Talán nincs is olyan keményebb zenét kedvelő ember, aki ne hallott volna a kaliforniai (narancsvidéki) hardcore zenekarról - az egyötödrészt magyar - Ignite-ról. A több, mint tíz éve létező csapat nemcsak a világot járta már be, de a kiadókat is; undergroundból lassan nagykiadóig jutottak, a tengerentúlon az Abacushoz, Európában pedig annak anyacégéhez, a Century Mediához szerződtek. Persze nem mondhatnám, hogy pont Magyarországon volna az Ignite a legnépszerűbb, ez főleg a zenekar politikai beállítottságának köszönhető, illetve annak, hogy az énekes, Téglás Zoli többször is nyilatkozott a hazai politikai élet állásáról, a kommunizmusról, Magyarország jövőjéről. Nos, ez sokakban némi ellenszenvet váltott ki, bár tegyük hozzá, ez semmit nem von le a csapat zenéjéből.
Az Ignite első nagy sikereit a 2000-ben megjelentetett „A Place Called Home” hozta meg, ezzel a lemezzel egyébként öt éven át teljes sikerrel turnéztak, nem is csoda talán az olyan nótákkal, mint a Csitári hegyek alattra épülő címadó népdal, de példálózhatnék még sokat, hiszen önmagában az egész A Place Called Home egy korrekt, rendes lemez, bár én kicsit kiforratlannak éreztem még néhol. Ezért is vártam nagyon az Our Darkest Days-t, hogy halljam, mire képes a zenekar öt év után. Intróként az Our Darkest Days-szel nyit a lemez, amelyben az első feltűnő, igazán fix pontot egy megszólaló MÁV szignál képez. A számból folytatódó „Bleeding” egy ütemes, az Ignite-ra jellemző, magasabb dallamokkal operáló dal. Meglepően jó nyitása ez a lemeznek amúgy, fülbemászó, nem is hosszú, épp olyan, mint amilyennek lennie kell. A „Fear is our tradition” egy kicsit monotonabb, de slágeresebb nótája a lemeznek. A „Let It Burn” egy hardcore szerelmes nóta, igazán kellemes. A „My judgement day” a lemez egyik legjobb száma, a refrén egészen fantasztikusan felépített, Zoli rendkívül jól használja a hangját, az eddigiek alapján azt is mondhatnám, hogy sokat fejlődött is. A „Save Yourself” ismét egy pörgős, gyors része a lemeznek, ám az igazi kiteljesedést a „Three Years” hozza meg. Az ezredfordulón megjelent „Place Called Home” európai verzióján nemcsak a címadó szám eredeti, népdalos változata szerepelt, hanem egy U2 nóta feldolgozása is, a „Sunday Bloody Sunday”-jé is. Ez a feldolgozás most ismét felkerült a lemezre, ám egy jóval profibban meghangszerelt, még inkább a zenekarra illő hangzásban. Az eredeti számot jobban szeretem, de ebben a megvilágításban is érdekes volt hallani. A lemezzáró „Live for Better Days” egy akusztikus nóta, kellemes lezárása az anyagnak, mely után – követve a hagyományokat - egy magyar népdal szólal meg. Összességében az „Our Darkest Days” egy kellemes, korrekt lemez lett, ennél semmiképpen sem több, azonban azt meg kell hagyni – elsősorban hangzásban, de a dalokban is - az előző lemezüket ötször kenterbeveri. Az Ignite ettől még egy középszerű zenekar marad, a világot megváltani sosem fogják, de vélhetően nem is ez a céljuk. Téglás Zoliék így is elég embert szórakoztatnak a zenéjükkel, és nemcsak Magyarországon. Annyi biztos, hogy eredetiek, a megvalósítás azonban már egy másik kérdés, nekem így is bejött amit hallottam, de egy kitűnő lemezhez ennél több kompromisszum szükséges. 7/10.
