riffek, az akkordok, a háttérzajok. A politikai tartalom pedig annyiban módosult, hogy a feldolgozott témák lettek szélesebb körűek.
A Napalm Death albumok többségén te pengetted a basszusgitárt. Utólag visszatekintve, szerinted mi a helyes tempója az albumkiadásnak? Ha visszaforgathatnád az idő kerekét, változtatnál valamin a bandával kapcsolatban?
Egyetlen dolgot bánok: hogy nem csatlakoztam a Napalm’-hoz,amikor Nicholas Bullen az első album A és B oldalának felvételei közt először megtalált az ötlettel. Egyrészt, mert a Napalm’ az életem, másrészt mert ha ezt megléptem volna, akkor most nem kérdeznének tőlem állandóan olyan hülyeségeket, mint például „hogyhogy nem játszottál a Scumon?”Ott voltam, amikor felvették, sőt, a próbákon is! Még az előtt hajszálpontos képet tudtam alkotni a zenéjről, hogy csatlakoztam volna. A lemezkiadásról annyit, hogy ideális esetben nem szabad elkapkodni! A 90-es évek folyamán elég sűrűn adtunk ki lemezeket, de mostanra három évre nőtt a korongok közti időköz, köszönhetően az elég tömött turnénaptárunknak, ami hibátlan.
Sose láttam a Lock Upot élőben, viszont a Napalm Death koncertek nagyon durvák. Milyen ennyi év zenélés után a színpadon állni? Fárasztó, vagy inkább feltölt?
Ez mindig az adott naptól függ. Van, hogy fittebb vagyok, van, hogy kevésbé, de azért mindig igyekszem beleadni apait-anyait.
Van kedvenc klubod vagy fesztiválod? Volt olyan fellépésed, amit soha nem fogsz elfelejteni?
Nagyon szeretem az Obscene Extreme fesztivált a cseheknél! Sok remek banda szokott kint lenni, az emberek meg kellően sokat isznak ahhoz, hogy jó legyen a hangulat. Persze én is csináltam vad dolgokat egyes rendezvényeken fiatalabb koromban. A csúcspont talán az volt, amikor pucéran rohangáltam valami osztrák fesztivál területén. Nem úrilányoknak való látvány!
A Napalm’ felállása a 90-es évek elejétől kezdve folyamatosan elég stabil volt, ami azért nem semmi. Hogy hoztátok ezt össze?
Összeköltöztünk! Tudom, hogy meghökkentő, de tényleg ez történt. Egy házban laktunk a srácokkal, és bejött a dolog. Ettől kezdve sokkal könnyebb volt elviselni a másikat. Kicsit úgy éreztem magam, mintha tesók lennénk.
A köztudatban a grindcore feltalálóiként vagytok elkönyvelve. Honnan jött az ötlet, hogy ultragyors és rövid dalokat játsszatok?
A grindcore születése is arra vezethető vissza, hogy az emberek a 80-as évek közepére már torkig voltak a túlproducelt pop és metal zenével. A sebességmániát a régi Napalm’ dobosnak, Micky Harris-nek köszönhetjük, aki arra törekedett, hogy olyan gyorsan játsszunk, amilyen gyorsan csak tudunk. A dalok meg egyszerűen azért lettek rövidebbek, mert kapkodósabban játszottuk őket.
A Lock Up egy igazi supergroup. Mennyire nehezíti meg az együttműködést, hogy sikeres, és ezzel együtt önbecsülésük teljében lévő zenészekkel játszol együtt?
Nem igazán szeretem, ha supergroupnak hívnak minket. A Lock Up hasonló gondolkodásmódú emberekből áll. Régóta ismerjük egymást, és úgy döntöttünk, összeülünk olyan zenét csinálni, ami nekünk tetszik! Az viszont tény, hogy másként működik ez a zenekar, mint mondjuk a Napalm’, és ez jó, de egyben komoly kihívás is nekem. Amikor megalapítottuk a bandát Nick-kel és Jesse-vel (Jesse Pintado, a Napalm Death 2006-ban elhunyt gitárosa – szerk.), megpróbáltam betölteni az irányító szerepet, de ez mostanra sokat finomodott, pont a zenekarban lévő egyéniségek miatt. Ez a dalírás terén látszik meg a legjobban, az ugyanis vagy megy, vagy nem, de képtelenség erőltetni. Még szerencse, hogy eléggé egy hullámhosszon vagyunk, és ugyanabba az irányba akarjuk terelgetni a bandát.
Vannak vitáitok a zenekaron belül?
Állandóan. Kicsit olyan, mint egy házasság, de ez egy olyan házasság, ami mellett kitartasz, mert hiszel benne, hogy működni fog!
Rúgtak már ki zenekarból? Te dobtál már ki zenészt valamelyik bandádból?
Engem még sose rúgtak ki, olyan viszont előfordult, hogy nekem kellett megválnom valakitől. Nagyon rossz érzés volt, sokáig éreztem utána bűntudatot, de sajnos valakinek meg kellett tennie.
Hogyan írjátok a Lock Up dalait? Van fő dalszerző?
Nincs kialakult technika. A riffek általában akkor jutnak eszembe, amikor a legkevésbé sem számítok rá, és ilyenkor vagy megjegyzem őket, vagy ha módomban áll, akkor rögzítem, aztán eldöntöm, hogy Napalm Death vagy Lock Up számba illik-e jobban, illetve hogy illik-e egyáltalán bárhova. És amellett, hogy sok dalszöveget és zenét írok a Lock Upnak, azért a többiek is hoznak ötleteket dögivel!
Várod már a Lock Up turnét? Nick Barker élőben is olyan elvetemült, mint amit a felvételeken hallani?
Haha, igen, néha elég eszement tud lenni, egész más ebben a bandában játszani, mint mondjuk a Napalm’-ban. De nem baj, szeretem a változatosságot.
Hogy emlékszel vissza Budapestre, és azokra a koncertekre, amiket itt adtál?
Úgy rémlik, összességében elég fasza volt az összes: jó visszajelzések a közönség részéről és nagy buli. A Sziget különösen tetszett!
Hogy kerültél a Brujeriába, és honnan jött a brujeriás színpadi neved?
Régi barátaim a srácok, és az első lemezük után megkérdezték, szeretnék-e csatlakozni, én meg persze jól be is lelkesültem. Eredetileg nem is akartunk koncerteket, de akkora volt az érdeklődés, hogy végül rászántuk magunkat. A „Hongo” elvileg azt jelenti, „gomba”, és onnan jött, hogy a hajszerkezetem emlékeztet egy gomba kalapjára.
Az egyik kedvenc témád következik: mikor jelenik meg az új Brujeria album?
Azt csak a jóisten tudja! De Brujo az elmúlt hetekben rögzített egy csomó énektémát, és szólnak, mint a disznó, úgyhogy nagyon bízom benne, hogy jövőre napvilágot láthat a negyedik Brujeria lemez.
Melyik az a felvétel, aminél legutoljára közreműködtél?
Hmm, nem is igazán emlékszem… Ja de, megvan, Dirk Verbeuren bandájának, a Bent Sea-nek a lemezén bőgőztem. Ez egy kellően beteg grindcore projekt.
Mesélj egy kicsit a legutóbbi Napalm Death és Lock Up lemezek felvételeiről. Melyiket volt élvezetesebb, és melyik albumot tartod jobbnak?
Mindkettő nagyon király volt, és mindkét anyagot nagyon szeretem. Talán az utolsó Napalm’ felvételét kicsit jobban élveztem, mert azt telepakoltuk egy csomó újszerű ötlettel, de az Andy Sneap-nél rögzített Lock Up cucc munkálatai is tetszettek.
A death metal és a grindcore elég régóta létező műfajok. Hogyan viszonyulnak a fiatalabb generációk a zenétekhez?
Egyre nagyobb tömegben vannak jelen a fiatalok a bulijainkon. Szerintem ez nagyban kötődik a közösségi média térhódításához, és számomra óriási hajtóerőt jelent azt látni, hogy az ifjoncok is rákaptak az extrém zene világára.
Fontos számodra a közönség elismerése?
Igen. Gyakran tölt el rossz érzéssel, ha kicsit nyugisabb a közönség, nagyon negatív hatással tud lenni a passzivitás a lelkesedésemre! Ezt sokan másként gondolják, de szerintem elemi fontosságú a közönség hangulata ahhoz, hogy jól érezd magad a színpadon.
Mit lehet tudni a jelenlegi életviteledről? Sokat változott a nyolcvanas évek óta? Mit gondolsz a straight edge életmódot folytatókról?
Ugyanolyan vagyok, mint amilyen mindig is voltam, csak kicsit idősebb, és talán bölcsebb, de az is lehet, hogy nem. Nagyon szeretem a zenét, a filmeket, a játékokat és úgy általában az alternatív kultúrát. Nem tudom, hogy csináltam, igazából soha nem törekedtem rá, de elértem, hogy meg tudjak élni a zenéből. Ez azért is jó, mert most már képtelen lennék bármilyen rendes munkahelyen dolgozni, vagy felvenni az átlagemberek életritmusát. Több, mint 150 koncertet adok egy évben, a fennmaradó idő nagy részét pedig utazással töltöm. Sosem lettem milliomos, de elégedett vagyok azzal, amit elértem. Sokan biztos kicsit furcsának találják ezt, de ez nem baj, mert én is furcsának találom őket. Abszolút hidegen hagy, ha valaki straight edge, egészen addig a pontig, amíg nem kezd el prédikálni. Valamilyen szinten ráadásul én is straight edge vagyok, legalábbis tavaly óta, amikor megbetegedtem, és azóta nem ihatok. Szóval mindenki azt csinál, amit akar, tényleg, csak ne próbáljon másokat harciasan meggyőzni az igazáról, mert az ritka idegesítő! Mindig van valaki, aki megpróbálja beléd sulykolni, hogy csak ő látja helyesen a dolgokat, és hogy ettől ő jobb lesz, mint bárki más, de én nem hiszek ebben. Mindenkinek arra kell törekednie, hogy megtalálja a saját identitását, és inkább azon kéne igyekeznünk, hogy segítsük a másikat, ahelyett, hogy ítélkezünk felette.
Ha lenne rá lehetőséged, hogy befolyásolj egy nagy hatalmú politikust a döntései meghozatalában, akár erőszakkal is, megtennéd? Bántanál egy gyűlölt közéleti szereplőt, csak azért, mert megteheted?
Szerintem bőven elég, hogy egymással is állandóan ezt csinálják a hatalomgyakorlók, meg ugye őket is irányítják a világot valójában uraló háttérerők. Azt meg nem látom be, mi hasznom származna abból, ha bárkit is bántanék. Arról nem is beszélve, hogy nekem se tenne jót, ha így cselekednék, túl nagy negatív behatás lenne ez az életemre.
Mik a terveid a jövőre nézve?
Felveszünk egy csomó dalt egy rakás zenekarral, aztán pedig jön a koncertdömping a Napalm’-mal! Szeptemberben tíz bulink lesz az oroszoknál, és Kazahsztánba is megyünk, ami eléggé állatnak ígérkezik!
