2018. november 20.
Szerencsére minden évben van itthonról legalább egy olyan váratlan bemutatkozás, ami újra és újra bebizonyítja, hogy érdemes a hazai undergroundot folyamatosan követni, mert bizony bármikor rálelhetünk egy csiszolatlan gyémántra. Ez a zenekar idén a szegedi Boru. A négytagú csapat az emberi kapcsolatok széthullását egy olyan zenei közegbe foglalja, ahol a rothadó sludge-mocskot egy jó adag doom feketíti éjszínűre. Nemrég kiadott debütlemezük, az Inertia mellé egy magával ragadó grafikai körítés társul, és egy videoklip is, a Celestial Body című számhoz. Amikor minőségi, tudatosan felépített és egyedi bemutatkozásról beszélünk, akkor valami ilyesmire gondolunk.
A megjelenés kapcsán el is beszélgettünk a zenekarral a megalakulásról, tervekről, hatásokról és tapasztalatokról. Kérdéseinkre Miki (gitár/vokál), Laci (basszus) és Gergő (dob) válaszoltak.
A NuSkull olvasóinak valószínűleg még ismeretlenül cseng a Boru neve, bár a banda egyes tagjaival már találkozhattak oldalunk hasábjain, a váratlanul megszűnt, kiemelkedő szegedi crust-csapat, a Tomusz kapcsán. Meséljetek egy keveset a zenekar tagságáról, mikor jött létre a banda, kik alkotják a zenekart és mi a jelenlegi felállás?
Miki: A zenekar 2017 májusában jött létre. Akkoriban Kristóf (ex-Tomusz) bőgőzött, én (ex-Tomusz) gitár/énekeltem és Gergő dobolt. Nem sokkal később Lacit (ex-Tomusz) is bevettük plusz gitárosnak. Ilyen felállásban rövid ideig működtünk. Miután Kristóf tavaly decemberben kilépett, Laci áttért a bőgőzére, majd kicsit később Kasubát is bevettük üvölteni. Így a jelenlegi felállás ez: Gergő/dob, Laci/basszus, én/gitár/vokál, Kasuba/ének.
A szegedi underground közeg meglehetősen erősnek mondható hazai viszonylatban, egyedülálló például a death metal-színtere. Honnan jött nektek ez a feneketlen mély sludge-sötétség, mely sajnos annyira nincs képviselve hazánkban?
Miki: Az alapötlet onnan jött, hogy Kristóffal a d-beat és a neocrust/hardcore mellett szerettünk volna egy kicsit lassabb, súlyosabb zenét is játszani. Szóval nekünk ez teljesen új volt akkoriban. A helyi bandák nem voltak ránk hatással egyáltalán. Én például soha nem hallgattam doomot vagy sludge-ot vagy bármilyen hasonló zenét, de nyilván volt csomó minden más, amiből lehetett/lehet építkezni.
Laci: Én is miután bekerültem a bandába, utána kezdtem el jobban hallgatni ezeket a zenéket. Csak azt tudtam az elején, hogy Mike ízlésében ritkán csalódni és ha ő csinál valami új bandát, abban általában érdemes benne lenni. :)
A zenekar ars poeticája szerint a dalok az önsorsrontásról és elidegenedésről szólnak. Ki felel a dalszövegekért, és miért pont ezeket a témákat feszegetitek, illetve hogy látjátok a mai világ és főleg a hazai társadalom és egyén szerepét? Hova tartunk, és mik lesznek a következmények?
Miki: A szövegeket én írom. Mint minden más, ez is kétoldalú, a kettősség mindenben ott van, az önsorsrontás és elidegenedés ugyanannyira jön belülről mint kívülről, és ezt sokféleképpen lehet értelmezni, megközelíteni. Azért szólnak erről a szövegeink, mert ezek a legbántóbb tényezők az életünkben, amikkel szemben néha tehetetlenek és végtelenül gyengék vagyunk, legyen az az állandó nélkülözés, reménytelen jövőkép, magány, haláltudat, egzisztenciális krízis, vagy bármi más.
Erre meg tuti választ nem tudok adni, nem vagyok közgazdász, politikus, történész, én/mi ennek az egésznek csak az elszenvedői vagyunk, szóval erről az egészről csak nagy vonalakban tudom elmondani a véleményemet. Az biztos, hogy a mostani tendencia nem vezet semmi jóhoz, csak még több nyomort, embertelenséget, szegénységet , jövőnélküliséget fog okozni, és a legnagyobb baj (szerintem), hogy olyan, mintha erre még valamilyen szinten lenne is igénye a magyar táradalomnak, mármint hogy legyen mindig miért keseregni, legyen kit gyűlölni, legyen kit megalázni és kirekeszteni. Pedig olyan sok mindent tehetnénk egy jobb jelen/jövő érdekében, de csak bámulunk magunk elé csendben, és ez a belső csendes rohadás kihat egy egész ország közhangulatára, helyzetére, és akkor rohad az egész kívül-belül, és ez leginkább a nagy tömegre vonatkozik, akik csak sodródnak a fostengerben tudatlanul és közönyösen. Szerintem ne hagyjuk magunkat megalázni, elnyomni, és gondolkozzunk és próbáljunk meg mindig emberhez méltóan viselkedni, cselekedni, mert elvileg mi vagyunk a teremtés koronája.
Az elidegenedést meg az emberiség már átélte párszor a történelem során, de szerintem most a legsúlyosabb, egyszerűen minden kamu és műanyag és rákkeltő és neon, a művészetek, a zene, az emberi kapcsolatok és már-már maga az emberi lét is, holott a természet részesei vagyunk, és szükségünk van az igazira, az élőre és az organikusra. Sikerült elérnie azt a modern világnak és társadalomnak hogy teljesen értéktelennek, gyengének, elveszettnek érezzük magunkat, állandóan rettegnünk kell mindentől és mindenkitől, az egész egy túlélő játszma egy kitalált táplálékláncban. Gyűlölöm. Végeredményben semminek nincs értelme, ami történik, és csak egy kőgolyón forgunk egy végtelen és folytonosan táguló hideg világűrben. Szóval az életnek nincs értelme, DE élünk és ez a fontos.
Laci: Nem nagyon kell ehhez mást hozzáfűzni. Nekem van egy kislányom és elképzelésem sincs, hogy milyen világban fog felnőni. Próbálunk persze mindent a lehető legjobban csinálni, de elég bizonytalan a helyzet, bármi lehet és ezt nem feltétlenül pozitív értelemben mondom.
Nemrég jelent meg a bemutatkozó lemezetek, mely négy számot tartalmaz. Ha jól tudom, a Tomusz anyagainak hangzása és felvétele a te nevedhez fűződik, az Inertia viszont már egy szegedi stúdióban lett rögzítve. Hogy és hol zajlottak a felvételek, mennyi időt vettek igénybe a munkálatok? Mikori dalokról beszélünk, illetve elégedettek vagytok a felvételekkel?
Miki: A dobokon kívül mindent a próbateremben vettünk fel. A részletekre kitérve, a dobsávokat a szegedi Gribedliben rögzítettük Török Dénes hangmérnökkel. Erről a helyről annyit kell tudni, hogy egy nemrég nyílt, nagyon profin felszerelt stúdió Szeged egyik csendes utcáján. A dobok felvétele kb. 3-4 órát vettek igénybe, a gitárral 10 órát szenvedtem lent a teremben, a bőgő is egy jó 3-4 óra volt, az ének pedig 2 óra alatt ment fel, kicsit sietősen. Végül a keverést és a mastert is én csináltam otthon 3 héten keresztül. Tehát az egész lemez nem került nekünk 2 egész Szent Istvánba, és egy hónapba, aminek kimondottan örülünk. A dalokat tavaly kezdtük el írni, nagyon lassan és kínlódva, és soha meg nem elégedve. Teljes elégedettséget nyilván soha nem fogunk érzeni azzal kapcsolatban amit létrehoztunk, de tartjuk olyan jó és hasznos tartalomnak, hogy másokkal is megosszuk.
Basszusgitárosotok, Kispál László nevéhez fűződik az Inertia gyönyörű borítója. Már csak ezért is érdemes lenne fizikálisan is megjelentetni az anyagot. Tervezitek, hogy a közeljövőben kézzel fogható formátumban is beszerezhető legyen a bemutatkozó album?
Miki: Igen, tervezzük, nagyon jó lenne. Éppen most keresünk olyan kiadókat, akiket érdekelne a lemez. Reméljük, hogy össze fog jönni előbb vagy utóbb!
Laci: Húú, köszi szépen! Örülök, ha így betalál a borító, ugyanis a megjelenés előtt egy-két nappal még tök máshogy nézett ki az egész. Szerintem mindig nagyon jó érzés a saját munkádat fizikailag is a kezedben fogni, pláne ha másoknál is ott figyel a polcon, lejátszóban stb. Szóval igen! Előbb vagy utóbb remélem tuti kijön!
A napokban mutattatok be egy videót is, melyet a Radics Gáborral (Oaken, dUNA, Sonya) közösen írt Celestial Body című számra forgattatok. Miért pont ezt a dalt választottátok? Kik készítették a klipet és mi volt az alap koncepció?
Miki: Azt túlzás lenne mondani, hogy közösen megírt (haha), mert magát a dalt a zenekarral írtuk meg, Gábor csupán közreműködött a hangjával és Gáborságával (aminek mi nagyon örülünk, kösz innen is!). Azért választottuk a Celestial Bodyt, mert ennek a számnak van olyan szövege és ezúttal képi, érzelmi világa, hangulata, amelyet a legkönnyebben át lehet adni mozgóképen keresztül is. Marci barátunk segített ki minket, mint szereplő, neki is köszönjük a közreműködést! ♥ A klipet Laci forgatta le (meg én, amikor Lacit kellett videózni), és szerintem elég király munkát végzett. Ezt kicsit nehéz megfogalmazni, de az alapötlet az volt, hogy egy hasonlóan kétségbeesett és elidegenedett képi világot tükrözzünk, mint amilyen maga a dal és a mondanivalója. Ehhez nagyon jó alapot adott a Dél-Alföldön lévő szülőfalum, Baks sivár, egyhangú, de mégis szép és hatalmas pusztáinak és erdőinek tájképe és transzcendentális atmoszférája. Azért tartottuk jó helyszínnek, mert az érzelmi és gondolatvilágunk, és eszünk járása is innen eredezik, és nem akarunk mást mutatni, mint amik vagyunk valójában. Röviden: a történetben lévő szellem ábrázolja és testesíti meg az alaktalanságot, a kétségbeesést, a véget nem érő útkeresést és a bezártság érzetét a saját halandó emberi tudatunkban, amelyből nincs kiút.
Laci: Azt tudom, hogy én már a Boru első próbáin is mondogattam Mike-nak meg a többieknek, hogy kellene videoklipet csinálnunk, ha egyszer lesz lemez! Egyrészt mert szerintem a mai világban igenis fontos, hogy egy zenekarnak legyen egy-két minőségi videója, másrészt a Mirror Twin-es barátaim klipje óta arra vártam, hogy újra rendezhessek/felvegyek/vágjak stb. Aztán jött a lemez, és egyértelmű volt, hogy akkor lesz klip. A klipnél úgy érzem, Mike felelt jobban azért, hogy miről szóljon, én meg azért, hogy nagyon baszón nézzen ki. Rengeteg nagyon jó klip van itthon, bőven világszínvonalon dolgoznak itthoni videósok, szóval magas a léc, de szerintem egész hangulatos lett a végeredmény, ha szabad ilyet mondani.
Hogy látjátok a hazai underground-színteret? Melyek azok a bandák, akiket szívesen hallgattok? kikkel turnéznátok leginkább? Kik azok a friss zenekarok, akikre érdemes figyelni?
Miki: Ez egy kétoldalú dolog, mert a színtéren belül rengeteg rosszindulat, kivagyiság, kirekesztés, kamuság és ami nagyon fontos, érdektelenség zajlik, szóval ezen a téren még van hová fejlődni, de ennek ellenére a hazai undergroundban nagyon erős formációkat lehet találni ha mélyebbre ásunk. Itthoniak közül Oakenes haverékkal, illetve a GRRRMBA-val és az Another Wayjel szívesen osztoznánk egy fingszagú kisbuszon.
Laci: Az, hogy kikkel turnéznánk teljesen más, hisz ott azért valamennyire hasonló stílusból kell jönnie mindegyik bandának, legalábbis szerintem. Ja, egy Oaken-, GRRRMBA-, vagy Another Way-turné bármikor IS jöhet! Amúgy szerintem rengeteg nagyon jó zenekar van itthon, nem is tudom, hogy kell vagy szabad-e kiemelni bármennyit is.
Gergő: A hazai színtér méretéből adandóan nagyon családias, zenekarok szintjén pedig elég belterjes. Ennek köszöhetően hamar eljut a zene a hazai célközönséghez, viszont hamar rá lehet unni arra, hogy évről évre ugyanazon a néhány helyen, ugyanannak a néhány embernek zenél az ember. Viszont mérete ellenére is rengeteg minőségi zenekart termelt ki a szintér. A teljesség igénye nélkül a Torn From Earth és a Wasted Struggle zenekarokat emelném ki, akiknek nagyon hálásak vagyunk, hogy a debütbulink alkalmából segítettek lebontani a klubot.
Mik a zenekar célkitűzései, mit szeretnétek elérni a közeljövőben? Maradtak még talonban dalok, melyek majd egy későbbi anyagra kerülnek fel?
Miki: Elsősorban az lenne a legjobb, ha minél több helyre el tudnánk jutni fellépni. Másodsorban keressük a kiadókat és a lehetőségeket arra, hogy fizikai példányt is fel tudjunk mutatni. A jövőben tervezünk egy splitet kiadni egy itthoni formációval, arról most többet nem tudunk mondani, mivel nagyon lassan írunk dalokat és nagyon sokat alakítunk rajtuk.
Laci: Minél több koncert 2019-ben! Most már kicsit elaludtuk az év végét, valószínűleg a lemez megjelenése miatt is, na de majd jövőre!
Gergő: Szeretnénk kicsit termékenyebbek lenni zeneileg. Korábban főleg otthon készült ötletekből dolgoztunk, az új dalokat viszont szeretnénk a próbateremben közösen, zenekarként írni.
Hol láthatunk titeket legközelebb élőben?
Miki: Ha minden jól megy, akkor Szabadkán december 8-án.
Mindig is érdekelt mások toplistája, ezért most tőletek is megkérdezem: top 3 legjobb lemez, amit míg éltek, nem untok már meg?
Miki: Szerintem túl sok nagyon nagyon jó lemez van, és lehetetlen igazságosan hármat kiválasztani közülük, de még 10-et is nehéz lenne. De akkor legyen random 3 amit tuti nem fogok megunni:
Laci: Egy olyan lemezt tudok mondani, amin egy percig sem kell elgondolkoznom, hogy valaha is megunnám-e. Ez az Oathbreaker – Rheia. De biztos van még amúgy sok, de ez tuti.
Gergő:
Melyik megszűnt magyar zenekart hoznátok vissza az élők sorába?
Miki: Én mindenféleképpen a Black Hourglasst.
Laci: Isten Háta Mögött!
