Érsek Gábor – Restart!

Ha azt mondom Érsi, akkor neked illik rávágnod, hogy Insane. Pedig Érsek Gábor hamarosan legalább akkora ismeretségre tesz szert új csapata, a Circleshine révén, mint az „őrült” dobosként. Ráadásul még koncerteket is szervez, Ill Nino rémlik? Tehát úgy gondolom, a saját érdekedben illene egy kicsit jobban megismerned mindenki Érsijét, csak hogy ne égj a tudatlanságoddal a haverok közt, így bátorkodtam összehozni nektek a következő kis szösszenetet, egészségetekre!

Nelzon – Szia! Először is, hogy vagy? Eléggé zajlik az élet körülötted manapság!
Érsek Gábor –
Hello! Köszönöm szépen megvagyok és igen, nagyon zajlik az élet… Talán még sosem volt ilyen sűrű körülöttem ennyire semmi, de ez igazából kb. tavaly október óta van így. Akkor rengeteg koncertünk volt külföldön az Insane-el, és közben itthon is kellett intézni a dolgokat, tehát volt pár olyan hét/hónap, amikor napi 1-2 órát aludtam. Talán karácsony környékén sikerült pihenni egy picit, meg januárban.

Nsk – Kezdjük az Insane dolgaival: most cseréltetek énekest, Bálint vette át Oszi helyét. Nemrég volt az első koncertetek a Kultiban az Ill Nino előtt, hogy vetted észre, hogy viszonyultak a srácok a megújult felálláshoz?
Érsi –
Igazából ez egy nagyon hosszú és nehéz döntés volt. Tisztában voltunk azzal, hogy nagyon sokan el fognak tőlünk fordulni, viszont ott volt egy bizonyos remény is, hogy oké volt egy zenekar, ahol 8 évig volt egy énekes, akit sokan nagyon szerettek, de azt mindenki elfelejtette, hogy az első két nagylemez oroszlán részét két „őstag”, Norman és én írtuk. Sőt Norman ezután kb. 1 évig nem volt velünk, de azóta folyamatosan koncertezik, tehát két régi tag is van. Persze ezzel nem Oszi érdemit szeretném leszólni, sőt! Nagyon jó frontembernek tartom, csak hogy sokan megértsék; egy rock zenekart több ember tesz ki és általában ezek ugyanolyan értékes emberek, csak majdnem mindenki a frontemberrel azonosít általában egy bandát… A legjobb példa erre a Freshfabrik. Én a kezdetektől nagyon szerettem őket, és minden énekes váltást végigéltem és volt, amelyik nem tetszett, volt, amelyik tetszett, de tudom, hogy az alapító tagoknak, illetve az aktuális énekeseknek mennyi ideje és munkája volt abban, hogy jobbá tegyék a zenekart.
Visszatérve a kérdésre: ahogy felment Bálint a színpadra, volt rengeteg beszólás, hogy „Oszit akarunk!”, meg „hol van Oszi”, stb., de ahogy lement az első pár dal, ezek a kiabálások elmaradtak és azt vettem észre a színpadról – meg sok ismerősöm a közönségből -, hogy igazából nem tudtak ezek az emberek mibe belekötni. Az tény, hogy másabb hangja van Bálintnak, de azt, hogy rossz vagy hamis, azt nem tudta senki sem mondani. Sőt, inkább az ellenkezőjét hallottuk vissza szakmabeliektől és innen-onnan… Szóval szerintem sokakat meggyőzött, de persze mindig lesznek olyanok, akiknek nem tetszik, de ez is abszolút elfogadott…

Nsk – Az új szám, a Restart nagyon meggyőző, de azért rákérdezek: hogy megy a munka a próbákon? Sikerült már beilleszkednie, mind emberileg, zeneileg? Hogy álltok az új nagylemezzel?
Érsi –
Hát igen a Restart-ot még, akkor írtuk, amikor Oszi a bandában volt. Erre ő írt is szöveget, amit CSAK vele használtunk, azóta erre új dalszöveg született különböző okok miatt, és ezt az új szöveget énekli Bálint a koncerteken!
Ahogy azt mondani szokták, „minden kezdet nehéz…” De ezúttal talán ránk nem igaz annyira. Részben azért, mert Bálintot régóta ismerjük és sokat lógtunk együtt. Ami talán probléma, az nem a próbateremben, hanem egyelőre a koncerteken van, de ezt sem nevezném igazán annak, mert szerintem elég jól helytáll! Igazából annyi talán a gond, hogy mindenkinek picit új és szokatlan a helyzet és össze kell szoknunk színpadon, de most pár buli után egyre jobbnak érzem a zenekart és szerintem a nyár végére teljesen sínen lesz minden.
Zeneileg egyébként elég jól áll az anyag, kb. 7-8 dal megvan már. Szövegileg nem annyira, de nem a lustaság miatt, hanem április óta rengeteget kellett próbálni a koncert programot illetve Bálint a szövegeket tanulgatta, formálta, színesítette a dalokat.
Ha nagyon kapkodni szeretnénk, akkor idén még kihoznánk, de valószínű inkább jövő év lesz belőle.

Nsk – Az Insane mellett elindítottál egy másik csapatot is, a Circleshine-t. Mivel elég friss csapatról van szó, bemutatnád nekünk pár szóban?
Érsi –
Igazából ezt nem én indítottam, hanem belecsöppentem…Ráadásul pont Bálint hívott fel, hogy van ez a banda, küldött pár kész demót és nagyon megtetszett a dolog! Ja és persze egy dobost kerestek. Akkor meg egy elég nehéz időszakom volt, és minden időmet valami hasznossal akartam eltölteni, ami leköt és kikapcsol… Ezért igent mondtam nekik!
Ha röviden kéne bemutatni, akkor az egyik „főagy” Mesterházi Csabi, aki egy zseniálisan jó arc és rendkívül ügyes dalszerző, a másik őstag pedig Fazif/i], aki szintén sokat dob a dolgokhoz, illetve [i]Dani a Gloaming-ból és Bálint. A zene pedig szerintem egy jó kis rockzene, amolyan Lostprophets vonalon, de az új dalok meg sokkal-sokkal keményebbek. (Akit bővebben érdekel, az itt megnézhet minket: www.myspace.com/circleshine)

Nsk – Nem elég, hogy két csapatban játszol, még te állsz a Shadows Booking mögött is, és már most megörvendeztettél minket néhány nagy névvel (Ill Nino, Mnemic,stb.). Hogy jött az ötlet, hogy koncertszervezésbe kezdj?
Érsi –
Amint valószínű sokan nem tudnak, az Insane külföldi koncertjeinek kb. a 98%-át én szervezem illetve a zenekari háttérmunkák nagy részét, már a kezdetek óta. Részben, azért mert imádom ezt tenni, részben, pedig azért, mert nem bízom nagyon más szervezőkben. Ez sajnos a sok átverésnek, sok hitegetésnek stb.-nek köszönhető. Így legalább tudok mindenről, a többiek is mindig informálva vannak, és nem vernek át minket. Ezeknek a külföldi kapcsolatoknak illetve Vörös Andrissal (Superbutt) többéves közös ismeretségnek és munkáknak köszönhetően már sok mindent sikerült lekötni.
A The Shadows Booking-nál, meg van egy partnerem, aki Horváth Gábor (GreedyFly dobos), és nélküle nem működne ez az egész, illetve a többiek is állandóan segítenek a zenekarból, családból illetve külső barátok, barátnők is. Gyakorlatilag, olyan, mint egy kis család vagy közösség… Szóval mindenkinek, aki eddig segített annak nagyon-nagy kösz! Úgyis tudja mindenki, hogy kiről van szó! :)

Nsk – Ezek után le se tagadhatnád, hogy a zene az életed, de mondd, ezek mellett mi mindenre jut időd? Mit csinál Érsek Gábor, mikor senki sem látja? (vagy csak kevesen :P )
Érsi –
Hát nem sok mindenre… Amikor nincs zene és szervezés, akkor még próbálok egy kis pénzt keresni, illetve behozni magam a főiskolán, amit levelezőn csinálok. Meg persze próbálok minél többet a családommal lenni, illetve a két kutyámmal. Emellett meg haverok, buli, sör! :D

Nsk – Ha egy napra korlátlan hatalmat kapnál a zene felett, mit változtatnál rajta?
Érsi –
Igazából sok mindent, de legfőképp az emberek zenéhez való szemléletét, nyitottságát. Sokszor elkapok olyan beszélgetéseket élőben, fórumokon, egyéb helyeken, hogy pfuj ez a banda, pfuj ez a stílus stb. és ezt nem szeretem. Azért nem, mert miért nem döntheti el az a bizonyos ember, hogy miket hallgat meg vagy miket nem? Miért nem hallgathat valaki egyszerre Tankcsapdát meg Sikth-et vagy Metallicát vagy Meshuggah-t? Vagy Bluest és trance-t? Szerintem teljesen elférnek a stílusok egymás mellett, és majdnem műfajban vannak igenis értékes produkciók, érdekes ötletek, ízek, újdonságok.
Illetve ha lenne a pénzem vagy beletudnék nyúlni az állami költségvetésbe, akkor sokkal jobban támogatnám a kezdő bandákat illetve a ténylegesen külföldön turnézó underground csapatokat. Nem panaszkodom támogatások vannak, de lehetne több is! Ez azért is lenne fontos, mert sokan nem tudják mennyire nehéz alapból egy zenekart elindítani. Rengeteg idő, pénz, energia és befektetett munka szükséges hozzá…
A harmadig dolog pedig: Talán a legjellemzőbb beszűkültség a jelenben, hogy, akik most metalcore-t hallgatnak, azoknak a többségének lövésük sincs a klasszikus rock/metál bandákról vagy úgy igazából semmiről, de a legrosszabb az, ami talán a legelterjedtebb, hogy valaki, még pár éve Korn-t vagy Deftones-t hallgatott és most letagadja, azzal a mondattal, hogy az szar és nem trendi és most nagy metalcore-os. Ezek olyan dolgok, amik zavarnak, de nem foglalkozom vele, mert kár ilyen butaságokra időt fecsérelni. Inkább érdemesebb minden műfajból kiválogatni azokat az értékes és jó dolgokat, amik nekünk tetszenek!

Nsk – Mi a legdurvább sztori, amit egy koncerten átéltél vagy akár láttál?
Érsi –
Saját bulin talán az volt, amikor 2006-ban Kazincbarcikán játszottunk és eltört a dobverőm, az felpattant a szemhéjamra és elkezdett ömleni a vér a szememből. Nagyon megijedtem, mert a vértől semmit nem láttam és attól féltem, hogy a szememet csapta ki és ettől borzasztóan beparáztam. A számot abba is hagytuk a felénél…Majd a buli után jött a csúcs: Magyarország talán legjobb és legrendesebb koncertszervezője Feri bácsi megjegyezte, hogy „Gábor te úgy be voltál ba**va, hogy kivered a szemedet?” Ezen persze jót röhögtem utólag, meg a többiek is, de akkor azért nem volt olyan jó tréfa.
Amikor meg nézőként voltam az talán az volt, amikor egy külföldi fesztiválon lehányták a cipőmet, amikor valamelyik koncertet néztem. Ezen is csak röhögtem…

Nsk – Az Insane révén rengeteget játszol külföldön is – mi a különbség a kinti és a hazai viszonyok között? Hogy viszonyulnak hozzátok odakint?
Érsi –
Rengeteg! 1-2 kivételt persze, lásd a feljebb említett Kazincbarcika vagy Verpelét, Győr illetve 1-2 jó kisebb várost illetve szervezőt! Sajnos a mai napig nem becsülik a bandákat Magyarországon és ez nem is fog változni, ha mi nem mutatjuk meg. A külföldi példa alapján. Természetesen nem várjuk azt el, hogy olyan minőségű és mennyiségű italt vagy ételt pakoljanak elénk, csak például: mennyibe kerülne 20 db zsíros kenyeret meg kenni, illetve venni egy rekesz sört a tescóban? Kb. 3-4ezer Ft-ba…Ez az, amit nem hiszek el, hogy nincs ennyi kerete egy klubnak vagy szervezőnek. Vagy például az is egy megszokott eset, ha külföldön többlet bevétel van azt szétosztják a zenekarok között, itthon meg az esetek 90%-ban meg lenyeli valami kretén szervező. Akinek nem inge az ne vegye magára, véletlenül sem szeretnék ezzel általánosítani!
A legjobb példa, hogy nemcsak nyugaton, hanem nálunk, szegényebb országokban is étellel, itallal várják a zenekarokat, még az 50fős kocsmákban is.
A másik alapvető különbség, hogy még a legvacakabb helyeken is, kis hangmotyón úgy meglehet szólalni, hogy csak na!
Viszont a közönségre lebontva a témát nehéz kérdés. Mindenhol teljesen más és lehetetlen összehasonlítani. Sok mindentől függ, de szerintem a hazai közönség nagyon rendben van!

Nsk – Miket hallgatsz mostanában? Meg általában, mi az, ami megfog téged egy zenében?
Érsi –
Rengeteg mindent, ami nagy kedvenc már jó ideje: 30 Seconds To Mars, LostProphets, Ill Nino, 36 Crazyfists, Muse, Callisto, Burst, Enter Shikari, Head Automatica, Blindside, ISIS, Glassjaw, Rise Against, Ictus, Blind Myself, Deep Insight, stb.
Engem abszolút a harmóniák és a dallamok fognak meg egy adott zenében, de pl. egy jó riff-re is bármikor vevő, vagyok pl. Slayer, Pantera, Machine Head.

Nsk – Tegyük fel, hogy beválasztanak egy új sztár-bandába és a te jogod kiválasztani a többi tagot, lehet az akárki, élő/halott/élőhalott, hazai vagy külföldi, Kerry Kingtől Kovács Pistiig… Kit tennél bele és miért?
Érsi –
Azt a mindenit, ez aztán nehéz kérdés! Azért is, mert nekem, pl. annyira nehéz volt a tagcserék után először új emberekkel próbálni, meg a Circleshine is először új volt, persze mindegyik egy idő után zseniálisan jó lett.
Furán fog hangzani, de én nem zenei tudás alapján válogatnám össze semmiképp, hanem emberileg, ez viszont nehéz, mert nem ismerem az úgymond „nagybandák” tagjait. Ha mégis kellene, akkor Jared Leto (30 Seconds To Mars –ének), Marc Rizzo (Soulfly – gitár), Roy Mayorga (Stone Sour – dob) vagy Mike Bordin – ők helyettem lennének! Stephen Carpenter (Deftones – gitár), Mike Einzinger (Incubus-gitár) a basszusgitáros, pedig egy hölgy lenne, mégpedig: Melissa Auf Der Maur.

Nsk – Visszakanyarodva a Shadows Bookinghoz, igazán elárulhatnád, kiket-miket várhatunk tőled a közeljövőben;)
Érsi –
Rengeteg minden van. Mindennap cetliket irogatok, ami épp eszembe jut, ezeket vagy beletűzöm az én kis laptopomba (ami egy notesz) vagy átirogatom ide. Ami jó azt megtartom, ami nem azt meg kihúzom. Általában ezekből gyűlnek össze szép lassan a tervek és a legkülönfélébb ötletek.
Amit mindenképp szeretnénk az Insane-el, hogy egy nagyon erős és jól megszólaló negyedik lemezt tudjunk letenni az asztalra, aztán ezzel koncertezni esetleg klipet csinálni hozzá. A Circleshine-al szintén egy ütős felvétel és a koncertezés a cél! Illetve minél több jó bandát elhozni hozzánk! Persze ezer más tervem is van, nem feltétlenül zenével kapcsolatos, de ezt most elég hosszú lenne itt felsorolni!

Nsk – Köszönöm az interjút és további sok sikert! :) Zárásképp mit üzennél a Nuskull.hu olvasóinak?
Érsi –
Én köszönöm neked és nektek, hogy elolvastátok! Hallgassatok sok jó zenét, és ne nyírjátok ki egymást a fórumokon!:)

Bővebben: Insane @ Nuskull
Ezeket is csekkold:
Insane: honlap, myspace
Circleshine: myspace
The Shadows Booking: myspace