Végre ismét hazánkba látogat a Defeater!

Örömhír a mai a Defeater rajongóinak, ugyanis az amerikai dallamos hardcore zenekar ismét hazánkba látogat, hogy megmutassa: elsősorban nem felvételen, hanem erre rákontrázva élőben képes testet ölteni az az erő, ami dalaikban lakozik. A Derek Archambault (aki egyébként idén jelentette meg Alcoa nevű akusztikus projektjének kiváló bemutatkozó nagylemezét) által vezetett zenekar harmadik nagylemezét népszerűsítő turnéjának keretein belül érkezik a fővárosba, ahol a Letters Home legerősebb zöngéi mellett, az első két lemez (Travels, Empty Days & Sleepless Nights) leginkább koncert kompatibilis slágerei is felcsendülnek majd. A headliner pozícióban érkező zenekar ebből kifolyólag nyilvánvalóan egész estés műsorral készül, aminek keretein belül minden bizonnyal körbejárják majd a teljes életművet. A zenekar egyébként legutóbb a Bringin’ It Back fesztivál második részén lépett fel hazánkban a Comeback Kid és a Have Heart oldalán, de akkor még kevésbé voltak az érdeklődés középpontjába. A fentiek függvényében így minden adott, ahhoz, hogy január 29-én a Dürer Kertben valósulhasson meg az év első igazán emlékezetes „hardcore” bulija, ahova a jegyeket 2013. december 31-ig 3.500 forintért és 2014. január 1-től 4.500 forintért tudjátok majd megváltani. A legjobb hír pedig, hogy három különleges külföldi zenekar fog a srácoknak bemelegíteni, akiknek a nevét egyelőre homály fedi, de azt garantáljuk, hogy örülni fogtok. Siessetek a jegyvásárlással, mert mindössze 150 darab elővételes jegy kerül kiárusításra! Addig pedig készüljünk a koncertre, amit itt tudtok bejelölni facebookon. Ki az, aki biztosan ott lesz?