Valaki a pitbe kulázott egy Turnstile-koncerten, még a színpadra is jutott az anyagból

A Turnstile mostanság folyamatosan a reflektorfényben van: a nyár elején a banda a semmiből dobott egy új számot, majd szintén a semmiből egy kisfilmmel egybekötött új EP-t, múlt hét végén pedig meg is érkezett a várva-várt harmadik nagylemezük, a Glow On. Ennek örömére augusztus 30-án koncertet is adtak a srácok a kaliforniai Santa Cruzban, a Vets Hall nevű helyen.

Itt történt, hogy egy résztvevő/rajongó/ott tartózkodó egyénre rájött a szapora, amit sajnos már nem tudott a mellékhelyiségekig elszállítani, így azt nagy valószínűséggel az egyik pit forgatagában szabadította a világra, és ezáltal minden jelenlévőre is. Nos, aki volt már valaha pitben, vagy akár kívülről szemlélte a dolgot, az nagyjából képben van azzal, hogy elég akár egy sapkát leejteni a felhevült mosholás közepette, az jó esetben két háztömbbel odébb, egy parkolóban fog landolni. Ez ugyancsak igaz volt az itt elhelyezett „taposóaknára” is, leszámítva, hogy az állagából és alapvető tulajdonságaiból adódóan ez inkább maszatol, mint könnyed helyváltoztatásokat eszközöl. Így esett, hogy még a színpadra is jutott belőle, ahol a zenekar játszott. Természetesen az underground úgy robbant fel tőle, mint egy ártatlan alsónemű, záporoznak a fellépőktől és a résztvevőktől a humorosabbnál humorosabb gagek és okfejtések, de még az elkövetővel együttérző tweetek is, és ahogy az lenni szokott, a kulafantom kiléte ezidáig rejtve maradt.

Az estéről egy felvétel is felkerült a YouTube-ra, amin nyilvánvalóan nem látszik se a baleset, se az elkövető, de azért jó látni, hogy a zenekar a szar(!) körülmények ellenére is milyen odaadással tud újra zenélni. Mi pedig azt tudjuk javasolni, hogy ha érzed, hogy necces a szitu, inkább tegyél egy gyors kitérőt a toalettek irányába, mert egy koncert sem ér annyit, hogy konkrétan berosálj tőle.