2014. február 28.
A mai nap folyamán három nyári koncertjét leplezte le a Budapest Park, melyek közül a legnagyobb érdeklődést a Dropkick Murphys visszatérése jelenti: a zenekar 2001-es Mega Pubos koncertje után látogat ismét hazánkba június 17-én, és a hozzánk is elérő turné apropóját a Signed and Sealed In Blood megjelenése adja majd.
A hiánypótló események sorát gyarapítja majd az is, hogy három év után ismét a fővárosban lép színpadra a NYHC-legenda Sick of It All: a Koller-fivérek zenekara feltehetően már új lemezével tér vissza július 22-én, ami azért is örömteli, mert a régebbi dalokat újragondoló Nonstop is immáron három éve, hogy napvilágot látott.
Végül pedig ugyanígy nagy örömre adhat okot, hogy januári teltházas koncertje után nyáron sem hagyja majd békén hazai rajongóit a Protest The Hero: a kanadai zenekar a Volitionnel dupláz majd itthon, és az évzáró listánkon is előkelő helyezést elérő anyag dalszövegeit addig még nagyobb magabiztossággal sajátíthatjátok el, Rodyt pedig úgysem lehet majd kordon mögött tartani július 1-jén.
A PTH-val egy napon, közös turnéjuk keretében pedig az utóbbi évek egyik legjobb djent lemezét elkészítő, legutóbb többek között Jeff Loomis társaságában Budapesten járt Monuments is emeli az est fényét, akiknél ráadásul a Periphery Spencer Sotelo előtti énekese, az Ever Fortright, illetve korábban Friend For A Foe projektekben is érdekelt Chris Baretto énekel.