Grand Mexican Warlock: helyzetjelentő interjú!

A Grand Mexican Warlock mind supergroup jellege, mind pedig zeneisége miatt kilóg a hazai paletta többnyire szürkés horizontjáról, azonban mindezt a lehető legjobb értelemben teszik. A Bodóczy "Undos" Zoltán (My Small Community), Szabó Lac (ex-The Idoru), Mohácsi Matyi (Shell Beach, ex-The Idoru), Somló Dani (Esclin Syndo), Hegyi Áron (Jazzékiel) és a nemrég a Subscribe-ból ismert Reich Tamás helyére érkező Maksi Csaba alkotta formáció eddig egyetlen nagylemezt (Aeons) jelentett meg, ellenben számtalan fellépést tud a háta mögött, ennek következtében a készülő folytatás és a közelgő külföldi turné kapcsán már igencsak adta magát, hogy a srácokat kikérdezzük a zenekar jövőjéről: milyen lesz az új lemez, mit várnak a külföldi turnétól és milyen egyéb tervekkel rukkolnak majd elő? A kérdésekre Mohácsi Matyás, basszer válaszolt:

Sziasztok! Lassan két éve, hogy megjelent bemutatkozó nagylemezetek, az Aeons, mely több mint egyórás játékidejével és kísérletező stílusával idehaza egész biztosan unikumnak számított. Ennyi idő, a kritikák és a koncerttapasztalatok távlatában hogy tekintetek vissza a lemezre?

Szeretjük az Aeonst én a mai napig előveszem néha és áthallgatom bár az elkészítése nem volt egy sétagalopp és megvannak a maga gyermekbetegségei is. Érdekes tapasztalat volt mindannyiunk számára részben azért, mert a zenei anyagot gyakorlatilag teljes egészében Lackó írta meg még a zenekar megalakulása előtt, és bár a felvételek előtti próbák során mindenki eszközölt kisebb változtatásokat, lényegében nekünk az volt a feladatunk, hogy a már meglévő szólamokat megfelelően magunkévá tegyük. Az eltelt két év távlatából úgy látom, ez sikerült. Bár viszonylag hosszú dalokról beszélünk, élőben mégis ugyanolyan jól működnek, jó őket koncerten játszani és amennyire én meg tudom állapítani, a közönségnek is tetszenek.

Merre tovább? Mikor hallhatunk végre újabb Grand Mexican Warlock dalokat és mi az amit elárulhattok már a jelenleg készülő második korongról!

Már íródnak a dalok, dolgozunk rajta. Mindenképpen izgalmas lesz az első lemezzel való összehasonlítás, már csak azért is, mivel ezúttal közösen írjuk a zenét, mindenki beleteszi, amit hoz. Ennek ellenére éppen hogy egy kompaktabb, egységesebb lemez elkészítésére törekszünk, a dalszerkezetek és a játékidő tekintetében egyaránt. Még sok kérdés nyitott, számunkra sem alakult ki egységes, átfogó kép erről a második lemezről, ezért korai lenne belemenni a részletekbe, de annyi már biztos, hogy az Aeons-hoz képest egy sok tekintetben különböző anyag lesz. Van már néhány befejezettnek tekinthető dal, ezek közül néhányat koncerteken is játszunk. Ilyen például a Losses című is, amit mindenki meghallgathat élőben, ha lejön egy bulira.

Reich Tomi (Subscribe) kiválását mi indukálta és Maksi Csabi személyében mennyire találtátok meg a hiányzó láncszemet?

Tomival régóta szoros baráti szálak fűznek bennünket egymáshoz, ezért is örültem nagyon, amikor felvetettük neki anno, hogy kéne egy ilyen zenekart csinálni Lacival és ő azonnal igent mondott. Nagy élmény volt vele együtt elindítani a GMW-t, rengeteg maradandó pillanatot éltünk át együtt a színpadon. Egy idő után, ahogy minél több koncertlehetőségünk adódott, sajnos egyre gyakrabban fordult elő egybeesés a Subscribe bulikkal és mivel Tomi ott gitározik a kezdetektől fogva, mi nem várhattuk el, hogy koncerteket mondjon le. Így kénytelenek voltunk több ízben egy gitárral illetve beugró pótgitárosokkal fellépni. Idővel azonban mindannyiunk számára nyilvánvalóvá vált, hogy ezek hosszútávon nem jelentenek megoldást. Végül egy nagy beszélgetés során közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy a zenekar érdekeit szem előtt tartva, különválnak útjaink. Sokat agyaltunk, hogy ki tölthetné be a megüresedett posztot, még az is felmerült, hogy egy gitárral folytatjuk. Végül, néhány jelölt meghallgatása után Csabi mellett döntöttünk, ami részben azért is kézenfekvő megoldásnak tűnt, mert a zenekar több tagjával számos kapcsolódási pont volt. Persze beletelt néhány hónapba, mire megszoktuk egymást és Ő tényleg belerázódott. Ezt a folyamatot nagyban meggyorsította az idei év mozgalmassága de főképp a nyári fesztiválszezon, amikor hál’istennek elég sok bulink volt ahhoz, hogy hamar teljes értékű taggá válhasson a GMW-ben.

Most november közepén egy meglehetősen komoly koncertsorozatban fogtok részt venni a Horizon Music szervezésében, ahol érintitek majd Csehországot, Ausztriát és Lengyelországot is. Meséljetek erről egy kicsit! Hogyan készültök a turnéra és mit vártok tőle?

Így van, november 7-én indulunk egy hét állomásos Európa turnéra az ausztrál Alithia zenekarral, amely Ausztriát, Csehországot, Szlovákiát és Lengyelországot érinti,  a turné záróeseményeként pedig 16-án Budapesten, az Iskola névre keresztelt, nemrégiben nyílt klubban lépünk majd fel az Absent Distance és a Sunrise Circus társaságában. Nem jártunk még külföldön, épp itt az ideje, hogy megmutassuk magunkat és felmérjük, mik az esélyeink, hiszen szeretnénk a jövőben tovább nyitni külföld felé. Nagy szerencsénkre nemrégiben jó barátságot kötöttünk a Horizon Music Bookings menedzserével, egy félig magyar származású ausztrál sráccal, aki nem mellesleg az Alithia basszusgitárosa is egyben. Ő hozta tető alá ezt az idei őszi turnét is és reméljük, hogy ez az együttműködés a jövőre nézve is tartogat még izgalmakat és sikereket mindkettőnk számára. Korábban már a The Idoru tagjaként volt szerencsém jó néhány országban játszani és én személy szerint ezt tartom az egyik legizgalmasabb dolognak találkozni a helyi kultúrával, megpróbálni minél többet magamba szívni, nagyon inspiráló tud lenni.

A turnépartneretek az osztrák Alithia lesz. Róluk mit kell tudnunk és milyen a viszonyotok velük?

Fentebb már említettem őket, ők egy négy tagú melbourne-i poszt-rock banda, hosszú európai körútjuk során néhány hetet időznek Magyarországon. Ez idő alatt rögzítették új lemezük anyagát A budapesti Metropol stúdióban Sándor Dani hangmérnöki és produceri irányítása alatt (egyébként az Aeons is az ő keze munkáját dicséri). A lemezen vendégszerepel Undos is és Tanka Balázs a Turbo zenekarból.

A hatásaitok mondhatni – kizárólag jó értelembe véve – de talán egyértelműek a lemeze dalait hallgatva, de milyen újabb keletű zenekarokat hallgatok? Mi az a mostani hangzás, amit szívesen hallanátok magatoktól is a későbbiekben?

Erre azért nehéz válaszolni, mert gyakorlatilag mindenki tök más zenék hatása alatt van mostanában, a Grand Mexican Warlockra viszont mint egy önálló entitással bíró, saját egyedi stílusvilágú és nyelvi eszköztárral rendelkező közösségként tekintünk. Nincsen semmi féle meghatározható stílus, amelynek mentén alakítjuk a zenei arculatot, igyekszünk alázattal és a kellő belső tűzzel elérni, hogy ez szabadon alakulhasson a maga útján.

Mesélj kérlek egy kicsit a Pálinkás Tamással (Isten Háta Mögött, Tej) közösen megalkotott Lemeztelenedve című dalról! Hogy hoztátok össze és ami a legfontosabb, lesz-e ennek folytatása?

Amikor elkezdtük összerakosgatni a szám alapjául szolgáló témát, egyre nyilvánvalóbban körvonalazódott mindannyiunkban, hogy egy hip-hopos lüktetésű dal van születőben, Laci és Pali régóta jó barátságot ápolnak, így merült fel az ötlet, hogy hívjuk el, írjanak közösen szöveget Undosszal, egyébként is régóta szerettünk volna már egy magyar nyelvű GMW dalt. A zenei alapokat az R33 stúdiójában, az éneksávokat pedig a Turboék stúdiójában rögzítettük, Dure segítségével. Pali most új projektje, a Tej útjának egyengetésével van elfoglalva, mi pedig a második lemezünk elkészítését tűztük ki elsődleges célunknak, így egyelőre nem tervezünk további közös munkát, de ki tudja, mit hoz a jövő…

Nemrég a Turbo oldalán részesei lehetettek a Kettőnégy szervezésében megvalósuló Gard’n Roll eseménysorozatnak. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok?

Jópofa kezdeményezés egy olyan programsorozatot indítani, ahol a zenekarok és a közönség egy bográcsozós kerti party keretein belül találkozhat / ihatja magát le. Mi a Turboékkal karöltve rendeztük meg a magunk Gard’n Rollját, ők pörit főztek, mi meg lecsót. Kellemes este volt… (az eseményről készült videó itt érhető el).

Utolsóként pedig azt kérném, hogy foglaljátok össze mit várhatunk tőletek a jövőben, a turnén kívül milyen terveitek vannak, merre fogtok tovább haladni és  mit kell tudnunk a november 16-án esedékes budapesti koncertetekről?

Jövő év elejéig mindenképpen szeretnénk befejezni az új album dalait, és nekivágni a felvételeknek. Tavasszal kijövünk ezzel a lemezzel, majd ismét reményeink szerint ezúttal hosszabb külföldi turnéra indulunk, de természetesen nem fogjuk elhanyagolni a magyar közönséget sem. Tehát legközelebb a november 16-án találkozunk az Iskolában, amely esemény az Absent Distance lemezbemutató koncertje is lesz egyben.

GRAND MEXICAN WARLOCK 2012