Áprilisban írtunk utoljára nektek a Flatbandről, akkor a Lángoló Gitárokon debütált az enyhe stílusváltáson átesett zenekar akkori szerzeménye, a "Carpe Diem", amely a bevándorlás témakörét kívánta egy új megközelítésbe helyezni. A fiúk pedig azóta is lázasan dolgoztak a folytatáson, az akkor a farzsebből előhúzott magyar üzenetközvetítés pedig újra megmaradt, a tegnapi napon megjelent a fiúk új dala, a "Revo".
Az elektronikai programozással felturbózott rockbanda az ősszel fogja megjelentetni történetének legelső nagylemezét, amelynek a címét egyelőre még homály fedi, de a csapattól már tudni lehet, hogy a most debütált "Revo" hangulati világát fogja követni. Az újra magyar nyelven megszólaló dalhoz a fiúk klipet is forgattak, a Nagykovácsi erdőben sorra került forgatás eredményét láthatjátok most. "Az énekes videóban való magányos bolyongása az életben való bolyongással hozható párhuzamba, ami a klip végére úgy fordul át, ahogy a zenekar tagjai együtt zenélnek a hegyek között." - tudható meg a zenekar kiadójától, a MamaZone-tól. A kisfilm egyébiránt a Bad Moon Films és a PURE kollaborációjából született meg, a rendezés és az utómunka Porkoláb Norbert, míg a felvételek Brautigam Bertold keze munkáját viselik.
A zenekar legközelebb június 21-én, a Zene Ünnepén játszik a Várkert Bazárban, íme a "Revo" videoklipje: