Thrashcore, metalcore, death metal, miegymás?...
A holland Devious már nevében is sejteti, hogy némi köze van a death metálhoz. A borne-i csapat ’98-ban született és kissé későn 2002-ben jött ki az első anyaguk demó formájában, amit egy évvel rá az Acts of Rage nagylemez követett, majd ez évben kijött a Domain, melyről most olvasol. Ahhoz kétség sem fér, hogy a kezdetekben zenéjük thrash-death volt (ennek tudható be az is, hogy a kultikus csoda gyilkos holland Altar énekese volt az első hörgőgépük), ám mára a műfaj némileg átalakult. Tagadhatatlan a thrash-death jelenléte, de már sokkal modernebb fertőzésekkel felruházva ugrik fejest a keserű jelenbe…
12 szám közel 50 percben taglalva, a külsőségek és a hangzás remek, a logó azt kell, hogy mondjam egyéni, de inkább emlékeztet egy black vagy folk metál bandáéra, mint arra, amit a CD rejt. Nem is húznám az idegeket, könnyen körbeírható a dolog, az Entrance... kellemesen vezet fel, misztikus billentyűkkel a háttérben (kissé Angel Dust szerűen) már ízelítőt ad a várható modern hatásokból. Ahogy a Room 302 berobban, egyértelműen érezhetővé válik a svéd melodikus vonal, mely kéz kezet mosva szépen váltakozik a thrash-death csépelésekkel, más nótákban, pedig a black metál is némi szerepet kap, kiegészülve a megbúvó, de azért kellemes hangulatot nyújtó szintetizátor témákkal. Mivel az alapvetően In Flames és At the Gates szerű dolgok keverednek itt, így a szaggató riffek miatt a metalcore vonal sem teljesen tagadható, ahogy pl. az Incantation of the Earthbound elején Cradle Of Filth szerű (Dani hangját is beleértve) részek tűnnek fel. Akad itt-ott pár tiszta death metál rész (minimálisan Morbid Angel szerűek - agyasságuk miatt) és pár thrash téma is, de mind inkább thrashcorenak tűnnek!
Ugyanúgy érzem benne a Maroon vagy a Heaven Shall Burn hatását, mint a már említett In Flames-t, és mai Hypocrisy-t. Ebből következik, hogy ami a lemez előnye, az számomra a hátránya is egyben… Túl változatos, rengeteg ötletet sorakoztatnak fel, gyönyörűek a váltások, a dallamok éppen úgy kapnak érvényt a létezésre, mint a brutális agresszió, lassú és gyors váltások, szólók és deathcore és metalcore féle zakatolások és szaggatások. Ez utóbbira erősen rájátszik Coen Tabak súlyos orgánuma, mely igazán maiként kapja fel a nem túl barátságos szövegvilágot és zenei témákat. Avagy minden a helyén van - a tudás pedig kifogástalan, bár egy kicsit túl trendinek érzem a végeredményt, persze mostanában az ilyesfajta zenékre nagy a kereslet, és az igényes tálalás és tartalom miatt a Devious nem áll esélytelenül a sorba. A CD tartalmaz egy multimédiás részt is, ami mindössze a Room 302 klipéből áll.
Semmi rosszat sem tudnék róluk mondani, a teljesítmény maximális és a műfaji kavalkád is jól áll nekik, bár inkább ajánlott egy bátor mai metalcore arcnak, mint egy 90-es évek eleji death vagy thrash fanatikusnak. Változnak az idők, és mássá lesznek a műfajok is… a hibrid zenék és stílusok pedig pártatlanságából kifolyólag életképesebbek, mint valaha!
90%
