Death By Stereo interjú: Tyler Rebbe

Tyler Rebbe, a Death By Stereo basszusgitárosa egy közvetlen, barátságos arc, s a májusi Ignite koncert előtt, aznap délután sikerült mikrofonvégre kapnom. A szép piros, emeletes turnébusz egyik asztalát foglaltuk el egy jó hangulatú beszélgetés erejéig, hogy kifaggassam a banda körüli történésekről, turnéról, személyesebb dolgokról, és kevésbé komoly témákról egyetemben, de természetesen Dávid kolléga is kapott az alkalmon, hogy feltegyen pár keresztkérdést. Lássuk.

Milyen érzés turnézni, és hogy mennek eddig a koncertek ezen a turnén?

Nos, nagyon örülök, mivel úgy gondolom, hogy ez egy óriási turné az Ignite-tal, egy nagyon jó és erős összeállítás a három bandával. Nagyon jól mennek a koncertek, eddig minden állomáson óriási a hangulat, a srácok boldogok, ahogy látom, s a bandák közt is jó a kapcsolat, nincs semmi problémánk egymással. Egy éve már jártunk Magyarországon, a Sziget Fesztiválon, és az egyszerűen hihetetlen, annyira jó volt; nagyon jól éreztük magunkat nálatok, mind nagyon jól emlékszünk tavaly augusztusra. Az volt az első alkalom, hogy Magyarországon felléptünk, de sajnos csak, talán ha öt órát töltöttünk az országban; ugyanis előző nap Prágában játszottunk, onnan jöttünk hozzátok, lenyomtuk a koncertet és mentünk is tovább egyenesen Olaszországba. Szóval az összes emlékem Magyarországról nagyon kevés, de az nagyon jó.

Hát akkor nem sok időtök volt városnézésre :)

Hát akkor nem is; tegnap viszont day-off volt, így körbesétálhattunk Budapesten. Volt időnk körülnézni, mászkálni, de vasárnap lévén a legtöbb hely sajnos zárva volt. Kicsit el is tévedtünk, és a metróval is körbeutaztunk, jót vacsoráztunk, és csak lógtunk egész nap. Szóval a tegnapi nap csodálatosan telt.

Egyébként mit szeretsz jobban, a kis klubbulikat, vagy a nagyobb fesztiválokat?

Mindenképp a klubok világát, a tavalyi Szigetes koncert fantasztikus volt, de a legtöbb fesztiválon elég messzire játszol a rajongóktól, és személy szerint nekem mindenképp nagyobb móka, ha a srácok közvetlenül az arcunkba üvöltenek, ott tombolnak előttünk, kiveszik Efrem kezéből a mikrofont :)

Idén a Reignition Records kiadott egy koncertalbumot, „Death Alive” címmel, de azon a CD-n egy 2003-as koncert szerepel, az „Into The Valley Of Death” album turnéjáról. Miért alakult ez így, és miért nem egy frissebb felvétel?

Nos, ami történt: az a felvétel először egy magazin ingyenes mellékleteként jelent meg az USA-ban, korlátozott példányszámban. (Law of Inertia magazin, 2003-ban – killerrabbit) Az évek során viszont elég sokan kérdezgették, főleg nálunk a bandánál, koncertek előtt-után, hogy hogy juthatnának hozzá, honnan lehetne beszerezni. Én meg mindig mondtam nekik, hogy nem tudom, töltsétek le, vagy kérdezzétek az újságot, és elhajtottam őket. Aztán bejelentkezett a Reignition Records, hogy kiadnák a felvételt rendes terjesztéssel, borítóval, booklettel, képekkel, mindennel együtt, és mi rábólintottunk. Ezért jelent meg most újra.

Ha jól tudom, épp az új albumon dolgoztok, elárulnál róla valamit? Mi az, ami jelenleg inspirál Titeket?

Nos, remélhetőleg a turné végeztével be tudjuk fejezni majd a munkát, a dalok felét körülbelül már megírtuk, és a másik fele is összeállt már nagyjából. Hogy mi inspirál? Nos, a dalszövegeket még nem olvastam, így nem tudom, mi izgatja jelenleg Efrem-et, nem beszéltem még vele hogy miről fog énekelni. A próbákon is csak üvöltözik szöveg nélkül :) Zeneileg a bandából mindannyian különböző háttérrel rendelkezünk, és ez még csak a második albuma lesz majd a Death By Stereonak, amelyen én is szerepelek, hat hónapja új dobosunk is van, Chris, (Chris Dalley – killerrabbit) aki csodálatosan játszik, és alaposan kiveszi a részét a dalszerzésből. A zenéről annyit tudok mondani, hogy a punk, hardcore, heavy metal témákat próbáljuk kombinálni, egy nagyon kevert stílussá, úgy, hogy nem másolunk senkit, egy nagy „üstbe” beleszórjuk az ötleteinket, s ebből próbálunk kikeverni egy saját hangzást, ami csak ránk jellemző, melyben nincsenek szabályok, nincsenek korlátok körülöttünk. Az utolsó CD, a „Death For Life” sokkal több metal hatást tartalmazott zeneileg, de mind a négy Death By Stereo album más és más egy kicsit, különbözik egymástól. Az újon kicsit jobban érvényesül majd a punk rock hatás, kicsit egyszerűbb lesz, de például lesz majd egy olyan új dalunk, az első, amelyet az új lemezre írtunk, ami tartalmaz majd dob-, basszus-, és gitárszólót is, és nagyon gyilkosan hangzik!

Játszatok is új dalt ma este?

Nem, ma nem lesz új dal, mivel nem főzenekari státuszban vagyunk ezen a körúton, csupán előbanda, és talán sokan lesznek a bulin, akik még nem is hallottak rólunk, próbálunk sok új rajongót megfogni a zenénkkel, így inkább az eddigi lemezekre koncentrálunk, három-három dalt fogunk előszedni minden CD-ről.

A „Death For Life” album 2005-ben jelent meg. Mennyire vagytok elégedettek azzal a CD-vel, az elért eredményeitekkel, van valami, amit esetleg utólag változtatnál?

Tudod, mikor dalokat írunk, soha nem határozzuk el előre, hogy „oké, akkor írjunk ilyen és ilyen típusú számokat”, csak ami kijön belőlünk. Az első három albumnál a régi basszer volt a producer (Paul Miner – killerrabbit), és akkor könnyűnek tűnt a lemezfelvétel, aztán kilépett a bandából – mivel most én vagyok a basszusgitáros, haha – így az utolsó lemeznél először dolgoztunk külső emberrel. Boldog vagyok az utolsó lemezzel, azonban mégis néhány kisebb dolgot mesterkéltnek érzek. Egy producerrel mindent tökéletesre lehet csiszolni, például az éneket. Efrem szerint az utolsó CD-n lett a legjobb az ének, sokkal jobban ráfeküdtek a producerrel, hogy jobban kijöjjenek azok az őrült hangok. Reméljük, hogy az albummal sikerül áttörnünk, egy kicsit nagyobb nevet szereznünk, videoklipet is készítettünk. Mégis én azt vallom, hogy csak vagyunk, akik vagyunk, tesszük, amit kell, és a következő albumnál újra a basszusgitáros lesz a producer, ő szinte a banda hatodik tagja. Szóval, én pillanatnyilag elégedett vagyok az utolsó lemezzel, de az újjal sokkal izgatottabb vagyok, mert pontosan azt tesszük, amit mindig is szerettünk volna; nincsenek korlátok, nincsenek szabályok..

A dalszerzésbe minden tag belefolyhat nálatok?

Természetesen, Los Angelesben lefoglaltuk a stúdiót, de mikor nem turnén vagyunk, akkor is heti két-három alkalommal gyakorlunk, dalokat írunk, kidolgozzuk az ötleteket. Van, hogy Dan (Dan Palmer, gitáros – killerrabbit) küld egy e-mailt, hogy „ááá, ezt hallgasd!” ha-ha, és kidolgozom rá a részeimet. Messze lakunk egymástól, kb 2-3 órányira, minden irányban, de fontos, hogy gyakoroljunk együtt, és akkor mind összejövünk.

Ami már régóta fúrja az oldalamat: miért szerepel a „death” szó minden albumcímetekben? Van e mögött valami koncepció, vagy ez csak poén?

Haha, nem tudom, szerintem ez csak vicc, de ne kérdezd az új album címében is benn lesz-e, hogy „death”. Meg különben is, mi vagyunk a Death By Stereo, de hogy miért? Ki tudja, ha-ha.

Az utolsó lemezzel a szövegvilágotok is elmozdult a korábbi politikus irányból a kissé személyesebb témák felé, de mit gondolsz a politikáról, politikai helyzetről jelenleg?

Nos, a hazámban a vezetők nem tudom hogy lettek vezetők, de nekik hála rosszabbul mennek a dolgok, mint valaha, érted. A dalszövegeket Efrem írja, erről a témáról ő tudna bővebben beszélni, ő az illetékes. Tudod, mi sosem próbáltunk válaszokat adni a dalszövegekben, de sokan jönnek oda hozzánk, hogy „hé, én ugyanúgy érzek, ugyanúgy látom a dolgokat, mint ti”. De az utolsó lemezen tényleg kicsit személyesebbek a szövegek, például a „Forget Regret” című dal egy srácról szól, aki egy koncertünkön vesztette életét, hat srác leesett egy emelvényről, s egyikük bele is halt. Ezzel a dallal Rá emlékezünk. Adtunk is egy segélykoncertet Anaheim-ben, (ez az az ominózus koncert, melynek felvétele a Law Of Inertia magazin mellékleteként megjelent – killerrabbit) és a bevételt odaadtuk az elhunyt családjának, hogy próbáljuk valamelyest enyhíteni a fájdalmukat. Nagyon személyesek a témák a „Death For Life”-on; a „Forever And A Day” az énekesünk egy barátjához szól, aki kórházban volt, majdnem meghalt, de visszatért az élők közé, ennek a története, szóval nem valami vidám…
Ez minden, amit a szövegekről tudok, tényleg Efrem tudna többet mesélni, nagyon személyes dolgok ezek számára.

A mai HC színtérről, és a metalcore trendről mit gondolsz?

Nagyon elterjedtek ezek a bandák az USA-ban. Tudod, mikor mi kezdtük a zenekarosdit, először koncertezni akartunk, aztán jött, hogy gyerünk, alapítsunk egy bandát, és a garázsban gyakoroltunk rengeteget, s volt hangulata az egésznek. Ma, ha nézed az MTV-t, rengeteg a banda, akikről nem is hallottál előzőleg, nagyon divatosan néznek ki, vagy ott van a Myspace, tele bandákkal, akik feltesznek dalokat a Myspace oldalukra, mikor még egy koncertet sem adtak életükben, de már van vagy 15000 barátjuk bejelölve. Mi az első koncertünket egy kis klubban adtuk, folyamatosan dolgoztunk, építkeztünk és úgy kerültünk az Epitaph-hoz. szóval nem értem…

Ha metalcore-t játszol, könnyű dalokat írni, összerakni ugyanazon elemekből…

Nézd, én azt játszom, amit szeretek, szeretnék, de sok ember, aki bandát alapít, nem érzi a zene igazi szenvedélyét, nincs igazi mélység a zenéjükben, sokkal populárisabb, persze ha a lányoknak bejön…

Kis kitérő, mint Orange Country-beli banda, mit gondolsz a 18 Visions feloszlásáról?

Valójában én Los Angeles-i vagyok, nem Orange Country-beli (hoppá), két éve vagyok a bandában, és nem tudok sokmindent a 18 Visions-ről, a gitárosuk (Keith Barney, a Throwdown-ban is zenélt – killerrabbit) szerepelt az első Death by Stereo felvételen, benn volt a bandában. Tudom, hogy ők is O.C.-beliek és hallottam, hogy feloszlottak, de ez minden, amit tudok róluk, sorry.

Kinek van családja a bandából, és mivel foglalkoztok, ha épp nincs turné? Meg tudtok élni a zenélésből?

Az egyetlen lehetőség, hogy megéljünk a zenénkből, az lenne, ha még mindig otthon élnénk a szüleinkkel. Nem keresünk annyit a zenekarral, hogy meg tudjunk élni belőle, amit keresünk kevés pénzt, az pont elég, hogy a hónapos turnék után hazaérve ki tudjuk fizetni a számláinkat. Mind albérletben lakunk, nincs saját házunk; és senkinek nincs gyereke vagy felesége a bandából. A turnéról hazaérve kénytelenek vagyunk a hétköznapi munkáinkat végezni, például a gitárosunk egy étteremben dolgozik, a dobosunk meg (ezt nem érteni…), ez minden, kénytelenek vagyunk hétköznapi melót is végezni.
De egyébként sokat turnézunk, és nagyon élvezzük ezt az egészet, például hogy itt lehetünk Budapesten, és egy hajón játszhatunk…ez csodálatos.

Mit tennél, ha a DBS nem létezne?

A zenélést semmiképp nem hagynám abba, játszanék valahol máshol, másik zenekarban, vagy csak magamnak írnék dalokat otthon, a szobámban, nem tudom. De boldog vagyok, hogy létezik a banda , jó ezekkel a srácokkal lógni, új embereket megismerni…

Kik hatottak legjobban a játékodra?

Mikor elkezdtem gitározni, 10-12 évvel ezelőtt – őrület belegondolni, milyen öreg vagyok, ha ha – a legnagyobb hatással az Iron Maiden volt rám, eszméletlen volt, amit a basszusgitárosuk művelt. Aztán a punk rock zenekarok, mint a Pennywise, Fugazi, Bad Religion inspiráltak a leginkább még zeneileg. Ami leginkább általános volt abban az időben, hogy a bandáknak volt üzenete, és bár Iron Maidennel, Metallica-val, Slayerrel kezdtem, és a punk bandák egyszerűbb zenét játszottak, volt üzenetük, jelentésük, amivel lehetett azonosulni.

Nekem a Maidentől a Seventh Son volt az első metal lemez az életemben.

Ó, igen, az egyik legnagyobb kedvencem nekem is, abszolút. Annak a lemeznek a turnéján láttam is őket a Los Angelesi sportcsarnokban.

Az internetes zeneletöltögetésekről mit gondolsz?

Nos, szerintem ez kétélű dolog; a kisebb bandáknak, akik még nem annyira ismertek, kedvezhet a letöltés, hisz így több embert el tudnak érni, s például ha minket nem ismer valaki, de tudja, hogy, „na ez a banda turnézik az Ignite-tal, nem ismerem őket, hallgassunk bele” és mondjuk, utána eljön a koncertre, kifizeti a belépőt, esetleg vásárol pólót, vagy CD-t, azzal támogatja a zenekart. Személyesen én nem töltök le zenéket, mert jobban szeretem kézben tartani az eredeti CD-t, nézegetni a bookletet, olvasgatni a szövegeket. Ez egyfajta tradíció számomra, mivel még a kazetták korszakában kezdtem zenét hallgatni. Manapság letölthetsz akár száz albumot is naponta úgy, hogy nem fizetsz érte, és nem mélyedsz el bennük, nem nőnek hozzád a dalok, a szólók,…

Pedig fontos a feeling, mikor meghallgatsz egy lemezt, nem százat…

Ez az, ez így van. A CD korszak előtt, a kazetták idején könnyebb volt, a dalokat sorban lehetett hallgatni, ma meg a számítógépen egy kattintás, track1, track3…Nincs mélysége a dolognak.
Letölthetsz két dalt, de nem az egész albumot, így marad értelme CD-t felvenni, dalokat írni. Jó a letöltés arra, hogy megismerjék az emberek a zenédet, mivel manapság rengeteg banda mozog, és nem tudsz rendesen figyelni, kiválasztani a neked megfelelőt, csak gyorsan átmegy rajtad, track1, track2, mint valami verseny. Egyébként sem keresnek sok pénzt a zenekarok a CD eladásokból, de beszélhetnénk az előnyeiről, hátrányairól még órákig, mindegy.

Tervezitek végre kiadni az ígért DVD-t?

Nos, néhány éve már dolgozunk egy dvd-n, és amerre járunk, csak filmezünk, filmezünk és filmezünk. Felveszünk mindent, amit lehet, a tavalyi szigetes fellépésen is forgattunk. Előbb mindenképp az új lemez munkálatait szeretnénk befejezni. A dvd-n nem csak egy koncert lesz, hanem megpróbáljuk összefoglalni a banda utolsó 10 évét, interjúkkal,, backstage jelenetekkel, minden egyébbel. Két Los Angeles-i bulit is felvettünk ezekkel a HD- kamerákkal, nagyon jó minőségben. Akár négy órás is lehet majd a dvd, tényleg, rengeteg anyagunk van, több doboznyi szalaggal, ami csak a kiválogatásra vár.

Miben változtál, mióta elkezdtél zenélni, és milyen hatással volt a zenélés a személyiségedre?

Hogy miben változtam? Nos, úgy érzem mindig is nyitott személyiség voltam, a világ dolgaiban és úgy általánosságban, igazából sosem zárkóztam el semmi elől. Tíz-tizenegy éve hagytam el az otthonom, hogy turnézzak és járjam a világot. Sok helyen voltam, Európában például Magyarország esik eddig legkeletebbre, ahol jártam, de szeretnék még eljutni, például Lengyelországba, Görögországba, Oroszországba, az csodálatos lenne. Nyitott elmével járom a világot, látom, hogy az emberek a különböző helyeken hasonlóan gondolkodnak, éreznek, és ez jó dolog. A hazámban az emberek többsége eléggé zárkózott, nem törődnek a világ többi részével, nem is tudnak sokat róla. Mintha buborékban élnék le az életüket; például kiakadnak, hogy ha mondom, hogy jártam Dél-Amerikában, csodálkoznak, mintha valami szörnyű hely lenne, pedig egyáltalán nem az.
Zeneileg: sok különböző bandában játszottam már, és sok bandával turnéztam is, és ez biztos hatással volt rám, például az Ignite-ról sem tudtam túl sokat e turné előtt, pedig ez egy óriási banda! Vagy vegyük a Burn The 8 Track-et. Mind jó barátokká váltunk ezen a turnén. (Ekkor a másik asztalnál eddig csendben internetező BT8T énekes hátrafordul, és mosolyogva mondja: „nagyon jó barátokká …s kitör a nevetés mindenkiből) Igen, jó barátokká, pedig mind különbözünk egymástól, 18-an élünk együtt összezárva a buszban, csak kis életterünk van, amit meg kell osztani 17 másik emberrel. Néha szükséged van rá, hogy egyedül légy kicsit, önmagadban, akkor elvonulsz és sétálsz egyet egyedül, de összességében ez egy óriási élet. Szeretek otthon is lenni, de egy hét után már legszívesebben újra úton lennék, zenélnék újabb és újabb helyeken.

Van valami, amit ma máshogy tennél, mint ahogy a múltban történt?

Hát, nem hinném, örülök, hogy így alakultak a dolgok, hisz most itt ülünk veletek együtt ebben a szép, nagy piros turnébuszban.

Melyik csapatokkal turnéznál a legszívesebben, tudnál mondani egy álom-turné összeállítást?

Huh, ez nehéz kérdés… jézusom…(gondolkodik), úgy gondolom, a legtöbb bandára, akikkel koncerteznék, nincs sok esély.

Enrique Iglesias?

Haha, na ő nem. Sok banda lenne, akikkel szívesen koncerteznék, de már feloszlottak, vagy régóta nem aktívak, talán a Pink Floyd, de arra nincs sok esély. Nem tudom, ez nehéz kérdés, nem tudnék tökéletes csomagot mondani. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel majdnem az összes kedvenc punk csapatommal turnéztam már, nem tudnék most hirtelen olyant mondani, aki kimaradt, leszámítva persze a Fugazi-t, de erre sincs esély. Nirvana, vagy inkább most már csak a Foo Fighters…
Holnap az AFI-val fogunk együtt játszani Bécsben, nagyon régóta barátok vagyunk azokkal a srácokkal. A legelső koncertjük Indiana-ban volt, négy ember előtt, s mmikor láttuk őket a barátnőmmel, csak lestünk, hú, ez nem semmi. És most nézd meg hova jutottak, 20 ezer ember előtt is felléptek már, ez egyszerűen hihetetlen! Nagyon jó érzés látni a barátaid sikereit, szeretném, ha a mi barátaink is látnának minket.

(ekkor bejön nagy sóhaj kíséretében a dobos Chris)
Tyler : Chris, mi lenne a te álom turnéd? (felénk fordulva: ) ő itt a dobosunk, Chris.

NuSkull-stáb egyszerre: Hi!

Chris: álom-turné? Egyértelműen a Manowar tagjaival! És én lennék a dobos:) Iron Maiden. Kiss, Judas Priest, Pink Floyd…

Tyler: mit szólnál Enrique Iglesias-hoz?

Chris: Szeretem Enrique-t :)

Tyler: Shakira, Tokio Hotel :)

(itt rövid Tokio Hotel fikázás kezdődik, melyben Bambee megemlíti a kettőnégy TH-rajogó tinikkel készített interjúját: – szeretitek a Panterát? Hö? :))

Death By Stereo: jézus…

Mik a terveitek a jövőre nézve?

Tyler: hazaérve erről a turnéról befejezzük az új dalokat, 6-7 már kész van, még befejezünk vagy 7 dalt, aztán lesz videoklip egy új dalra, de még nem tudom mi lesz a sztori benn, remélem, hamarosan láthatjátok majd. Aztán, ha kijön a CD, nyáron visszatérünk Európába fesztiválozni.

Mit üzentek a NuSkull olvasóinak?

Tyler: Köszönjük, hogy megnéztétek a bandánkat, reméljük, hogy visszatérhetünk még Mo.-ra, akkor is gyertek majd el a koncertre! Boldog vagyok, hogy az utóbbi pár évben kétszer is volt szerencsénk ebben az országban játszani, reméljük jó lesz majd a hangulat az esti koncerten, szerintem elég őrült lesz, még sosem játszottunk hajón!
Chris: köszönjük a támogatásotokat, (terminátoros hangon) még visszatérünk! Ígérjük!

 

Köszönet mindenkinek, akik segítségemre volt az interjú létrejöttében.