2006. július 7.
Július negyedikén az Ignite ismét hatalmas koncertet tartott az A38 hadihajón. Budapesti koncertjük apropójaként sikerült elkapni a zenekar basszusgitárosát, Brett Rasmussent, aki készséggel válaszolt kérdéseinkre.
Az új lemezetek, az „Our Darkest Days” már egy új kiadónál, az Abacusnál jelent meg, Európai terjesztéshez pedig a Century Mediát választottátok. A lemezt tekintve is ilyen nagy változásokat láttok? Öt év után mi az új az Ignite-ban?
Zeneileg rengeteget, hiszen Cameron Webb-bel (Motörhead, Social Distortion, Limp Bizkit) dolgozhattunk. Elsősorban a vokálokat akarta nagyon dallamossá tenni, azt mondta, minden egyes részét a legjobbra kell formálnunk, számunkra ez a legfontosabb, de szerette volna a zenében tartani az agressziót, az energiát is. Ez volt az első fő célunk. A számokat eleinte lassan játszottuk fel, majd ő ezeket felgyorsíttatta, így akarta a zenénket agresszívabbá, keményebbé tenni. Amint ezzel végeztünk, elkezdtük felvenni a vokálokat: és hallottuk az eredményt, a rengeteg melódiát, a dallamokat. Azt hiszem ez egy jó kombináció mindenképpen, és nagyon büszkék vagyunk az eredményre. Azt hiszem ez a legjobb Ignite lemez idáig.
A lemezen megtalálható a U2-tól a „Sunday, Bloody Sunday” felvétele is, amely korábban már szerepelt az előző „Place Called Home” című lemezetek európai kiadásán. Miért döntöttetek úgy, hogy ismét felveszitek, egyátalán mit jelent számotokra ez a dal? Nevezhetjük az Ignite ars poeticájának akár?
Amikor először elkezdtük a „Sunday, Bloody Sunday”-t játszani élőben, 2000-ben talán. Nem is tudom, egész életemben imádtam a U2-t. Elmondom őszintén eleinte miért játszottuk. 1999-ben indultunk először nagy turnéra Európában, fesztiválokon, nagyobb szinpadokon, és azon gondolkoztunk, talán senki nem is ismeri az Ignite-ot. Vagyis kéne tanulnunk egy ismert nótát, amit mi is szeretünk játszani. [nevet] Ez szinte vicc, de mindannyiszor ahányszor eljátszottuk ezt a számot, a közönség imádta.
Az utolsó számotok, a „Live for better days” szokatlan, mivel akusztikus. Eredetileg is ennek szántátok?
Igazából a legtöbb számunk eredetileg akusztikus gitáron íródik, legalábbis az alapja. Kevin, a gitárosunk írta ezt is, fel is vettük a lemezhez ezt a számot is zenekarra hangszerelve, de nem volt jó. Felvettünk hozzá mindent, kipróbáltuk dobokkal is, amit csak akarsz. Kidobtuk az egészet, és felvettük újra akusztikusan. Így nagyon remek lett.
És a MÁV szignál?
Ja igeen! [nevet] Vicces, igen. Zoli nagyon oda akarta tenni valahová ezt a felvételt a lemezre, mert hogy nagyon jó, de igazából nem tudtuk hova rakni. Aztán Cameron Webb, a producerünk mégis jó ötletnek találta, és berakta az intróba. Ez persze csak a magyaroknak vicces, itt mindenki tudja mi ez.
Mit gondolsz az Ignite popularitásáról, ha már itt tartunk? Ha belegondolok, Magyarországon talán nincs is olyan hardcore-t hallgató ember, aki ne ismerné a zenéteket. De ugyanakkor úgy látom, Amerikában az Ignite mégiscsak egy underground banda.
Amerika nagy falat. Rengeteg banda van, és mi csak egy kis zenekar vagyunk a Narancsvidékből. Jól állunk a nyugati parton, jól állunk a keleti parton, mindenhol játszunk nagy koncerteket, de a rádiókban, főleg a mainstream rádiókban, tévékben nem szerepelünk. Mi egy fiatal banda vagyunk még Amerikában.
… pedig azt hiszem jó ötlet volna a rádióban játszatni a számaitokat …
Én is úgy látom, de nagyon drága a lemezkiadónak egy efféle promóciót kifizetni. Kifizetni egy reklámcéget, hogy terjessze a számot minden egyes nagyvárosban. Rengeteg rádióállomás van, nem lehet csak találomra kiválasztani néhányat. Ha megbízol egy ilyen céget, ki kell fizetni az egész országot. Minden egyes nagy területet. Ez nagyon drága még egy-két hónapra is.
Szóval jó sok emberrel kell lefeküdnöd, ha akarsz valamit… [nevetünk]
… ja-ja, vagy nagyon szerencsésnek kell lenned!
Mit gondolsz Zoli magyarországi gyökereiről? Amikor idejöttök a koncertjeitek teltházasok, most gondolok itt például a múltévi szigetes fellépésetekre, amin a hangulat fantasztikus volt. Végülis ez Zoli második hazája. De ti is tudtok ránk így tekinteni?
Magyarország mindig valami különöset, fontosat jelentett számunkra, persze előszöris Zoli gyökerei miatt. Mindig nagy megtiszteltetés Magyarországon játszani, azért is, mert itt mindig különösen értékelték a zenénket. Az emberek itt mindig nagyon jók hozzánk. Amikor átfutom a turnédátumokat mindig felcsillan a szemem egy magyarországi dátum láttán.
Máshol is nyomtok ilyen hangulatú bulikat?
Épp három hete nyomtunk egy bulit az egyik House Of Bluesban, teltházas volt, óriási hangulattal. Tudod, azt hiszem szerencsésnek mondhatjuk magunkat, játszottunk már Brazíliában, Ausztráliában, szerteszét Amerikában, és mindenütt nagyon jó show-kat nyomunk.
És most megint egy rakat koncert. Mik a jövőbeli tervek?
Igen, az európai turnénk után rögtön két nagy amerikai jön, az egyik a Pennywise-szal, a másik pedig a Strike Anywhere-rel. Végigjárjuk amerikát, megyünk Brazíliába, Mexikóba, Costa Ricára. Lesz egy klubturnénk Angliában, majd jövő januárban ismét visszatérünk Európába…
… szóval újabb öt év? [nevetünk]
Óh, nem, nem! Ha-ha!
Csak mert a „Place Called Home” óta öt év telt el. Végülis igazán nagy dolog, hogy tudtatok teltházas koncerteket nyomni egy lassan öt éves lemezzel.
Ebben a pillanatban a zenekar dobosa sétál el mellettünk egy Jó napot kívánok kiáltással.
Térjünk vissza 1994-hez. Szerintem sokakat érdekelne, hogy Zoli hogy került egyátalán képbe?
Mi az Ignite-ot igazából különösebb tervek, célok nélkül kezdtük el. Egyszerűen egy demót akartunk és néhány koncertet, hogy jól érezzük magunkat. Amikor elkezdtünk dalokat írni, észrevettük, hogy nagyon jók, de igazi énekes nélkül ez nekünk nem menne. Volt énekesünk, de ő road volt mindenféle turnékon, így nem nagyon ért rá. Az akkori gitárosunk pedig ismerte a Zolit, aki a szüleivel élt arrafelé. Nagyjából így kezdődött az egész. „Hé, van egy bandánk, hamarosan Európába is megyünk majd. Nem akarsz beszállni?” [nevetünk] Lejött próbálni, és nagyon meg voltunk vele elégedve, a hangjával, a hozzáállásával. Egy próba elég volt arra, hogy meggyőződjünk a tehetségéről.
Szereted Budapestet, szoktál egyátalán Magyarországon maradni a turnék után?
Nagyon szeretem. Sokat járok ide turnék után, egy hétre legalább, sok helyre elmegyek ilyenkor. Legutóbb meglátogattam Debrecent, de itt is sokat körülnéztem. A mai show után is maradok még.
Zoli sok bandát segített Magyarországon. Mit gondolsz a magyar bandákról?
Nagyon jók. Imádom a Blind Myself-et. Láttam őket a kezdetekben, aztán végignéztem ahogy fejlődnek, és tessék milyen királyok lettek. Tegnap nyomtunk egy show-t Németországban a Superbutt-tal, remek buli volt. Amúgy ismerek más zenéket is, pl. Zámbó Jimmy-t is! [nevetünk]
Mit gondolsz Zoli politikai megnyilvánulásairól? Előfordult már, hogy egy napilapnak is interjút adott és nyilatkozott a hazai helyzetről.
Szerintem ez okés. Kedvenc zenekaraim is sokszor nyilatkoznak ilyesmikről, mint a U2, a Rage Against The Machine, vagy a System of a Down, ők mindannyian nagyon aktívak politikailag. Persze rengeteg zenekar énekel kint a kommunizmusról, szocializmusról anélkül hogy bármit is tudnának róla, éltek volna ilyen társadalomban. Zoli más, neki pontos emlékei vannak erről, amikor a szüleivel Magyarországon éltek, és itt volt ez a kommunista rezsim. Voltam már a nagyszülei házánál, a rokonainál, ők végig itt voltak. Nekik még inkább mély tapasztalataik vannak erről. Azt hiszem rendben van az, hogy Zoli ezt kimondja.
Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy Tom Morelloékat el kéne küldeni egy kommunista országba, csak pár napra. [nevetünk]
Vagy Észak-Koreába [nevet]. Hogy lássák milyen király is ez. Az ötlet, mármint, hogy mindenki dolgozik, és mindenki ugyanúgy él, az egy jó ötlet. De nem működik.
Az amerikai demokrácia talán úgy működik, ahogy kellene?
Azt hiszem, ha megnézzük a történelmet, akkor igen. Az Egyesült Királyságban ez megint másképp van, a parlament, és a kormány sem működik olyan jól. Az igazi probléma az az, hogy vannak emberek odafent, akik nagyon jól élnek, míg alattuk vannak azok, akik emiatt nagyon szenvednek.
Mint George W. Bush?
Ha-ha [nevetünk] na igen, úgy látom erről órákat tudnánk beszélgetni. Magával George-dzsal nem is lenne gond, de olyan emberek vannak körülötte, akik rossz döntéseket hoznak, és ezt ő is megszívja. Fogalmam sincs milyen, mint egy átlagos ember, de azt igen, hogy jó sok rossz döntést hozott már.
Oké, befejezésül mit üzennél az olvasóinknak, vagy akár a rajongóknak, akik ezt az interjút majd olvasni fogják?
Nagyon hálás vagyok, legfőképp a szerepemért ebben a zenekarban, nagyon hálás vagyok a magyar rajongóknak, akik mindig támogattak minket a kezdetektől fogva, ezért is nagy élmény Budapestre, Magyarországra jönni, főleg az emberek miatt. Azt hiszem ez a legfontosabb.
Mi sem mondhatunk mást, és nagyon köszönjük a beszélgetést, további jó szórakozást Budapesten, sok sikert a turnéhoz!
