Újjáalakult a Becoming the Archetype az eredeti énekessel

Közel tíz év után bejelentette visszatérését a kétezres évek keresztény progresszív metalcore-jának egyik húzóneve, a Becoming the Archetype, egy friss dal már meg is jelent, a nyár végére pedig új albumot is kapunk. Az atlantai csapat trió felállásban tért vissza, három mondhatni őstaggal: Jason Wisdom énekes/basszerrel, Seth Hecox gitárossal és Brent Duckett dobossal. Ez azért is nagy szó, mert a banda utolsó lemezén, a 2012-es I Am anyagon hármuk közül csak Hecox játszott egy szinte teljesen kicserélődött tagság élén, most viszont igazi „vissza a gyökerekhez” helyzet van, nem csak a lineup terén, hanem állítólag zeneileg is.

A visszatérő lemez augusztus 26-án jön ki a Solid Statenél Children of the Great Extinction címmel, a borítóját Dan Seagrave rajzolta, és egy pillantás alatt vissza is hozza a 2005-ös debütlemez a Terminate Damnation hangulatát, ami mindenképp jó előjel. Az elsőnek megosztott új dal, a The Lost Colony elsőre azért inkább az utolsó lemezek hangzását idézi, de azt így is kimondhatjuk, hogy a BTA-n egyáltalán nem fogott az idő vasfoga.

A lemez számlistája az alábbi lesz:

1. The Dead World
2. The Lost Colony
3. The Remnant
4. The Calling
5. The Phantom Field
6. The Awakening
7. The Hollow
8. The Ruins (feat. Ryan Clark of Demon Hunter)
9. The Curse
10. The Sacrament

Érdemes lehet még megemlíteni, hogy a The Remnant címe valószínűleg szintén direkt visszautalás a múltra, hiszen annak idején erre a névre hallgatott maga a zenekar is, még mielőtt 2005-ben átkeresztelték magukat Becoming‘-ra.