2021. december 9.
A több évtizedes hagyománnyal rendelkező fanzine-kultúra mára sajnos jócskán vesztett népszerűségéből a ’90-es vagy a 2000-es években élt fénykorához képest, ennek ellenére még mindig találni itthon pár igényes magazint, melyek továbbra is lélegeztetőgépen tartják a földalatti színtereket. Ezek a nyomtatott rajongói kiadványok főleg a metal különöböző leágazásaival (death, black) foglalkoznak, de azért hardcore/punk vonalon is találni még egy-két olyan kiadványt, mint a hamarosan induló Miner X Core vagy a nagy múltú Reaction.
Utóbbinak a főszerkesztője, Sabján Bence még a ’90-es évek legvégén kezdett bele az undergorund dokumentálásába, a Reaction stábjában pedig már a 2006-os legelső számnál is ott volt. Egy nagyobb, 2010-es évek eleji szünetet leszámítva a magazin mára már évtizedes viszonylatban készül rendszeresen, egyre profibb szinten, idén nyáron már a 13. száma jelent meg. Ennek apropóján készítettünk interjút Bencével, szóba került többek között a Reaction indulása és története, a motiváció, a hazai zenei és fanzine-színtér, a megkerülhetetlen Bane zenekar, aktualitások és jövőbeli tervek is.
2006-ban hogyan és miért kezdted el a magazint, kik segítettek benne? Mi volt számodra az etalon, ami miatt elindítottad a Reactiont, és akár példaként tekintettél rá?
Valójában nem is az indító, hanem a segítő voltam, amikor indult az újság. Barátaim, ZsT és Borsó készítettek pár interjút egy fanzine-hez, de aztán megakadtak és beszerveztek néhány arcot, köztük engem is. Nekem volt egyedül kiadványszerkesztői végzettségem és némi fanzine-rutinom (Nyitott szemmel fanzine), így én az első számnál a külalakért és sokszorosításért voltam felelős, tartalmat csak nagyon keveset tettem hozzá.
Amikor a Nyitott szemmelt kezdtük el még 1999-ben Virág Csabival, elsősorban hazai fanzine-eket ismertünk (Egyenesen át, Total Addiction, Positive Front) és az ő hatásukra kezdtünk bele a sajátunkba. A kétezres évek legelején volt egy nagyon jó közeg, országos méretű, rengeteg újsággal, az emberek mindenfélével kísérleteztek, gyakorlatilag azt adtál ki, amit csak akartál. Ez a fanzine-készítés lényege. A Nyitott szemmel még nagyon éretlen volt, sokszor csak fogom a fejem, ha visszaolvasom. Aztán létrehoztam a TheSixCuts.hu weboldalt és ebből a kettőből sokat tanultam, a gyakorlat alakította ki, hogy milyennek is képzelem el a saját fanzine-emet.
2009 után volt egy nagyobb szünet, és ha jól emlékszem, a nálunk is megjelent 2015-ös groezrockos As Friends Rust-interjúval vágtál újra bele az írásba, immáron egyedül. Miért álltál le anno és miért kezdted újra? Damienéktől jött az újabb impulzus? Milyen irányba akartad elvinni a felélesztett Reactiont? Emlékem szerint innentől már angolul is mentek a számok.
Igen, ez Rózsavölgyi Viktor felelőssége, ő ébresztette fel a szunnyadó szerkesztőt bennem, haha. Rámírt pár héttel Groezrock előtt, hogy csinálna a Nuskullnak egy As Friends Rust-interjút és lennének-e kérdéseim. Nagyon régóta ismerjük egymást, tudta, hogy imádom a bandát és tényleg egy csomó kérdésem volt. Király élmény volt leülni ezekkel az arcokkal, akiket csodáltunk, és úgy dumálni velük, mint régi barátokkal. Szóval mindent kiveséztünk és a vége jóval hosszabb lett, mint ami online szokás, így az AFR–interjúnak csak egy része jelent meg online, én meg kiadhattam a teljes anyagot fizikai formában. Pontosan erre vágytam már azóta, hogy a kérdések megszülettek.
A Reaction akkor alakult, amikor ez a korábban említett nagy fanzine-szcéna eltűnt, de az olvasók még nem. Az első három szám nagyon pörgött épp ezért. 300 példány ment el belőlük lapszámonként. Aztán pár év után lelassultunk, ahogy az lenni szokott, és az emberek vagy ráuntak a várakozásra, vagy az olvasásra, és a negyedik szám olvasottsága nagyot esett. A csapatból többen el is engedték a dolgot, de nem a „siker” hiánya miatt, pusztán csak eddig tartott a lelkesedésük. Én később még próbálkoztam egy szűkebb csapattal, de az ötödik számból tényleg nagyon kevés fogyott, persze nem is nagyon erőlködtem, csak levittem pár bulira. Lassan az én lelkesedésem is kifújt.
A visszatérés óta nagyjából egyedül viszem az újságot és épp ez benne a jó. Csak olyasmi kerülhet bele, amit igazán szeretek, ez most az a kiadvány, amit megálmodtam. Remélem, tényleg tud belőlem közvetíteni valamit. A hatodik szám az As Friends Rusttal egy amolyan garázsdemó, amit követett a hetedik szám, az már teljesen az új Reaction volt, amit ma ismertek. Ezt követte a Bane különszám, ami sikított az angol kiadásért. Ez nem volt kérdés. De nem akartam cserben hagyni a hazai olvasókat, akiknek esetleg gondot okoz az angol nyelv. Olyan szerencsés életszakaszban voltam akkor, hogy megtehettem azt, hogy lefordítom az egészet, és így is lett. Ez annyira bejött, hogy egyből utána elkészítettem a hetedik szám angol verzióját, kiegészítve az As Friends Rusttal. Azóta az idei az első szám, amit nem fordítottam le angolra. Kezdek lustulni és amúgy is eléggé el vagyunk zárva most a világtól. A postára járás nem adja vissza azt az élményt, amikor fesztiválokra utaztam és nemzetközi barátságokat kötöttünk a fanzine-asztal fölött.
Kik segítettek az eddigi számokban, akár cikkekkel, interjúkkal, vagy nem utolsósorban az arculattal?
Azt már elárultam, hogy az arculat és a szerkesztés az én munkám, de az újabb számok borítóin 1-1 hazai tetováló vagy grafikus rajzai láthatóak. Név szerint Kovács Melinda, Király Tamás, Haraszti Sanyi, Szabó Ádám és Szabó Balázs. A kilencedik számra Ádámtól egy írógépet kértem és nagyon jól sikerült, abból póló is készült anno. Meg persze tetoválás.
A kezdetekkor ZsT (anno az Unheard Callban zenélt, hallgassátok meg, ha tudjátok!), Borsó, Kóla (ő ma egy polgári rock bandában nyomja, őket ne hallgassátok meg soha!), Eb (Exterminating Angel híresség!) és jómagam voltunk a csapat. A későbbiek folyamán segített nekünk Robika (ex-Wasted Struggle), csatlakozott Monyó (LLL fanzine, Embers) és Tabajdi Gabi. Az utolsó közreműködő egy szerb barátom, Dragan volt. Biztos emlékeztek a Mixtape projektre, amit egykori nuskullos társatokkal, Hegedűs Ritával csináltunk. Kár, hogy feladta az írást a sütisütésért. Végül, de nem utolsósorban barátom, Molnár Anna lektorál mindent, hogy ne égessem magam, hehe. Komoly munkája van az újságban, amiért nagyon hálás vagyok neki.
Nekem úgy tűnt, hogy számodra az egyik legfontosabb megjelenés a Bane köré épített szám volt. Valahogy mindig is különleges becsben tartották ezt a zenekart a régiónkban. Te miért pont ezt a bandát választottad egy ilyen különleges kiadás főszereplőjévé? Milyen visszajelzéseket kaptál a zenekartól?
Igen, a Bane különszám konkrétan kapukat nyitott meg számomra. Azt hiszem, tényleg sikerült meglepően rövid idő alatt egy kellően mély és tartalmas kiadványt összehoznom, amiért nem is akarom egyedül learatni a babért, mert ezzel a zenekarral ez mondhatni könnyű volt. Arra nincs válaszom, hogy mitől ment ekkorát itt a zenekar, de inkább az az érthetetlen, máshol hogy tudtak emberek nem kapcsolódni hozzájuk? A zene jó. Hardcore, nincs túlkomplikálva, de ötletes és friss. Emészthető, szerethető. Aaron Bedard, az énekes úgy kiabál, hogy szövegkönyv nélkül is hallod és érted a szövegeket. Ráadásul a szövegek jók! Százféleképpen kapcsolódhatsz hozzájuk. És végül, ha elmentél egy koncertjükre – különösen Budapesten –, az életre szóló élmény volt. Valamiért ezeken a bulikon senki sem várt a másikra, és tudod, azt hiszem, az az őrület, amivel fogadtuk itt őket, az egyik legerősebb kapocs lett, ami köt azóta is ehhez a zenekarhoz. Ilyen egyszerű ember vagyok, haha. Jó zene, jó szöveg, jó bulik.
Szóval az angol verzióhoz még hiányzott egy interjú, méghozzá Zachtől, aki annyira elfoglalt volt a turné indulásakor, hogy már napok óta úton voltak Európában, amikor végre elküldte a válaszait. Így maradt 20 napom a fordításra, korrektúrára, tördelésre és gyártásra, mielőtt Bécsbe értek. Igyekeztem minél kevesebbet elárulni abból, hogy mire készülök, és megjelentem Bécsben 150 db újsággal, haha. 1-2 perce voltunk ott, a klub előtt ácsorogtunk, amikor megjelent Dalbec, Bedard, Zach és James. Gyorsan mindnek a kezébe nyomtam 1-1 újságot és figyeltem, mit szólnak hozzá. Egészen érzelmes élmény volt mindannyiunknak. Lapozgatták és bár mindenkinek volt egy a kezében, de egymásnak mutogatták a magukét, amikor felfedeztek egy-egy vicces képet vagy egy új résztvevőt. A legnagyobb reakciót talán az a pár sor kapta, amit Chaka Maliktól, a Burn énekesétől kaptam. Szuper volt. Zokszó nélkül elvitték magukkal turnéra az összes újságot, ami mind el is fogyott. Nyomtatni kellett még a budapesti búcsúkoncertre az angolból az addigra elkészülő magyar változat mellé. És Dalbec rendelt a zenekar számára 50 darabot, hogy azt a családtagjaik között osztogassák majd szét.
Pár éve kedvcsináló jelleggel két videós megjelenéssel is jelentkeztél (Bane, Horváth Tamás „Csonti”). Ezt a formátumot nem akarod feléleszteni?
Ma már furcsa belegondolni, hogy van egy YouTube-csatornám, haha. Minek az nekem? De pont a Bane-búcsúkoncert körül készítette Ofner Geri barátom ezt a dokumentumfimet a Bane és rajongóik kapcsolatáról, amiben én is szerepeltem és innen jött az ötlet, hogy Csonti interjúját felveszem videóra és Gerivel vágatok belőle egy kedvcsinálót. Az előbb még megmosolyogtam a dolgot, de most visszanéztem és tök jó! Több ilyet kellett volna csinálnunk. Ennek ellenére nem akarom feléleszteni, én túl analóg vagyok ehhez, ha érted mire gondolok. Maradok papíron, de ha valaki a vállára venné ezt, szívesen hozzátennék.
Egy pár gondolatot mondanál a legújabb számról?
Mindenki hallgasson sokkal több Kill Your Idolst! Ők az egyetlen külföldi banda a tizenharmadik számban. Mellettük a hazai kedvenceimmel beszélgettem: Gear, Escalate, Graveolution. Ha játszanak, én ott leszek, gyertek ti is! Készítettem még egy rövid, de vicces interjút Kiss Ádámmal a Contra legutóbbi lemezéről, amit igyekeztem nem a szokásos módon tálalni. Szerintem poén lett. Valamint olvashattok még a The Last Charge-ról, akik elég stílusosan tértek vissza elbúcsúzni. Remélem, nem marad el a decemberi koncert. Nagyon várós!
Van ebben a számban egy különleges rész a hazai cigányság és a hardcore kapcsolatáról. Honnan jött az ötlet? Lesz ennek folytatása?
Egy ideje játszottam már a gondolattal, hogy vajon milyen egy kisebbség tagjaként élni Magyarországon. Vannak a színtéren roma származású barátaim és a segítségükkel némi betekintést kaphattunk. Szerintem ez fontos dolog. Nekik is nagyon fontos ez a téma és érthető módon szívükön viselik. Én nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, hogy jó ötlet volt. Őszintén tartottam tőle, hogy kapunk majd hideget is, de nem volt egyáltalán semmi ilyesmi. Folytatás lesz, egy másik témával.
Kivel készítetted el a legemlékezetesebb interjúdat?
Nehéz kérdés. A már említett As Friends Rust és Bane mellett a The Effort-interjú is különösen közel áll a szívemhez. Mindig jó régi barátokkal nosztalgiázni (helló Csonti, Zsopa, Semmi Komoly), meg volt az a projekt, amikor lementünk egy próbaterembe tízen és átbeszéltük, kinek hol tartanak épp a bandái, meg egy csomó más dolgot is. Az egy háromórás felvétel lett. Durva volt feldolgozni, de nagyon élvezte mindenki és jó ötlet volt szerintem.
Ha már legjobb beszélgetések: kivel szeretnél a legszívesebben interjút csinálni?
Valamelyest kitérő választ kell adnom, mert nem tudok rávágni neked egy nevet. Egyrészről imádok titkolózni. Van már egy projekt készülőben pár arccal a színtérről, akikkel egy, a zenéhez nem féltétlenül kapcsolódó témáról fogunk beszélgetni. Volt már hasonló, most van egy izgalmas új témánk. Majd meglátjátok, még korai elkiabálni. És emellett mi legyen a zenei tartalom? Az előző szám majdnem kizárólag hazai bandákat vonultatott fel, és ezt amúgy nagyon élveztem, de többen közülük nem először szerepeltek már a Reactionben. De őket szeretem, ezek a kedvenc zenekaraim, de tényleg túlzás lenne mindig ugyan azokat az arcokat kérdezni. Minden számba kéne egy Marton Tomi-interjú!
Miket szoktál olvasni mostanában, akár külföldi, akár magyar? Egyáltalán a hazai színtéren rajtad kívül készít még valaki fanzine-t? A death/black körökben egész jól megy ez a dolog, mi a helyzet a hardcore-ral?
A Star Wars: A köztársaság fénykora könyveket! De te fanzine-ekre gondoltál, igaz? Külföldieket azokat olvastam mostanában, amikből rendeltem terjesztésre is. Absolute Truth, Core Clientele, From Within, More Than Ever, Sex & Glue. Hazai részről nagyon várom a Miner X Core fanzine megjelenését. Decemberre ígérik a tatabányai srácok. Hazai hardcore fanzine nincs más. A Kripta kollektíva néha előáll ezzel-azzal.
Számodra melyek most a legjobb bandák itthon?
Az én legnagyobb kedvencem a Gear. Pont az a fajta hardcore, amit imádok, és Tomi az egyik legjobb frontember. Ott a mindig zseniális Touch és a legújabb durranás, a veszprémi Escalate. Moshpozitív vegán straight edge. Ha élitek a korai Throwdownt, hallgassátok meg a demójukat! Az Exterminating Angel mindig is király volt, de az új számok nagyon jók. Kiszely Dani nagyon jó dobos és szuperül áll a bandának az új irány. Meg bevállalták a legjobb feldolgozást, hehe. Nagyon élem a Satellest, a Some Got Saveddel megvettek teljesen. Tudod mit szeretek még nagyon? A Graveolutiont. Szétszed.
Hogy áll az utánpótlás? Látsz olyan következő generációt, akár zenekarok, akár fanzine-ek, blogok tekintetében, akik viszik tovább az undergroundot?
Hiányzik az, hogy legyen pár közép- vagy főiskolás zenekar, akik be tudnak vonzani haverokat, új arcokat. A Gear-koncertekre szoktak jönni Marton Tomi diákjai, de egy haverod bulijára biztosan szívesebben mennél és sokkal lazább lennél, mint a szabadnapos tanárod koncertjén. De nem is kell panaszkodni, mert van egész sok koncert és a magyar hardcore-zenekarok elég jók. Találhat magának mindenki kedvencet, akikért lehet lelkesedni.
Zsopa (Nesze, New Dead Project) egyszer azt mondta a koncertezésről, hogy olyan, mint a szex: jobb csinálni, mint nézni. Kicsit így vagyok a mi munkánkkal is, bár ez inkább kényszerből fakad. Azt a kis szabadidőmet, ami jut, inkább az alkotásnak szentelem, mint blogok, podcastek rendszeres követésének. De üdv Nuskull, Do You Know Hardcore, Mögött blog, LYR X podcast! Volt egy megjelenés idén, amire nagyon felkaptam a fejemet: ez Bali Dávid barátom könyve, amiről biztos ti is beszámoltatok, talán nem kell bemutatni, de szeretném mindenképp jelezni, hogy mennyire menő és izgalmas egy ilyen könyv megjelenése.
Bár erről nem szól a kérdésed, de szeretnék megemlékezni arról, hogy történt nemrég egy nagyon szomorú dolog a magyar fanzinekultúra életében. Klein Laci, az ELTE munkatársa, fanzine- és szamizdatkutató tragikus hirtelenséggel elhunyt. Háttérfigurája volt a kultúránknak, de megbecsült és fontos tagja volt a közösségnek. Nagyon durva, 1-2 héttel előtte még összefutottam vele, itt lakott a közelünkben Szentendrén.
Mik a jövőbeli tervek? Bármi egyéb végszó?
Nagyon köszönöm, hogy megkerestél a kérdéseiddel! Nyilván nem ért váratlanul – hisz beszéltünk róla korábban –, de jó volt az időzítés, sikerült kicsit felráznod és beindultak a kis fogaskerekek a fejemben. Mostanában elég demotivált voltam, pedig van itt egy félbehagyott zine, ami eléggé kilóghatna a sorból, ha befejezném. De a következő Reaction lapszámmal is próbálok majd kitörni kicsit a sormintából.
Ennél konkrétabb terv az, hogy december 10-én a Dürerben már a The Last Charge előtt kiüvöltsem és kitáncoljam magamból minden bajomat, aztán hagyjam, hogy a fiatalabbak és fittebbek verjék ki egymásból a szart, de remélek kicsit részt venni a suttyóságban én is, hehe.
Köszönöm szépen még egyszer a lehetőséget! Nézzetek el a Reaction facebook-oldalára, ahol bevallom, nem sűrűn osztok meg tartalmakat, de ki fog derülni, melyik számban milyen tartalommal találkozhattok és küldjetek egy üzit, ha rendelnétek. Köszi!
