A Deftonesszal június 26-án sikerült pár percig beszélgetnünk a Petőfi Csarnokban tartott koncertjük előtt. Sajnos idő hiányában az eredetileg 20 percen Galamb Zolival (Ekultúra.hu) kellett osztozkodnunk. Utólag a 20 percből összesen kb 8 perc lett, mert a zenekar a folyamatos turnézás miatti strapára hivatkozva rövidítette az interjúkat. A gitáros Stef Carpentert, és a basszusgitáros Chi Chenget faggattuk.
Zenétek mindenféle stílusok és műfajok vegyes felvágottja, de általában numetalként emlegetik. Ti viszont nem akarjátok, hogy a numetal kategóriába soroljanak benneteket. Mi ennek az oka? Stef: Mert mi nu-RAP-metal vagyunk. Nu-rap-metal? Mi a különbség? Stef: Nincs sok. Nem, igazából az emberek annak hívják, aminek akarják, én csak hülyéskedtem az ilyenekkel. Nem kategorizálunk, mi csak zenélünk.
És miben különböztök más modern metál bandáktól?
Stef: Mindenki kisebbségi. Mindenki kisebbségi…
Chi: Kivéve a tour managerünk, de úgy hiszi magáról, hogy ő sem fehér. Bizony. Ha olyankor hallgatod, amikor igazán gyorsan beszél, és becsukod a szemed, azt hinnéd róla, hogy mexikói vagy fekete, aki ki próbál törni. [Ekkor megszólal a menedzser] Ez az.
A Faith No More-t egyik kedvenc zenekarodként említetted egy honlapon. Ennek ellenére nem nevezed meg őket, sok más hasonló bandával együtt a zenei hatásaitok között. Ennek mi az oka? Stef: Igazából nekünk egy nagyon, nagyon, hosszú listánk van a hatásainkról, de nem akarunk hasonlítani egyikükre sem, csak szeretjük a zenéjüket. Vágd fel a zenei palettát. A mi zenénk más zenei stílusok keveredéséből áll, de mégis teljesen a miénk marad, a keverési arányok miatt. Nincs pontos recept. Amikor megtaláljuk azokat a részeket amiket mi szeretünk, megszületik belőle egy szám. Úgy vagyunk vele, hogy ami nekünk tetszik, az a közönségnek is tetszeni fog, legalábbis ez eddig bevált.
Most épp Európában turnéztok. Meghallgatjátok-e a titeket kísérő zenekarokat vagy bármilyen helyi zenét?
Stef: Igen, ha van rá időnk.
És van időtök?
Stef: Néha igen, néha nem.
Chi: A ma estire gondolsz?
Nem, igazából a tegnap estére. Volt ott egy magyar együttes, a Subscribe.
Stef: Volt ott jó pár együttes, de tudod, az utolsó héten rengeteget repültünk, néha reggel ébredünk, néha az éjszaka közepén. Örülünk, ha eljutunk a hotelbe és tudunk pihenni. Én például csak 17 órát aludtam az elmúlt hat nap alatt.
A zenétek néha disszonáns, és mintha, a világgal és az élettel szembeni elégedetlenséget, frusztrációt fejezne ki. Ez valódi életérzéseket tükröz, vagy csak a művészi önkifejezés egyik formája? Stef: Mi csak egymással vagyunk elégedetlenek. Ez alatt őt értem. [néz Chire] Chi: Vagy Abet. Stef: Vagy Franket. Chi: Vagy körbemehetünk egymáson! [nevetünk] Stef: Igen, néha van egy kis problémám vele [mutat Chire], de attól még szeretem! Chi: Egyikünk sem képzett zeneileg, így a dolog elég szarul szokott hangzani. Stef: Egy garázsbandának indultunk, de már nem azok vagyunk.
Oké, akkor most beszéljünk a következő lemezről. Chi: Hűha, micsoda gyors csere volt! [utal a mikrofoncserére köztünk és az Ekultúra.hu közt] Igen, két különböző magazintól jöttünk, együtt interjúzunk az időspórolás miatt. Chi: Ja, értem. Szóval mit tudnátok mondani a következő lemezről, ami elvileg most októberben jelenik meg? Chi: Ez amolyan… Nagyon buzis tánclemez. [hatalmas nevetés] Mint Cher. Ezt akartuk mindig is, hatalmas lesz! És miben fog különbözni az előző lemeztől? Chi: „Gay. GAY!” Egy kicsit buzisabb. Egy Deftones lemez…. Csak buzis. A Deftones új oldala, rózsaszín cuccokban nyomjátok, mi? [Ekkor Chi nekiáll fütyülni valami langyi dallamot és utánozza a táncosokat.] Amolyan Justin Timberlake-vonal? [Levee elkezd dúdolni valami buzis dallamot] Chi és Stef: Whoo, hé azért ember… Ne sértegess! [nevetünk] Inkább Nelly Furtado. [Ekkor kicsúszik a számon egy „Hűha” amit Chi félreért] Chi: Na ő bejön, mi? [nevet]
Tour manager: Last question please.
Na most komolyan, pár szóban csak. Stef: Önmagunk kliséi lettünk. Dinamikusan változnak a kemény és dallamos részek. Kissé eltávolodtunk magunktól, de még mindig egy Deftones album. Nagyszerű lemez!
Nem unjátok a zenélést vagy egymást még így ennyi évvel a hátatok mögött?
Stef: Néha igen, de ez nem annyira unalmas. Őszinte leszek, amikor a stúdióban vagyunk, a számok igazán könnyen jönnek elő, de van köztünk egy állandó „háború”, mivel mind az öten más véleményen vagyunk a zenéről. Rengeteg ötletünk van, amit a számokba akarunk építeni, így ez állandó kihívást jelent. A jövőben egyre többel és többel akarjuk kiegészíteni. Még mindig működik amit csinálunk de néha nem árt újdonságokkal feldobni.
Rendben akkor a valós utolsó kérdés. Hogy tudtatok összehozni egy ennyire sötét, borús lemezt, mikor egy olyan gyönyörű helyen dolgoztatok, mint Malibu? Chi: Nem dolgoztunk sokat Malibun. Nem? Így olvastam a neten. Chi: Nem, nem úgy értem. Sokat voltunk ott, de nem csináltunk mást, mint napoztunk, dominóztunk, sok sört ittunk, és sok füvet szívtunk! Szóval igazából, a lemezből SEMMI sem készült Malibun! [nevetünk] Stef: Egy hozzáfűznivalóm van még a dologhoz: Miért nem legalizálták már az egész Földön a füvet? Chi: Eh, helyben vagyunk… [nevet] Stef: Hiszen ez csak fű!
Ekkor szólt a másfél mázsás SZTKs szemüveget viselő, "tour manager" hogy tényleg vége. Megköszöntük, és hagytuk a srácokat felkészülni a fergetegesen sikerült koncertre!
