Végighallgatható az Ørdøg második lemeze

ordog

Második lemezéhez érkezett az Ørdøg, avagy a zenekar, ahol a Superbutt egykori törzstagságának négyötöde újra egymásra talált. Vörös Andrásék új anyaga a Søtétanyag címre hallgat, és a februári Hammerworld magazin CD-mellékleteként lesz beszerezhető, de pár napja már online is végighallgatható. A 2014-es debütlemezhez, a Tíz fekete dalhoz képest változás, hogy az új számok megírásában már az eddig turnégitáros szerepet betöltő Nagy-Miklós Péter, azaz Wackor Miki is tevékenyen részt vett, illetve a csapat ettől függetlenül is bevallottan igyekezett minél jobban kitágítani a saját zenei határait. Hogy ez mennyire sikerült nekik, azt alább bárki meghallgathatja és eldöntheti.

A megjelenés után természetesen lesz lemezbemutató koncert is, mégpedig március 3-án a Dürer Kertben, a Burnout vendégeskedésével.