Hírek
Zenészek, akik már biztos nem jönnek hozzánk idén: kilépett a Decapitated énekese és a Sylosis gitárosa
Mindkét arcnak megvan már az utódja, akiket az év végi budapesti koncerteken is láthatunk majd.
Ez a hétvége nem sok jóval kecsegtet azoknak, akik szeretik kedvenceiket a megszokott arcokkal fellépni. Ott hagyta zenekarát ugyanis a Decapitated énekese, Rasta, polgári nevén Rafał Piotrowski, illetve Alex Bailey, a Sylosis ritmusgitárosa. Előbbi 15 évet, míg utóbbi 16-ot húzott le az adott bandánál.
Bár egyik zenész se hagyja el rossz szájízzel második családját, Rafał nem indokolta a döntését, Alex pedig arra hivatkozott, hogy nehéz volt összeegyeztetni a turnézást a magánéletével. Szerencsére mindkét tag helyére került valaki:
- a Decapitated mikrofonját a finn dallamos death-brigád, a Mors Subita énekese, Eemeli Bodde veszi át (meg az angliai Damnation fesztiválon a korábbi énekes, Sauron is visszatér néhány régi dal erejéig)
- a friss kislemezes Sylosisban mostantól Ben Thomas penget a zenekarvezető Josh Middleton mellett, akivel a groove metalosok már tavaly is játszottak együtt a Malevolence-szel közös turnéjukon - akkor Ben bőgőzött.