Chief Rebel Angel: interjú Felföldi Péterrel

Utoljára 4 éve csináltunk veletek interjút, egyetlen mondatban hogyan foglalnád össze a Chief Rebel Angel elmúlt 4 évét?

Hullámzó teljesítmény után kiváló hajrával mentett pontot a hazai csapat.

Kicsit bővebben a te dolgaid hogyan alakultak? 2009-ben visszaszálltál a Stereochristba, ez magától értetődő lépés volt mindkét fél szempontjából?

Magától értetődő ugyan nem, de így visszatekintve valahol logikus lépés volt. Szerintem egyikünk sem bánta meg. Kicsit talán váratlan volt, de akkoriban a CRA sem futott éppen, a többiek a Drünken Bastardsban játszottak, nekem meg hiányzott, hogy csináljak valami mást.

Hogyan fért meg a Chief Rebel Angel és a Stereochrist egymás mellett?

Az előbb említett okok miatt elég problémamentes volt, koncerteket sem kellett lemondani, ráadásul a Stereochristban is mindenkinek van másik bandája, úgyhogy megtanultuk ezekhez igazítani a dolgokat.

Viszonylagos csend ül mostanában a Stereochrist körül, mi a helyzet a zenekarral?

Mivel én szeptember óta Norvégiában élek, elsősorban én vagyok az oka, mert így nyilván nem tudunk sokat játszani. A többiek egyelőre az egyéb bandáikkal vannak elfoglalva (Kolos – Magma Rise, Balázs – Asphalt Horsemen, Gazsi – Torn from Earth). Viszont augusztus 31-án lesz a Wall of Sleeppel közös 10 éves születésnapi bulink, ahol a zenekar minden korábbi tagjai is színpadra áll, tehát a három lemez dalai három különböző felállásban hangzanak majd el.

Közben “szokás szerint” változott a Chief Rebel Angel felállása, mi történt Fidóval és Ákossal, és hogy került vissza Balázs?

Annyira változott, hogy közben volt még egy felállás, Hohl Árpival (Hollywoodoo) és Bátor Gergővel (Annabarbi, June16). Az ok mindenki esetében ugyanaz volt, egyszerűen zeneileg nem ült a dolog. Személy szerint nem bánom, hogy volt ez a köztes időszak, mert egyrészt olyan embereket ismerhettünk meg, akikkel a mai napig baráti a viszony, másrészt így tisztult le igazán, hogy ez a zenekar Balázzsal működik igazán. Ráadásul neki is szívügye a dolog, talán a The Taktikán kívül ez volt az egyetlen, klasszikus értelemben vett, tehát állandó felállású zenekara.

Most, hogy te külföldön élsz, Balázs pedig szokásához híven egymillió dolgot csinál párhuzamosan, mennyire lesz/lehet aktív a zenekar?

Hát, ez jó kérdés, nyilván nem egyszerű, de azért más példákon látni, hogy működtethető. Egyébként sincs már olyan rengeteg hely otthon, ahol játszani lehetne, tehát valószínű, amúgy sem turnéznánk szét magunkat. Ez a banda mindig a maga útján ment, ha volt elég energia, meg motiváció bennünk, akkor futott, ha meg kifogytunk az inspirációból, akkor félretettük kicsit. Egyikünk sem vár világsikert, azért csináljuk, mert élvezzük. Máshogy nem is érdemes.

Most sem siettétek el a lemezfelvételt, az új daloknak ennyi idő kellett, hogy összeálljanak, vagy csak egyszerűen ennyi eddig tartott, amíg eljutottatok a felvételekig?

A vicc az, hogy a teljes lemezt 2-3 hónap alatt megírtuk és összepróbáltuk, tehát egyáltalán nem tartott sokáig. Ami kívülről nézve hosszú időnek tűnt, az az ezt megelőző időszak, amikor lényegében egy teljes évre leálltunk, nem volt semmi ötletünk, nem éreztük, hogy örömet nyújt az egész. Ráadásul mindenkinél voltak magánéleti, egészségügyi meg munkahelyi gondok, így nehéz volt a zenekarra koncentrálni.

Igazán rövidek lettek a dalok és így a lemez is (még a Death Rock Cityhez képest is). Ez koncepció volt?

Nem volt így kitalálva, hogy most akkor 20 perc és kész. Viszont bonyolítani sem akartuk, mert a Double Speed, Double Standards esetében kipróbáltunk egy hagyományosabb dalformát és élőben soha nem ütött igazán. Az elképzelés az volt, hogy nagyjából azt kapja a lemezen is a hallgató, mint egy koncerten. Egyébként a zenei részét teljesen élőben vettük fel, négy óra alatt, nem foglalkoztunk editálással, meg hasonlókkal, mert ebbe a stílusba bele kell, hogy férjenek a hibák, sokkal hitelesebben szól.

A salakmotorozás tényleg benne volt a közhangulatban, amikor a számok születtek?

Annyira nem, mint az első lemeznél, de azért a fél szemünket a salakpályán tartjuk.

Elég folytonosnak tűnik a két lemez hangulata, voltak új zenei hatások, amik a lemezek közt értek benneteket, és benne vannak a Black Hornban?

Nyilván mindenkinél jöttek új hatások, de direkte nem tudnék mondani semmit. Elég szerteágazó a zenei érdeklődésünk egyébként, kevés a közös kedvenc. Talán Balázs és én vagyunk a két végpont, ő sokszor az én ízlésemnek elég szélsőséges dolgokat hallgat, én szeretem a könnyedebb, ha úgy tetszik, dúdolgatható cuccokat – ami meg nyilván neki szélsőséges, eheh. Barni talán a legnyitottabb, a Kisstől és a Van Halentől kezdve a free jazzig nagyon sokféle zenét szeret. Az a legritkább, hogy valamit mindhárman kedvelünk. Viszont soha nem éreztem, hogy ez gondot jelent, szerintem ha ezt el tudja fogadni az ember, akkor még a zene javára is válik. Egyébként annyira kompatíbilis egymással a két lemez, hogy van olyan dal, a Half Empty, ami még az első albumra lett felvéve, csak kicsit átalakítottuk.

És a szövegek terén?

Az első lemeznél nem igazán volt mögöttes tartalom, inkább próbáltam ötletszerűen összedobálgatni egy csomó dolgot, ami vagy jól hangzott, vagy nem. Most talán kicsit koncepciózusabban írtam, meg talán az is közrejátszott, hogy eléggé megundorodtam attól a közegtől, ami a hétköznapokban körbevesz. Annyi volt már a gyűlölet, a rosszkedv, meg a negativitás, hogy túlcsordult. Egyébként sem tetszik az a tendencia, hogy divat lett fekete-fehéren gondolkodni mindenről, hogy nem lehet normálisan viszonyulni az embertársaidhoz, hogy a világ törvényszerűen „gecijóarcokból,” meg „faszfejekből” álljon. Hogy a józan gondolkodásnak az a légköre, amiben a szüleink felneveltek, teljesen a perifériára szorult. Hogy az emberek arra képtelenek, hogy végighallgassák, amíg a másik befejez egy mondatot. Szóval sorolhatnám, valószínű, elég régimódinak tűnök, de igazából nem érdekel különösebben, besoroltam magam „radikálisan normálisnak”, próbálok ennek megfelelően élni és ezt tükrözik a szövegeim is.

A Black Horn lemezcím honnan jött?

Nincs e mögött sem különös átgondolás, csak jól hangzott, aztán elkezdtem agyalni a borítóterven és jött ez az ötlet, hogy fekete füst szivárog egy fekete kürtből, ami elég végítélet-szerű. Tetszett mindenkinek, úgyhogy ennél maradtunk.

A Death Rock Cityn elég sok vendégzenész került elő, a Black Hornon viszont a füzet nélkül nem igazán lehet észrevenni a sztárokat. Szerepelnek a lemezen vendégek?

Nem, és ez is arra a szándékra vezethető vissza, hogy minden úgy szóljon élőben, ahogy a lemezen. Szaxofonost továbbra is szoktunk hívni a koncertekre, mert a The 57 Deal vége az már védjegyszerű – dr. Máriás szavaival élve – metálkáosz, de most nem akartunk ilyen sztárparádé jellegű dolgot.

Lesz élőben második gitáros?

Nem tervezzük, meg kell tudnia szólalni trióban.

Végeredményben milyennek érzitek az új lemezt? Megüti a fukke szintet a wankerságmérőn?

Nem kérdeztük még erről Dr. Slayert, de megelőlegezem magunknak.

Mostanában elég sok angolul éneklő zenekar találta meg magának a magyar nyelvet, nálatok nem merült fel, hogy magyarul (is) írj szövegeket?

Nem igazán, legalábbis nem ebben a zenekarban. Én nem viseltetek egyébként olyan zsigeri ellenszenvvel a magyar szövegek irányába, változatlanul azt érzem, hogy rengeteg dolog van, amit még nem írtak meg jól magyarul, és szerintem óriási az igény a jó magyar szövegekre. Ha nem is a Chief Rebel Angelben, de talán egyszer majd megpróbálkozom vele.

A Black Horn a DDK Recordsnál fog kijönni, ami elég meredek, de legalábbis meglepő dolognak tűnik mindkét fél részéről. Ez hogyan jött össze?

Balázs ismeri őket, megmutatta a lemezt és szinte egyből rábólintottak. Az nagyon fontos volt, hogy meglegyen fizikai formátumban, mindannyian kicsit hagyományosan gondolkodunk ebben a kérdésben. A megjelenés szeptember elejére van időzítve, és valószínű, lesz egy budapesti koncert is hozzá.

Hogyan érzed egyébként, változott a magyar és/vagy konkrétan a budapesti underground az utóbbi 5-6 évben? Volt pl. BPRNR, lett mindenható Facebook, letöltések, stb…

Ha lehetek őszinte, én már jó másfél éve nem járok koncertekre, de előtte számottevő változást nem éreztem azon túl, hogy megjelent egy fiatalabb közönség. Voltak jó klubok, mint a Süssfelnap, vagy a Kulti, a Dürer, vidéken meg nekünk különösen Szeged és Kiskunfélegyháza volt kedves. Mindegyik kicsit más hangulattal bírt, de a maga módján mindegyik jó volt, igazából ugyanazok jártak le, és ez határozta meg a légkört. A BPRNR-t én nem éreztem közösségformáló erőnek, inkább egy címke volt, amit oda lehetett biggyeszteni a zenekar neve mellé. Olyasmi, mint amikor megtetszik egy film, rámész az imdb-re, és letöltöd a rendező összes korábbi alkotását, mert ha ez az egy jó volt, akkor tuti a többi is az. Ötletnek jó volt egyébként, de a valóságban kevésbé működött, mert nem volt igazán szoros együttműködés a zenekarok között. A Facebook, vagy korábban a MySpace mindenképpen pozitív fejlemény, rengeteget segített a kapcsolatépítésben. Ami pedig a letöltéseket illeti, nem érzem, hogy sokat rontott volna egy hozzánk hasonló zenekar helyzetén, az „üzleti mutatóinkat” nem befolyásolja érdemben.