Egymásra hangolódva: helyzetjelentő interjú a Neck Sprainnel

Év elején került bejelentésre a nagy hír, miszerint a banda ikonikus dobosának számító Bánfalvi Sándor visszatérésével egy időben újra aktivizálta magát a kilencvenes évek elején alakult nagyhatású, ám az utóbbi években parkolópályára került  zenekara, a Neck Sprain. Azóta már egy EP-t is kiadtak a srácok, mi pedig a múltbeli dolgok és a visszatérés mikéntje mellett természetesen még sok egyéb témában is kifaggattuk Nagy Levi basszer/énekes/alapítótagot és Áron "Apey" Andris énekest.

Csapjunk is rögtön a közepébe! Honnan jött az újraegyesülés ötlete, illetve ki keresett meg kit az ötlettel?

Levi: Sziasztok! Az újraegyesülés a 2010-es londoni buli óta mondhatni a levegőben volt. Már ott mondtam Sanyinak, hogy beszéljünk… Aztán egyszer csak eljött az idő és elkezdtünk próbálni. Mindenki nagyon jól érezte magát és ez a felhőtlen hangulat azóta is kitart, egymásra hangolódtunk ismét.

Apey: Gyakorlatilag én azóta vártam Sanyi visszatérése, hogy beszálltam a foci csapatba. Már eléggé letettem a dologról, mivel Borlai Gergő, Szakajda Tibi, Bindér Gazsi után nem igazán maradt senki, akivel esetleg el tudtuk volna képzelni a számokat. Abban az időben Londonban éltem, abszolút nem számoltam azzal, hogy lesz még valaha Neck Sprain, aztán a két vénség egyszer csak küld rám egy sms-t, amiben hárman virítanak egy fényképen csont üveg sakál állapotban. Úgyhogy nyitottam egy sört és írtam, hogy akkor elkezdek csomagolni. (nevet)

Anélkül, hogy a régi sebeket szeretném feszegetni, nem tudom kihagyni a kérdést, hogy ha anno ugye nem tudott működni Sanyinak az Ákos/Neck Sprain duó, akkor az most mégis hogyan lehetséges? Illetve anno miért is hagyott fel a Neck Sprainnel?

Levi: Annak idején 2007-ben egy nagyon egyedi helyzet alakult ki. Pontosan egy időbe esett az Ákos és a Tankcsapdás Neck turné. Egyszerűen nem tudtunk mást tenni, mint hogy kisegítő dobosokkal csináljuk végig. Volt akkor bennünk minden: tanácstalanság, kétségbeesés, düh. Csomó minden, amivel ilyenkor meg kell(ene) küzdeni. Nem voltunk felkészülve ezekre a feladatokra. Ráadásul elég kemény egyéniségekből áll a zenekar és szerintem egyik oldal sem volt teljesen kész mindennemű kompromisszumra, amelyek talán megoldást mutattak volna. Nem hinném, hogy a jelenlegi helyzetben a fentiek tudatában ismét elkövetnénk ezeket a hibákat.

Hülye kérdés, tudom, de ez a jelenlegi felállás mennyire nevezhető stabilnak?

Levi: Ilyen hülye kérdést, haha!  Természetesen csak az a biztos, ami már elmúlt és megtörtént. De tapasztaltabbak és idősebbek vagyunk, talán egy kicsivel bölcsebbnek is mondhatjuk magunkat, biztosan könnyebben oldjuk majd meg a felmerülő problémákat.

Kinek melyik a kedvenc NS lemeze, dala a múltból? Mennyire állják meg a helyüket a régi dalok számotokra mai füllel?

Apey: A How Dare You a True Soul Dead Body lemezről a világ egyik legnagyobb száma, illetve a W.A.R. is nagy favorit. Én mint kívülálló, mivel hogy zéró közöm van az első három anyaghoz, azt gondolom mind a három totál más világ, hangzás és atmoszféra tekintetében egyaránt, de mégis mind a háromban találok olyan tökéletes nyers szépséget, ami közös nevezőre helyezi az egészet. A True Soul és a Heavyweight mindenképen benne van az all time favorite lemezeim között.

Levi, Te mint egyetlen megmaradt alapító tag, miben látod a legfőbb vonzerejét a Neck Sprainnek a jelenkori mezőny tekintetében? Hiszen a zenekar megalakulása óta bőven felnőtt már egy (vagy inkább több) generáció és feltételezem nem csak a régi ősfanokra alapozzátok a banda működését. De kérdezhetném azt is, hogy egy mai fiatalt, aki esetleg még sosem hallott a bandáról, mivel hoznád lázba a Neck Sprain kapcsán?

Levi: Úgy gondolom, hogy a zenekar mindig hű volt önmagához és ahhoz, amit képviselt. Ez a hitelesség mindenképp meggyőző szerintem az emberek számára, biztosak lehetnek abban, hogy mit kapnak egy Neck koncerten. A fiataloknak is csak azt tudom javasolni, hogy jöjjenek el egy koncertre és nézzék meg a zenekart, utána pedig döntsenek!

Áprilisban egy nagyszabású koncerttel tértetek vissza a Dürer Kert nagytermében. Hogy éreztétek magatokat, és milyen volt a közönség fogadtatása?

Apey: Menő volt. Nagyon sokan eljöttek megnézni mit művelünk, eszméletlen visszatérő buli volt, nagyon kellett már ez az egész. Szükségünk volt a sikerre és az elismerésre a rengeteg megpróbáltatás után. Én rohadtul szenvedtem, mivel két év szünet után lenyomni egy másfél órás koncertet nekem is megterhelő, még úgy is hogy az első pár számban csak gitároztam megúszóba. Miskával meg már azóta szerettem volna egyszer együtt riffelgetni gyakorlatilag, amióta tudok a létezéséről, úgyhogy nekem egy rohadtul különleges, emlékezetes este marad.

Hogyan viszonyul a „szakma” a visszatérésetekhez?

Levi: Úgy vettem észre, hogy mindenki örül a visszatérésnek. Persze szakmán belül mindig keringenek az infók és már sokan tudhatták ezt előre, úgyhogy nem ért mindenkit váratlanul.

Milyen volt a nyári fesztiválszezon? Valami emlékezetes sztorit meg tudnátok osztani az olvasókkal?

Apey: Elszívtam egy közös cigit Kovács Ákossal Fezenen, az mindenképpen drámai emlék. Nagyon nem remekeltünk óriási fesztivál özönben, de amin ott voltunk az mind óriási volt. Nagyon sokan kíváncsiak voltak az egészre és mind mi, mind ők azt kapták amiért eljöttek, színtiszta tökös riffeket az arcba.

Nemrég látott napvilágot egy új, négyszámos EP-tek God’s Snake címmel. Mit érdemes erről, illetve a felvett dalokról tudni? Kettő nóta (Blacken Tides és a Goliath ) már ugye nem is annyira új, terveztek valamikor egy nagylemezt is a közeljövőben?

Apey: Igen, most ez a következő, lemezírás, lemezfelvétel, remélhetőleg még idén elkezdjük. Az isten kígyója leginkább egy előétel, jól sikerült, de a nagylemez nyilván egy sokkal magasabb súlycsoport lesz és alig bírunk a picsánkon ülni mert jobbnál jobb riffekből és demókból kell csipegetnünk, a végeredmény pedig csak kegyetlenség lehet. Szóval igen, sok munka, hatalmas adag sör és cigaretta papír, de hajlandóak vagyunk feláldozni egy-két esőerdőt az ügy érdekében.

Mesélnétek valamit a stúdiózásról? Az új Apey lemez kapcsán azt a választ kaptam, hogy ők a legunalmasabb zenekar a világon stúdiózás közben, valahogy van egy érzésem, hogy a Neck Sprainről azért ugyanez nem mondható el…

Levi: Akkor erről az SSR csapatot és PiciUrat (Varga Zoltán) kellene megkérdezned! (Nevet) Tény, hogy nem nagyon szomorkodunk és szomjazunk. Nagyon jó dolog, hogy nincs “bekandikamerázva” a stúdió, mert bizony kerülhetnének ki kabaréba illő videók, haha! Viszont amikor elindul a meló, koncentráció van, odafigyelés és beleélés. Az már más lapra tartozik, hogy utána egyből indul a poénkodás és a röhögés, vagy épp egymás cinkelése! (nevet)

Apey: Valamilyen szinten igen, gyakorlatilag a Neck is beletartozik a világ legunalmasabb bandái közé (nevet) mert akár egy kutyát is betaníthatnánk nyomkodni a felvétel/állj gombot, nincsen kecmec, megy a felvétel, a szám pedig oda van baszva. Egyik felvétel sem volt olyan, hogy “úristen, ez annyira szar hogy azonnal töröld ki”. Sanyival kurva jó volt együtt dolgozni, pontosan tudta, hogy mit akar csinálni. Kivégezte a számokat.

Milyen további terveitek vannak a zenekarral? Esetleg külföldi koncertlehetőségek is vannak a tarsolyban?

Levi: A legfontosabb cél most, hogy felvegyük a negyedik nagylemezt! Utána bármi jöhet. Külföld az mindig benne van a tarsolyban, de eddig még konkrét dolog nem bontakozott ki. Várjuk az alkalmat és természetesen igyekszünk megfelelni!

Kicsit szentimentalista kérdés, de mi az, amit mindenképp szeretnétek még elérni a Neck Sprain zászlaja alatt? Gondolok itt akár koncertekre, közreműködő zenészekre, álomturnéra, ilyesmire.

Apey: Négy tálca Arany, egy 30 négyzetméteres ültetvény, és egy élő közvetítés az EZO.TV-ről.