Under the Surface: új dalt adott ki a Sonya

Úgy néz ki, hogy a Sonya zenekar mostanában nem lemezekben, hanem szinglikben gondolkodik, legalábbis erre enged következtetni, hogy a posztrock-banda ismét egy önmagában álló dalt adott ki. Az Under the Surface című szám tovább viszi a csapatra jellemző elszállós, és egyben feszes, lágy, de mégis határozott hangulatot. A zenekar énekes/dalszerzője, Korbucz Sonya így nyilatkozott a dal mondanivalójáról:

Kissé fura lelkiállapotban írtam, a szöveg nagyjából a biztonságos felszínesség, a bizonytalanság okozta mélység és a nem végleges elválás témája körül forog.

Ami pedig a zenekar következő terveit illeti:

[…] Hamarosan együtt fogunk dolgozni egy angol producerrel, Matt Terryvel. Nagyjából öt éve tervezzük ezt, és most részben a Hangfoglaló programnak köszönhetően végre meg is tehetjük. Egy gyönyörű, 16. századi gótikus épületben dolgozunk majd, szerintem megörökítjük minden pillanatát.