Veil Of Maya: erre számíthatsz hétfőn

Május 14-én ismét Budapestre látogat a Sumerian Records egyik legizgalmasabb zenekara, a legutóbb a Dürer kistermében a Carnifex vendégeként felbukkant Veil Of Maya, a srácok pedig egy igazi utazófesztivált szerveztek maguk köré. Ennek jegyében kiadótársak éppúgy velük tartanak a Betraying the Martyrs és a Structures képében, mint a djent két felkapott előadója, a Vildhjarta és a Volumes, akiket anno ha kicsit alul is értékeltünk saját kritikánkban, élőben biztosan felszántják majd a Dürer színpadát. További bizakodásra adhat okot, hogy kikerült az Eclipse Touron eddig játszott VOM-dalok listája, így akik a korábbi lemezeket szeretik, mindenképp összetehetik a két kezüket, hiszen a tizenegy dalos szettekből négyet a 2008-as The Common Man’s Collapse szakít ki magának (Crawl Back, Pillars, We Bow in it’s Aura, valamint az elmaradhatatlan It’s Not Safe to Swim Today), míg az [id]-ről is előkerülnek a legutóbb hiányolt dalok (a Dark Passenger és a Mowgli is befér a klipes Unbreakable mellé), míg az új albumról a 20/200, a The Glass SlidePunisher és a Divide Paths csendülhet majd fel nálunk is. Jegyek a helyszínen is válthatók lesznek, mi pedig interjút és beszámolót is hozunk majd az estéről.