Interjú az idén 18 éves Angertea zenekarral.

A legutóbbi Nuskull interjú idején 2008-ban a Twenty-Eight Ways To Bleed lemez előtt álltatok éppen. Azóta elég sok minden történt veletek, csináltatok egy EP-t a Grammy-díjas Neil Kernon felügyelete alatt, illusztris vendégzenészek részvételével, 2012-ben pedig ismét egy nagylemezzel jelentkeztetek, közben pedig egy norvég lemezszerződést is aláírtatok. Össze tudnátok foglalni ezeket az eseményeket mai fejjel, illetve hogy ezeknek milyen utóéletük volt?

Ottó: Valóban sok minden történt az elmúlt években, ami lehetővé tette jelenlegi helyzetünket, és ezeket elég nehéz lenne röviden összefoglalni. Borzasztó nagy változásokat nem okozott egyik sem, haladunk szépen előre a saját tempónkban, de jól van ez így.
Gergő: Igazából számomra ezeknek a dolgoknak főleg magunk, magam miatt tulajdonítok nagy jelentőséget. Olyan ez, mint amikor az embernek teljesülnek a gyerekkori álmai! Érted, kis tizenéves pöcsösként véletlenül sem mertem arra gondolni, hogy valaha a legnagyobb kedvenc bandáink tagjai, a Faith No More és a Kyuss bőgősei fognak játszani a lemezeinken, vagy hogy Grammy-díjas producerrel fogunk együtt dolgozni. És mindezt úgy, hogy az előbbiek ingyen, pusztán amiatt vállalták a dolgot, mert tetszik nekik a zenénk, az utóbbi meg maga keresett fel bennünket hasonló okokból. Szóval az tuti, hogy ha valaha feldobom a talpam, elégedettséget fogok érezni ezen a téren, haha.

Hol helyeznétek el a zenekart a mai hazai mezőnyben? Történt valami kézzelfogható előrelépés a fentiek fényében? Volt szó itt-ott külföldi koncertlehetőségekről is, bár gondolom így, hogy közben Migi friss apuka lett, nem feltétlenül cél mindent hátrahagyva csak úgy beleugrani bármibe.

Migi: Én egy szakmai elismertséggel rendelkező underground zenekar státuszát érzem az Angertea körül. Külföldi koncertek alakulgatnak folyamatosan és nagyon szeretnénk ezt a vonalat erősíteni. Drága kisfiam, Olivér érkezése sok mindent megváltoztatott az életemben, volt is egy megbeszélt szünet az aktív zenélés terén, de most már úgy érzem, hogy stabilizálódtak annyira a körülmények, hogy ismét sok mindent be tudok vállalni a zenekarral.
Gergő: Igen, én is azt érzem, hogy szakmailag el vagyunk ismerve, és ez megint egy olyan dolog, ami másnak nem biztos, hogy sokat jelent, de nekem személy szerint nagyon is. Amikor megkaptuk a 2012-es év albuma díjat a HangSúly-on, majd kiugrottam a bőrömből. Főleg, hogy ez nem egy ilyen előre lejátszott kamu díj, mint sok más ebben az országban, hanem nagyon sok jelentős webzine és magazin szerkesztői szavaztak. Azt érzem ezen kívül, hogy nőtt a fanatikus rajongóink köre. Nyilván ez nagyon nem mainstream zene, szóval meg kell szokni, rá kell hangolódni. Soha nem lesz a tömegek zenéje, mindig is a hozzánk hasonló zeneőrültek zenéje marad. De ez a kör tágult az utóbbi években, ez nyilvánvaló!

Többször, többféleképpen is hangot adtál már keserűségednek Gergő a hazai fesztiválokkal, illetve az azokra való bekerüléssel kapcsolatban. Emlékeim szerint legutóbb a SZIN kapcsán volt egy kisebb kirohanásotok a facebookon.

Gergő: Igen, ez a SZIN nagyon kiakasztott minket, de főleg engem! Ha van valamilyen fesztivál, ahol totálisan létjogosultságunk lenne, akkor ez az, lévén, Szegedhez nagyban köthető zenekar vagyunk, és rengeteg ismerősünk, barátunk, rajongónk várta volna, hogy fellépjünk ott. Nem is beszélve a fél gimiről, ahol tanítok… Az igazat megvallva két hátszelünk is volt, és mégis elutasítást kaptunk a végén. Az egyik ilyen kontaktunk elárulta, hogy egy évvel korábban, egy az adott évben alakult ismeretlen pesti bandát szerződtetett a SZIN-re 80 ezer forintért! Mi meg elmentünk volna ide simán benzinpénzért és buszbérleti pénzért, már csak a buli kedvéért is. És ugye nem is vagyunk egy tétlenkedő zenekar, nagyon is benne voltunk a rocksajtóban akkor is. Mindegy, azt mondják, hogy nem érdemes negatív dolgokra fecsérelni az energiát, de ez nagyon rosszul esett. De a magyar viszonyokon nem lepődök már meg. Itt is az megy kicsiben, mint ami a politikában megy nagyban: mutyizás, sógor-komaság. Ez nálunk népbetegség.

Az interjú egyik apropójául is szolgáló klipről meséljetek kérlek.

Migi: BIZARR. Hugyos Józsi és koboldjai összecsapnak a gonosz és csúf, kopasz Hókuszpókkal egy ártatlan leányzó ügyében.
Gergő: Stibál Robi barátunk készítette és nagyon szeretjük. Az alapkoncepciót az élet ihlette. Volt egy Afrodita nevű barátnőm, és egyik napról a másikra beállt egy szektába. A videó erősen kapcsolódik a szöveghez. Átállás a sötét oldalra, haha!

Vannak már új dalok a tarsolyban? Ugyan sosem tartoztatok a rohamtempóban dolgozó zenekarok közé, de így két évvel a legutóbbi nagylemez után azért már jogosan merülhet fel az igény friss dalok iránt a közönség részéről és részetekről is.

Ottó: 4-5 új dal alapja már megvan, innentől kezdve már gyorsan halad a munka.
Migi: Szerintem pont egészséges 2-3 vagy akár 4 évente lemezt kiadni. Sohasem szerettem azt, ha egy zenekar évente kijön egy lemezzel. Nem tesz jót a zenekarnak és a hallgatóságnak sem. Ki kell éhezni mindkét oldalnak az új albumra. Elkezdtünk újra próbálni, mindannyiunknak vannak témái, dalötletei, de konkrétan kész nóta még messze nincs.
Gergő: Úgy gondolom, hogy most nyáron gatyába rázzuk az ötleteket, aztán talán jövő tavasszal már el is kezdhetjük felvenni a lemezt, ősszel pedig már akár meg is jelenhetne. De ezek persze csak tervek.

Meséljetek egy picit a gitárjaitokról, illetve hogy milyen cuccokat használtok. Aki követ benneteket a facebookon, az jól tudja, hogy igazi fanatikusak vagytok ilyen téren.

Gergő: Azt el kell mondanom, hogy Migivel iszonyatosan nagy sznob köcsögök vagyunk gitárok terén, és kb. a gondolataink 80%-a körülöttük forog. Ez már szinte beteges, de ez van… Szóba se jöhet új koreai, indonéz gitár, csakis a régebbi USA, japán cuccok. Totálisan Fender Stratocaster buzi vagyok! Van most két USA stratóm a 90-es évek közepéről, egy 87-es japán, egy 91-es japán Squier-em, ami igencsak megszorongatja az USA hangszereimet is, egy japán Suzuki akusztikusom, és most tettem szert egy SGA Custom-ra, amit egy magyar mesterhangszer, és a régi Suhr-ök alapján készült. Nagyon állat hangja van! Hangszedőkben meg van saját szignatúrás SUBLIME-om, ami az Angerpick nevet viseli, illetve Seymour Duncan. Van egy csomó effektpedálom, és endorseri kacsolatban állunk az amerikai Pro Tone Pedals céggel, akik butik minőségű cuccokat gyártanak, és nagyon szeretik a zenénket is, haha. Ja, meg van pár régebbi Marshallom is!
Migi: Én legtöbbször Ibanez ATK-t használok. Négy japán és egy usa ATK van a tulajdonomban, a saját igényeimnek megfelelően Bassculture pickupokkal lettek moddolva. Ezeken kívül van egy 1988-as Musicman Stingray, amit mostanság egyre sűrűbben veszek elő. Van még két Fernandes, egy 1977-es Bomber series japán fretless és egy kistestű japán 1987-es FRB Revolver bass is. Ja és egy francia handmade Lag Présence is az enyém. Erősítés terén már jó ideje egy Markbass Little Mark II-őt gyűrök kanadai Traynor 4×10(800W) és 1×15(400W) ládákkal. Ez egy nagyon jól bevált setup. És rám jellemzően számtalan torzítót és modulációs effektet használok.
Ottó: Nálam némi újításra szorul a hangszerpark, bármely dob- és cintányérgyárnak hajlandó vagyok eladni magam, mint endorser, haha.

Beszéljünk egy kicsit a hazai zenei életről. Annak ellenére, hogy már egyre nehezebb helyzetben vannak a fiatal formációk, azért időről időre felbukkannak olyan friss tehetségek, akik szép sikereket is elérnek, de persze vannak olyanok is, akik végül feloszlanak, feledésbe merülnek, más formációkban folytatják. Nektek van személyes kedvencetek az elmúlt néhány évből?

Gergő: Rengeteg bandát szeretünk, és nagyjából hasonlóakat. A régi kedvencek mellett, akiket mostanában szerettem meg például az Apey and the Pea, Turbo, Dereng és a Pozvakowski. A régi kedvenceket nem sorolnám fel, mert kevés lenne a hely, de innen is puszilok mindenkit!
Migi: Lusta Dick, aJna

Tudom, hogy nagy film rajongó vagy Gergő. Volt valami meghatározó filmélményed mostanában?

Gergő: Utoljára moziban a Wall Street Farkasát láttam, és nagyon-nagyon tetszett. Amúgy mindent szeretek, ami igényes, sőt néha még a romantikus vígjátékok is bejönnek, haha. De alapból nagy horror fan vagyok, és az utóbbi időben nem nagyon érzem, hogy el lettem volna kényeztetve ilyen téren. Ami nagyon bejött mostanában, az a Benicio Del Toro féle Farkasember, meg a Gonosz Halott újrafeldolgozása. Na abban a filmben egy csöppnyi humor sincs. Kegyetlen és beteges alkotás, bármiféle pozitív felhang nélkül. Jó mozi!
Migi: Még hogy Gergő a nagy filmrajongó? Na de kérem! Én egy élő filmlexikon vagyok, de nyugodtan kérdezzétek a filmekről a dilettánst, haha.

Idén 18 éves a zenekar, terveztek valami különlegességgel megünnepelni ezt a szép kort?

Migi: 18? Hmmm…valami perverz disznósággal, hahaha.
Ottó: Tényleg, már nagykorúak vagyunk? Hogy eltelt az idő… Valahogy biztos megünnepeljük.
Gergő: Ez eszembe sem jutott! Szerintem ugyanúgy toljuk tovább azt, amit eddig, csak nyilván továbbfejlesztve, továbbgondolva. Mindig jobbak akarunk lenni, és mostanában ez a dalszerzés terén mutatkozik meg leginkább, nem az egyéni hangszeres villogás terén. Ennyi.

A zenekar visszatérő koncertje március 28-án lesz Budapesten a Gozsdu Manó Klubban, ezen kívül április 11-én a szegedi Rongy Kocsmában, májusban pedig Szentesen lehet majd elcsípni a bandát élőben.