2012. november 16.
Alig egy hét múlva, november 22-én jelenik meg a Sony gondozásában a Rage Against The Machine bemutatkozó nagylemezének ünnepi újrakiadása, amely az XX névre fog hallgatni. A különleges díszdoboz közel 140 dollárba (azaz nagyjából 32.000 forintba) fog kerülni, azonban ezért a pénzért a rajongók az újrakevert lemez mellé kapnak még egy demógyűjteményt, két DVD-t (az egyiken a 2010-es londoni koncert DVD-anyaga lesz a teljes klipgyűjtemény és egyéb érdekességek mellett, a másikon pedig csupa kiadatlan felvétel), egy negyven oldalas bookletet, valamint egy kétoldalas posztert is. Persze a kiadvány különféle változatokban lesz beszerezhető: akinek nem olyan vastag a pénztárcája, polcra teheti majd az újrakevert változatot is, valamint a két CD-t és egy DVD-t tartalmazó változat is hozzáférhető lesz majd, azonban alább megmutatjuk azt, hogy a teljesség igényével milyen prémiumtartalmakhoz juthatnak a legelvetemültebb rajongók. Mindeközben Morello a Billboard.comon létrejött chat alkalmával azt nyilatkozta, hogy nincsenek további tervek a kiadások mögött, így részint arra lehet következtetni, hogy új RATM-albumot sem érdemes várni. Mindemellett Morello kiemelte, hogy négy év múlva az Evil Empire is a huszadik születésnapját ünnepli majd, amihez nagyon sok profi videó maradt fenn, ám ott nincsenek kiadatlan dalok. Ettől függetlenül az alábbi újrakiadás a következőket tartalmazza:
01 – “Bombtrack“
02 – “Killing In The Name“
03 – “Take The Power Back“
04 – “Settle For Nothing“
05 – “Bullet In The Head“
06 – “Know Your Enemy“
07 – “Wake Up“
08 – “Fistful Of Steel“
09 – “Township Rebellion“
10 – “Freedom“
11 – “Bombtrack” (élő) (korábban csak a Bombtrack kislemezén volt hallható)
12 – “Bullet In The Head” (élő) (a Bullet in the Head c. kislemezről)
13 – “ Take The Power Back” (élő) (a Freedom c. kislemezről)
01 – “Bombtrack“
02 – “Take The Power Back“
03 – “Bullet In The Head“
04 – “Darkness Of Greed“
05 – “Clear The Lane“
06 – “Township Rebellion“
07 – “Know Your Enemy“
08 – “Mindset’s A Threat“
09 – “Killing In The Name“ (ez már meghallgatható a Guitarworld.comon)
10 – “Auto Logic“
11 – “The Narrows“
12 – “Freedom“
01 – “Testify“
02 – “Bombtrack“
03 – “People Of The Sun“
04 – “Know Your Enemy“
05 – “Bulls On Parade“
06 – “Township Rebellion“
07 – “Bullet In The Head“
08 – “White Riot” (The Clash-feldolgozás)
09 – “Guerrilla Radio“
10 – “Sleep Now In The Fire“
11 – “Freedom“
12 – “Killing In The Name“
Klipgyűjtemény
“Killing In the Name“
“Bullet In The Head“
“Bombtrack“
“Freedom“
“Bulls On Parade“
“People Of The Sun“
“No Shelter“
“Guerilla Radio“
“Sleep Now In The Fire“
“Testify“
“Renegades Of Funk” (Afrika Bambaataa & the Soulsonic Force-feldolgozás)
“How I Could Just Kill A Man” (Cypress Hill-feldolgozás, korábban kiadatlan)
“Rage Against The Machine” Live DVD (eredetileg 1997-ben jelent meg):
“The Ghost Of Tom Joad” (Bruce Springsteen feldolgozás)
“Vietnow“
“People Of The Sun“
“Bulls On Parade“
“Bullet In The Head“
“Zapata’s Blood“
“Know Your Enemy“
“Bombtrack“
“Tire Me“
“Killing In The Name“
Az első koncert a Cal Stage-ben, North Ridge-ben Kaliforniában (1991. október 23.):
01 – “Killing In The Name“
02 – “Take The Power Back“
03 – “Autologic“
04 – “Bullet In The Head“
05 – “Hit The Deck“
06 – “Township Rebellion“
07 – “Darkness Of Greed“
08 – “Clear The Lane“
09 – “Clampdown“
10 – “Know Your Enemy“
11 – “Freedom“
Koncertanyagok:
“Freedom” (Pink Pop 1994)
“Take The Power Back” (Vic Theatre 1993)
“Fistful Of Steel” (JC Dobbs 1993)
“Bombtrack” (1992)
“Wake Up” (Halfway House 1992)
“Settle For Nothing” (Castaic 1992)
“Clear The Lane” (San Luis Obispo 1992)
“Untitled” (CWNN 1992)
“Darkness Of Greed” (Zed’s Records 1992)
“Wake Up” (Nomads 1992)
Ezek közül a Take The Power Backet már meg is osztotta a banda kedvcsinálóként: