Winston rábólintott: “A Parkway kinőtte a metalcore-t”

Holnap jelenik meg a Parkway Drive új albuma, a Reverence, ami az eddig kiadott dalok alapján talán még a két éve megjelent elődjénél, az Ire-nél is megosztóbb anyag lehet. Az ausztrál csapat megint egyre távolabb sodródik a korai lemezei sűrű, intenzív hangzásától, és úgy tűnik, nem is nagyon akarnak visszanézni. A napokban a Loudwire készített egy interjút Winston McCall énekessel, és fel is tették neki a kérdést, egyetért-e azzal a kijelentéssel, hogy “a Parkway kinőtte a metalcore-t.” A frontember pedig rá is bólintott erre.

Igen, ezzel egyetértek. A metalcore, meg az összes mai címke konkrétan arra jó, hogy az emberek tudják, milyen a hangzásod. Annak idején még arra volt jó, hogy az lemezboltban megtaláld, amit keresel, mert az egyforma hangzású lemezek egy helyen voltak. Rock, metal, punk, folk, akármi.

Igazából annyit akarok, hogy ha az emberek meghallják a zenénket, azt mondják rá, hogy “ez olyan Parkway Drive-os.” Ennyi. Nem akarok olyanokat mondani, hogy egy metalcore-banda vagy egy metálbanda, vagy akármilyen műfajú banda kell hogy legyünk. Úgy hangzunk, mint saját magunk.

Kreatív szempontból egyre csak, ahogy öregszünk, egyre több dolgot akarunk kipróbálni. Mindig is egy súlyos banda leszünk, ez a lényeg. De régen is az volt a lényeg, hogy mi az, amit szeretünk? A dallamos dolgokat, a súlyos dolgokat, az olyan dolgokat, amik érdekelnek. De ebbe igazából nagyon sok minden belefér, szóval továbbra is bejárjuk majd ezeket a területeket.

Winston azt a kérdést is megkapta, melyik a legsúlyosabb szám a lemezen az eddig nem hallottak közül, amire viszont nem tudott választ adni.

Nem tudom. Attól függ. Mondjuk a Wishing Wells súlyos. Az Absolute Power riffje nagyon-nagyon súlyos, de aztán a refrének nem. A Chronosban meg ott vannak azok a beatdownos refrének, meg ilyenek… Tényleg nem tudom. Ennél a lemeznél sokszor úgy volt, hogy nem akartuk azt, hogy egy folyamatos “audio kolbász” legyen az egész, tudod, amikor a szám dinamikája végig egyenes, mint egy kolbász, zzzzz. [az ujjával mutogat] Mikor három perc súly a szám, és a hangsáv is ezt mutatja. Külön odafigyeltünk arra, hogy a nagyon súlyos témákat ellensúlyozzuk nagyon-nagyon lágy témákkal. Ott van például a Shadow Boxing, ami teljesen skizofrén, a létező leglágyabb éneklés van benne, aztán a refrén meg ilyen pam-pararararam-pam-pam, marha súlyos [léggitározik]… Szóval ja. Nem tudok mit válaszolni.

Az interjú teljes felvételét végig is lehet nézni: