Végleg elcsendesedik az Amebix

Sajnos bekövetkezett az, amire belül mindenki számíthatott: a tavaly egy nem is akármilyen, áltatunk is méltatott nagylemezzel 24 év után visszatért Amebix immáron tényleg befejezi a működést jelenlegi formájában, ugyanis ahogy az énekes-basszusgitáros Rob is kifejtette, az elmúlt öt év feltámasztásra fordított energiája nem térül meg abban, hogy olyan biztos jövőképe lehessen a bandának, hogy érdemes lehessen folytatni azt. Ha emlékeztek, a zenekar már tavaly, a Sonic Mass megjelenése óta igyekezett szervezni magának egy visszatérő turnét, azonban a dobos Roy Mayorga egészségügyi állapota nem tette ezt lehetővé. Hogy később milyen más okok miatt nem valósulhatott meg, az már sosem derül ki: ugyanakkor a két alapító, Rob és Stig úgy döntöttek, hogy most ér véget a pályafutása végére zeneileg is bölccsé lett angol crust-punk legenda története. Ettől függetlenül a tagok azonban nem hagyják abba a zenélést: a frontember Rob és a dobos Roy a továbbiakban is együtt zenélnek majd, immáron más néven, de hasonló hozzáállással, mint ami a legutóbbi nagylemezen hallható volt. Erről az anyagról az alábbiakban hallgathatsz meg egy dalt: